Atomerőmű, 2012 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2012-07-01 / 7. szám

fotó: Bodaiki Ákos Atomerőmű JL. XXXV. évfolyam, 7. szám 2012. július „Kulcskérdésnek tartom a társadalmi elfogadottságot.” Dr. Kovács Antal az erőmű kommunikációs szervezete élén A Paksi Atomerőmű életében kiemelt jelentőségű tevékenységet végző kommuni­kációs szervezet, a Tájékoztató és Látogatóközpont élére ez év nyarán új vezetőt neveztek ki. 2012. július 1-től dr. Kovács Antal az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója. A korábbi vezető, Mittler István a továbbiakban a részvénytársaság szóvivői tevékenységét látja el. Kovács Antal neve az egész országban közismert, hisz olimpiai és világbajnok cselgáncsozónk. Mivel Pakson, az Atom­erőmű városában él, Atom Anti néven is népszerűvé vált. Az Atomerőmű SE ügy­vezetője és elnöke. A Sportegyesületek Országos Szövetsége és a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének tagja. A Pécsi Tu­dományegyetemen közgazdász végzettsé­get, doktori fokozatot szerzett. Doktori ér­tekezését Párbeszéd a társadalommal mint atomenergia-fogyasztóval címmel írta. A kommunikációt tanulta, kutatta, oktatja és gyakorolja. Az egyetemen adjunktusként tanít, többek között marketingkommuni­kációt. A Paksi Atomerőműben 2005-ben térségi szakértőként kezdte munkáját.- Igazgató úr! Önt sokan élsporto­lóként ismerték meg az országban, és a paksi lakosok is inkább sportmúltját ismerik. Miként alakult kapcsolódása az Atomerőműhöz, a kommunikációs területhez?- Már gyermekkoromban meghatáro­zóvá vált számomra az erőművel kapcso­latos kommunikáció. Ahogy 12 évesen, a sport révén jártam az országot, sokszor szembesültem az emberek tájékozatlan­ságával és a „ha Paksról jöttetek, akkor ti biztosan sugároztok” megjegyzéssel. A későbbiek során az Atomerőműben dolgozó bátyám által kiszélesedtek az atomenergetikát érintő ismereteim, és 15 évesen rendszeresen tartottam kis­előadásokat a válogatott csapatban. Miu­tán nappalin elvégeztem a közgazdasági egyetemet és elkezdtem a doktori iskolát, egyértelműen az Atomerőművet érintő témák felé fordultam. A területfejlesztés mellett a fő vonalat az Atomerőmű kom­munikációja, a társadalom és az Atom­erőmű kapcsolata adta. Kulcskérdésnek tartom a társadalmi elfogadottságot. Doktori értekezésem is a társada­lom és az Atomerőmű kapcsolatá­ra épült. Rendkívül fontosnak tar­tom a kommunikációs üzenetek meghatározását és azoknak a ki­választott kör számára való meg­felelő módon történő eljuttatását. A térségi kapcsolatok területén is ehhez hasonló feladatot végeztem Kováts Balázs irányításával, aki korábban évekig volt az erőmű látogatóközpontjának vezetője, és akitől nagyon sokat tanultam feladatmegoldásban, emberi kap­csolatokban. A kommunikációs igazgatói feladatkörömnek úgy­nevezett előszobájaként tekintek a térségi kapcsolatok területén végzett tevékenysé­gemre. Kinevezésemet komoly és szép szakmai kihívásnak tekintem. Úgy érzem, mivel az Atomerőművet érintő társadalmi és nem­zetközi kapcsolatokat kutattam, erköl­csileg is tartozom annyival az erőműnek, közvetlen környezetemnek, hogy ezt a fel­adatot felvállaljam. Mindig is élt bennem az Atomerőmű iránti elkötelezettség, kül­detéstudat, amit folyamatosan igyekeztem érvényre juttatni.- Milyen elveket, célkitűzéseket ha­tározott meg a kommunikációs szerve­zet működtetésében, irányításában?- Alapvető, hogy a Paksi Atomerőmű célkitűzései egyértelműen azonosuljanak az ország érdekével és az MVM stratégiai céljaival. Az atomenergia megbízható, stabil energiaforrás, és a Paksi Atomerő­műnek továbbra is erős vállalatnak kell maradnia, hogy biztosítani tudja straté­giailag fontos szerepét az országban. A Paksi Atomerőmű üzemidő-hosszabbítás és kapacitásbővítés előtt áll. A bővítés korunk legnagyobb beruházása, és en­nek megfelelően a kommunikációja is jelentős. Szintén komoly hangsúlyt kell kapnia az üzemidő-hosszabbításnak és a meglévő, működő blokkok kommuniká­ciójának. Az erőmű-létesítésben és