Atomerőmű, 2009 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2009-11-01 / 11. szám

8 2009. november w A „ <m> myrn paksi atomerőmií-Előre kell lépni! Vezetői fórumot tartott Süli János vezérigazgató 2009. október 21-én. A tájékoztató témái között szerepeltek az atomerőmű bővítésével és a bizton­ságos üzemeltetéssel kapcsolatos legfőbb felada­tok, a gazdasági eredmények és a közeljövőben várható változások. A vezérigazgató úr elmondta, fontos lépés volt, hogy az országgyűlés márciusi elvi jóváhagyása alapján - a Tel­ler Projekt lezárását követően - az MVM Zrt. elindította a paksi atomerőmű bővítését előkészítő Lévai Projektet - De lesz-e elég erőnk ezt a feladatot is végezni? - kér­dezte. Mivel a biztonságos és megbízható üzemeltetés elsőbbséget élvez a kiemelt projektek teljesítése mellett, a munkamegosztás érdekében került létrehozásra a PA Zrt. szervezetén belül a kapacitásbővítési igazgatóság (kbig). Itt egyelőre néhány tapasztalt kolléga dolgozik, és majd az igények ismeretében „futtatható fel” a létszám főleg fiatal szakemberekkel. Eközben mindenki, aki az üzemelteté­sen, karbantartáson, az üzemidő-hosszabbításon és más területen dolgozik, tekintse úgy, hogy a bővítési munka részese, munkája ugyanolyan fontos, és hozzájárul a bő­vítés sikeréhez. A Lévai Projektben a korábban kiadott tájékoztatásnak megfelelően nyolc munkacsoport foglalkozik gazdasági, szállítói, műszaki-elemzési, engedélyezési, jogi, társadal­mi-kommunikációs, társadalmi-gazdasági és előterjeszté­si kérdésekkel. A munkacsoportok vezetői szeptemberijén bemutatták feladattervüket és az (erő)forrás-szükséglete­­ket. Folyamatos a kapcsolattartás a potenciális szakmai befektetőkkel. A bővítéshez szükséges engedélyezési, jogharmonizációs munka elkezdődött A közmeghallgatásra az üzemidő-hosszabbítás előké­születe során tapasztaltak alapján készülni kell. Összes­ségében 5 évet is igényelhet az engedélyezési munka. A legutóbbi felmérés eredményei szerint a lakosság 55%-a, a biztos válaszadók 64%-a támogatja az új atomerőmű építését. A projekt megismerését szolgálja az országot járó tájékoztató kamion is. Mint Süli János elmondta, az előkészítési munkát tempósan kell végezni, mert a közép-európai országok­ban is atomerőmű-építési terveket szőnek. Közülük Csehországgal szemben mintegy 1,5 éves a késésünk, míg Szlovéniával nagyjából szinkronban vagyunk. Bár a gazdasági válság 6%-os energiaigény-esést okozott, kö­zéptávon Magyarországon belül mindenképpen szükség lesz 1-2 ezer megawatt alaperőművi kapacitásra. A hazai villamosenergia-rendszer érdekében szükség van az erő­műpark hatásfokának növelésére, a fosszilis energiahor­dozók arányának csökkentésére, tározós erőműre. Álta­lában a régióban - a hatékonyság érdekében - erősítem kellene az együttműködést 2009-ben befejezéséhez érkezett a teljesítménynövelési projekt: a 3. blokkon is elvégezték a turbinák átalakítá­sát, következik az 500 megawattra való felterhelés. Az idei évhez képest jövőre mindenképpen előre kell lépni a tervezett főjavítási hosszok betartásában. Mindenkinek lelküsmeretesen végeznie kell a saját dolgát és kezelni az új problémákat A vezérigazgató úr jelezte, a kbig létrehozását elfo­gadta a nukleáris hatóság, ám a biztonsági igazgatóság átalakításához további megalapozó anyag szükséges. Itt sugárvédelmi főosztály jön létre, míg a tűz- és munkavé­delmi osztály, a baleset-elhárítás és a tűzoltóság önálló osztályként fog működni. A minőségbiztosítási osztály feladatait a minőség-ellenőrzési, valamint