Atomerőmű, 2011 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2011-11-01 / 11. szám
2011. november <Q> mym paksi atomerőmű 9 Erőműves híradások A nyomás- és tömörségpróbák gyakran közbeszólnak Véget ért az a tavasztól őszig tartó főjavítási időszak, amely megalapozza a következő év sikeres és biztonságos üzemvitelét. Az elvégzett munkákat Zsoldos Ferenc igazgató az alábbiak szerint összegezte. A főjavításokat viszonylag sikeresen hajtottuk végre, a viszonylagosság abban van, hogy a négy főjavításnál három esetben is csúsztunk, viszont minden munkát elvégeztünk. Úgy érzem, megfelelő állapotban adtuk vissza a blokkokat az üzemeltetőknek. A főjavításokkal a már évek óta megszokott 1-4-2-3-as sorrendben haladtunk. Az 1. blokk esetében március 12-től május 12-ig terveztük a leállást, amely 57 napos főjavítás tervezetten, ám 61 nap és néhány óra volt a tényleges végrehajtás időtartama. Ebben az esetben igen nagy mennyiségű munkát kellett elvégeznünk, hiszen 12372 munkautasítás (műt) feladat volt. Az elvégzendő munkák mennyiségét növelte az üzemidő-hoszszabbítást szolgáló feladatok elvégzése. A négynapos csúszást a primer köri 25 és 164 báros nyomáspróbáknál bekövetkezett tömörtelenségek megszüntetése okozta. A 4. blokk május 14-től június 9-ig állt. Ennél a blokknál 26 napra terveztük a főjavítást, és 26 nap és 10 óra alatt sikerült befejezni. Ebben az esetben 6978 mut-feladatot kellett végrehajtani. A tíz órás csúszást a 132 báros tömörség próbán egy hollander tömörtelenség elhárítása okozta, illetve egy motoros tolózár javítása met-re hozás alatt. Következett a 2. blokk, amelynél július 1-től július 27-ig tartó, 26 napos leállást terveztünk. Ebben az esetben 32 napig állt a blokk, és 7 296 mut-feladat volt. A 6 napos csúszás oka az volt, hogy a 2-es főkeringtetőszivattyúnál (fksz) indításkor visszaforgás volt tapasztalható. Ez a jelenség komoly problémát jelentett a motor csapágyazására nézve, és ellenőriztük a szivattyút is. Ezen kívül a gőzfejlesztő 51 báros tömörség próbája sem sikerült az első nekifutásra. Sorrendben a 3. blokki főjavítás következett, amelyen szeptember 9-től október 12-ig tartottak a munkák. A 34 napra tervezett helyett 39 napra nyúlt a leállás. 7 000 felett volt a mut-ok száma. A csúszást a hurok biztonsági szelepek többszöri beállítás utáni tömörtelensége okozta. Itt csak a harmadik nekifutásra sikerült tömörré tenni a berendezést a 132 bar-os próbához. Mindent összevetve, közel 160 nap volt a főjavítási időszak ebben az évben, szemben a tavalyi 148 napos időszakkal, viszont 2009-ben 170 nap feletti leállást jelentett a karbantartási időszak. A hivatalos értékelések ugyan még nem fejeződtek be, de Zsoldos Ferenc előzetesen a következőképpen értékelte a főjavításokat: Talán a legfontosabb tanulság, hogy nem szabad kapkodni és nem is érdemes. A feladatokat mindig az idő szorításában hajtjuk végre, hiszen nagymennyiségű munkát kell elvégeznünk rövid idő alatt. Az a véleményem, hogy egy adott probléma megoldásán fél óra helyett inkább egy órát gondolkodjunk, mert így megelőzhető a későbbi még nagyobb probléma. Tehát arra biztatom a kollégákat, hogy bátran kérjenek információkat az üzemeltetőktől, vagy a műszaki háttértől, hiszen ezzel megelőzhető egy későbbi súlyosabb helyzet, vagy akár az adott blokk főjavításának a csúszása.-béri-Elsősegélynyújtás a munkahelyen Szűrővizsgálati lehetőségek A Paksi Atomerőmű Zrt. és a Nukleo-Med Kft. minden évben két alkalommal közösen megszervezi az egészségnapokat. Az őszi szűrővizsgálatok lehetőségeiről kérdeztem dr. Brázay Lászlót, a Nukleo-Med Kft. ügyvezető főorvosát.