Atomerőmű, 2011 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2011-10-01 / 10. szám
2011. október mym paksi atomerőmű Konzultációs nap a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójában A Nukleáris Újságíró Akadémia őszi félévének első konzultációs napjára a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (RHK Kft.) által működtetett Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójában (KKÁT) került sor szeptember 13-án. (Emlékeztetőül: a Nukleáris Újságíró Akadémiát a Magyar Tudományos, Üzemi és Szaklapok Újságíróinak Egyesülete szervezi, az atomenergia hazai békés célú felhasználásának objektív és szakmailag megalapozott újságírói ábrázolása érdekében.) A programot dr. Kereki Ferenc ügyvezető igazgató előadása nyitotta meg, amelyből a résztvevők átfogó képet nyerhettek a kft. és intézményei profiljáról, alapvető munkájáról, kutatási tevékenységéről és legfontosabb célkitűzéseiről. Egyebek mellett elhangzott, hogy bár intenzív kutatás folyik az alkalmazott technológiák hatékonyabbá és gazdaságosabbá tételére, és ígéretes eredményeket is elértek, a rendkívül szigorú biztonsági szabályozás csak hosszabb időbeli átfutás nyomán teszi lehetővé a kutatási eredmények gyakorlatban történő alkalmazását. A folytatásban egy - az RHK Kft. honlapján is megtalálható - animációs filmet játszottak le a szervezők, amely rendkívül szemléletesen mutatta be a kiégett kazetták útját, illetve a velük kapcsolatban alkalmazott munkafázisokat és technikai berendezéseket az atomerőműben történő berakodásuktól kezdődően közúti szállításukon át egészen a KKÁT-ban való elhelyezésükig. Ezt követően Nagy Barnabás, a KKÁT üzemvezetője tartott előadást a KKÁT üzemeltetéséről és bővítéséről. Az előadó az alábbi három ponttal összegezte a KKÁT szükségességét: a paksi atomerőmű működésének biztosítása az atomerőmű teljes élettartamáig; a kiégett üzemanyag kazetták biztonságos tárolása legalább ötven évig; a tárolt kazetták épségének megőrzése a későbbi kezelhetőség érdekében. Részletesen szó esett a KKÁT környezeti hatásairól, illetve ezek monitorozásáról. Az előadás egyik legérdekesebb mozzanatát jelentette az a környezet, illetve az itt dolgozók és a közeli lakosság KKÁT miatti sugárterhelésének összehasonlítása olyan forrásokból adódó sugárterhelésekkel, amelyeket megszokottságuk miatt a laikusok természetesnek tartanak, s általában fel sem merül bennük ezek veszélyessége. Elhangzott, hogy a lakosság többlet sugárterhelése egy tüdőszűrésnyi sugárterhelés milliomod része évente. Az operatív személyzet többlet sugárterhelése maximum egy tüdőszűrésnyi dózis évente. Ugyanakkor egy családi házban a nyílászárók cseréje - a jobb szigetelés miatt kialakuló radon-koncentráció dúsulásból fakadóan - évente 5-10 tüdőszűrésnyi dózistöbbletet eredményez. Az előadás KKÁT-bővítéssel foglalkozó részében szó esett arról, hogy a jelenlegi készültségi fokon a tizenhat tárolókamra 7200 férőhelyén (450 db/ kamra) 6787 kiégett üzemanyagkazetta pihen. A jelen beruházási program végeztével a kamrák száma húszra növekszik. A konzultáció következő napirendi pontja a KKÁT bemutatótermének megtekintése volt. Az ide telepített tablók, illetve szemléltető eszközök segítségével Honti Gabriella tájékoztatási munkatárs ismertette az RHK Kft. négy fő tevékenységi körét: 1. Intézményi (például kórházi) eredetű kis- és közepes aktivitású hulladékok kezelése (Püspökszilágyi Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló); 2. A paksi atomerőműből származó kis- és közepes aktivitású hulladékok kezelése (Bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló); 3. A fentiekben részletezett KKÁT; 4. Nagy aktivitású hulladékok végleges elhelyezésének előkészítése, illetve az erre irányuló kutatási tevékenység a Nyugat-Mecsekben. A konzultációs nap az üzemi és az építési terület meglátogatásával zárult. A már működő modulokon Nagy Barnabás vezette végig az akadémia résztvevőit, s mutatta be számukra a legfontosabb műszaki és biztonsági berendezéseket. Az építkezésen Tokaji Sándor vállalta az „idegenvezetést”. Az építési területen lehetőség nyílt belépni a készülő tárolókamrákba és megtekinteni a bemutatófilmen látott, a kazettatároló-csöveket pozicionáló és rögzítő tüskéket, valamint a hűtést elősegítő légterelő elemeket. Ez a lehetőség azért számít kuriózumnak, mert a modulok üzembe helyezése előtt a most még nyitott búvónyílásokat véglegesen be fogják betonozni. Az RHK Kft.