Atomerőmű, 2010 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2010-08-01 / 8-9. szám

2010. augusztus - szeptember 13 paksi atomerőmű Kajak-kenu magyar bajnokság - Négyesekben remekelt az ASE Arany Yagi-vándordíj Július 23-25. között rendezték meg Szege­den a Kajak-kenu felnőtt magyar bajnok­ságot, amely egyben a II. válogató is volt a poznani világbajnokságra. Az Atomerőmű Sportegyesület szem­pontjából leginkább esélyes rövidtávú fu­tamokra vasárnap került sor, szeles, esős időjárási viszonyok között. A barátságtalan körülmények azonban nem akadályozták meg a jó szereplést A kajak négyesek 200 méteres távján Boros Gergely, az UTE-s Gyertyános Gergellyel, valamint a Paksról elszármazott, jelenleg szegedi Gyökös La­jossal és a szintén szegedi Sík Mártonnal magyar bajnoki címet nyert. A kajak egye­sek és párosok 200 méteres versenyében Gergely egyaránt harmadikként ért célba, az utóbbi számban Sík Mártonnal lapátol­va. A kenusok is kitettek magukért. A ke­nu négyesek 500 méteres küzdelmében a Viktor Endre, Fehér Imre, Molnár Mihály, Prancz Zoltán összeállítású egység bronz­érmet szerzett. Teljesítményük értékét nö­veli, hogy amatőr versenyzőkként álltak helyt a profi mezőnyben, vagyis munka mellett, szabadidejükben készültek fel a bajnokságra (Viktor Endre átrakógép-ope­rátorként, Prancz Zoltán belső ellenőrként dolgozik az atomerőműben, Fehér Imre építési vállalkozó, Molnár Mihály pedig egyetemi hallgató). A kenu négyesek 200 méteres távján Molnár Mihály helyére a BSE-s Végh Attila szállt be a hajóba. A csa­pat ebben a számban is bronzérmet nyert. A paksi versenyzők edzői: Bedecs Ferenc és Hűvös Viktor. Pmncz Zoltán 25. Villamosenergia-iparí Tenisztalálkozó Az esemény, melyet az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. és a Pécsi Elektromos Sportegyesület rendezett pályáján, Pécsett, a Diófa utcában amatőr és minősített versenyzők számára 2010. augusztus 12- 15. között. Itt igazán otthon érezhetjük magunkat, mert távvezetékek húzódnak felettünk és a pályák tulajdonképpen az alállomás ud­varán vannak - mondta megnyitójában Patay László az E.ON Észak-dunántúli Aramhálózati Zrt. igazgatóságának elnöke. Szép számmal, mintegy 230-an neveztek a társaságcsoportok részéről. Nemenként és korcsoportonként egyéni és páros mérkőzéseken, az előző évek eredményei alapján a helyezettek kiemelésével, egyenes kieséses rendszerben bonyolítot­ták lejuthattak el a döntőkig. Összesen 14 számban lehetett nevezni. Hogy minél többen részesülhessenek sikerélményben, egy versenyző maximum 2 számban in­dulhatott Régi jó ismerősök már messziről üd­vözölték egymást, számba vették a mezőnyt, latolgatták az esélyeket, felem­legették a régmúlt nagy csatáit, a legen­dákat A szakági értekezleten egyéb elfoglalt­ságára hivatkozva lemondott az elnök, új tag Szilágyi Adél (E.ON ÉDÁSZ) lett. Későb­bi időpontban választanak majd maguk közül új elnököt A nagy mezőnyű sorozat­játszmák jobb tervezhetősége és idő­­gazdálkodása érdekében szabályzatba ik­tatják a sportágban már általánosan elter­jedt 10-es time break-et nem kell két nyert szettig játszani. Ez a középkori labdajáték a francia nemesek körében terjedt el, majd Ang­liában véglegesítették szabályrendszerét az 1800-as évek végére. Az adogatásnak, fogadásnak azután külön „táncrendje” van, amiben már csak az avatottak iga­zodnak ki. A mérkőzések 8 nyert játszmáig tartot­tak. A selejtező mérkőzések a Provident reklámszövege jegyében zajlottak - csak egy kicsi hiányzott, hogy elérjem a labdát, hogy az adogatótéren belül kerüljön.... A versenyzők önkritikusan, hangosan kor­holták magukat, ha rontottak, és belül fo­­gadkoztak: többet kellene edzeni, a jobb összpontosítás érdekében többet kellett vol­na rápihenni. Az amatőrök között sok az "őstehetség", és furcsa mód a balkezes is. Ahogy halad előre a selejtező, egyre szorosabb mérkőzések, egyre látványosabb labdameneteket láthattunk - akár a TV is közvetíthetné. Nemcsak az ellenfelek, de a hevesen tűző nap is próbára tette a résztvevőket, aki csak tehette az árnyék­ból figyelte a játékot. Szerencsére a pályák mellett sok a bokor, és terebélyesre nőttek már a fák. MVM Informatika Zrt. csapata: Németh Judit, Gyöngyösi Ferenc rögtön az első for­dulóban erős ellenfelet kaptak - kikaptak. Eredmények: F40 - Gulyás Zoltán és Simon Zoltán a legjobb nyolcba került F50 - Ignits Miklós 2. lett, Tárnok László és Szilágyi István 3., Pataki János a legjobb nyolcba került. F60 - Skach Lóránt a legjobb nyolc közé került FP40-Szilágyi István és TámokLászló 3. lett, Horváth László és Klopcsik István a negyed­döntőbe, Ignits Miklós és Klopcsik Ferenc a nyolcaddöntőbe kerültek. VPCS - Bakó Gyöngyi és Simon Zoltán, valamint Skach Lóránt és Skach Lórántné túljutottak az elsőfordulón, majd kikaptak. Vigaszágon, ami ugyan nem számít bele az összesített pontversenybe, Skach Lórántné női egyesben 3. lett Összesített pontszám szerinti eredmény: I. 61,0 - Elmű ÉMÁSZ II. 56,5-E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt IFI. 51,0 - E. ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt IV. 41,5-Mátrai Erőmű Zrt. V. 36,5 - Paksi Atomerőmű Zrt XVIII. 02,0 - MVM Informatika Zrt Mivel az egyenes ági kieséses verseny­ben mindig a győztesek játszanak tovább, két 3. díjat adnak ki. A rendezők nagyon kitettek magukért. Korábban sok panasz volt a szállás minőségére, most egy frissen (áprilisban) átadott szállodában volt a minden igényt kielégítő szállás. Pénteken este a Kaposvári Déryné Vándorszínház művészeinek mű­sora pezsdítette fel a napszítta, fáradt versenyzőket, a szombat esti pikniken még 20 perces tűzijáték is volt. Bár e feszített programban nem jutott egy csepp idő sem legalább egy rövid sétára a megújult belvárosban, mely most Európa egyik kul túrfővárosa. Köszönjük a kiváló rendezést, a jó han­gulatú találkozót! gyulai Győrben a 60. VOTT-on Ferencz József „Arany Yagi-vándordíjat„ kapott. Eb­ből az alkalomból beszélgetek vele.- 2006 óta dolgozom Pakson - kezdi Józsi, - kezdetben az MVM1 Informatika Zrt. helpdesk osztályán, jelenleg az üzemelte­tési igazgatóság desktop csoportjának cso­portvezetője vagyok. Szekszárdon élek fe­leségemmel és fiammal.- Mióta foglalkozol rádiózással?- 1979-ben kezdtem a rádiózást Szek­szárdon a volt Úttörőházban. Később az MHSZ-nél - a mai Szekszárdi Rádióklub elődjénél - tanultam meg a rádiózás alapja­it Weisz János (Silent key HA3NS) és Weisz László (HA3NU) testvéreket tartom a taní­tómestereimnek. Akárki nem rádiózhat, az alapok elsajátítása után Budapesten kellett vizsgát tenni, s ennek eredménye után ad­ták meg az engedélyt. Nekem 1983 óta van adóengedélyem, amivel együtt kaptam a HA30U hívójelet.- Mit jelent rádióamatőrnek lenni?- A rádióamatőr kifejezés egy gyűjtőfoga­lom. Van, aki rádióépítéssel, antennaépítés­sel foglalkozik, mások rövid- és ultrarövid hullámú rádiózással, morzézással foglalkoz­nak. Sokan gyorstávírász-versenyeken vagy rádiós tájékozódási futóversenyeken indul­nak, és kamatoztatják tudásukat Ilyen sok­rétű lehetőségek között tud válogatni a rádi­ós adottságaihoz, és érdeklődési köréhez al­kalmazkodva. Széles körű ismeretre kell sz­ert tenni ahhoz, hogy eredményesen tudjon dolgozni. Érteni kell a számítógéphez, de a fizikai, mechanikai, elektronikai, földrajzi és a nyelvi ismeretekre is szükség van. An­golul az egész vüágon beszélnek. Nem pro­fi módon, de általánosságban kell ismerni a világ dolgait történéseit A rádiózás időigé­nyes és bármikor végezhető tevékenység. Még világversenyekre sem kell elutazni, ott­hon asztal mellől kalandozhatunk a nagyvi­lágbem. Ha a technikai feltételek adottak, ak­kor már könnyebb a dolog. Antennarend­szer, adó-vevő és számítógép ma már nélkü­­lözheteüen, s akkor még mindig figyelni kell olyan dolgokra, mint pl. hullámterjedés, nap­szak, évszak, időjárás, napfolttevékenység és egyéb más objektív tényezők.