Atomerőmű, 2013 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2013-05-01 / 5. szám
22 wmrnmmm 2013. május wmmmmim■ mym paksi atomerőmű Hogyan töltik napjaikat nyugdíjasaink? Amikor fiatalok voltunk, közösségben éltünk és egymásért önzetlenül, bármit megtettünk. Ezt a szemléletmódot próbálom továbbvinni a mai fiatalok körében - mondja Wolner Pál. Nyugdíjas éveit aktívan, tartalmasán és nem utolsósorban, egészséges életmód szerint éli.- Egy életen át készül az ember a nyugdíjas évekre és gyakran mondja, ha nyugdíjba vonulok, mi mindenre lesz időm. Tapasztalatom szerint kétfajta ember van. Az egyik, amikor elmegy nyugdíjba teljesen begubózik, nem találja meg a más életforma értelmét, és elég hamar leépül. A másik ember tartalommal feltölti a nyugdíjas éveket és élni kezd, én ebbe a kategóriába tartozom. Amikor elmentem nyugdíjba, megalakítottam a Delelő nyugdíjas klubot, majd egyesületet azzal a céllal, hogy a fiatalon nyugdíjba vonult PA Zrt.-s dolgozók, - akik nem egy szobában szeretnek sakkozni és kártyázni - tartalmas, egészséges életet éljenek, sportoljanak, kiránduljanak, szórakozzanak, pihenjenek.- Milyen más kluboknak, egyesületeknek vagy a tagja ?- Sok-sok klub tagja vagyok, az időbeosztásomat kell jól megszerveznem, hogy mindenhová el tudjak menni. Tagja vagyok a Reform Főzőklubnak, ahol havonta találkozunk és ma már több paksi rendezvényen is rendszeresen részt veszünk. A Paksi Orosz Klubban másfajta rendezvényeket szervezünk. Tagja vagyok az Atomerőmű Sportegyesületnek, ezen belül a Természetjáró és a Vitorlás Szakosztálynak. Túravezetőként rendszeresen szervezek túrákat. Csapatommal részt veszünk az országos gyalogos tájékozódási túrabajnokságokon, ahol az élmezőnyben szoktunk végezni. Túrázásnál a kijelölt túraútvonalon megyünk, a túraversenyeken meg mi határozzuk meg, hogy a két pont között az erdőn, folyón, patakon, hogyan megyünk keresztül. Mindenkinek ajánlom, hogy ki kell szállni az autóból és sétálni egy jót a természetben. Hazánk mesés tájait így felfedezni örökös élményt jelent. A Vitorlás Szakosztály tagjaként a hajózás szépségeinek élek. A Balaton közepén eltölteni pár napot, igazi kikapcsolódást, pihenést és mesés látványt biztosít. Rendszeresen járok nordic walkingozni, és hetente Tibayné Terikéhez meridián tornázni. Az Atomerőmű újsággal harminc éves a kapcsolatom, Paksra ékezésem óta foglalkozom az újságírással, és azóta is folyamatosan részt veszek a szerkesztői feladatokban, fotóimmal megörökítem a „történelmet”. Az évi időbeosztásom az évszakokhoz igazodik, nyáron vitorlázom, tavasszal, ősszel, télen túrázom és természetesen egész évben fotózom.- Nagyon szép sikereket értél el a fotózás területén. Mióta fotózol?- Gyermekkorom óta fotózom. Több mint 20 önálló és több csoportos kiállításom volt. Rendszeresen küldök képeket fotópályázatokra és különböző kiadványokba is. Vezetem a Paksi Fotósok Baráti Körét. Fényképezőgépem állandóan velem van, igyekszem megörökíteni az adott pillanatot, élményeimet. A természetfotózás az egyik legkedvesebb elfoglaltságom, naponta járok ki az Ürgemezőre, hogy lencsevégre kapjam azt az egy-két szál védett virágot, ami éppen nyílik. Rendszeresen dokumentálom a paksi rendezvényeket. Fotóimat ma már megosztom másokkal is, az internetre feltöltöm, hogy mindenki meg tudja nézni pl. a www.paksikepek.hu oldalon.