- Az előző évekhez hasonlóan most is végzünk somatoinfra állapotfelmérést, amely számos betegség korai felismerését teszi lehetővé. A vizsgálat során a szervezet által kibocsátott hőenergia alapján fényképet készítünk a testről. Ennek alapján a somatoinfra-készülékkel egyes szervek és szövetek színeltéréséből a kóros folyamatok és elváltozások nyomon követhetőek. A másik elterjedt műszeres szűrővizsgálat az arteriográf, mellyel a szív és érrendszeri betegségek diagnosztizálhatóak.- Az időszakos orvosi vizsgálatok alkalmával a PA Zrt. 45 év feletti dolgozóinál vicardio vagy közismertebb nevén „szívstressz" vizsgálatokat is végeznek. Ez mit jelent?- A vicardio a szív funkcionális állapotának és a stressz - kémiai, fizikai, táplálkozási, pszichés, környezeti - általi terhelésének kiértékelésére szolgáló biofizikai mérő és értékelő módszer, amely a hagyományos EKG méréssel összekötött 3D megjelenítést biztosít. Leméri és kiszámítja a stressz terhelését és grafikusan ábrázolja a szívműködést, valamint a szív funkcionális paramétereit.- Egy új diagnosztikus vizsgálattal, a vektorkardiográffal is készülnek.- A vektorkardiográf vagy vektor-EKG mindössze 12 másodperc alatt ad képet a szívizomzat homogenitásáról, illetve a szív koszorúereinek krónikus vérellátási zavarairól. Ezzel lehetőségünk nyílik az arterioszklerotikus szívkoszorú-érrendszeri, illetve a cukorbetegségből eredő hajszál-érrendszeri megbetegedések korai felismerésére.- Cégük a daganat korai felismerés céljából, tumormarker vizsgálatokat is végez vérből. Lesz lehetőségünk igénybe venni ezt az egészségnapokon?- Igen, a vérvételeket minden nap 7 és 9 óra között végezzük. November 21., 22. és 23.-án az ESZI II. emeletén, előzetes bejelentkezés alapján valamennyi vizsgálatra lesz lehetőség mind a dolgozók, mind a hozzátartozók, a lakosság részére. A vizsgálatok díja az önkéntes egészségbiztosítási pénztáraknál elszámolható. Csütörtökön (november 24-én) a PA Zrt. dolgozóinak az 1 -es orvosi rendelő laboratóriumában lesz lehetőségük a tumormarker vizsgálatokra. Valamennyi felsorolt vizsgálat a PA Zrt. dolgozói részére ingyenesek. A költségeket a vállalat fedezi, ennek értelmében adóköteles, amit a dolgozóktól a későbbiekben levonnak. A vizsgálatokon túlmenően életmód tanácsadással is állnak rendelkezésükre. Sok szeretettel várjuk az érdeklődőket! Frits Adrienn Őszi erőműves egészségnapok Velünk is megtörténhet, amiről azt gondoljuk, hogy csak mással fordulhat elő. Nemigen gondolunk arra, hogy ha a munkahelyén valamelyik kollégánk rosszul lesz, kisebb vagy komolyabb baleset éri, van-e kiképzett elsősegélynyújtó, aki segíteni tud a szakképzett és szükséges eszközökkel ellátott egészségügyi szakszolgálat megérkezéséig, és akár életet menthet a begyakorlott mozdulatsorokkal. Az életet vagy az egészséget veszélyeztető állapotba kerülő személyt - addig is, amíg részére a szükséges orvosi ellátás nem biztosítható - egészségi állapotának helyreállítása, illetve rosszabbodásának megakadályozása céljából szakszerű ellátásban, elsősegélynyújtásban kell részesíteni. Ennek elősegítésére a humán szervezet elsősegélynyújtási ismeretek megszerzésére elméleti és gyakorlati munkahelyi képzési programot indított el.- Mi a célja a programnak? - kérdeztem Nyiratiné Fehér Edit humánpolitikai munkatársat, a program koordinálóját.