Atomerőmű, 2011 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2011-12-01 / 12. szám
2011. december mym paksi atomerőmű 7 Térségi kitekintő A festészet közelébe hozták a fotózást Hírek Kalocsáról Nyílt napra várták a továbbtanulókat. Elsősorban a végzős általános iskolások és szüleik számára rendezték meg az idei esztendőben is a kalocsai Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola vezetői azt a nyílt napot, melynek részeként az érdeklődők megismerhették az intézményben folyó munkát, III. a választható szakmákat. November 17-én a bemutató órák és nyílt gyakorlati oktatás színtereinek felkeresése mellett informatikai és szavalóversenyt, előző nap pedig magyar nyelvi versenyt is rendeztek. A gazdasági iskolarészben az informatika, gépírás, önvédelem, testnevelés, közismereti, szakmai tárgyak óráit látogathatták meg az érdeklődők, míg a műszaki iskolarészben bemutatták a festő, díszítő-mázoló és termékgyártó, szerkezetlakatos, gépi forgácsoló, bútorasztalos, kőműves, pék, fodrász, panziós - falusi vendéglátó szakmák oktatását. A nyílt napot Simon Zoltán alpolgármester nyitotta meg, aki elmondta, hogy az iskolában oktatott szakmák elsajátításával eséllyel indulnak a fiatalok a munkahelyszerzésért folytatott versenyben. „Kalocsa járási székhely lesz!" Környezetvédelmi vetélkedő Az ÖKO Munkacsoport Alapítvány szervezésében 1997 óta minden évben megrendezik „Szeresd, Óvd és Védd!” címmel, a városi környezetvédelmi vetélkedőt, a felnőttek számára. Jantnerné Oláh Ilona főszervező elmondta, hogy a vetélkedő megtartásának egyik célja a környezettudatos magatartásforma alakítása, szemléletformálás a felnőtt lakosság körében. A vetélkedő Wernertől idézett mottója, ami az oklevélen is olvasható: „A természet tönkretétele és a természet védelme a fejekben kezdődik”. A vetélkedő szakmai részének megszervezéséért a Deák Ferenc Iskola tavalyi nyertes csapata felelt. Az idei évben az Aggteleki Nemzeti Park szerepelt kiemelt témaként. A zsűri elnöke: Bacsó Zsolt, az Aggteleki Nemzeti Park munkatársa, tagjai: Bencsikné Németh Júlia alapító és Baka György, a szekszárdi Zöldtárs Alapítvány elnöke voltak. Tizenkét csapat versengett és oldotta meg a környezetvédelmi feladatokat. 2011- ben az első helyet az Eötvös utcai Óvoda Denevérek csapata szerezte meg. Wollner Pál Fotóvariációk címmel nyílt kiállítás 2011. november 17-én a paksi Városi Művelődési Központ kiskiállító termében. A Paksi Fotósok Baráti Köre öt tagja mutatkozott be: Nagy-Batiz Erzsébet, Wollner Pál, Szécsényi Zsolt, Vass György és Magyar Zoltán tárta közönség elé fotóit. A kiállítást Hajdú János polgármester nyitotta meg, aki egyenként részletes leírást, jellemzést adott az alkotókról és műveikről. A megnyitó műsorát Pataki Ádám harmonikajátéka színesítette. A kiállított képek új és érdekes élményt nyújtottak az érdeklődőknek, hisz egy részük újfajta fotózási eljárással készült. A digitális technikával festménnyé átalakított alkotások a festészet közelébe hozták a fotózást. Az ún. HDR technikával készített képek színhatása eltér a hagyományostól: különleges hatást, más színeket, kivitelezési módot jelenítettek meg a paksi fotósok. A panorámaképek sajátos szemszögből mutatták be városunkat. Érdekes témaként kapott helyett a képek között a balett, ahol az ember, a művészet, a fény és árnyék játéka szemet gyönyörködtető összhangban érvényesült. Szintén újdonságként hatottak a képek mellé csatolt versek is. A természet közelsége és Paks városnak a szeretete érződött ki a Fotóvariációkból, amely egyben a Paksi Fotósok Baráti Köre fotózási technikájának, szakmai és művészi fejlődésének egy újabb lépéséről is számot adott. Atomerőmű újság szerkesztőségi tagjának, Wollner Pálnak két fotója ismét megjelent a „Magyar Trikolór Tizenkét Hónapja, A Nemzet Naptára” 2012-es kiadásában. LAnna- mondta dr. Kerényi János, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja azon a sajtótájékoztatón, amelyet november 9-én tartott dr. Miklósáé dr. Molnár Ilona, a megyei kormányhivatal főigazgatója, és Török Ferenc a város polgármestere társaságában. 