Atomerőmű, 2008 (31. évfolyam, 1-12. szám)

2008-04-01 / 4. szám

Megyei Könyvtár SZEKSZÁRD Széchenyi út 56. Atomerőmű 80s-' íz. mym paksi atomerőmű XXXI. évfolyam, 4. szám 2008. április Szállítói nap 2008 Hagyományosan nagysikerű ren­dezvénynek adott otthont az erőmű látogatóközpontja március 20-án. Először is hosszan sorolták a „PA Zrt. Kiemelt Szállító”, az MVM Erbe Zrt. érdemeit, melyek elisme­réséül egy finoman megmunkált reak­­tormodellt és egy oklevelet adott át az erőmű vezetése nevében Molnár Lász­ló gazdasági vezérigazgató - helyettes és Süli János üzemviteli igazgató Vavrik Antal vezérigazgatónak, aki azt meleg szavakkal köszönte meg. E kedves esemény után négy előadás­ban ismertették a beszállítói feltételek módosulását, újdonságait. Molnár László kiemelte, hogy a tava­lyi év már nyereséggel zárult, és a tőzs­dei bevezetés előkészítésének és meg­alapozásának éve 2008. Kialakították a stratégiai irányítási rendszerét. Szeretnék tovább csökkenteni a szer­ződések és szerződő felek számát komplexebb feladatkihelyezéssel a könnyebb áttekinthetőség érdekében. Pekárik Géza műszaki igazgató a helyreállítási munkákkal kapcsolatban kiemelte, hogy noha viszonylag hosz­­szú, több mint három és fél éves előké­szítés, felkészülés után három és fél hó­nap alatt biztonságos körülmények kö­zött eltávolították a sérült fűtőelemeket a tisztítótartályból. A nemzetközi pro­jektben több százan vettek részt. Negy­venen készültek fel és hajtották végre a feladatot optimalizált technológiával, miközben kevés hulladék képződött, és a kollektív dózisuk sem haladta meg a 38 mSv-t. Két blokk (1., 4.) már emelt teljesít­ményen üzemel (500 MW). Átalakítá­sokkal előkészítik, hogy 2009-től a má­sik két blokk is alkalmas legyen a telje­sítménynövelésre. KIEMELT SZÁLLÍTÓI Az üzemidő-hosszabbítás ütemezett feladatait is el kell végezni. Vannak folyamatban lévő áthúzódó és túlnyúló felújítási, átalakítási felada­tok. Végül felvillantotta a főjavítások ütemezését (1., 4., 2. és 3. blokk), ütem­tervét (29,31,68 és 31 nap). Halász János logisztikai főosztályve­zető is besorolta az elmúlt év szállító­it teljesítésminőség és határidőtartás szempontjából, és megállapította, hogy csökkent a kiváló teljesítések aránya. Hosszú az alvállalkozói lánc, a felelős­ségi kritériumok nem göngyölődnek tovább. Erre a jövőben fokozottan fi­gyelnek majd. A fizetési határidő vál­tozatlanul 42 nap marad. Puskás Lász­ló, a minőségbiztosítási osztály vezető­je beszámolt róla, hogy több száz tör­vény, rendelet, szabályozás, előírás összhangjában átalakították, egysze­rűsítették az irányítási, szabályozási rendszert. A 307 folyamatból 126-ot alakítottak ki, melyeket a http://besza­­llito.npp.hu oldalról regisztráció után elérhetnek a „külsők” is. Külön felhív­ta a figyelmet az alvállalkozók hori­zontális egyeztetési kötelességeire, hogy a munkák zökkenőmentesen folyhassanak. Á nagyelőadóban mintegy 50 cég prominens képviselője hallgatta meg az új, módosított szállítói felté­teleket. -gyulai-Negyvenmilliárd Ft beszállí­tói érték megoszlása beso­rolási kategóriák szerint: A - 70% 122 szállító B - 20% 408 szállító C - 10% 656 szállító több mint 2000 szerződés keretében Kuratóriumi ülés és üzemavatás Svéd. nagy­követ asszony látogatása Cecilia Björner svéd nagykövet­asszony az ABB Magyarország Kft. vezetésének kíséretében látogatott az erőműbe 2008. március 17-én. A nagykövet asszonyt Kovács József vezérigazgató és a cégvezetés tagjai fogadták, majd tájékoztatták a paksi atomerőmű helyzetéről és jövőbeni céljairól. Ezt követően a vendégek üzemlátogatáson vettek részt. A hazai nukleáris létesítmények környezetében - Paks, Kalocsa, Bátaapátí, Boda és Püspökszilágy körzetében - működő Duna-Mecsek Te­rületfejlesztési Alapítvány megtartotta idei első ülését. Az alapítvány célja to­vábbra is az atomerőmű által kijelölt te­rületeken település-, térség- és gazda­ságfejlesztés. Az alapító Paksi Atomerő­mű Zrt. idén is 500 millió forintot bo­csát az alapítvány rendelkezésére. Az atomerőműben megtartott ülésen a kuratórium áttekintette az elmúlt év eredményét Eszerint a tavaly megítélt több mint 392 millió forint alapítványi támogatás közvetetten 3,464 milliárd forint fejlesztést generált, és emellett 90 új munkahely teremtéséhez járult hozzá. A tanácskozáson egyúttal elfogadták az alapítvány 2008. évi pályázati felhí­vását is, amelyben egyszerű, jól átlátha­tó transzparensrendszert fogalmaztak meg. Az ebben felállított prioritások ki­emelten gazdaságfejlesztésre, munka­helyteremtésre, a térségek, települések összefogását, valamint a turisztikai vonzerő fejlesztését elősegítő, illetve környezetvédelmi programokra terjed­nek ltí. Ezen prioritásokat külön is meg­fogalmazták az önkormányzatok, azok társulásai, intézmények, közhasznú szervezetek, civilszervezetek, egyesü­letek és gazdálkodó szervezetek számá­ra. Az alapítvány az európai uniós for­rásokból magyar társfinanszírozás mel­lett támogatott operatív programok pá­lyázatainak előkészítését, illetve a pá­lyázatokban való részvételt is kiemel­ten kívánja segíteni. Ugyanezen a napon - 2008. márci­us 14-én - sor került a Jako Kft. ger­­jeni üzemének ünnepélyes felavatá­sára is, ami egyúttal a folyamatos ter­melés kezdetét is jelenti. A beruhá­zásnak a Pakstól 10 km-re lévő Ger­­jenbe településéhez döntő lökést adott az a pályázati támogatás, amelyet az autóipari cég a Duna-Mecsek Terület­­fejlesztési Alapítványtól nyert. A beru­házás eredményeképpen 60 új mun­kahely született, és ezzel jelentősen megváltoztak a nehéz helyzetű kiste­lepülés foglalkoztatási mutatói. A munkavállalók kiválasztását a mun­kaügyi központ végezte, kiképzésük­re pedig az erőmű alapítványi iskolá­jában került sor. Az ügy jelentőségét hangsúlyozva helyezte el 2007 tava­szán az üzemcsarnok alapkövét dr. Kocsis István, az alapítvány elnöke, a Magyar Villamos Művek Zrt. vezér­igazgatója. A beruházás széles körű összefogáson alapuló mintaprogram, amely a térség fejlődését, a foglalkoz­tatottság növelését eredményezi. A 2008. évben a kuratórium két alkalommal hoz döntést Az első pályázati forduló benyújtási határide­je 2008. május 15., a második fordulóé pe­dig 2008. augusztus 31. A pályázati kiírás megtalálható a www.atomeromu.hu című honlap Kapcsolatok címszava alatt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom