Atomerőmű, 2012 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2012-04-01 / 4. szám

22 <#> mym paksi atomerőmű 2012. április Hogyan töltik napjaikat nyugdíjasaink? Ezúttal egy olyan kollé­­________________ ganőt láto­gattam meg, aki második éve nyugdíjas, de tudom róla, hogy az erőmű kapuján kilép­ve voltak tervei a nyugdíjas évekre. Ezekről beszélgettem Wagner Ferencné Évával pak­si, lakótelepi otthonában, amelynek beren­dezési és felszerelési tárgyai egyaránt Éva kreativitásáról és szépérzékéről tanúskod­nak.- Éva, mikortól, milyen munkakörben dolgoztál az erőműben, és mivel foglalkoz­tál azt megelőzően?- Tizenhárom évig Szekszárdon dolgoz­tam csecsemőotthonban, illetve bölcsődé­ben, ugyanis csecsemő- és gyermekgondozó szakképzettségem van. 1983 végén kínálko­zott lehetőség arra, hogy a családdal Paksra költözzünk, az erőmű munkát és lakást is biztosított részünkre. A pénzügyi és szám­viteli területen bérelszámolóként kezdtem dolgozni, akkor még manuálisan végeztük a bérszámfejtést. Az évek során folyamatosan tanultam, megszereztem a munkakörömhöz előírt képesítéseket. Később áttértünk egy korszerűbb, számítógépes programmal tör­ténő bérszámfejtésre, de emellett nyomon kellett követnünk a munkánkhoz kapcsolódó számviteli, társadalombiztosítási és adóügyi jogszabályok változásait. Munkánknak a ne­hézségét, de egyben a szépségét a sokfélesége adta. Szerettem, hogy az ügyintézés során munkatársainkkal közvetlen kapcsolatban álltunk.- Meddig dolgoztál az erőműben, mi­lyen munkahelyi élményeid vannak?- Huszonhét évig dolgoztam az erőmű­ben, csoportvezetőként ugyanattól a szer­vezettől mentem nyugdíjba, ahol 1983-ban kezdtem. Volt kolléganőim többségével ma is tartom a kapcsolatot, egyikükkel pedig az idén együtt utazunk Balatonfüredre, a társa­ság üdülőjébe.- Hogyan és mivel telnek nyugdíjas napjaid?- Tudatosan készültem a nyugdíjas évek­re, voltak terveim, amelyeket részben már si­került megvalósítanom az elmúlt két évben. A lakásomon átalakítást és felújítást végez­tettem, olyanná formáltam, amelyre már rég­óta vágytam. Sokáig szunnyadt bennem egy olyan képesség, amely a munka és a család ellátása mellett idő és energia hiányában nem tudott felszínre törni, most jut idő erre is. Ér­dekel a kézművesség, mozaikozom, festek vászonra és üvegre. Festményeimet magam és a családom örömére készítem. Amikor nyugdíjas lettem, azt is megfogadtam, hogy jobban odafigyelek az egészségemre. Igyek­szem helyesen táplálkozni és több időt tölte­ni a szabadban. Az életemben természetesen a családom a legfontosabb. Gyermekeimre vagyok a legbüszkébb. Virágnak két kézmű­ves szakmája van, Péter pedig közgazdász és számítástechnikai mérnök. Mindketten pár­­kapcsolatban élnek itt Pakson. Kötődöm a gyerekeimhez, igyekeztem őket olyan érték­rend szerint nevelni, amelyet a szülői házból hoztam magammal. Úgy érzem, hogy ennek az értékrendnek a fő elemei, a hit, a remény és a szeretet számtalanszor átsegített a munka­helyi és a magánéleti nehézségeken egyaránt. Mindig fontos volt számomra hinni vala­miben, ami előre visz, a remény erőt adott a megvalósításhoz, szeretet nélkül pedig mit sem ér az élet. Nyugdíjas éveimben is ezek motiválnak, mindig vannak céljaim, terveim. Testvéreimmel, azok gyerekeivel, unokáival, akik a keresztgyerekeim, szintén többet tu­dok találkozni, szeretek a társaságukban len­ni. A közelmúltban felvettem a kapcsolatot lánykori barátnőimmel, akikkel összejárunk közös nosztalgiázásra. Kedvelem a családi és a baráti társaságot, de szívesen vagyok itthon is.- Hogyan összegeznéd az elmúlt két évet?- Több mint negyven éves munkavi­szony után mentem nyugdíjba, úgy érzem, jól döntöttem. Az erőmű biztos anyagi hátteret nyújtott ez életemben, amelyért nagyon hálás vagyok. Nyugdíjasként élvezem, hogy nincs kötöttség, akkor és azzal foglalkozom, ami­hez kedvem van. Ez a szabadság mindennél többet ér. Kzné Nyugdíjas közgyűlés nőnapi és jubileumi ünnepséggel 2012. március 2-án tartotta éves közgyűlését a Pa­­dosz Nyugdíjas Tagozata az Atomerőmű Nyugdíjas Klub Gesztenyés úti épületében. A rendezvényen szép számmal, 109-en vettek részt nyugdíjas tagjaink, aki­ket Majoros János tagozatvezető köszöntött. Ügyrendi kérdések tisztázása után, hagyományosan az elmúlt évben elhunytakra emlékeztünk egy perces néma fel­állással. Első napirendi pontként Lőrincz László elnök be­szélt a 2011-es év történéseiről, a Munka Törvény­­könyve változtatásából fakadó problémákról, melyek új megoldások kialakítását teszik szükségessé szerve­zetünk működésében. Tájékoztatta a megjelenteket a nagysikerű Nyugdíjas napról, valamint a Humán Ala­pítványtól és a szakszervezetünktől igényelhető anya­gi támogatások mértékéről. Bocsor István elnökhelyettes kiegészítése után Majoros János tartotta meg évértékelő beszédét. Méltatta az összekötők munkáját, a 2011-es választá­sokban nyújtott segítségüket, egyben felhívta a figyel­met, hogy szívesen fogadjuk a demonstrációra való jelentkezéseket a nyugdíjasok részéről is. János, aki dr. Germán Endrével együtt a „partos" nyugdíjasok kép­viselője, beszámolt a Hamvas István vezérigazgatónál tett látogatásukról, a felvetett problémákról. Örvende­tes, és a nyugdíjasok aktivitását jelzi, hogy 2011-ben két nyugdíjas tagunk is kiérdemelte a Padosz Kiváló Aktivista címet. A beszámolók után következett a Padosz nyug­díjas nő tagjainak köszöntése a közelgő Nőnap alkal­mából. Mindenki örömmel vette át az idei év ajándé­kát, a virágot és a bevásárló táskát. Ezután került sor a legalább 50 éves szakszervezeti tagsággal rendel­kezők ünneplésére. 50 év! Még kimondani is sok! Hét fő kapott emlékplakettet, amit nagy taps kíséretében vehettek át. Remélem, minél többen megérjük majd ezt a jeles eseményt, és kívánom, hogy ilyen aktív és összetartó közösségben ünnepelhessük ezt meg, mint a Padosz Nyugdíjas Tagozata! KE Weisz József és felesége, Eta Weisz József a műszaki igazgatóság végleges biztonsági jelentés projekttől ment nyugdíj­ba, 2007. december 31-én. Előtte azonban, az eltelt 30 év alatt, sok különböző műsza­ki területen dolgozott az erőművön belül. Felesége, Eta pedig a vegyészeti főosztály nyugdíjasa, 2007. május 1-jétől. Ő a belépé­sétől kezdve a vegyészeten dolgozott.- Most hol, merre éltek?- Eta: A nyugdíjba vonulást követően el­költöztünk Paksról, ahol harminc nagyon szép évet töltöttünk el. Magyarpolányba költöz­tünk, egy csendes, szép, a Bakony lábainál fek­vő kis faluba. A gyerekeink az ország más-más területén találtak munkát, és telepedtek le. Ez a falu Jóska szülőfaluja, itt él az édesanyja, testvére és unokatestvérei. Az én testvérem is a közelben, Várpalotán lakik. Itt vettünk egy szépen felújított kertes családi házat, amely­ben ketten bőven elférünk, de ha eljönnek a gyerekeink és unokáink, akkor is nagyon ké­nyelemesen. Szép nagy ud­varral és kevés veteményes­kerttel is rendelkezik.- Jóska: A falu egy csen­des, rendezett kis sváb hely­ség, kb. 1200 lakossal. Van egy híres kálvária dombja, ahova kb. 170 lépcsőn le­het feljutni, amit a tavalyi évben újítottak fel, és van egy, az 1760-as években épített nagyon szép, sajnos még felújításra váró, barokk temp­loma, tele szobrokkal, freskókkal. Egy utca, „telis-tele” az 1800-as évek végén, 1900-as évek elején épült tornácos parasztházzal, ami­ért a falu 1992-ben Europa Nostra díjat kapott.