- Mint már említetted, 1983 óta élsz Pakson. Melyik területen és mit dolgoztál az erőműben?- A szimulátor központban meghirdetett villamosmérnöki állásra pályáztam. Az önéletrajzomból látták, hogy a másik diplomám biztonságtechnikai mérnök, így kerültem a biztonságtechnikai osztályra. 1984-ben átkerültem a beruházási igazgatóságra, és ott lettem a munkabiztonsági csoport vezetője. A nagyberuházás egész területe tartozott hozzám, a munka- és tűzvédelem, a környezet- és sugárvédelem teendőit irányítottam, fogtam össze. Büszkén mondhatom, hogy a II. blokktól kezdve, az üzembe helyezési folyamatokban tevékenyen résztvettem, az úgynevezett négyes bizottsági jegyzőkönyv utolsó aláírója én voltam mint a munkabiztonságért felelős. Elmondhatom, hogy az erőmű építése folyamán, minden helységben jártam az üzembe helyezési fázisok folyamán. Akkor egy másik időszak volt, amikor nem számított a munkaidő, az erőmű volt a legfontosabb. Később, megalakításától fogva több cikluson keresztül a dolgozók által megválasztott munkavédelmi bizottság elnöke voltam. Vezetőmérnök beosztásban 2006 decemberében mentem nyugdíjba.- Hol élnek és mivel foglalkoznak a gyermekeid?- Három gyermekem van. A lányom szálloda, idegenforgalmi szakon végzett, Hódmezővásárhelyen él, egy panziót üzemeltet és neveli az unokámat. A szintén Hódmezővásárhelyen élő fiam számítógépes szakember lett, most kapott egy komoly állást Budapesten. A legkisebb fiam Pakson él, az ESZI-be járt, majd vendéglátó technikumot végzett, éppen most nincs állása. A fiú unokám már két és fél éves, igazi boldogság a vele eltöltött idő. Vadai Zsuzsa Az alábbi mottó szerint éltem és élem az életem, amit szeretettel ajánlok, minden kedves olvasónak: Ügyelek gondolataimra, mert azok irányítják szavaim. Ügyelek szavaimra, mert azok szabják meg tetteim. Ügyelek tetteimre, mert azok szabják meg szokásaim. Ügyelek szokásaimra, mert azok szabják meg jellemem. Ügyelek jellememre, mert azok szabják meg sorsomat. Fontos a véleményük Interjúk az erőműben töltött időszakról A részvénytársaságtól nyugdíjba vonuló munkavállalókkal a humán szervezet munkatársai kilépési interjút készítenek. A 2012. évi kilépési interjúk legfontosabb megállapításait az alábbiakban foglaljuk össze. A kilépési interjúk célja a nyugdíjba vonuló munkatársak közérzetének, munkahelyi elégedettségének megismerése, megtudni: mennyire voltak elégedettek, elkötelezettek munkahelyükkel kapcsolatban. Az interjúk során bővebb információhoz juthatunk azzal kapcsolatban, hogy melyek azok a területek, amelyeket a megkérdezettek a cég erősségének tartanak, és melyek azok, amelyek megítélésük szerint fejlesztésre szorulnak. A 2012. évi kilépési interjúk eredményei alapján a nyugdíjba vonuló munkavállalók 73%-a elégedettnek tekinthető, részben elégedettek 19%, többnyire elégedetlen volt 2%, és a munkavállalók mindössze 1%-a nyilatkozott úgy, hogy teljes mértékben elégedetlen volt a munkahelyével. A munkafeladatok tartalmával, összetettségével, a munkakörülmények színvonalával a válaszadók többnyire elégedettek voltak. Sokan kiemelték, hogy olyan egyedi, speciális atomerőműves feladatokat végezhettek az itt eltöltött idő alatt, amelyre más munkahelyen nem lett volna lehetőségük. A munkavállalók társaság iránti elkötelezettségének mértékét azok a kérdések mutatják, amelyek arra vonatkoztak, hogy mennyire kötődik a céghez, előfordult-e, hogy a munkahely változtatás gondolatával foglalkozott, illetve szívesen dolgozott volna-e még tovább a részvénytársaságnál. A felmérésben résztvevők 73 %-a teljes mértékben, vagy többnyire elkötelezettnek tekinthető. Az általában elkötelezettek aránya 20%, és 1-1% az, aki igen csekély mértékben, illetve egyáltalán nem elkötelezett a társaság iránt. Megkérdeztük a nyugdíjba vonulókat, hogy megítélésük szerint melyek voltak azok a tényezők, amelyek miatt érdemes volt itt dolgozni. Legtöbben a megfelelő munkakörülményeket, a kedvelt munkafeladatokat jelölték meg. Ezt követi a szakmai fejlődési lehetőség, a munka során elért sikerélmény, az anyagi és szakmai elismerés. Arról is megkérdeztük a munkavállalókat, hogy melyek voltak azok a tényezők, amelyek akadályozták őket a munkavégzésben, illetve mi az, amit nem szerettek a munkájukban. A megkérdezettek közel 64%-a úgy nyilatkozott, hogy a túlszabályozottság és a szervezetlenség negatívan befolyásolták munkavégzésüket. A munkatársakkal való kapcsolat évek óta a legkedvezőbb megítélésű kérdések közé tartozik. így volt ez az elmúlt évben is, amikor az interjú résztvevőinek 93%-a úgy nyilatkozott, hogy teljes mértékben, illetve többnyire elégedett volt a munkatársakkal való kapcsolattal. A fizetés, ösztönzők, juttatások kérdéskör elégedettségi mutatói kedvezőek, mivel a válaszadók 77%-a a teljes mértékben elégedett és többnyire elégedett munkavállalókhoz tartozik. Olyan munkavállaló nem volt, aki úgy nyilatkozott, hogy teljes mértékben elégedetlen volt a fizetés, ösztönzők, juttatások területével. A képzési és fejlődési lehetőségekről a megkérdezett munkavállalók szintén kedvezően nyilatkoztak. A döntő többség véleménye az volt, hogy a tanulásra, továbbképzésre a lehetőség minden munkavállaló számára biztosított volt a részvénytársaságnál. A 2012. évi eredmények alapján a megkérdezettek erősségnek a VBKJ és egyéb béren kívüli juttatások rendszerét, a jó munkatársi kapcsolatokat, az egészségügyi ellátás színvonalát, a munka tartalmi jellegét jelölték meg, valamint a cég erősségének tekinthető a közvetlen munkahelyi vezető emberi tulajdonságainak megítélése is. A vizsgálat eredményei szerint fejlesztendő területnek ítélik a nyugdíjba vonuló munkavállalók az információval való ellátottságot, a munkahelyi hangulatot, az előrelépési lehetőségeket, az egyének változásokhoz való alkalmazkodását, valamint az egyéb bérjellegű ösztönzők területét. A nyugdíjba vonuló munkavállalókkal készített interjúk során azt tapasztaltuk, hogy a megkérdezettek örültek az interjú lehetőségének, szívesen elmondták véleményüket az erőműben eltöltött időszakról. Összességében a kérdőíves felmérés eredményei és a személyesen lefolytatott interjúk alapján elmondható, hogy azz interjún részt vevő leendő nyugdíjas munkavállalók szerették munkájukat, vezetőiket, kollégáikat; jó érzéssel idézték fel a több évvel ezelőtti eseményeket, élményeiket és - elmondásuk szerint - kellemes érzéssel gondolnak majd vissza a Paksi Atomerőműben eltöltött évekre. Lászlóné Németh Ilona Törzsgárdatagsági elismerések 2013. április — 10 éves — Dr. Körmöczi-Lakatos Andrea jogi osztály — 30 éves — Bíró Zoltán hűig okfo szimo Géri Károly üvig üvfo to Turbucz László üvig üvfo to Mesterné Blatt Mária üvig üvfo kto Horváth László András káig szfo gszo Madaras József káig szfo gszo Kaluzsnyiné Galajda Györgyi hűig okfo teoo