Atomerőmű, 2011 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2011-10-01 / 10. szám
Szoros küzdelmek, szép eredmények Két sárkányhajó-versenynek is helyt adott a versenypálya Domboriban a 2011. szeptember 10-11 -i hétvégén. Szeptember 10-én, szombaton a II. Villamosenergia-ipari Sárkányhajó Találkozóra került sor. Az iparági versenyt Süli János, a PA Zrt. vezérigazgató-helyettese nyitotta meg és a beszédében arról beszélt, hogy a sárkányhajó sportág igazi tömegsport, hatalmas csapatépítő jelleggel bír, és amellett költségkímélő. Az iparági versenyen összesen nyolc csapat indult. A három előfutam és a három középfutam eredményei alapján három csapat került a döntőbe. A végső futamban újfent aranyérmes lett az atomerőmű „PAV a Bűvös” névre hallgató csapata, második helyezést az ELMÜ-ÉMÁSZ-MÁSZ (Budapest) „SárkányESSENcia” nevű csapata érte el, a bronzérem is Pakson maradt; az MVMI Informatika (Paks) csapata érdemelte ki. Ügyesek voltak az informatikusok, sokat fejlődtek az elmúlt egy évben. Szeptember 11-én vasárnap immár negyedik alkalommal mérték össze erejüket a PA Zrt. igazgatóságok csapatai. Az időmérő futam eredményei alapján a nagy döntőbe bekerültek az üzemviteli igazgatóság, a humán igazgatóság és a műszaki igazgatóság csapatai. A szoros küzdelemben eddig verhetetlen üzemviteli igazgatóság csapata lett ismét az első, második helyen a humán igazgatóság csapata végzett, bronzérmes pedig a műszaki igazgatóság csapata lett. Gratulálunk a mindkét verseny győzteseinek! Összességében a versenyekről elmondhatjuk, hogy jól megszervezett és lebonyolított események voltak. Ehhez társult Dombori szépséges környezete és a ragyogó napsütéses nyárias idő. Ennek köszönhetően nagyon jó és barátságos hangulatban zajlottak a versenyek. Kiosztották a serlegeket és érmeket, de a verseny igazi főnyereménye az, hogy azon a két napon az iparág dolgozói és a PA Zrt. dolgozói - több mint ezer ember - kint a szabadban a kollégáival és családtagjaival együtt sportolt, küzdött, jól érezte magát,és felejthetetlen élményeket élt át. Köszönjük a PA Zrt.-nek ezt a remek lehetőséget. Ilyen versenyből több is kéne. Szucsán Marina Sárkányhajó road show záró verseny 2011. szeptember 17-én Budapesten, a Lágymányosi-öbölben rendezték meg az idei sárkányhajó road show záró fordulóját. Ez volt a hetedik, egyben az utolsó állomása a „Sárkányhajó Road Show 2011” sorozatnak. A versenyben több kategóriában lehetett indulni két távon (200 m és 2000 m). A 2000 méteres új táv a sárkányhajó szabadidős kategóriában, idén másodszor rendeztek ezen a távon versenyeket. Szép számmal neveztek a csapatok, így a nap folyamán összesen harmincöt futamra került sor. A záró rendezvény helyszínét is nagyon jól választotta meg a verseny rendezője, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. Nagy élmény volt versenyezni a Kopaszi-gátnál. Ráadásul az időjárás is kedvezett, így minden összejött ahhoz, hogy tökéletes napja legyen a versenyzőknek. Paksról három csapat indult a versenyen; a települések kategóriában Paksi Wasabi (csapatkapitány Lőrincz Zoltán), a cégek kategóriában az Atom Dragon (csapatkapitány Kirschner Zoltán) és a Paksi Sárkányhajó (csapatkapitány Prantner János). Mind a három paksi csapat két távon nevezett be, és mindhárom kitűnően szerepelt. A verseny végén a Kopaszi-gáton lévő Café Ponyvaregény-ben tartották meg a díjkiosztó ünnepséget, ahol többször szólították dobogóra a paksi csapatokat. A Paksi Wasabi aranyérmet szerzett mindkét távon, az Atom Dragon pedig mindkétszer ezüstérmes lett. A Paksi Sárkányhajó csapata ötödik helyezést ért el mindkét távon. A Paksi Wasabi a versenysorozatban elért összesített pontszáma alapján az országos második helyen végzett. Gratulálunk a paksi sárkányosoknak! Szép volt lányok, fiúk, eredményes év volt! Ezzel lezárult az idei versenyszezon, megint várjuk a tavaszt, hogy minél hamarabb vízre szálljunk, és újra induljunk az új versenyeken. Szucsán Marina ■■■■ <Q> mym paksi atomerőmű 2011. október Iparági focidöntő MVM Paks Gólokban gazdag