Atomerőmű, 2009 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2009-08-01 / 8-9. szám

2 2009. augusztus-szeptember Egyben erősebb az MVM- cégcsoport Az Európai Unió harmadik ener­giacsomagjának hatásairól, a nemzeti sajtosságokról és az érdekérvényesítés lehetőségeiről rendezett konferenciát augusztus végén az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület, melyen az előadók és hozzászólók többsége szerint az integrált energiapiaci modell a leginkább elfogadható és támogatható mind a villamos energia, mind a földgáz esetében. A konferencia megnyitásaként Hónig Péter energiaügyi miniszter azt hang­súlyozta, hogy látni kell: az energia­egységárak a jövőben emelkedni fog­nak, éppen ezért a hatékonyság növe­lését és az energiatakarékosságot kell az előtérbe helyezni. Gordos Péter, a tárca energetikai szakállamtitkára elő­adásában többek között arról beszélt, hogy szeptember 3-án lépnek hatály­ba az átviteli rendszerben tulajdonnal rendelkező vállalatok tevékenységének szétválasztására vonatkozó rendelke­zések, valamint erősödik a nemzeti szabályozó hatóság szerepe, növek­szik a függetlensége és kiterjesztik a tevékenységének hatásköreit is. A piaci működés javításánál pedig az átlátha­tósági követelmények erősítése a cél. Kaderják Péter, a Regionális Ener­giagazdasági Kutatóközpont (REKK) igazgatója szerint a tulajdonosi szét­választásnál sokkal fontosabb kérdés, hogy például a kötelező átvétel alá tartozó villamosenergia-mennyiség közel a 30 százalékát jelenti a teljes felhasznált energiának, komoly plusz­­költséget jelentve a végfelhasználói árban vagy akár az, hogy a hatósági áras fogyasztók milyen magas számot képviselnek az összes fogyasztásban. Tombor Antal, a rendszerirányító Mavir volt vezérigazgatója azt hang­súlyozta, hogy az alaphálózat nélkül a rendszerirányító működése szinte megoldhatatlan lenne és számtalan problémát vetne fel. Varró László, a Mól stratégiai igazgatója szerint az uniós szabályozásnak is egyértelmű­en a hatékony energetikai versenypi­ac létrahozását kell segítenie, ehhez pedig az is szükséges, hogy a hálóza­tokhoz minden szereplő transzparens módon hozzáférjen. Mártha Imre, a Magyar Villamos Művek (MVM) vezérigazgatója a tu­lajdonosi szétválasztás kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a Mavir működésében az elmúlt évek tapasz­talatai alapján semmilyen problémát nem jelentett, hogy tulajdonosilag az MVM-csoporthoz tartoznak, sőt ez az együttműködés csak erősíti a csoport jövőbeni szerepvállalását, hiszen minél erősebb és értékesebb az MVM, annál könnyebben lehet például a paksi atomerőmű napiren­den lévő fejlesztéséhez forráshoz jut­ni. Az integrált működésre jó példa többek között az is, hogy a Magyar Energiahivatal (MÉH) januárban 40 százalékkal csökkentette az átviteli díjakat, miközben a világgazdasági válság hatására mintegy ó száza­lékkal csökkent a villamosenergia­fogyasztás is, ez összességében azt eredményezte, hogy a rendszerirá­nyító Mavir bevételei jelentősen csökkentek, veszélybe sodorva a cég gazdálkodását. Ennek ellensúlyozá­sára éppen a napokban írtak alá egy 22 milliárd forintos hitelszerződést, hogy megteremtsék a hálózatfejlesz­tésekhez szükséges forrásokat. A cégcsoport elképzelései szerint az országos hálózat fejlesztésére a terí­téken lévő