Atomerőmű, 2012 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2012-01-01 / 1. szám
2012. január 5 <&> mym paksi atomerőmű Három évtizednyi büszkeség Az atomerőmű az idén 30 éves jubileumhoz érkezett. Ezen alkalomból újságunkban havonta közlünk visszaemlékezéseket. Az atomerőmű 1. blokkjának építése 1974 augusztusában kezdődött. Az első kritikus állapotba 1982. december 14-én került, majd december 28-án nulla óra 13 perckor megtörtént a blokk párhuzamos kapcsolása. A három évtizeddel ezelőtt történtekre kívánunk emlékezni és tisztelegni elődeink becsületes munkája előtt. „ Hlavati József, a karbantartási főosztály vezetője, a gazda szemével tekint körül a reaktortéren. Elégedett.- Az egyes revíziót január 19-én kezdtük. Ezek a munkák az üzembe helyezésnek egy-egy szakaszát jelentik. Ha eredményes lesz - az eddigi tapasztalatok szerint az - akkor következik a meleg járatás. Az egyes revízió célja, hogy ellenőrizzük a cirkulációs mosatás hatékonyságát, vizsgáljuk a berendezéseket nyomáspróba után, előkészítsük a primerköri berendezéseket és a reaktort a meleg járatásra - mondja a főosztályvezető." (Hazafi József - Gottvald Károly: Befejezéshez közeledik az első revízió,! Népújság, 1982.47.sz.3.p.) Hlavati József nyugdíjba vonult, a cikkben szereplő csavarhúzó gép pedig az Atomenergetikai Múzeumba került. Hlavati József főosztályvezető A CMvorhúxó gép elképzalhatat l«nül nagy szerkezet Véradókat köszöntött a Vöröskereszt Pakson a Vöröskereszt Városi Szervezete 2011. december 2-án az Erzsébet Nagy Szállodában köszöntötte a véradókat. Ferencziné Vesztergombi Klára titkár nyitotta meg az ünnepséget, majd a Vöröskereszt nevében Köllő Imre, a városi elnökség tagja, a paksi atomerőmű képviseletében pedig Bognár Péter humánigazgató köszöntötte azokat az embereket, akik önként segítenek másokon, és így hozzájárulnak ahhoz, hogy ismeretlenül is emberéleteket mentsenek. Az ünnepségen a Pro Artis művészeti iskola és a Balogh Antal Katolikus Iskola ifjú vöröskereszteseinek verses, zenés műsora mellett jelképes ajándékkal és vendéglátással kedveskedtek a véradóknak. Az estre nyolcvankilencen kaptak meghívást, közülük a legtöbbször - összesen kilencvenszer - Lovas László (nyugdíjas) adott vért. 20-szoros véradóként a meghívottak között volt Szelp Csaba, a PA Zrt. (általános oktatási osztály) munkavállalója. 1986 augusztusa óta dolgozik az erőműben, azóta Szelp Csaba rendszeres véradó, két kislány édesapja (12 és 9 évesek). Családapaként tudja, hogy a vérre bármikor bárkinek szüksége lehet, és az életet jelenthet számára. A műtétek, a baleseti sérültek ellátása során nélkülözhetetlen sok-sok embertársunknak a vérátömlesztés - ez az egyetlen lehetőség az életben maradásra. Részéről ez egy humánus cselekedet, amely sem lelkileg, sem fizikailag nem megterhelő. Örömmel teszi, hiszen aki vérét adja, az saját magát adja, nem várva hálát és köszönetét. Orbán Ottilia Köszönet a cipősdobozokért A Paksi Atomerőmű Zrt. a humán igazgatóság munkatársainak kezdeményezésére az elmúlt év novemberében negyedik alkalommal hirdette meg a karácsonyi cipősdoboz akciót. A korábbi gyakorlat szerint gyermekek számára gyűjtöttünk karácsonyi ajándékokat, ezt most kiegészítettük tartós élelmiszer gyűjtéssel is. Nagy örömünkre szolgált, hogy az adományok szépen gyarapodtak, és összesen 287 szépen becsomagolt, feliratozott ajándékcsomag sorakozott a gyűjtőhelyeken, amelyből 232 gyermekek részére, 55 pedig rászoruló családok, magányos emberek részére készült. Az ajándékcsomagok egy részét a faddi nevelőotthon gyermekeinek adtuk át, akik meghívtak bennünket az általuk rendezett karácsonyi ünnepségre. Az ünnepi műsor után nagy örömmel bontogatták a csomagokat, és hálás mosollyal viszonozták az ajándékokat. A csomagokból a Magyar Vöröskereszt paksi szervezete és a református gyülekezet részére is szép számmal jutott, akik országos hálózatuk képviselőin keresztül küldték tovább azokat. Köszönjük mindazoknak, akik csatlakoztak a meghirdetett akcióhoz, és adományukkal hozzájárultak a nehéz sorsú, rászoruló emberek boldogabb karácsonyához. LILI Burkolat-felújítások, útkarbantartások az atomerőmű területén A 2011-es év szeptembere és novembere közötti időszakban az atomerőműben dolgozó munkatársak - akár személygépkocsival, akár autóbusszal érkeztek a munkahelyükre - számos, a közlekedésüket érintő, karbantartási munkával találkoztak. Ahogy befejeződött a buszpályaudvar járdaszegélyeinek cseréje, rövidesen kezdődtek a bekötőutak és a nagyparkoló karbantartási munkái. A komoly szervezést igénylő karbantartásokat úgy hajtották végre, hogy azok sem a gyalogos, sem a gépjárműves forgalomban nem okoztak különösebb gondot. útszegélyeket is teljes terjedelemben kicserélték. Ezen munkák megvalósítására már régóta készült az atomerőmű, tervben van a folytatás is, mely között szerepel a nagyparkoló bővítése és a déli bekötőút út (összekötő úttól az irodaépületig) további rekonstrukciója. A szolgáltatási főosztály megvizsgálta a parkolóhelyek számának bővítési lehetőségét, mellyel kapcsolatban elkészült egy tanulmányterv. A tervek szerint 267 hellyel bővül a nagyparkolója a KKÁT irányába, az övcsatorna lefedésével. A déli bekötőút II. ütemű rekonstrukciójában az út felújításra kerül a teljes úttest a közműrendszer A munkálatok szükségességéről és a folyamatáról, Bodajki László szolgáltatási főosztályvezetőtől és Léber Antaltól, az építészeti és szakipari szerviz osztály vezetőjétől kaptunk tájékoztatást. Bodajki László a nagyparkoló és a bekötőutak munkáiról számolt be. Szeptember 28. és november 16. között történtek meg a nagyparkoló és a bekötőutak karbantartási munkálatai, melyek kisebb nehézségeket okoztak a gépjárművel járó dolgozóknak a használható szabad parkolók számának csökkenése miatt. A nagyparkoló három, míg a bekötőutak karbantartási munkái egy-egy ütemben kerültek lebonyolításra, annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a közlekedésben a nagyobb fennakadás. A rendkívül jó időjárási körülményeknek köszönhetően időben el lehetett végezni a karbantartási munkákat és a burkolatok minőségében sem okozott gondot az ezen időszakra jellemző éjszakai fagy, illetve csapadék. Elmondható, hogy a karbantartást végző vállalkozó jó minőségű munkát végzett, a munkavállalók nagy megelégedettségére. Ezekre a karbantartási munkálatokra az útburkolatok rossz műszaki állapota miatt volt szükség, mellyel kapcsolatban több dolgozói bejelentés is érkezett az Ötletládába. Az elmúlt időszakban a burkolaton olyan sérülések, felpúposodások keletkeztek, amelyeket már kátyúzással nem lehetett javítani, illetve a vízelvezetés sem volt megfelelő. A bekötőutak felső kopó rétege eltávolításra került, a felületet újraaszfaltozták, az útszegély mentén zúzottkő patka és vízelvezető övárok készült, az útburkolati jeleket újrafestették, a nagyparkoló pedig új térkő és aszfaltburkolatot kapott. Ezen felül az szükség szerinti cseréjével. Ezen felül az FI és F2 porták előtt a biztonsági igazgatóság kérésre telepítésre kerül egy-egy roadblocker a porták biztonságtechnikai megerősítésének céljából. Az F2 porta előtti torlódások csökkentése érdekében kialakításra kerül egy kamionvárakozó sáv. Az étterem és irodaépület előtti parkoló is felújításra kerül. Léber Antal osztályvezető a buszpályaudvarral és az üzemi területen végrehajtott, közlekedéssel kapcsolatos felújításokról adott ismertetést. A buszpályaudvaron található járdaszegélyek még eredeti állapotban voltak, azaz kb. 30 évesek lehettek, a járdaszigeteknél lévő aszfaltszőnyeg pedig 10-13 éve volt utoljára javítva. Korukból adódóan a buszpályaudvar járdaszigeteinél a szegélykövek szélei és sarkai kitöredeztek, közöttük lévő fugák kifagytak és ezzel egyre nagyobb lyukak, folytonossági hiányok alakultak ki, melyek nagyon komoly balesetforrást jelentettek a buszokhoz igyekvő dolgozók számára. A legnagyobb probléma a buszpályaudvar déli oldalán lévő két járdaszigetnél volt, ahol teljes szegélykövek törtek ki, illetve 8-12 cm-es hézagok jelentkeztek. Ahhoz, hogy a gyalogos forgalomban ne okozzanak fennakadást ezek a karbantartási munkálatok, arra volt szükség, hogy a bontási és aszfaltozási munkákat hétvégén végezzék, míg a szegélykövek elhelyezését minden munkanapon, a csúcsforgalmi idők kihagyásával tették meg. Szerencsére ezeket a feladatokat sikerült még a hideg idő beállta előtt elvégezni és a betonjavítások utószilárdulásának időszakában már nem fagyveszélyesek. Laszlóczki Ivetta