mérkőzések, edzőképzés a Fehérvári úton Az előző évek eredményei (4 alkalommal kerültek a döntőbe, 2-szer győzelmet is arattak) alapján nagy reményekkel kelt útra a megfiatalított paksi csapat a 2011. szeptember 2-4. között Sárospatakon megrendezett iparági kispályás labdarúgó tornára. A sorsolás után már tisztán látszott, hogy nehéz dolguk lesz, mert az erősebb mezőnyű csoportba sorsolták őket. Melléjük került a tavalyi bajnok és az egyik selejtező győztese is. A csoportmérkőzéseken mutatott tetszetős, de gólszegény játék 1 győzelmet, 2 döntetlent és 1 vereséget hozott, ami sajnos kevés volt az elődöntőt érő első két hely valamelyikének megszerzéséhez. Még az 5. helyért is komoly csatát kellett vívniuk, 0-2-ről fordítottak 3-2-re a Vértesi erőmű csapata ellen, viszont a paksi gárda ennek legalább annyira örült, mint a korábbi kupagyőzelmeknek. Ismét igazolódott a Pierre de Courbertin-i gondolat; „Nem a győzelem, a részvétel a fontos!". A fáradtságukat némileg megpróbálták kipihenni egy jó hangulatú tokaji borkóstoló alkalmával, miközben már a jövő évi győzelemről álmodoztak. A 2012- es rendezvényre az ideihez hasonló lelkesedéssel fognak készülni bízva abban, hogy sikerül visszaszerezni a most elvesztett dicsőséget, hogy újra a dobogó legfelső fokán állhassanak majd. GYNYP Tizenegy fordulót követően három győzelemmel, öt döntetlennel és három vereséggel, huszonkét rúgott és huszonöt kapott góllal, tizennégy ponttal az OTP Bank Liga 10. helyén állt október első napján az MVM Paks labdarúgó-csapata. Az előző hónapban három első osztályú összecsapásán győzelem nélkül maradt Kis Károly együttese, hazai pályán a Siófokkal (1:1) és a Pécsi MFC-vel (4:4) döntetlenezett, míg a DVSC-től idegenben kikapott (4:2). Az említett találkozók előtti bajnoki szünetben - a válogatott akkor Európa-bajnoki selejtezőket játszott - a zöld-fehér klub vezetőedzője úgy nyilatkozott, lezárult egy fejezet a gárda életében. Az Európa Liga selejtezőkön remekül helytállt csapata, a hazai sorozatra azonban nem sok erő maradt. Szeptembertől viszont már „csak" az NB l-re, a Magyar Kupára és a Ligakupára kell koncentrálni. A megújulás, mint látható, ekkor még váratott magára, de a Budapest Honvéd elleni idegenbeli 3:2-es siker megfelelő önbizalmat adhat a folytatásra. A legfőbb probléma abban rejlik, hogy nagyon sok gólt kap az MVM Paks. Hiába termelnek elöl „ipari mennyiségben" a játékosok, ha kapujukba még ennél is több labda kerül. Kis Károly azonban már lát biztató jeleket, melyet a legutóbbi sikerrel megvívott találkozón hangoztatott. „Másra készültünk, mint amit eddig játszottunk, abban bízva, hogy megússzuk gól nélkül, de most is kaptunk kettőt, ami negatívum. Ennek ellenére azért azt is el kell ismerni, hogy ma szervezettebbek voltunk védekezésben, főleg az első félidőben. Most az is megvalósult, hogy ha valaki hibázott, akkor a másik kisegítette. Összeszedettebben védekeztünk, a két kapott gól ellenére is." Az év tizedik hónapjában a Haladás és a Zalaegerszeg ellen hazai pályán, míg a Vasas otthonában az lllovszky-stadionban szaporíthatja tovább pontjai számát a Fehérvári úti csapat. Szeptemberben UEFA Pro Licences labdarúgóedző-képzés is zajlott a paksi stadionban. A bemutatóedzések mellett előadások színesítették a programot. A pro tanfolyam elvégzését követően a szakemberek Európa bármely labdarúgó-csapatánál vezetőedzőként is dolgozhatnak. A tanfolyam - melynek hossza egy év - résztvevője Máté Csaba, az MVM Paks pályaedzője, aki elmondta, szeretne egyszer élvonalbeli csapatot irányítani, de a legfontosabb a folyamatos képzés. Magyarországon 103-an már elvégezték a pro licences tanfolyamot, köztük Kis Károly, Lengyel Ferenc, Búzás Attila és Osztermájer Gábor. A képzésen jelen volt a Magyar Labdarúgó-szövetség edzőképző központjának igazgatója dr. Mezey György is, aki elismeréssel beszélt az MVM Paks csapatáról. Faller Gábor Rőfi Gyula kollégánk - akit újságunk előző számában bemutattunk - bronzérmes lett a szeptember 29. és október 2. között Belgrádban rendezett FILA Grappling világbajnokságon.