a stratégiai és működésfejlesztési osztály veszi át. Az érdekképviseletekkel a kapcsolat normális, kon­szolidált. A közeljövő egyik kérdése a kedvezményes munkaköri besorolás. Újra létrejött az Etikai Bizottság és megszületett az Etikai Kódex. Ennek jelentősége, hogy a megkülönböztetett országos figyelem miatt lépéseket kell tenni az etikus magatartás javítása érdekében. Be­vezetésre kerül a teljesítmény- és kompetenciaértékelési rendszer, amelyről minden szervezetet külön tájékoztatni kell. Ismét elvégzik - könnyebben kezelhető kérdőívek­kel - az elégedettségvizsgálatot, amelynél bátorítandó az őszinte véleménynyüvánítás. Sós Lajos gazdasági vezérigazgató-helyettes elmondta, a társasággal szembeni gazdálkodási elvárásokat az üz­letpolitika és az üzleti terv határozza meg. Időarányosan az első három negyedévben 10 546 GWh volt a termelés és 114,5 milliárd forint az árbevétel. A jövő évben 4,5%-os bérfejlesztés célozható meg. A beruházási és logisztikai audit szerint szabályozásunk megfelel a jogszabályok­nak, a csoport szintű szabályozásnak és önmagunkkal összhangban vannak. Igaz mindez annyit ér, amennyit betartunk belőle. Hamvas István műszaki vezérigazgató-helyettes sze­rint az elmúlt időszak az ismert problémákkal együtt is eredményes volt, de az idei pozitív képet jövőre az életbe lépő új, éves kereskedelmi szerződés árnyalni fogja. A tervezés szigorúbb lesz: ugyanezeket a feladatokat keve­sebb tartalékkal - például kevesebb kis leállással - kell elvégezni, de bízni lehet abban, hogy jövőre is eredmé­nyesen, sikeresen tudunk dolgozni. Biztonságtudatos, lelkiismeretes munkavégzéssel, odafigyeléssel minden rendben lesz. Zárszavában Süli János vezérigazgató kérte, hogy ma­radjon meg az egység a cégen belül, és akkor a válság után együtt haladhatunk előre jó pár év nyugodt üzemel­tetés mellett. Hadnagy Lajos Befejeződött a turbinák teljesítménynöveléshez szükséges rekonstrukciója Utolsóként a 3. blokkon is befe­jeződik a teljesítménynövelés programja. A 2009. szeptember­októberi főjavítás során itt is elvé­gezték azokat a rekonstrukciós munkákat, amelyek a 2008-ban és korábban már végrehajtott átala­kításokkal együtt lehetővé teszi, hogy a 3. blokk 8%-kal magasabb, névlegesen 500 MW villamos telje­sítményen üzemeljen. A leginkább érintett szakembereket kérdeztük az elvégzett feladat előzményeiről, műszaki tartalmáról, a végrehaj­tás sajátosságairól. Petovári Zoltán vezető szakértő: - A paksi atomerőmű turbinái az 1980-as, 90-es években végrehajtott hatásfok­növelő átalakítások következtében már 230-235 MW villamos teljesítményt biztosítottak a generátorokon. A Paksi Atomerőmű Zrt vezetése által 2002-ben elfogadott teljesítménynövelési (tn) prog­ram a turbinák átalakítását is tartalmaz­ta. A döntés alapja az OAO Turboatom (a harkovi turbinagyár) műszaki jelen­tése volt, melynek eredményei szerint a turbinákon a füvókakoszorú cseréje és a szabályozórendszer átalakítása volt szükséges a reaktor 8%-kal megnövelt hőteljesítménye mellett. Kezdetben a technológiai létesítési osztályon, majd később a gépész műszaki osztályon - az utolsó időszakban nyugdíjasként - én voltam az átalakítás felelőse. A reaktor hőteljesítményének növe­lése maga után vonja a turbinára menő friss gőz mennyiségének növekedését. A reaktor hőteljesítményének megcél­zott 8%-os növelése elkerülhetet-Jenné tette, hogy a Mssgőz-nyomás növekedé­sének megelőzésére megnövelt gőznye­lő képességű fúvókakoszorút építsünk be. Azokat az ukrajnai Turboatom gyár­totta