2013. január elsejétől számos területen szétválnak az állami és az önkormányzati feladatok. Az elképzelések szerint, az iskolaépületek fenntartása önkormányzati feladat maradna, de a pedagógusok bérét az állam fizetné. Az alapellátások és a járóbeteg-ellátás önkormányzati kézben maradna, a fekvőbeteg ellátást átvenné az állam. Az önkormányzatoknál csak olyan helyi közügyek maradnának, melyek helyi döntéseket igényelnek; pl. helyi adók, közfoglalkoztatás, kulturális- és sportügyek, településüzemeltetés. A járási központként működő városokban kormányhivatalok jönnek létre, itt működnének a közfeladatokat ellátó szervek. Jelenleg Kalocsán 94 kormánytisztviselő dolgozik többek között a Munkaügyi Központban, vagy a Földhivatalban. Péjó Zoltán Paksi boráldás A Paksi Sárgödör Téri Présháztulajdonosok Egyesülete Márton-napi újboráldást rendezett november 12-én a Sárgödör téren. Polgár Zoltán, az egyesület vezetőségének tagja elmondta, hogy már 9. alkalommal tartottak ökomenikus boráldást, amelyre minden bortermelő paksi gazda a hagyományokhoz hűen vihette a borát, egy-egy palackban. Az újborokat a három történelmi egyház képviselője, Szabó Vilmos Béla evangélikus esperes, Jeney Károly, a vendégként Pakson tartózkodó viski református lelkész és dr. Keresztes Pál római katolikus plébános áldotta meg. Az egybegyűlteket Teli Edit alpolgármester és Leber Ferenc, az egyesület elnöke köszöntötte. Az újborokat tartalmazó hordókat, melyek között ez évben a fehér- és vörösboros mellett sillerboros is volt, dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyző, Tóth Ferenc országgyűlési képviselő és Kern József önkormányzati képviselő verte csapra. A hálaadó ünnepségen Tóth Ferenc mondott pohárköszöntőt. A téren felállított sátorban a Roger Schilling fúvószenekart és a Muslinca Kórust hallhatták az érdeklődők, és komédiát láthattak a PIKK Dráma Színtársulat előadásában. Műsorvezetőként Lovászi Zoltánná működött közre. Wollner Pál A paksi műjégpálya újra várja vendégeit A Paksi Atomerőmű Zrt. által 2005-ben létrehozott műjégpálya az ASE Sporttelep szomszédságában az idén december 1-jén nyitotta meg újra kapuit. Nyitvatartás: hétfőtől csütörtökig 14.00-22.00 óráig, pénteken 16.00-22.00 óráig, hétvégén és ünnepnapokon 9.00-22.00 óráig. A belépőjegyek ára (a tavalyi évhez hasonlóan nem változnak): hétköznap 500 Ft/alkalom, hétvégén és ünnepnapokon 600 Ft/ alkalom. Csoportok számára nyitvatartási időn kívül előzetes egyeztetés alapján - óránként 5000 forintért - rendelkezésre áll a műjégpálya. Mítosz-mesegaléria a naptárakban Elkészültek a Paksi Atomerőmű Zrt. 2012-es asztali és falinaptárai. Az erőmű már az elmúlt évben is helyet adott a naptáron keresztül a paksi és környékbeli művészek, amatőr alkotók, festők, képzőművészek és kézművesek, az új és már ismert alkotók és műveik bemutatásának. Az idei évben Gáti Mariann faddi képzőművész munkái, tűzzománc- és üvegképei, fafaragásai és kerámiaszobrai, táblaképei, grafikái és festményei díszítik az atomerőműves naptár oldalait. A képek egy Mítosz-mesegalériába kalauzolják a naptárt lapozgatót.