üzemeltetés­ben a műszaki, gazdasági és biztonsági fel­tételek mellett a társadalmi elfogadottság is alapvetően szükséges. Fontos, hogy ez a térség, ahol élünk, be­fogadja az erőművet, és támogassa maga az ország, amelynek erőforrásaira szük­ség lesz a beruházás megvalósításához, és amely előnyét élvezi az üzemidő-hosszab­bításnak és az új blokkoknak. folytatás a következő oldalon Főigazgatói látogatás a szaktárcánál és a Paksi Atomerőműben Yukiya Amano, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója kétnapos magyarországi látogatása során megbeszélést folytatott Németh Lászlóné nemzeti fej­lesztési miniszterrel 2012. június 21-én, Budapesten. A főigazgató 2012. június 22-én Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója tájékoztatását követően megtekintette az Atomerőmű működő blokkjait és a Karbantartó Gyakorlóközpontot. Középen -Yukiya Amano, a NAÜ főigazgatója Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter Magyarország 2050-ig szóló energia­stratégáját ismertette Yukiya Amanoval 2012. június 21-én, Budapesten. A tárcavezető az atomenergia Magyarország energiafüggetlenedésében betöltött szerepét hangsúlyozta. Kifejtette, hogy a paksi nukleáris kapacitások hosszú távú megőrzésének szükségességét a hazai villamosenergia-igények növekedése és a magyar gazdaság dekarbonizációs pá­lyára állításának igénye is indokolja. Németh Lászlóné arról is tájékoztatta a főigazgatót, hogy a Kormány álláspontja szerint a jelenleg működő blokkok 2037-ig tervezett leállí­tása miatt a hazai ellátásbiztonság és árstabilitás új atomerőművi blokkok létesítésével biztosítható. A klímavédelmi követelmények teljesítése is a hazai szén-dioxid-kibocsátás e fejlesztéssel járó jelentős csökkentésével válik lehetségessé. A Kormány a beruházás nemzetgazdasági jelentőségére való tekintettel a miniszterelnök vezetésével kormány­­bizottságot állított fel a paksi bővítéssel kapcsolatos stratégiai döntések előkészítésére. A fejlesztési miniszter köszönetét fejezte ki a NAÜ magyarországi atomenergia biztonsá­gos működtetése terén nyújtott szakmai iránymutatásáért. folytatás a következő oldalon A Kormány kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította az új atomerőművi blokkok létesítését A Magyar Közlöny 2012. 06. 18-i 73. számában megjelent az a kormányha­tározat, amely kiemelt projektté nyil­vánította az új atomerőművi blokkok létesítését: 1196/2012. (VI. 18.) Korm. határozat, A Paksi Atomerőmű telep­helyén létesülő új atomerőművi blokkal (blokkokkal) kapcsolatos beruházás ki­emelt jelentőségéről. További két kormányhatározat is szól az új blokkokról: az 1194/2012. (VI. 18.) Korm. határozat, A Paksi Atomerő­mű telephelyén létesülő új atomerőművi blokkal (blokkokkal) kapcsolatos további feladatok meghatározásáról, valamint az 1195/2012. (VI. 18.) Korm. határozat, A nukleáris energia hazai alkalmazásával, annak fejlesztésével kapcsolatos straté­giai kérdéseket vizsgáló Nukleáris Ener­gia Kormánybizottság létrehozásáról, összetételének és feladatainak meghatá­rozásáról. Ezek szintén azt erősítik meg, hogy a nemzetgazdaság és az energia­ellátás biztonsága szempontjából a Kor­mány a nukleáris energia hosszú távú alkalmazása mellett foglalt állást. A Paksi Atomerőmű telephelyén lé­tesítendő új atomerőművi blokk (blok­kok) megvalósítása kapcsán a Kormány május 30-i ülésén úgy döntött, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr veze­tésével kormánybizottságot állít fel a be­ruházással kapcsolatos stratégiai dönté­sek előkészítésére. A bizottság állandó tagjai Németh Lászlóné nemzeti fej­lesztési miniszter, dr. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, továbbá az Országos Atomenergia-hivatal főigaz­gatója, az MVM Magyar Villamos Mű­vek Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Ma­gyar Energia Hivatal elnöke, és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója. Hamvas István vezérigazgató MVM Paksi Atomerőmű Zrt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom