Atomerőmű, 2011 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2011-06-01 / 6. szám
2011. június mym paksi atomerőmű Kishírek a nagyvilágból NEM OKOZ LEUKÉMIÁT AZ ANGOLATOM 142 oldalas riportot publikált a COMARE névre hallgató bizottság, mely 13, Angliában működő atomerőmű környékén vizsgálta azt, hogy az 5 évnél fiatalabb gyermekek leukémia-veszélyeztetettségét növelik-e a nukleáris energetikai létesítmények. A vizsgálati időszak 1969-2004 volt, az eredmény pedig az, hogy nincs bizonyíték, mely arra utalna, hogy az atomerőművek közelsége növelné a gyermekkori leukémia kialakulásának kockázatát. Korábban már hasonló véleményt formált a COMARE, de ellentétes német eredmények miatt az angol Egészségügyi Minisztérium új vizsgálatot kért. (Forrás: World Nuclear News) „CHIPMŰHOLDAK” MÉRNÉK A SUGÁRZÁST Körömnyi méretű miniműholdak - ún. „chipműholdak” - mérnék a Szaturnusznál tapasztalható sugárzást a következő évtizedben. A többfunkciós, parányi égitestek kémiai vizsgálatokat is végeznének a tervek szerint. Bár korábban voltak már grapefruit méretű műholdak, azok nagyjából ugyanúgy működtek, mint nagyobb testvéreik. A chipműholdak ezzel szemben - méretükből adódóan - képesek lesznek üzemanyag nélkül is utazni az űrben a napszelek által fújva. Vagy legalábbis ez az elképzelés... (Forrás: Space Daily) USA: KIT ÉRDEKEL A KLÍMAVÁLTOZÁS? Az amerikaiakat egyre kevésbé aggasztja a klímaváltozás problémája. Az utóbbi években nemcsak a TV-híradásokban esett kevesebb szó a tengerentúlon az Európában komoly problémának tartott jelenségről, de a különböző közvélemény-kutatásokból nyert adatok is a csökkenő érdeklődésre engednek következtetni. A George Mason Egyetem Klímaváltozás-Kommunikációs Központja szerint a klímaváltozás iránti aggodalom 2008 novemberében érte el csúcspontját, amikor is a megkérdezettek 54%-a vélte úgy, hogy a kormánynak kiemelt figyelemmel kell kezelnie a kérdést. Az elmúlt júniusban ez a szám már csak 44% volt. A Gallup közvélemény-kutató intézet nemrég végzett felmérést, melyben a környezetvédelmi problémákat kellett rangsorolni aszerint, hogy melyiket tartották a legaggasztóbbnak a megkérdezettek. Az eredmény: klímaváltozás az utolsó helyen. (Forrás: U.S.News & World Report) BIEBER-LÁZ JAPÁNBAN IS Justin Bieber az egyik legpopulárisabb tinisztár jelenleg Amerikában, és világszerte is hatalmas népszerűségnek örvend. A 17 éves énekes több tucatnyi díjat zsebelt be eddig, és lemezei platinastátuszt értek el több országban is. A kanadai Bieber csapata először nem volt hajlandó Japánba repülni a fukushimai események miatt, de a fiatal celeb végül úgy döntött: megtartják a tokiói és az oszakai koncertet is. A szintén a fiatalok között népszerű Avril Lavigne énekesnő és a Guns ’N’ Roses ex-gitárosa, Slash inkább otthon maradt. (Forrás: World Nuclear News, Wikipedia) Simon Zoltán Az energiaszolgáltatás piaci viszonyai A Magyar Energiafogyasztók Szövetsége (MESZ) május elején Harkányban rendezte a XVIII. Országos Fogyasztói Konferenciát A rendezvényen adták át az „Energiafogyasztók díja - 2010” elismeréseket, melyben ez alkalommal a villamosenergia-szolgáltatás területén az egyetemes szolgáltatói engedélyesek közül az ÉMÁSZ Nyit, az elosztó-hálózati engedélyesek közül az EDF Démász Hálózati Elosztó Kft., a földgázszolgáltatás területén az egyetemes szolgáltatói engedélyesek közül a FőgázZrt., az elosztó hálózati engedélyesek közül