program szerint a követ­kező 5-6 évben 107 milliárd forintot fordítanának, aminek előteremtése egy tulajdonosilag szétválasztott mű­ködésben éppen az előbbiek szerint számos problémát felvetne. Mayer György-------------------------------------------------------mym paksi atomerőmű S' Uj fűtőelemekkel az üzemelési és gazdasági hatékonyságért A paksi atomerőmű újabb előrelépése A Paksi Atomerőmű Zrt. mind a négy blokkjára meg­valósított teljesítménynövelés mellett újabb előrelépéssel, nagyobb urándúsítású, spe­ciális összetételű fűtőelem bevezetésével igyekszik emel­ni energiatermelésének haté­konyságát és működésének gazdaságosságát, továbbra is megfelelve a maximális biz­tonsági követelményeknek. A kezdeti, tervezési lépésektől a gyakorlatban történő megvalósí­tásig az új fűtőelemmel kapcso­latos feladatok az atomerőmű re­aktorfizikai osztályán összponto­sultak. A bevezetés folyamatáról dr. Nemes Imre osztályvezető úr adott tájékoztatást.- Miért volt szükség az új típusú üzemanyag alkalma­zására?- Blokkjaink teljesítményének I növelése magával hozta az üzem- f anyag-felhasználás módosulását. 1 A teljesítménynövelés kezdete- 5 kor a dúsítást csak elenyésző mértékben növeltük, és így az üzemanyag-felhasználás gazda­ságossága csökkent. Korábban a 3,8% urándúsítású üzemanyag­kazettából 90 darabot, míg a 8%­­os teljesítménynövelést követően 102 darabot helyeztünk el egy blokkba. Tudatában voltunk, ez az üzemanyag-stratégia kevésbé gazdaságos, de a teljesítmény­növeléssel párhuzamosan nem akartunk nagyobb léptékű üzem­anyag-módosítást végrehajtani, ennek megvalósítását a követke­ző lépésben terveztük. A leggaz­daságosabb megoldás érdekében törekedtünk az üzemanyag át­lagdúsításának megnövelésére, melynek eredményeként a ka­zetták kiégése több mint 10%-kal nagyobb lesz a jelenleginél. A most induló üzemanyag-módosí­tás tehát betervezett program, és a felmerülő költségeik finanszí­rozása is a teljesítménynövelési projektből származik.- Mi jellemzi az új fűtőanya­got, és milyen előnyökkel jár a bevezetése?-Ez a legújabb típusú, második generációs nukleáris üzemanyag, amit az orosz TVEL cég leányvál­lalata, a ISC Gépgyártó Üzem állít elő. Magasabb az elérhető kiégés és hosszabb a felhasználási élet­tartama. Urándúsítása 4,2%-os. Paramétereiben kissé eltér az eddigitől. Az üzemanKyagpálca aktív hossza 6 centiméterrel hosz­­szabb, urántöltete 6 kilogram­mal nagyobb a korábbinál, ülső méretei azonban nem változtak, így nem igényelnek műszaki átalakítást a felhasználás során. Kezelése ugyanúgy megoldható a meglévő berendezésekkel, mint az átrakógéppel történő emelése, a reaktorba történő berakása. Az új fűtőanyag több új jellem­zővel rendelkezik. Az egyik kü­lönlegességét az ún. kiégő méreg, a gadolínium-oxid tartalma jelen­ti, amire a nagy dúsítás miatt van szükség. A gadolínium-oxidot, ami ugyanolyan neutronelnyelő szerepet játszik, mint az általunk eddig használt bórsav, beleinteg­rálják az üzemanyag-tablettába, és elhelyezik néhány üzemanyag­pálcában. Ez a világszerte ismert technológia nálunk teljesen új. Szintén különleges az üzem­anyag abban, hogy ehhez hasonló mechanikai konstrukciót ugyan néhány éve már alkalmaznak más országokban, de a dúsításel­oszlást illetően ez speciálisan a mi számunkra készült. Mi magunk, a reaktorfizikai osztály végeztük a dúsításeloszlás és kiégett méreg vonatkozásában a tervezést, fi­gyelemmel az új blokkteljesítmé­nyekre, a hatósági és biztonsági követelményekre.- Külső szakértőket is bevon­tak a munkákba?- Az előkészítő és szervezőmun­kát osztályunk végezte. A bizton­sági elemzést és engedélyezési folyamatot magába foglaló ösz­­szetett munkában már több kül­ső intézmény is részt vett. A KFKI AEKI mellett több hazai és orosz intézmény végzett elemzéseket, amiket az engedélyezés során felhasználtunk. Sok segítséget kaptunk erőműves kollégáinktól, köztük az elemzési és a nukleáris üzemanyag osztály szakemberei­től, és külön köszönet illeti közre­működésükért a teljesítménynö­velési projekt munkatársait.- A fűtőelemre vonatkozó igé­nyeket, terveket miként fogad­ta a gyártó cég?- Igen rugalmas volt az irá­nyunkban. Mi saját igényekkel álltunk elő, aminek folytán a test­re szabás két évig zajlott, vegyítve néhol indulatos, néhol humoros tárgyalásokkal. Egy alkalommal például egy idősebb orosz vezető magából kikelve, ingerülten kér­dezte tőlünk, hogy miért nem jó nekünk az, ami jó a cseheknek, a szlovákoknak és az oroszoknak? Mi tréfásan reagáltunk erre. Azt válaszoltam, hogy mi nagyon megbízunk abban, amit a csehek és a szlovákok mondanak, amit pedig az oroszok mondanak, abban még jobban, de legjobban saját magunkban bízunk. Erre aztán mindenki elmosolyodott és végül megegyeztünk.- Mennyire biztonságos az új fűtőelem alkalmazása? Miért van szükség próbaüzemre?- A TVEL a világ egyik legna­gyobb nukleárisüzemanyag-gyár­­tó cége, számos atomerőműnek állít elő üzemanyagot. A kettes típusú üzemanyag felhasználása már több külföldi atomerőműben biztonsággal folyik. Mivel ez a fűtőelem speciáüsan a mi részünkre készült, Uyen fű­tőelem még nem üzemelt sehol, és több mindenben különbözik az eddigiektől, ezért próbaüzemmel teszteljük a jellemzőket. Biztonsá­gi szempontból teljesen megfelel az előírásoknak, mielőtt azonban a nagyobb mennyiség alkalmazá­sát elkezdenénk, mindenképpen szeretnénk pontosítani a számítá­si modellek eredményeit. Az idén érkezett 18 db üzemanyag-kazetta közül 12 kazettát már beraktunk a 4. blokkba, 6 db kazetta pedig a 3. blokkba kerül. A kísérleti üzem során a nagyobb dúsítás, a kiégő méreg és a hűtőközeg keveredé­sének jellemzőit pontosítjuk, és a kazetták tökéletesebb leírása vé­gett fejleszteni kívánjuk a terve­zési és a VERONA zónaellenőrző rendszerben levő modelleket.- Milyen ütemben történik majd a felhasználás?- Évente tervezzük a bevezeté­sét egy-egy blokkon, előbb a 4., majd az 1., a 3. és 2. blokkon. A biztonsági elemzések megtörtén­tek és az engedélyeknek birtoká­ban vagyunk. Az alkalmazás fel­tételét képezi az új típusú kiégett kazetták tárolásának engedélye­zése, aminek megszerzése a Ra­dioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. feladata. Terveink szerint jövő év áp­rilisában a 4. blokk főjavításra leáll, júniusban már az új üzem­anyaggal indul vissza. 2010-ben tehát elkezdjük az új fűtőelem nagyobb mennyiségben történő alkalmazását, és már csak Uyen üzemanyagot vásárolunk az orosz szállítótól. Tekintettel arra, hogy meglévő üzemanyag-tartalékun­kat is fel kívánjuk használni, az új üzemanyagot az ezt követő évek­ben folyamatosan fogjuk berakni a blokkokba. Korábban minden munka­kazettát négy évig használtunk, de most a nagyobb teljesítmény miatt több kazettát már három év után ki kell szedni. Az új üzem­anyag bevezetésével a kazetták nagy része 4 évig, néhány kazetta 5 évig, magasabb kiégésen kerül felhasználásra.