- Mikor kezdtetek az erőműben dol­gozni?- Jóska: 1978. január 1-én kerültem az erőműhöz. Akkor még nagyon kevesen vol­tunk. A reaktor osztályra kerültem főgépészi beosztásba, és innen már csak címszavakban tudom mondani a történteket, mivel túl sűrű az eseménylista. Mi voltunk az ún. „csikócsa­pat”. Majd betanulás itthon, a Szovjetunióban, az NDK-ban, aztán műszaki ellenőrködés az építkezésen, később az 1. blokk üzembe he­lyezése és üzemeltetése. Közben vizsgák, vizs­gák, vizsgák. Az 1. blokk üzemeltetésében már blokkügyeletesként vettem részt. 1997-től ki­kerültem a reaktor osztályra művezetőnek, majd a műszaki igazgatóságon a technológiai, az üzemviteli osztály, majd a VBJ (végleges biztonsági jelentés) következett. Hát azt kell mondanom, hogy életem legszebb éveit éltem át. Igen jó társaságban, kedves kollégák, bátran mondhatom barátok között. Szép volt, jó volt.- Eta: Nagyon sok és szép évet töltöttem el munkával, nagyon jó munkatársakkal, bará­tokkal a vegyészeti osztályon. 1983-ban kezd­tem az erőműben, és mindvégig ezen a munka­helyen dolgoztam, kezdetben, mint analitikus laboráns. Az induló blokkokkal kapcsolatos vegyészeti munkák erősen összekovácsolták a társaságot. Egymásra voltunk utalva, min­denki számíthatott a másikra, így utólag visz­­szagondolva ez alapozhatta meg azt az igazán jó kollegiális, mondhatni baráti viszonyt, ami egymáshoz főzött bennünket. Rendszeresen tartjuk a kapcsolatot a volt munkatársakkal, gyakran felkeresnek bennünket, amikor síelni indulnak, vagy éppen Balatonfüreden nyaral­nak.- Meséljetek most a családról egy kicsit!- Eta: Három fiunk van, akik közül egyik sem választotta az erőműves pályát. Az idő­sebbik jelenleg Győrben, az autóiparban, a középső Pesten egy tervező cégnél dolgozik, a kisebbik Nagytarcsán él, és jelenleg építési vállalkozással foglalkozik. Mindhárman meg­nősültek és minden „fészekaljban” vannak már unokák is. Összesen hat, a tíz évestől a há­rom hónaposig. Ha összejövünk a gyerekek­kel, unokákkal a legszűkebben is tizennégyen vagyunk. Hát nem szép?- Legkedveltebb időtöltésetek?- Eta: A legkedvesebb időtöltésünk az „unokázás”. De azért ezen felül nagyon sok más is van, amivel itt, egy ilyen kis faluban el tudjuk tölteni az időt. Polány kis falu, de igen mozgalmas. Van nemzetiségi és művészeti is­kolája. Mód van különböző szabadidős tevékenységek végzésére, mint például énekkar, színházlátogatás, rajzolás, kosárfonás, ko­rongozás, szövés. Mindet ki sem lehet próbálni. Az én kedvencem a szövés. Van egy eléggé ismert, mondhatni híres Polányi Passió nevű program, amelyet minden évben Pünkösdkor ad elő a falu népe (kb. 150 fő) egy hivatásos színésszel az élen. Jóska is szerepel benne, és ahogy mondja, nagyon szép és fel­emelő érzés a Polányi Passióban szerepelni. Szóval bőven van mit tenni, és a legfontosabb, hogy mindezt jókedvvel, szeretettel tegyük.- Mi a legfontosabb dolog számotokra az életben?- Jóska: A legfontosabb a szeretet, a csa­lád összetartása, egymás megbecsülése, és mindehhez persze jó egészség. Már 39 éve va­gyunk együtt, és elmondhatjuk, hogy ez alatt sok mindenen keresztülmentünk. Sok prob­lémával, gonddal találkoztunk, de szerencsé­re mindent sikerült megoldanunk. Elmond­hatjuk, hogy boldog életünk van. Hogy ez így alakult, abban igen nagy, mondhatni megha­tározó szerep jutott Paksnak is. Köszönet érte. Orbán Ottilia Törzsgárdatagsági elismerések 2012. március 10 éves Osztermajer Mónika gig 2001.09.17. 30 éves Árvay Tamás mig mfo 1982.03.25. Kemény János big rendo 1982.03.15. Bacs Sándor big rendo 1982.03.19. Dömötör Aranka gig logfo bszo 1982.03.02.

Next

/
Oldalképek
Tartalom