- Mi a cél a rádiózásban?- A rádiózásban az egyik cél az, hogy minél több országgal, rádióamatőrrel lé­tesítsünk kapcsolatot, s ezeket megfelelő­en QSL-lappal (nyugtalap) igazolni, doku­mentálni kell. A nemzetközileg ismert alapdiplomát (DXCC) én már sok évvel ezelőtt megszereztem. Ez azt jelenti, hogy száz különböző országgal, DXCC körzet­tel létesítettem igazoltan összeköttetést.- Mire vagy a legbüszkébb a rádió­zásban?- A 2004 májusában megszerzett dip­lomámra vagyok a legbüszkébb (5BDX­­CC). Ez azt jelenti, hogy 5 különböző rá­dióamatőr sávon, (5Band) 5-ször 100 kü­lönböző országgal, körzettel kell igazolni összeköttetést a jelenleg nyilvántartott 338 közül. Eddig sávoktól függetlenül 337 különböző körzettel létesítettem vissza­igazolt összeköttetést, amit külön is díjaz­nak. Ezek a trófeák nemzetközileg is re­gisztráltak. Az 5BDXCC diploma sorszá­ma: 5472, ami annyit jelent, hogy 2004 májusáig, ennyien teljesítették a diploma feltételeit a világon. Emellett még számos országos és nemzetközi diplomával, ver­senyeredménnyel is büszkélkedhetek. A 2010-es VOTT-on (60. Villamosenergia­ipari országos természetbarát-találkozó) „E” kategóriában (Rádióamatőr éterver­seny) neveztem. A versenykiírásnak meg­felelően egy hónap alatt a világ rádióa­matőreivel kellett minél több összeköte­tést létesíteni különböző technikai feltéte­lekkel. Ezt követően jegyzőkönyvet (LOG- kivonatot) kellett küldeni a versenybizott­ságnak értékelésre. Az első három helye­zett meghívót kapott Győrbe a 60. VOTT alkalmából szervezett nyilvános ered­ményhirdetésre. Az elért pontszámom alapján első helyezett lettem, aminek na­gyon örülök. Reménykedtem benne, hogy az eredményem a csapat eredményéhez is hozzájárul, s ezzel az MVMI Informa­tika Zrt. - mint az iparágban még fiatal­nak számító cég - hírnevét is öregbíthet­tem. Külön meglepetést okozott, hogy a fentiek mellett az idén először megalapí­tott "Arany Yagi-vándordíjat" (Yagi = több elemes antenna, Japán feltalálójáról kap­ta a nevét) is átvehettem.- Milyen céljaid vannak?- Céljaim között szerepel, hogy sikerüljön még összeköttetést létesíteni az egyetlen egy hiányzó Amsterdam-sziget DXCC kör­zettel (Indiai-óceán). Amennyiben jövőre ismét lesz lehetőségem a VOTT éterverse­nyén részt venni, igyekszem a vándordíját magamnál tartani. Köszönöm a munkatársaimnak és csalá­domnak, hogy az aktivitás alatt biztattak és támogattak. WollnerPál II. paksi sportágválasztó Az Atomerőmű SE kezdeményezésére szeptember 3-án és 4-én egész nap vár­ták az ürgemezei strandra a környékbe­li gyerekeket és szüleiket. A II. paksi sportágválasztón ismert élsportolók, olimpikonok és edzők közreműködésé­vel és irányításával újra testközelből is megismerhető volt a közel húsz sportág. A szervezők célja a kezdetektől fogva az volt, hogy minél több emberhez eljuttas­sák - a gyakorlatban is - a sport pozitív üzeneteit. A legkönnyebben úgy lehet megszerettetni a sportolást a gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt, ha minél köze­lebb kerülnek hozzá, így saját maguk éb­redhetnek rá, hogy mozogni jó! A gyakor­latban - edzők, élsportolók, olimpikonok instruálása mellett - kipróbálható sport­ágak, aktív tapasztalást, igazi sportél­ményt adnak, és ezáltal pozitív irányba tudják befolyásolni a sporthoz való hozzá­állást, viszonyulást. Pakson az ürgemezei strandon, olyan kiváló paksi sportolók áll­tak az ügy mellé, mint Bor Barna, Kovács Antal, Gulyás Róbert, Braun Ákos, Éger László, Kozmann György, Szabó János, Ács Péter, Boros Gergely. Wollner Pál 28. Villamosenergia-ipari horgásztalálkozó A „nyugodt emberek sportját” a Buda­pesti Elektromos Művek Zrt. jóvoltából július 