- A vonatkozó jogszabályok értelmében minden munkáltatónak meg kell teremtenie az elsősegélynyújtás tárgyi és személyi feltételeit annak érdekében, hogy munkahelyi balesetek, rosszullétek esetén szakszerű segítséget tudjon biztosítani elsősegélynyújtásban jártas munkatársakkal, a szakképzett mentőszolgálat kiérkezéséig. Ennek érdekében a részvénytársaság vezetése szükségesnek tartotta, hogy elsősegélynyújtó pontokat alakítson ki az atomerőmű területén, valamint huszonhárom darab defibrillátor készülék is kihelyezésre kerül a nagy forgalmú, illetve veszélyes munkaterületeken. Egyrészt elsősegélynyújtó alapismeretek oktatása és a defibrillátor készülékek használatára vonatkozó elméleti és gyakorlati tudás megszerzése teszi indokolttá a képzési program szervezését, másrészt humánus okok is késztették a munkáltatót a képzés megszervezésére, hiszen minden ember élete fontos, és kiemelt figyelmet érdemel, hogy segíteni tudjunk a bajba jutottaknak.- Kik a program résztvevői, és milyen szempontok alapján választották ki őket?- Nagyon fontosnak tartottuk a képzési program elindításakor, hogy elsősorban önkéntes vállalás alapján jelentkezzenek a munkatársak erre a feladatra, hiszen belső késztetés is szükséges ahhoz, hogy valaki képes legyen segítségnyújtásra. A résztvevők számát illetően a nem műszakos személyzet esetében a munka- és tűzvédelmi osztály határozta meg épületenként a feladat ellátásához szükséges létszámot, a műszakos személyzet esetében pedig az üzemviteli igazgatósággal egyeztettünk, mivel ők ismerik legjobban az érintett munkaterületeket.- Milyen elemekből épül fel a képzési program?- A képzési programot az atomerőmű mentőszolgálat szakemberei tartják, és olyan alapvető elsősegélynyújtási ismereteket tartalmaz, mint a beteg állapotának felmérése, eszméletlenség, újraélesztés, különböző sérülések kezelése, ezen túl megtanulják a résztvevők az automata defibrillátor készülék használatát is. A program gyakorlatközpontú, amely során a munkavállalók úgynevezett ambubabán sajátíthatják el a gyakorlati ismereteket. A hét órás képzés vizsgával zárul, amelynek teljesítését követően minden résztvevő tanúsítványt kap.- Miért tartod fontosnak a munkahelyi elsősegélynyújtást?- Úgy gondolom ma Magyarországon az elsősegélynyújtás, mint az egyik legfontosabb ismeret még nem épült be kellőképpen a társadalom tudatába, ezért a média is egyre erőteljesebben népszerűsíti az ilyen jellegű ismertek elsajátítását, és azok alkalmazását. Cégünk a társadalmi szolidaritáson túl nagyon fontos feladatának tartja, hogy munkavállalóink az elsősegélynyújtó képzéssel megszerezzék mindazon ismereteket, amelyekkel segítséget tudnak nyújtani a bajba jutott kollégáiknak. Jelentős emberi, tárgyi, anyagi erőforrást mozgósít annak érdekében, hogy az elsősegélynyújtás, mint önzetlen, humanitárius cselekedet megvalósulhasson a Paksi Atomerőmű Zrt.-nél is. László A. Zoltánná A paksi atomerőmű vezetése elkötelezett dolgozói egészségének megőrzése iránt, ezért a humán szervezet koordinálásával 2006 óta rendszeresen megszervezi a szűrővizsgálatokra épülő egészségnapokat. A 2011. évi őszi egészségnapok témája a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzése, a „Szívbarát Munkahely” cím jegyében. A szervezők - a tavalyi évhez hasonlóan - az idén is két helyszínen várják az érdeklődőket. Az őszi egészségnapokat az ESZI-ben, az Egészségközpontban rendezik, 2011. november 21-23. között, 8-tól 15 óráig. A háromnapos rendezvény folytatásaként az atomerőmű területén november 24-én, csütörtökön kerül sor az egynapos program megrendezésére, 8-tól 14 óráig, az irodaépület aulájában és földszinti tanácstermében. Ez egyrészt lehetőséget biztosít a részvénytársaság munkavállalói számára a legnépszerűbb szűrővizsgálat, a tumor-markerek szűrés helyben történő kedvezményes igénybevételére, másrészt alkalmat ad különböző egészségmegőrző, fejlesztő programok, mozgásos bemutatók, főzőshow, ételkóstoló, táplálkozási tanácsadás, masszázs igénybevételére, ezáltal az egészségtudatos szemlélet fejlesztésére. LILI