Atomerőmű, 2013 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2013-07-01 / 7. szám
fotó: Vöröss Endre fotó: Vöröss Endre 2013. július <Q> mym paksi atomerőmű Árvízi visszatekintő Önkéntesek a gáton az atomerőműből Történelmi árhullám vonult le június első felében a Dunán. A folyam felső szakaszának országai - Németország, Ausztria és Szlovákia - után a magyar szelvényen is egyre-másra dőltek meg a vízállás-rekordok. Ahogyan Paksnál is. Egyre nehezebb volt a folyvást csak dagadó folyó paksi partszakaszainál kocsival megállni. Jöttek kicsik és nagyok, köztük a korábbi csúcsszintet, az 1965-öst megélő korosztályok tagjai is, hogy lássák az óriást. A hire, a fotók látványának élménye már megelőzte. Mindenki az árvízi beszámolókat figyelte, a védekezésről még az is tudott, aki nem is akart. Persze ilyen kevés lehetett, Budapestnél például az Országházig ért fel a víz, és annyian voltak a partokon, mint augusztus 20-án. Hallottuk, hogy a fővárosnál június 10-én hajnalban 891 centinél tetőzött a folyam. Ekkorra a paksi Árvíz utca már rég zsákutca, a betontelep pedig megközelíthetetlen volt. Sűrűn készültek a történelmi jelentőségű felvételek, voltak, akik mindennap lementek. Láthatták, ahogy körülveszi az egyre csak emelkedő víz a csónakházat, és ahogy tóvá alakul a bárka előtti terület is. Az Erzsébet Nagy Szálloda előtti utca alját, az aluljárót egyre magasabban lepte el a víz. Az nem volt már kérdés, hogy megdől-e a csúcs, csak az, hogy eléri a III. fokozatú védelmi szintet, a 900 centimétert. (Más kérdés, hogy a 10 millió homokzsákot igénylő védekezés során a dunai árhullámot mindenütt rendkívüli védekezési szint elrendelése előzte meg.) A paksi töltések, gátak azonban biztonságérzetet adtak, és tudtuk azt is, az erőműnél sem lehet baj. Az alföldi oldal ugyanis jóval alacsonyabb védelmi vonallal rendelkezik, mint a dunántúli, így a hatalmas ár Paksnál tényleg majdnem csak a látványosság szintjén maradt. Még akkor is, amikor elérte tetőpontját. Erre június 11-én hajnalban került sor, onnan kezdve órákon át ezen a ponton maradt a nagy folyó, a városközpontbem, a 6-os út alatti aluljáróban fele akkora rész maradt meg, mint máskor, és egy kilométerrel arrébb, a kompépület ablaka sem látszott már ki. 891 centiméter - itt állt meg a hömpölygő ár, átadva a múltnak az 1965-ben mért 872 cm-es csúcsot. Félelmetes látványt nyújtva, útja során megannyi kritikus helyzetet előidézve hazánkban (Tolna megyében Bátánál), de Pakson és az atomerőműnél kárt nem okozva. A Paksi Atomerőműben nem a másutt szokásos, talán könnyebben értelmezhető, centiméterben kifejezett számítást használják, hanem a Balti-tenger szintjéhez hasonlítják az értékeket. Persze nem ez számít, hanem a korábbiakkal való összevetés. Mert ez ebben az esetben is beszédes. Míg 2006-ban 93,70 mBf-et mutatott a vízmérce, addig 2013. június 11-én 94,02-t. A természet Paksnál is megmutatta lenyűgöző erejét, ugyanakkor laikusként is meggyőződhettünk arról, a célzott biztonsági felülvizsgálat jelentésében vizsgált nagyvizi helyzetben is sértetlen marad az atomerőmű, termelése pedig zavartalan. Vöröss Endre A Duna történelmi rekordot döntő áradása számos települést fenyegetett. Az árvízveszély elhárítása, illetve a károk csökkentése egyaránt próbára tette az ilyenkor mozgósítható országos szerveket és a helyi lakosokat. Az árvízzel szembeni védekezés munkáiban nagyszámú önkéntes segítő is részt vett, köztük olyanok, akik a Paksi Atomerőműből érkeztek a gáthoz. Kollégáink indítékairól, a végzett munkáról, a közben szerzett tapasztalatokról Osztermayer László, a műszaki igazgatóság műszaki-gazdasági főszakértője nyilatkozott szerkesztőségünknek:- A médiából értesültünk, hogy szükség van önkéntes segítőkre, mert egy bajba jutott Tolna megyei települést, Bátát súlyosan fenyegeti az árvíz. Ilyenkor az ember először azt gondolja, hogy majd a hivatalos szervek kezelik ezt a problémát, együtt érzünk a bajbajutottakkal, de nekünk van egyéb más dolgunk is. Aztán egy, a televízióban sugárzott, késztető erejű felhívás döbbentett rá arra, hogy itt személyesen nekem mint állampolgárnak is van felelősségem a veszély elhárításában, a katasztrófa megakadályozásában. Az említett felhívás így hangzott: „Magyarországon az évszázad legnagyobb árvize fenyeget több települést. Most rád van szükség, jelentkezz!" E rövid segítségkérés hatására több atomerőműves kollégával együtt, akik hasonlóan gondolkodtak a társadalmi felelősségvállalás tekintetében, szabadságot vettünk ki, és megszerveztük a bátai utunkat. Június 11-én reggel 6.45-kor értünk a falu határához, ahol rendőrök vigyázták a bevezető utakat. Csak önkéntesként engedtek tovább. A polgármesteri hivatalban jelentkeztünk, majd regisztráció után a 4-es számú depóhoz indultunk gyalogosan, gumicsizmában. Az egyébként nyugodt kis falu háborús műveleti területre emlékeztetett: katonai járművek dübörögtek el mellettünk, A képen Haáz Ádám alezredes társaságában az atomerőmű önkéntesei, Bordács József, Osztermayer László, Lőjek Csaba és dr. Nagy Tibor láthatók. A képet Koleszár Norbert készítette, aki ugyancsak tagja volt a paksi csapatnak. mindenhol tűzoltók, rendőrök és a polgári védelem alakulatai vonultak. Amikor megérkeztünk a gáthoz, a falubeli segítők hálás tekintettel fogadtak minket, és osztották ki a lapátokat, zsákokat. Sokan voltak itt az ország különböző távoli területeiről, egyetemisták, más vállalatok alkalmazottai és kivezényelt tartalékosok egyaránt. Mindenkiből sugárzott a segíteni akarás. A mi feladatunk a homokzsákok töltése és teherautóra pakolása volt. Ezeket azután megfelelő szakértelemmel rendelkező katonák építették be az ideiglenes gátba. A munka során nagy volt az összhang, a sok idegen ember egy közös célért egységbe kovácsolódott, és végezte az amúgy nem könnyű homokzsákpakolást, ami akkor szemlátomást senkinek nem tűnt nehéznek. Mindeközben a Vöröskereszt és a Máltai Szeretetszolgálat aktivistái szendvicset, csokoládét és vizet osztogattak a munkásoknak. Összegezve a történteket: jó érzés volt segíteni másokon. Prancz Zoltán Kerékpárral a munkahelyre A természet által előidézett csúszásokat behozva halad a munka a Paks-Csámpa kerékpárúton. Mint azt Károlyi Sándor főépítés-vezető elmondta, se az időjárás, sem a Duna nem fogadta kegyeibe a kivitelezést. A kivitelező cég, a Baranya Aszfalt Kft. vezető munkatársa arról nyilatkozott, hogy a mintegy négy és fél kilométeres szakasz megépítése több akadályba is ütközött. Az elhúzódó tél miatt eleve egy hónapos csúszással foghattak csak hozzá a munkához, emellett a csapadékos tavasz és a Duna áradása is akadályozta a kivitelezőt (akadozott a kavics-utánpótlás, mert a folyam elvágta a helyi vállalkozót a Duna-parton álló kavicstól). Mindezekkel együtt határidőre, július 15-re