Atomerőmű, 2012 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2012-03-01 / 3. szám
<vé> mym paksi atomerőmű 2012. március Évértékelő állománygyűlés az Atomerőmű Biztonsági Szolgálatnál A február 24-i évértékelő gyűlést a meghívott vendégek és az állomány köszöntésével Szakács Károly szakágvezető nyitotta meg. Az Atomix Kft. nevében Szinger Csaba ügyvezető igazgató mondott beszédet. Először az elmúlt hetek személyi változásairól tájékoztatta a jelenlévőket, majd az Atomix Kft. tevékenységére tért át. A kft. 2011-ben is jól működött, újabb sikeres évet tudhat maga mögött. A Biztonsági Szolgálatot illetően elmondta, hogy az alapvető feladatot ellátta, a vállalkozási szerződésben előírtaknak eleget tett. Megfelelő volt az őrzésvédelmi tevékenység, az operátori munkavégzés, a rendezvények biztosítása és a vendégcsoportok kísérése is. 2012 azonban újabb kihívásokat tartogat, amelyekre fel kell készülni, és a munkát továbbra is magas színvonalon kell ellátni - tette hozzá. Ezt követően Szakács Károly tartott részletes beszámolót a tevékenységükhöz kapcsolódó témákból. Ismertette működésük jogszabályi hátterét, kitérve az elmúlt év során beállt változásokra. A Biztonsági Szolgálat, az atomerőmű fegyveres biztonsági őrsége és a Terrorelhárítási Központ paksi egysége közötti jó együttműködés folyamatosan fennáll, így tudtak eredményes munkát végezni tavaly is. Alapvető feladatuk, a paksi atomerőmű és objektumainak (KGYK, Rekö) fizikai védelmében való részvétel mellett az erőmű belső és külső területén végzett felújítási, rekonstrukciós munkák során is elláttak rendészeti felügyeletet. Részletesen bemutatta az intézkedést igénylő események statisztikáját is. Összességében elmondható, hogy a vagyonőrök az erőmű területére érkezőkre odafigyelnek, és szakszerűen hajtják végre az ellenőrzéseket. Az oktatási és képzési rendszer működésére mindig is nagy hangsúlyt fektettek. A kollégák 2011-ben is számot adtak szakmai és helyismereti tudásukról, részt vettek lőgyakorlatokon, önvédelmi, valamint pszichológiai és mentálhigiénés képzéseken. A vizsgaeredmények alapos felkészülést tükröztek, az állomány éves átlageredménye 86% volt. Négy kolléga, Horváth Zoltán, Tolnai István, Séta Péter és Kovács László ért el a Biztonsági Szolgálat több éve működtetett minősítési rendszere alapján 99%-os teljesítményt, amelyet az állománygyűlésen oklevéllel és tárgyjutalommal díjaztak. Hagyományaikhoz híven most is megemlékeztek a szolgálatnál régóta dolgozó kollégákról, így újabb 12 fővel bővült a 10 éves törzsgárda tagság. A fluktuáció mértéke minimális, 2011-ben 5 fő távozott az ABSZ-től. Minőségirányítási rendszerük már 10 éve működik. 2011-ben a tanúsító testület általi felügyeleti auditot két évközi belső audit is megelőzte. Ezeken eltéréseket nem tapasztaltak, a javító célzatú észrevételek alapján viszont megtették a szükséges intézkedéseket. A Biztonsági Szolgálat 2011 szeptemberében ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját, amelyről egy kis ünnepség keretében emlékeztek meg. A 2012. évre kitűzött minőségcélok elérésén túl továbbra is a megrendelő Paksi Atomerőmű Zrt. elvárásainak való megfelelés a legfontosabb. A PA Zrt. részéről Volent Gábor biztonsági igazgató fejezte ki köszönetét az elvégzett munkáért, s egyben a paksi atomerőmű