-ről további részletes információk találhatók a társaság honlapján: www.rhk.hu Prancz Zoltán Diplomáciai látogatás a paksi atomerőműben A Magyar Köztársaság BM Terrorelhárftási Központjából és az Orosz Föderáció Szövetségi Védelmi Szolgálatától érkeztek magas rangú vezetők a paksi atomerőműbe diplomáciai látogatás keretén belül. Az oroszországi szervezetnek fő feladata a kiemelt személyek - beleértve a miniszterelnököt, köztársasági elnököt és más állami vezetőket - valamint az orosz föderáció kiemelt objektumainak védelme. A paksi atomerőmű, mint kiemelt objektum alapvető állomása volt ennek a látogatásnak az őrzés-védelemmel kapcsolatos tapasztalat- és véleménycsere céljából. A delegációt Süli János vezérigazgató-helyettes köszöntötte, majd a szakmai prezentációt Végh Csaba, a fegyveres biztonsági őrség parancsnoka tartotta. Bemutatta a paksi atomerőmű szervezeti felépítését, azon belül a biztonsági igazgatóságot és annak feladatait, majd rátért az objektum fizikai védelmére. Az atomerőmű őrzésével-védelmével kapcsolatosan nagyon fontosnak tartják a személyzet folyamatos felkészültségét és a műszaki eszközök fejlesztését egyaránt. Az orosz delegáció a szakmai prezentáció alapján úgy vélte, hogy a paksi atomerőmű őrzése-védelme minden tekintetben megfelel az európai szabványoknak és azonos szinten van az Orosz Föderációban előírtakkal. Mindezek figyelembevételével úgy értékelték, hogy a paksi atomerőmű biztonsága garantált. Ez viszont nem jelenti azt, hogy megelégedettnek kell lenni, hanem folyamatosan törekedni kell ennek a biztonságnak az állandó fenntartására és fejlesztésére. Laszlóczki Ivetta Fegyveres biztonsági őrök szakmai versenye A Magyarországi Fegyveres Biztonsági Őrök Szakmai Egyesülete újabb versenyre invitálta az érdeklődőket 2011. szeptember 17-én. AII. Országos Szakmai Versenyt is meghatározott kör, az állam működése és a lakosság ellátása szempontjából kiemelkedően fontos létesítményeket őrző fegyveres biztonsági őrségek tagjai számára írták ki. A kezdeti szándék, a csapatok összekovácsolása, a verseny ideje alatti tapasztalatcsere biztosítása most még inkább megvalósulhatott. A tavalyinál jóval nagyobb érdeklődésre tett szert a rendezvény. A 25 regisztrált csapat között volt a paksi fegyveres biztonsági őrség immáron három egysége is a nagytétényi ORFK RSZKK Lőtéren. Balról jobbra első sor: Tóth Felicián, Balogh Norbert, Végh Csaba, Pata Csaba, Raffaisz Zsolt Második sor: Köllő Imre, Schaffer Csaba, Horváth György, Házi Géza,Tóth Zoltán Harmadik sor: Halász Ferenc, Hanuszka Zsolt, Gazdag István, Kiss Zoltán Először elméleti, majd gyakorlati tudásukról, fizikai felkészültségükről és lőképességükről adtak számot az őrök. A szervezők által kialakított pályán minden technikai feltétel adott volt, a szabályos lebonyolításról versenybírák gondoskodtak. A 4 fős csapatok az elméleti tudás szintfelmérése céljából tesztlapot töltöttek ki. A vonatkozó törvény és rendelet alapján szakmai, valamint munka- és tűzvédelmi, elsősegély-nyújtás alapismereti kérdésekre kellett választ adniuk. Ezután két csoportra osztva pontlövészetet hajtottak végre maroklőfegyverrel, illetve gépkarabéllyal. A több feladatos akadálypálya leküzdése során nemcsak a gyorsaság, hanem az erő, állóképesség és az ügyesség (mozgáskoordináció) is sokat számított. Ebben a feladatban volt a legtöbb újdonság az előző évihez képest, több új akadályt helyeztek el a pályán, melyek jócskán megnehezítették a versenyzők dolgát. ígéretük szerint a szervezők minden évben egyre nagyobb megmérettetés elé fogják állítani a fegyveres biztonsági őröket. A nap végén összesítették a pontszámokat és eredményhirdetés zárta a rendezvényt. Az abszolút első három helyezett, illetve versenyszámonként az első három helyezett csapatot díjazták. Szigeti Lajos, az MFBŐSZE elnöke, adta át az okleveleket, érmeket és kupákat. A PA Zrt. fegyveres biztonsági őrségének egyik csapata pisztolylövészetben 3. helyen végzett, összetettben 8., 12. és 13.helyezést értek el. Az eredményekhez gratulálunk! GYNYP