és szállította. A szabályozási rendszer átalakítá­sának célja az volt, a megnövelt gőz tömegáram mellett garantálja az üze­meltetés biztonságát, biztosítsa a gőzeT osztás megbízható, gazdaságos és tartós üzemelését és növelje az egyes alkatré­szek, valamint a rendszer egészének élettartamát. Mindez a fő szervómotor, az elosztó mechanizmus és a szabályo­zószelep átalakítását igényelte. Valamennyi átalakításnál az előkészí­tés után, a főjavítások alatt folyamatos volt a harkovi szakemberek helyszíni felügyelete. A fúvókakoszorúk cseré­jénél Pavljudkin úr, a szabályzó rend­szer átalakításánál Golodenko úr volt a partnerünk. Velük szoros szakmai és emberi kapcsolat alakult ki. Zoltán György üzemvezető: - A teljesít­ménynöveléshez szükséges turbinaátala­kításokban már a kezdetektől benne vol­tam: az fko turbina-karbantartó üzemé­nek részéről mind a négy blokk munkáit irányítottam. A tn-projektterv a turbinák nagynyomású fuvókakoszorújának cseré­jét és a szabályozórendszer rekonstrukci­óját írta elő. Ezekhez kapcsolódott még a füvókakoszorú és a nagynyomású ház kö­zötti tömítőfelületet tartalmazó nyúlvány megmunkálása, amire karbantartási okokból volt szükség a tömítő váll, illetve a házdarab felületi eróziója miatt. A munkák 2006-ban kezdődtek a 4. blokkon. A szeüemi központot a har­kovi Turboatom gyár jelentette, míg a tömítőnyúlvány megmunkálására a finn Telatek cég forgácsolási technoló­giáját vettük meg, amit már pár évvel korábban ismertünk meg Loviisában. A magyar-finn-ukrán hármas csoport együttműködése a kezdeti váratlan ne­hézségek ellenére sikeres volt: mindkét külföldi csapatban igen jó szakemberek dolgoztak. Mi összefogtuk a munkát, míg az ukránok a gyártóművi felügyele­tet, a finnek a forgácsolási technológiát biztosították. A többi blokkon is megtörtént az új ukrán fúvókakoszorúk beépítése. A munkában a nehézséget a szükséges rendkívüli szerelési pontosság jelentet­te: a koszorú és a ház között ez 0,02 mm volt. Az 1. blokkon nem volt szükség a tömítőnyúlvány megmunkálására, míg a 2. és 3. blokknál a Dunaújvárosi Fő­iskola által kifejlesztett technológiát alkalmazva kiforrott forgácsoló géppel tudtunk dolgozni. A szabályozórendszer elemeinek cseréjére a hidraulikus elemek, a fő­­szervó terheléscsökkentése, a szabályo­zási dinamika javítása érdekében volt szükség. Itt is új ukrán alkatrészeket kaptunk, amelyeket mi munkáltunk meg és szereltünk be a paksi előkészítő szervezet közreműködése és a gyártó­mű felügyelete mellett. Már a 4. blokknál láttuk, hogy a fel­adat igen nagy. Különösen a tavalyi év volt megterhelő a párhuzamosan futó kisnyomású 5. fokozati lapátcserék és a pillangószelepek üzemzavar-elhárítási munkái miatt. Örülök, hogy sikeresen végeztünk a munkával, és a 3. blokki turbinák is emelt teljesítményen tud­nak üzemelni. Persze van még, amire oda kell figyelni. Az ukrán kollégákban igen jó szakembereket ismertünk meg. Az előkészítő szervezet mellett elisme­rést érdemel az időközben az Ovit Zrt­­be átkerült gépműhelyünk személyze­te, akik nagyon jó munkát végeztek. Hadnagy Munkavédelem a mindennapokért! Egy nap a munkavédelemért! Az „Együtt az egészségért és munka­­biztonságért” munkavédelmi napot a harmadik alkalommal rendezte meg október 28-án az atomerőmű munka­­védelmi bizottsága a biztonsági igazga­tósággal karöltve. A rendezvénnyel az erőmű biztonságos üzemeltetésében fontos szerepet játszó munkavédelem­nek kívántak hangsúlyt adni, amire a „Munkavédelem a mindennapokért. Egy nap a munkavédelemért.” szlogen is ráirányította figyelmet. A rendezvényen igen széles körét mutatták be a munkavédelmi és egész­ségjavító eszközöknek, és tartottak előadásokat a váz- és izomrendszeri megbetegedésektől kezdve a háztar­tásban és szabadidőben egyre nagyobb szereppel bíró egyéni védelemig. Szabó Béla, a munkavédelmi bizott­ság elnöke a rendezvénnyel kapcsolat­ban a következőket emelte ki:-A munkahelyeken megteremtett munkavédelemi kultúra a munkaválla­lóknak az egészséget nem veszélyeztető és a biztonságos munkavégzést, a mun­káltatóknak a munkabalesetek és a fog­lalkozási ártalmak megelőzését jelenti. Az eredményes megvalósítás kizárólag a két fél jó együttműködésén alapul. Hogy ez érvényre is jusson a munka­helyeken a munkavállalókat el kell látni kellő információkkal, mert így tudnak tenni a legtöbbet a balesetek elkerülé­sének érdekében. Általános tapasztalat, hogy a munkavédelemi konferenciák, kiállítások kiválóan közvetítik azokat az információkat, melyre a munkavállaló­nak szükségük van a biztonságos mun­kavégzés érdekében. Ezek ismeretében határozott úgy az erőmű vezetése és a . z. bizottság, hogy hagyományteremtő mó­don, kétévenként munkavédelmi napot szervez. Egy napot, amikor a figyelem középpontjába a munkavédelem kerül. A rendezvény fő célja közé tartozik, hogy tájékoztatást nyújtson a munka­­védelemmel kapcsolatos kérdésekben, és bemutasson, ajánljon olyan eszközö­ket, melyek különböző ártalmak ellen védelmet nyújtanak és használatukkal csökkenthetők a munkahelyi kocká­zatok. A program összeállításában igyekeztünk olyan előadásokat és kiál­lítókat szerepeltetni, akik a munkavál­lalók szélesebb körének érdeklődésére számíthattak. Úgy gondolom, a rész­vevők küldetésüket maradéktalanul teljesítették. Ezúton köszönöm felké­szülésüket, megjelenésüket és további sikeres közvetítést kívánok nekik a munkavédelem területén. A munka­időben látogatható rendezvényen mun­katársaink nemcsak tapasztalatokat, de értékes könyv- és masszázsutalványo­kat is nyerhettek. A hétköznapokban is mindenkinek balesetmentes munka- és szabadidőt kívánnak a rendezők. Tóbi József, az Atomerőmű Tűzoltóság kiképzési előadója nagy jelentőségűnek tartja a külsős előadók és kiállítók meg­jelenését, hisz általuk olyan informáci­ókról értesülnek a dolgozók, melyekről más úton nem valószínű, hogy tudomást szereznének. A tűzoltóság a kezdetektől részt vesz ezen a munkavédelmi napon. Idén veszélyes anyag kárelhárítása ke­retében mutatták be azt a rendszert, ami személyek veszélyes és radioaktív anyagoktól való dekontaminálására, mentesítésére szolgál. Borhidi Gábor, az Országos Érdek­egyeztető Tanács Munkavédelmi Bi­zottsága munkavállalói képviselője tájékoztatást adott a legfrissebb infor­mációkról, köztük a Munkavédelem Nemzeti Politikája c. előterjesztésről. A munkavédelmi nappal kapcsolatban pozitívumként értékelte, hogy arra nemcsak munkavédelmi képviselő­ket, hanem vezetőket is meghívtak. A programot sikeresnek ítélte, hisz olyan kérdések kerültek terítékre, melyek ma mindenkit érintenek, és ezt a résztve­vők érdeklődése is alátámasztotta. Rostár András, a 3M Hungária Kft. üzletágfelelőse örömmel vette, hogy a döntéshozókon kívül azokkal is talál­kozhattak, akik ténylegesen viselik a védőeszközeiket, hisz ők mindig nagy hangsúlyt fektetnek a felhasználók véleményére. A paksi rendezvényen ugyanolyan alapossággal találkoztak, mint az egyéni védőeszközök kiválasz­tása során. A szervezés színvonalát ki­emelkedőnek látta. Lovásziné Anna

Next

/
Oldalképek
Tartalom