elégedettségét is kihangsúlyozta. A szolgálat rugalmas hozzáállást tanúsít, jó az együttműködés az erőművel és a szakmai szervekkel egyaránt. Hozzátette azonban azt is, hogy a megrendelői elvárások egyre csak szigorodni fognak, de olyan kényszer nincs, ami indokolhatná a szabályok be nem tartását. Dr. Kovács Zoltán, a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatója is megköszönte az eredményes munkát, és külön gratulálta szolgálat 15 éves jubileumához. Végül Pataki Rezső a szakmai kamara nevében gratulált, és megragadva az alkalmat átnyújtotta az idén önkéntes alapon újjászerveződő kamara 4 tagjának - akik egyben a Biztonsági Szolgálat dolgozói - a megyei és országos küldötti megbízólevelet. Gyöngyösiné Nyúl Petra Gondolatok Az „atom” misztikuma és egy egyszerű támpont laikusoknak Tagadhatatlan, hogy az atomenergetika tudományát egyfajta misztikum övezi a kívülállók részéről, amely jobb esetben tiszteletté, roszszabb esetben félelemmé lényegül. Előfordul az is, hogy hallani olyan jellegű, „jól értesült” forrásból származó téves, ill. megtévesztő vélekedéseket, amelyek szerint az atomerőmű sugárártalmai, környezet- és egészségkárosító hatása kapcsán nem fedik fel a teljes igazságot, így tartva fenn a köznyugalmat. Az ezzel összefüggésben felvetődő kérdést, egyetemes megvilágításba helyezve, a következőképpen fogalmazhatjuk meg: Mi legitimálja a tudást, az információt? Köznapian szólva: Ki mondja meg a tutit? (- most történetesen az atomerőművel kapcsolatban.) Merthogy mindenki az összes létező tudományterület szakértőjévé váljon, nyilvánvalóan járhatatlan út: jóformán élethosszig tartó tanulást igényel akár csak egyetlen diszciplína elsajátítása is. A tekintetben, hogy ez egyáltalán nem elvont, hanem nagyon is gyakorlati probléma, elég csupán arra gondolnunk, hányszor kényszerülünk döntést hozni az életünk során biztos információk és tudás hiányában. Jóformán mindig ez a helyzet. Például aki házat vesz vagy épít, általában nem válhat építésszé; aki beteg, s talán éppen arról kell döntenie, alávesse-e magát egy műtétnek, nem válhat orvossá; aki anyagi megtakarításai befektetéséről gondolkodik, nem válhat pénzügyi szakemberré - és így tovább. Hagyatkozzunk tehát mindig az illetékes szakemberek véleményére? Kézenfekvő következtetés lenne - ha az illetékes szakemberek mindig egybehangzóan vélekednének. Itt van például a közelmúlt egyik húsbavágó dilemmája: ha valaki azon vacillált, beoltassa-e magát madárinfluenza ellen, szögesen szembenálló szakvéleményeket hallhatott a különböző szakemberektől. S persze a Greenpeace nukleáris szakértője is felettébb ritkán szakért ugyanúgy, mint mondjuk a műegyetem tanreaktorának vezetője. Nem marad hát más választás a laikus számára, mint a lemondó szkepszis vagy az érzelmi alapú állásfoglalás? Az atomerőmű esetében szerencsére létezik egy egyszerű támpont, ami kívülállóknak is biztos eligazodást kínál (köztük azoknak is, akik nem hisznek az atomerőműtől független sugárzásellenőrző rendszereknek sem, esetleg nem is tudnak ezek létezéséről): Amíg a dozimetrikusok -és valamennyi atomerőművi dolgozó -, akik első kézből találkoznak a sugárzási adatokkal (azaz közvetlenül kalibrálják vagy olvassák le a környezetellenőrző műszereket, s használják fel az így nyert információkat), békésen