elkészült az aszfaltcsík, ekkor kezdik meg a műszaki átadást. Ennek feltétele, hogy rendeltetésszerű használatra alkalmas legyen a pálya. Az aszfaltozás után - hét centiméter vastag burkolatot helyeztek a beton alapra - már csak a tereprendezés marad hátra. A kerékpárút a déli bejáró Szekszárd felőli oldalánál, a buszmegálló előtt halad át a 6-os úton. Sárga villogó és sárga szaggatott vonal figyelmezteti majd a gépkocsi-vezetőket a kerékpáros közlekedésre. A bicikliút paksi végénél az egykori Aldi áruház felé vezető kerékpárúira kapcsolódnak majd rá, a városi szakasszal csak a gyalogátkelőhely révén lesz kapcsolat, itt tehát nem telepítenek sárga villogót. Módosul ugyanakkor a volt Opelnél kiépített lámparendszer, mely kiegészül a kerékpárúton közlekedőkre vonatkozó fényjelzéssel. Változás még, hogy az északi és déli beágazónál piros színű aszfaltozást kapottá két-két oldal. Felmerülhet két kérdés: az egyik, hogy miért kanyarog, s nem a 6-os úttal párhuzamosan halad a nyomvonal, míg a másik, hogy miért nem „nyestek" le többet a szintkülönbségből. A válasz mindkettőre a terület alatt húzódó kábelek nyomvonalában keresendő. Ezeket nem lehetett mindenütt kiváltani, ezért a számos kanyar és ezért maradt a szakaszon több helyütt is szinteltérés. A kerékpárutakra irányadó 4%-os emelkedési határt azonban sehol sem éri el az útvonal. Nem versenytempóban kb. 25 perc kell a városközpont és az atomerőmű közötti távolság megtételére. Ezúton is kérjük az atomerőműbe gépkocsival érkezőket, fokozott figyelemmel és türelemmel viseltessenek azok irányába, akik a kerékpárt választják a jövőben munkahelyük megközelítésére! E kérés különösen vonatkozik a két bekötő utat összekötő szakaszra, hiszen az még biciklisek nélkül is nagyon szűk. Ami pedig a „drótszamarak" tárolását illeti: két helyre, az északi portánál a volt mázsaház mellé, valamint az F2-vel szemközti parkolóba július 18-án szállítják ki az új tá rolókat. Vöröss Endre VOTT volt! Hogy hol? Pakson. Mire az Atomerőmű újság megjelenik, elmondható, hogy véget ért a 63. Villamosenergia-ipari Országos Természetbarát Találkozó (VOTT), Pakson. Ez egy különleges iparági találkozó a paksi természetbarátok számára. Idén nem arról számolunk be, hogy müyen eredményeket gyűjtöttünk be a versenyeken, í j f \ np p hanem élményeinket osztjuk meg, a szervezés előttieket az újság mostani, júliusi számában, a találkozó lebonyolítása során tapasztaltakat pedig az újság augusztus-szeptemberi összevont számában. A szervezés finisében olyan publikus aggodalmak kerültek előtérbe, mint: • Elegendő lesz-e a világ (ne túlozzunk, csak Paks) összes folyadéka a túl nagy meleg enyhítésére (a kánikulára)? • Nem fognak-e elázni a versenylapok, ami nehezítheti az értékelést (a zivataros időjósok verziójára)? • Ideálisan nehéz, de azért élvezetes versenyeket találtunk-e ki? • Tetszeni fog-e a vendégeknek a városunk? • Nem lesznek-e időbeli csúszások? • ízlik-e majd az étel? • Érdekesnek fogják-e találni a résztvevők a műsoros programokat? • Jó emlék marad-e paksi VOTT? A kérdések egy részére talán a találkozót követően sem kapunk majd objektív válaszokat, de mindenféle statisztikákat bemutatunk majd. A rendezvény előtt annak adunk hangot, hogy jó volt megtapasztalni az együttgondolkodást és összefogást a város intézményeivel. És az is biztos, hogy mi, rendezők már mindenképpen többet tudunk Paksról. /£