- Az új üzemanyag alkalmazá­sával milyen gazdaságossági eredmény várható?-lelenleg 102 db 3,82%-os dúsítá­si üzemanyag-kazettát használunk évente és blokkonként A nagyobb dúsítás elvüeg alacsonyabb üzem­anyagköltséget eredményez. A villamos energia előállításának önköltségében csökken az üzem­anyag önköltsége, mivel az eddigi 102 kazetta helyett évente csak 84 kazettát fogunk használni. Számítá­saink szerint meg lehet takarítani a friss üzemanyag költségeinek mint­egy 6 százalékát, és a tárolási költ­ségeknek igen magas részét, hisz a kazetták darabszáma jelentősen lecsökken. Mindenképpen alacso­nyabb költségeknek kell jelent­kezniük a hosszú távú tárolással kapcsolatban is. Az új üzemanyag felhasználása tehát mindenképpen gazdaságosabb az eddiginél.- Köszönöm a tájékoztatást! Lovásziné Anna Az olasz szenátus elfogadta a nukleáris energia „történelmi visszatérését” Július 9. (NucNet): Az olasz parla­ment felsőháza, a szenátus, a mai napon elfogadta azt a törvénycsoma­got, amely zöldutat enged a nukleáris energia használatához való visszaté­réshez Olaszországban. A szenátus azután szavazott, hogy az al­sóház, vagyis Olaszország képviselőháza, jóváhagyta a törvénycsomagot. A törvény értelmében a kormánynak hat hónap áll rendelkezésére, hogy kijelölje az új atom­erőművek lehetséges helyeit. Az Olasz Énei csoport vezérigazgató­ja, Fulvio Conti szerint a szavazat azt jelenti, hogy Olaszország „történelmi” döntést hozott a nukleáris energia vis­szatérése mellett. Conti úgy nyilatko­zott, hogy az ország „stratégiai lehető­séget kapott” technológiai, tudományos és ipari infrastruktúrájának újraépí­tésére, amely lehetőség igen fontos az áramtermelés költségeinek stabilizálá­sa, valamint a klímaváltozás ellen való küzdelem szempontjából. Az ország nukleáris energiaprogramjá­nak újraindítására irányuló indítványokat a tavalyi évben nyújtották be, SUvio Berlus­coni miniszterelnök megválasztása után. Az indítványok több mint 20 évvel azután kerültek benyújtásra, hogy Olaszország nukleáris programjának egy referendum vetett véget Olaszország erősen függ az elektromos áram és a fosszilis tüzelőanyagok import­jától. Az ország egyblokkos Garigliano és Latina atomerőműveit 1982-ben és 1987- ben zárták be. A még fennmaradó két blokkot - a Caorso és Trino erőművekben - a referendumot követően 1990-ben ál­lították le. A hazai nukleáris program hiánya elle­nére az Énei bátorítást kapott arra, hogy keresse meg a nukleárisan termelt elekt­romos áram import feUendítésének lehe­tőségeit, hiszen az ország főként a fosszilis tüzelőanyagoktól való függése miatt magas az elektromos áram ára. 2007 novemberében az Énei hivatalos együttműködési megállapodást kötött az Electricite de France-szal, amely révén érdekeltséget szerzett a Franciaországban épülő FlamanviUe-3 Európai Nyomottvizes Reaktorban (EPR). Az Énei portfoliójában szerepel még a szlovák Slovenské Elektame közműváUalat többségi tulajdona, mely vállalat tulajdonát képezi egyébként a szlovákiai Mochovce atomerőmű. John Shepherd

Next

/
Oldalképek
Tartalom