az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. részesült. A konferenciát Németh Lajos, a MESZ elnöke nyitotta meg. Az előadások sorát Szörényi Gábor (Magyar Energia Hivatal/MEH) kezdte az Európai Uniónak az energetika területén meghatározott irányelveit, lehetőségeit, kapcsolatait bemutatva Gelencsér Lajostól (E. ON Dél-dunántúli Ámmhálózati Zrt) hangzottéi tájékoztató a Kockázatkezelés és intézkedések az elosztói hálózatok biztonságának fokozására a klímaváltozás kapcsán címmel A villamos energia piaca ma és holnap című témában dr. Grabner Péter (MÉH), Bobula András (WATT-ETA Kft.), dr. Kaderják Péter (Corvinus Egyetem Regionális Energiagazdálkodási Kutatóközpont) és dr. Hegedűs Miklós (GKI Energiakutató Kft) tartott tájékoztatót. A ßldgdz piaca ma és holnap című témakörben Balázs István László (Magyar Energia Hivatal), Molnár Gábor (Magyar Gázipari Egyesülés) és dr. Hegedűs Miklós előadását hallgathatták a résztvevők Dr. Grabner Péterelőadásában a megújuló energiákat helyezte középpontba. Többek között szólt az értékesített megújuló energia mennyiségének 2003-2010 közötti, kát-rendszerben (kötelező átvételi rendszer) történt alakulásáról. A megújuló energiaforrások tekintetében említést tett a biomassza, a szél, a víz, a biogáz, szennyvízgáz, hulladékgáz hasznosítási lehetőségeiről, ill. arányáról. Bobula András fontosnak tartotta kiemelni a magyarországi villamosenergia-piacnyitást, ami kb. 4 és fél millió fogyasztót érintett, köztük nagyfogyasztókat és háztartási fogyasztókat egyaránt. Ez a változás egy több évtizedes közüzemi rendszer működését követően állt elő, és a fogyasztók nehezen ismerkedtek meg a villamos energiai szolgáltatás piackínálta új lehetőségekkel. Előadásában szintetizálta a 2011. évi villamos energia árát egy úgynevezett kétműszakos fogyasztóra nézve - különböző feszültségszinteken majd a ma ismert árváltozásokra, inflációs hatásra figyelemmel vetítette előre e a 2012-es ajánlatokban várható árakat. Kaderják Péter a magyar árampiacjövőjével foglalkozott előadásában. Bemutatott néhány olyan eredményt, melyek a kormány által kidolgozás alatt lévő nemzeti energiastratégiának az árampiacra vonatkozó ügyeihez kapcsolódnak. Ehhez készített kutatócsoportjuk egy hatástanulmányt, mely azt mutatja, hogy a 2030-as vagy a 2050-es időtájon milyen árampiaci fejlemények várhatók. Meglátása szerint azért is van szükség erre azidőtávra, mert fontos tudni, hogy a nukleáris energiatermelés jövője miként alakult hazánkban, és milyen a változások és az elemzések eredménye, valamint hogy az egyes lehetséges jövőképek mikéntviszonyulnak egymáshoza mutatószámok tekintetében. Németh Lajos a konferencia kapcsán elmondta, hogy a szövetség 1998-as létrejöttét követően számos változás történt a magyar energetikában. A piaci változásokra tekintettel a fogyasztó minél kedvezőbb feltételek mellett szeretne energiát vételezni. Mindezekre figyelemmel a szövetségsegítséget kíván nyújtani oly módon, hogy a konferenciákon a piac aktuális helyzetével foglalkoznak, ezzel is támogatva a fogyasztók szerződéskötési, vásárlási lehetőségeit A MESZ nagy hangsúlyt helyez a villamos energia biztonságának, a folyamatos villamosenergia-ellátásnak a kérdésére. LA Az Atomerőmű Sportegyesület közleménye 2011. május 23-án tartotta szokásos évi küldöttközgyűlését az ASE. A 98 küldött egyhangú szavazással fogadta el a 2010. évről szóló elnökségi beszámolót az egyesületi működésről és a sporteredményekről. Ugyancsak elfogadták a 2010. évi gazdasági beszámolóról készült könyvvizsgálói jelentést, továbbá az egyesület gazdasági beszámolóját. A küldöttközgyűlés megszavazta az egyesület 2011. évi költségvetéséről szóló előterjesztést is. A küldöttek a következő napirendben új tisztségviselők megválasztásával foglalkoztak. Süli János, az egyesület elnöke széles körű gazdasági, társadalmi és sportvezetői megbízatására hivatkozva kérte felmentését. Ugyancsak távozott saját kérésére az elnökségből Szabó Zsolt. A küldöttközgyűlés a 2014. évi tisztújításig elnökké választotta dr. Kovács Antalt, elnökségi taggá pedig Süli Jánost és Bognár Pétert. A rendezvény záró napirendjeként vehette át az „ASE Örökös Tagja" kitüntető bronzszobrot Juhász Sándor, aki 1990és 2010 közöttállt az egyesület élén ügyvezető igazgatóként. Az „ASE Örökös Bajnoka” kitüntetést Gulyás Róbert kapta, aki az égésűiét kosárlabdacsapatának kiválóságaként Európává logatottként írta be nevét az ASE aranykönyvébe. Kováts Balázs, levezető elnök Gulyás Róbert Gránit-díjas békefenntartó Kováts Balázst az elmúlt évtizedekben már sok minőségben megismerhettük, de a címben szereplő titulus merőben új. Mítistakarvalójában? Néhány napja Bátaapátiban a TETT-re Kész Napon vehette át a környező települések szövetségének, aTársadalmi EllenőrzőTájékoztatóTársulás (TETT) díját, amelyet stílusosan Gránit-díjnak neveztek el. Anyaga természetesen a radioaktív hulladékokat befogadó kőzet, átvitt értelemben a stabilitást, a szilárdságot és a kiszámíthatóságot jelenti.- Mivel indokolták, hogyTe lettél a kiválasztott?- 1992-ben láttam meg először a Bátaapáti helységtáblát, s azóta igen sok időttöltöttem ott. Végigjártam egy olyan különleges utat, amely mind szakmai, mind emberi megközelítésben életem egyik meghatározó eseménysora. Mindez kicsúcsosodott a 2005. évi sikeres helyi népszavazásban és a környező települések többségének egyidejű támogató önkormányzati döntéseiben. Néhány hónap múlva az országgyűlés hozzájárult a tároló létesítéséhez, egyúttal a paksi blokkok üzemidő-hosszabbítási folyamatának előkészítéséhez. Nem lehet eléggé hangsúlyozni: Tolna és Baranya határán, a Mecsek lábainál fekvő kistelepülések hagyták nyitva az ajtótamagyarnukleáris ipar fennmaradásához és bővíthetőségéhez. Ebben - többekkel együtt - megvolt a magam szerepe is.- Mi kelletla sikerhez az emberi kapcsolatok oldaláról?- A legfontosabb a hitelesség, amelyhez éveken keresztül folyamatosan és következetesen igazat kell mondani. Hosszú időre van szükség, amíg egy kistelepülésen elfogadják a messziről jött embert, különösen, ha egy atomerőműből érkezik. Sok csatát kellett megvívni gazdasági és politikai áramlatokkal, könnyű karriert építőkkel, félrevezetett, ám lelkes környezetvédőkkel, demagógokkal és percemberekkel. Érdekes módon többségük nem helybéli volt Legfontosabb célkitűzésem mindiga béke megőrzése volt mert tartós sikereket csak ilyen körülmények között lehet elérni.- A bátaapáti sztori hatalmas siker. Nem kerestek meg hasonló problémákkal küszködő cégek?- Néhány hónapja egy cementgyártó multi képviselői látogattak meg, akik jövőre új gyárat akarnak Magyarországon építeni. Mondtam, hogy ennyi idő csak a diktátumhoz elég, a hitelesség megalapozásához nem. Ott van például Boda környéke, a kiégett fűtőanyag esetleges tárolójának létesítési terveivel. Valahol majd 2050 táján esedékes az üzembe lépése. Kezdeményezésemre már 1996-ban létrehoztuk az ottani „nukleáris településszövetséget”. Tehát fél évszázaddal a kitűzött létesítési határidő előtt!- Mesélj valami érdekeset azokból az időkből I- Szokatlan ötlettel álltam elő a polgármesterek felé: kérjék fel független szakértőjüknek a Magyar Tudományos Akadémiát. Többen kinevettek, mondván, ilyen megkeresést ez a magas rangú köztestület vissza fog utasítani. Honnan veszi a bátorságot néhány pici falu, hogy az Akadémiával kokettáljon, erre még soha nem volt példa. Akadt olyan nukleáris tudománnyal foglalkozó tudósunk is, aki írásban tiltakozott azelképzelés ellen. De sikerült ezt a csatát is megnyerni, és a települések befogadó döntéseinek hátterében végig ott álltak az Akadémia elnöke által megbízott tudósok.- Gratulálok a szép kitüntetéshez, amely mögött valós emberi kapcsolatok és értékek állnak. De még valami mást is ünnepeltél a napokban.- Sajnos az nem dicsőség, legfeljebb egy természetesen elkövetkező állapot hogy elértem a 2 x 30. életévemet amelyet családi, baráti és kollegiális körben ünnepeltem. Elégedett ember vagyok, a kortnem érzem, 35. éve vagyok az erőmű dolgozója, előttem az újabb kihívások, hiszen vezetem az erőmű-bővítési projektgazdasági és társadalmi kapcsolatrendszerével foglalkozó munkacsoportot továbbra is gondozom az erőmű térségi, terület- és vállalkozásfejlesztési ügyeit 11 szervezetben végzek társadalmi munkát.- Meglátásom szerint a Gránit-díj nagyon is illik hozzád, hisz mint a gránit erős, kitartó, szilárd képességekkel rendelkezel. Ezer dologgal foglalkozol, és őrződ a fiatalos mentalitást Boldog születésnapot! Lovásziné Anna A vöröskeresztes munkáért A Magyar Vöröskereszt2011. május 8-án a Vöröskereszt világnapja alkalmából megemlékezést tartott. A Hadtörténeti Múzeumban rendezett ünnepségen a Magyar Vöröskereszt elnöke, Habsburg György adta át Böhm Péter tűzoltóparancsnoknak a Vöröskeresztes munkáért arany fokozat elismerést. Bőhm Péter, az Atomerőmű Tűzoltóság parancsnoka 1997 óta rendszeresen lehetőséget biztosít állományának az elsősegélynyújtó és mentős versenyeken való részvételre. A Vöröskereszt paksi szervezetének programjait bemutatókkal és egyéb más módon is segíti. Örömmel adjuk hírül azt is, hogy a PA Zrt. egyik munkavállalójának gyermeke, Fogas Lilla, a Paks Városi-Kistérségi Szervezetben végzett kiemelkedő munkájáért az Ifjúsági munkáért dicsérő oklevelet vehette át LA A 20 éves MNT ünnepi közgyűlése A fiataloké a jövő A Magyar Nukleáris Társaság (MNT) 2011. május 19-én tartotta éves beszámoló, egyben ünnepi közgyűlését. A Magyar Nukleáris Társaságot 20 évvel ezelőtt alapították nagy tapasztalatú, elismert hazai nukleáris kutatók, mérnökök, az atomenergia-iparban dolgozó és az iránt elkötelezett szakemberek. Az MNT az atomenergia biztonságos hasznosításának elősegítését, a nukleáris energiáról szóló objektív tájékoztatást, a nukleáris kérdések pragmatikus megvitatását tűzte ki célul. Fókuszában kiemelten a fiatalok és az érintett társadalmi szervezetek vannak. A jubileumi alkalomból Szatmáry Zoltán professzor, a társaság első (és harmadik) elnöke tartott ünnepi beszédet, visszaemlékezést. Elmondta, hogy az MNT megalakításának ötlete először az MTA KFKI Atomenergia-kutató Intézet reaktorát 1985-ben meglátogató kanadai szakemberektől származott. Ugyanakkor az egész magyar nukleáris közösség részéről jelentkezett igény a közös szakmai fórumra, valamint szándék a fiatalok oktatására, az érdeklődők objektív tájékoztatására. Fontos cél volt a helytelen alkalmazás elleni fellépés is. Szatmáry professzor természetesen megemlékezett a magyar „marslakókról”, akik részt vettek az amerikai atomprogramban, és munkásságuk elvezetett a mai korszerű, biztonságos nukleáris iparhoz. Neumann János és Wigner Jenő mellett Szilárd Leót és Teller Edét említette. Zárásul azt mondta: - Hogy a világban rendet tegyünk, az a jelenlevők, különösen a fiatalok feladata. Az ünnepi alkalomból többen megszólaltak az MNT korábbi elnökei közül. Csőm Gyula, a társaság második elnöke megemlítette, hogy Wigner Jenő rendkívül szerény ember volt, és nem tartott semmit természetesnek. Koblinger László, az MNT negyedik elnöke, a társaság lógójának szerzője kiemelte, a külföldön dolgozó magyarok rendkívüli tevékenységének elismerésére szolgáló Szilárd Leó-érmet eddig Teller Ede, Wigner Jenő és Mezey Ferenc kapta. Sükösd Csaba, a hatodik elnök gratulált a jelenlegi elnökségnek az eddig elvégzett munkáért. Pázmándi Tamás, a hetedik elnök örömét fejezte ki, hogy az idősebb és a fiatalabb generáció is jelen van, és közösen dolgozik a nukleáris energetika sikeréért. A közgyűlés hivatalos részét Holló Előd, az MNT jelenlegi elnöke vezette le. Beszámolt a társaság 2010. évi közhasznú tevékenységéről. A szakmai munka alapvetően a szakcsoportokban folyik, amelyek sokrétű, nagyrészt kiemelkedő munkát végeztek. Fontos és kellemes túr, hogy megalakult a Szenior szakcsoport is, melynek elnöke Faragó Péter lett. A pénzügyi beszámolót - mely kiegyensúlyozottságról szólt - Neubauer István titkár adta elő. A közhasznúsági jelentést és az éves beszámolót Hadnagy Lajos, a Felügyelő Bizottság elnöke javaslatára a közgyűlés elfogadta. Sükösd Csabának az Atommag Centenáriumi Évéről és Cserháti Andrásnak a következő Nukleáris Technika Szimpózium előkészítéséről szóló beszámolóját az alapszabály kisebb módosítása követte: a társaság székhelye ezt követően az MTA KFKI csillebérci székhelye lesz. HyL Impresszum Kiadja: a Paksi Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság Felelős kiadó: Hamvas István vezérigazgató Nyomdai előállítás: AS-Nyomda Kft. Szilády üzem, Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Boros Gábor Szerződésszám: 4600002419 Főszerkesztő: Lovászi Zoltánná e-mail: lovaszine@npp.hu Főszerkesztő-helyettes: Beregnyei Miklós A szerkesztőség tagjai: Enyedi Bernadett, Gyöngyösiné Nyúl Petra, Gyulai János, Hadnagy Lajos, Medgyesy Ferenc, Prancz Zoltán, Tóth-Pataky Adrienn Magdolna, Wollner Pál Tördelés: Fazekas András Szerkesztőség címe: Paksi Atomerőmű Zrt. Tájékoztató és Látogatóközpont, 7031 Paks, Pf. 71, telefon: 75/ 507-882, telefax: 1/355-7280 Internet: www.npp.hu;www.atomeromu.hu Oklevél a tűzoltóságnak 2011. május 14-én a Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezete ünnepséget tartott a Magyar Vöröskereszt megalakulásának 130. évfordulója alkalmából. Az ünnepségen dr. Kis Mária megyei elnök és Gulyás Katalin megyei igazgató adta át a Magyar Vöröskereszt Országos Vezetőségének oklevelét az Atomix Kft. Tűzoltási és Kárelhárítási Szakágazatának, az Atomerőmű Tűzoltóságnak. Az elismerést az évtizedes jó együttműködésért kapta a szervezet. A tűzoltóság eredményesen képviselte Tolna megyét a Vöröskereszt elsősegélynyújtó versenyein, és támogatást adott többek között tűzoltóbemutatókkal is. Az oklevelet Schreiner István tűzoltási és műszaki mentési vezető vette át.