30. és augusztus 1. között nagyon szép természeti környezetben, a Recsk község határában elterülő Búzás-völgyi tónál rendezték. Mintegy negyven éve a helyi tsz egy völgyzárógáttal víztározót létesített, majd felismerve az 54 hektáros vízfelület lehetőségeit, halakat telepítet­tek (ponty, kárász, amur, busa, harcsa). A tó körül kb. 200 zúzott kővel borított horgászállás található a prospektus sze­rint. A valóságban az esőzések miatti ma­gasabb vízállás - sár, gumicsizma. Sok kapitális hal található a vízben, rendszeresek a rekordfogások. Fogtak már 68,5 kg-os harcsát, 11,7 kg-os süllőt, 17 kg-os csukát, 20,5 kg-os pontyot, 27 kg-os amurt, 56 kg-os busát, 9 kg-os ke­­csegét. Két éve már, hogy az 5 kg-on fe­lüli pontyok és amurok védelmet élvez­nek. A kifogott példányokat mérlegelés, fertőtlenítés, fényképezés után óvatosan vissza kell helyezni a tóba, hogy az ismé­telt kifogása újra nagy horgászélményt nyújtson valakinek. Vannak jelölt halak, amiket első kifogójuk elnevezhet: Sarló, Jumurdzsák, Recski-rém, SCA Sanyi - utóbbit pálinkás kukoricával fogták. A szállás a „közeli” Bükkszéken, az if­júsági tábor faházaiban volt. Sírokon ke­resztül mintegy 18 km. A Paksi Atomerőmű Zrt. a korábbiak­hoz hasonlóan három háromfős csapatot is nevezett. A versenyt megelőző hétvé­gén néhányan a helyszínen próba­horgásztak a fogási lehetőségek feltérké­pezése érdekében. A próbahorgászat eredményes volt, mert akadtak horogra szép dévérek és pontyok is szép szám­mal. De készültek az ellenfelek is, néhá­nyan szabadságuk terhére egész hetet töltöttek el itt hasonló célból. Lényeges, mert a versenyhorgászok között már vannak apróhalas és nagyha­las specialisták, természetesen horgász­területeik függvényében. A taktika része, hogy ki mire megy abból, amit fogni le­het - sok kicsi vagy néhány nagy. A találkozóra mintegy 4ó csapat 138 versenyzője nevezett. Áz előző év első osztályú versenyében az első 12 helyezett csapata és a másodosztályú első három helyezettje indulhatott az első osztályban (15 csapat). A paksiak mindhárom csapa­ta a korábbi eredményei alapján az első osztályban versenyzett. A versenyzésre kijelölt, elvileg egyen­lő adottságokkal rendelkező partszakaszt A, B és C szektorra osztják. Á csapat tag­jait a szektorokon belüli számozott hor­gászhelyekhez sorsolják. Maga a verseny 3 óra hosszat tart. Az a csapat nyer, ame­lyiknek szektoronként a fogott halak sú­lya szerinti helyezési számok összege a legkisebb. A két fordulót a két verseny­nap délelőttjén tartották. Egy-egy fordu­ló a mérlegeléssel zárult, majd megálla­pították a helyezéseket. A PA Zrt. csapatainak ezen a verse­nyen nem sikerült a korábbi eredménye­it megismételni. A próbahorgászat után a helyiek a verseny megelőző héten 20 q pontyot és 5 q keszeget telepítettek, és ez­zel a tóban a halösszetétel megváltozott. A versenyen tenyeres dévéreket és na­gyobb pontyokat csak elvétve lehetett fog­ni, a 3-4 cm-es apró hal lett a mérvadó és a csapatok nem erre készültek. A verseny eredménye: I. -Mátrai Erőmű Zrt1.24,520 kg, 21 pont, II. - Győr GYV 21,120 kg, 22 pont, III. - EDF-Démász 1.17,640 kg, 26 pont IV. - Ovit SE I. 18,380 kg, 29 pont, V. - PA Zrt. 1.15,450 kg, 32 pont, Komáromi Gergő, Nagy László, ifj. Rácz István VI. - PA Zrt. II. 15,660 kg, 36 pont, Pettesch Ádám, Rácz István, Tumpek Ist­ván IX. - PA Zrt. III. 11,350 kg, 51 pont, Czimmer Péter, Komáromi Zoltán, Plézer Zsolt Jövőre az AES Tisza, NS Szekszárd és a Carp Zoom csapata indulhat a legjob­bak között az E.ON, az Ovit SE II. és a Ba­konyi Erőmű Zrt. helyett. A szervezésbe, lebonyolításba csúsz­tak hibák, mely a szervezők rutintalan­ságának tudható be. A helyszín nagyon jó választás volt, hiszen ezen a tavon még nem volt iparági verseny, a versenykö­rülmények is megfelelőek voltak - lehe­tett halat fogni. gyulai

Next

/
Oldalképek
Tartalom