élnek Pakson, itt járatják iskolába a gyermekeiket, megeszik a kertjükből vagy a piacról származó terményeket, nem viselnek vegyvédelmi szkafandert, szívesen úsznak nyaranta a Dunában, s általában az izgalom legkisebb jelét sem mutatják, addig senkinek nincs oka félelemre afelől, hogy itt valamit eltitkolnak. Prancz Zoltán Az Energetikai Szakkollégium programjai 2012. március hó 22. Geotermikus energia felhasználása Pócs Istán (CEGE Zrt.) 29. Óraátállítás hatásai a villamosenergia-rendszerre MAVIRZrt. 2012. április hó 5. Fóru m - Üzemanyag 2050. A hajtóanyagok jövője, a jövő hajtóanyagai 6. Üzemlátogatás - Paksi Atomerőmű Zrt. 12. Oroszország jelenlegi és jövőbeli szerepe az ELI energiaellátásában Dr. Deák András 19. Üzemlátogatás - A MAVIR Zrt. Hálózati Üzemirányító Központ és Diszpécseri Tréning Szimulátor 26. Passzív házak kialakítási lehetőségei, az épületek energiaracionalizálása - Tálamon Attila (Debreceni Egyetem) 2012. május hó 3. Tórium üzemanyagú atomerőművek elterjedésének hatása a világ energiatermelésére Dr. Csőm Gyula, Dr. Reiss Tibor (BME NTI) Bővebb információ: www.eszk.org ESZI-rajzpályázat Az Energetikai Szakközépiskola által meghirdetett pályázatra - az erdélyi mikulástúrához kapcsolódóan - 40 településről küldték el rajzaikat a dévai alapítvány által gondozott gyermekek. Az Energetikai Szakközépiskola diákjai vállalták, hogy a közel 1100 rajzból előzetes válogatás után kiállítást rendeznek, majd megszavazzák azokat, melyek leginkább tetszenek. A legkülönbözőbb technikával készült munkák között a válogatás munkáját Léberné Kocsis Jolán művészeteket és angol nyelvet tanító tanár vezetésével maguk az iskola tanulói végezték. Steinbachné Horváth Mária angoltanár és diákjai vállalták be, hogy a rajzokat tablóba szervezik. Korosztályok szerint több kategóriát állítva, a részrehajlást kiküszöbölve csak kis színes számokkal jelölték a kiállítás alkotásait. Ők végezték a szavazatok összegyűjtését, kiértékelését. A pályázók között könyveket, korszerű számítógépes adathordozókat, apróbb ajándékokat osztanak ki díjak gyanánt a közelgő húsvéti túra alkalmából. Ezt mind, mint már annyiszor, most is Jendrolovics Gábor vezeti március 14-18. között. Természetesen felkeresik azokat a településeket, intézményeket, ahova a győztesek tartoznak. A nagyobbik díj az a pénzösszeg, amit csak közös kirándulásra költhetnek el a szűkebb közösségek. gyulai Energiafogyasztók konferenciája A Magyar Energiafogyasztók Szövetsége 1994 óta hagyományosan évente megrendezi Országos Fogyasztói Konferenciáját az energiapiac aktuális műszaki, szervezeti, jogi és pénzügyi problémáinak megtárgyalására. 2012 áprilisában már a 19. konferenciára kerül sor. A piacelemzés mellett időszerű témának tartják a paksi atomerőműben befejeződött Célzott biztonsági felülvizsgálatnak és a felülvizsgálat eredményeinek az ismertetését is. A konferencián elhangzó előadások nemcsak a felhasználók, hanem az atomerőmű munkatársainak érdeklődését is felkelthetik. Részletes információval a Magyar Energiafogyasztók Szövetsége Szolgál a mesz.iroda@freemail.hu e-mail címen, és a 06-1/210-7116 telefonszámon. A konferencián többek között szó esik majd a hazai energiastratégiáról, az európai energiakereskedelemről, az energiapiacot és az energiaszektort érintő kérdésekről. LA