Atomerőmű, 2007 (30. évfolyam, 1-12. szám)

2007-12-01 / 12. szám

2007. december 13. oldal Állapotfüggő Karbantartás Műszaki Diagnosztika II. TERMOGRAFIA Az elmúlt időszak kitartó munká­jának köszönhetően dr. Nagy István nukleáris mérnök-fizikus kollé­gánk Baksai Gábor gépészmérnök és dr. Sólyomvári Károly gépészmér­nök szerzőtársakkal elkészítette és megjelentette az Állapotfüggő Kar­bantartás Műszaki Diagnosztika sorozat második kötetét, melynek tárgyalt témája: a termográfia. Bizonyított tény, azok a cégek képesek a termelést, a termelé­kenységet és a minősé­get növelni - megőriz­ve a biztonságot -, amelyek jól szervezik meg gépeik karbantar­tó-javító tevékenységét, és ehhez használják a műszaki diagnosztika sokoldalú mérési és ki­­értékelési módszerét is. A termográfia ugyan még egy új technológia a műszaki di­agnosztika széles választékában, de alkalmazása immár rendkívül sokré­tű. Kiragadva egy területet, az ipar különböző ágazataiban, a folyamat- és gyártásfelügyelet, az energiaaudit, a gépek működés-ellenőrzése, me­chanikai és villamos berendezések, valamint épületek állapotfelügyelete, vizsgálata napjainkban robbanássze­rűen terjed. E tendenciát felismerve dr. Nagy István nukleáris mérnök-fi­zikus, a Delta-3N Kft.-beli (www.del­­ta3n.hu) közvetlen munkatársaival, Baksai Gábor gépészmérnök és dr. Sólyomvári Károly gépészmérnök szerzőtársakkal elkészítette az Alla­potfuggő Karbantartás Műszaki Di­agnosztika II. Termográfia című leg­újabb szakkönyvét. Ez a több mint kétszáz színes képet és ábrát tartal­mazó kiadvány az oktatósorozat má­sodik tagjaként részletes ismereteket nyújt a termográfia iránt érdeklődők számára. A szerzők több évtizedes ipari tapasztalattal rendelkeznek a gépek állapotvizsgálata és diagnosz­tikai rendszerek fej­lesztése területén. A tel­jesség igénye nélkül a szakkönyv tartalom­­jegyzéke: Termográfia elméleti alapjai; Ter­­mokamerák felépítése; Termokamerák alkal­mazása a gyakorlatban; Mechanikai rendszerek vizsgálata; Villamos rendszerek vizsgálata; Épületek termokamerás vizsgálata; Katonai és rendészeti alkalmazá­sok, őrzés-védelem; A termográfia alkalmazása a gyógyászatban; Kite­kintés a nagyvilágba, egyéb alkalma­zások; Kutatás-fejlesztés. E kötet elegendő mélységű infor­mációt tartalmaz ahhoz, hogy aki e területen szeretne boldogulni, az fel legyen vértezve azokkal az ismere­tekkel, melyek a mérések korrekt el­végzéséhez és a diagnózisok szaksze­rű felállításához szükségesek. A könyv megrendelhető e-mailben vagy faxon is. Ára: 6 600 Ft (+ pos­taköltség). (7030 Paks, Jedlik Á. u. 2., tel.: 75/510-115, e-mail: drnagyi@del­­ta3n.hu). -Sípos László­paksi atomerőmű Zakhar Bron világhírű hegedűművész köszöntése az Orosz Napok keretében 2007. december 3-án este a buda­pesti Zeneakadémia nagytermében Zakhar Bron adott hangversenyt Irina Vinogradova zongorakísére­tével az Orosz Napok keretében. A koncertre a művész 60. születés­napja alkalmából került sor a TVEL Co., a Magyar Villamos Mű­vek Zrt. és a Paksi Atomerőmű Zrt. támogatásával. Bron korunk egyik legnagyobb hegedűművésze és zenepedagógu­sa, világszerte jelentős karmeste­rekkel és zenekarokkal együtt lé­pett fel. Moszkvában kezdett taní­tani, Novoszibirszkben saját iskolát alapított. Az este során Schnittke, Beethoven, Sinding, Saint-Saens, Ravel művek hangzottak el. A többszöri ráadást követően ko­moly meglepetésre került sor. Leo­nidas Rafaelian Olaszországban élő mester saját készítésű hegedűjét ajándékozta a művésznek, aki azt azonnal ki is próbálta. A csodálatos muzsika, az ovációval kísért továb­bi ráadások, a születésnapi torta, majd a köszöntők valóban ünneppé tették az estét mindenki számára. Meleg szavakkal köszöntötte az ünnepeltet Igor Szavolszkij orosz nagykövet, aki a kultúra fontossá­gára hívta fel a figyelmet az embe­ri kapcsolatok terén. A meghívott vendégek előtt Kovács József, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigaz­gatója és Szokolov úr, a TVEL Hol­ding alelnöke örömét fejezte ki, hogy a sikeres magyar-orosz nukle­áris szakmai együttműködés a kul­turális életre is kiterjeszthető.-Hadnagy­\_________________________/ ÁUAPOTFÜGGO KARBANTARTAS Műszaki Diagnosztika II. Komjáthy Istvánná (1941-2007) „Ha valakit szeretünk, úgy adhatunk neki örök életet, ha mindig szeretjük. Mert a házak leégnek, az emberek meghalnak, de a szeretet örökké él. ” 2007. október 20-án elhunyt Komjáthy Ist­vánná, Tériké, a paksi atomerőmű nyugdíjasa. Hosszú, dolgos élet ér véget ezen a napon. Tériké 1941. március 12-én született Budapes­ten. Gyermek- és ifjúko­rát a fővárosban töltötte, itt végezte általános és középiskolai tanulmányait is. A Buda­pesti Rádiótechnikai Gyárban már fér­jével együtt vállalt munkát. Az akkori­ban magnetofongyártásáról híres üzemben Tériké elő- és utókalkuláció­kat készített, de műszaki rajzok elké­szítése is a munkakörébe tartozott. Következő munkahelye a Buda­pesti Műszaki Egyetem Dékáni Hi­vatala volt. Itt a tanulmányi osztály munkatársa lett, a hallgatók ügyes­bajos dolgait intézte. Paksra 1978-ban költöztek, a biztos megélhetést nyújtó Paksi Atomerőmű Vállalatot választva új munkahelyül. A félj, István, az anyagvizsgálati osz­tály munkatársa lett, míg Tériké a BME Gépészmérnöki Karáról áthe­lyezéssel a pénzügyi osztályra került előadónak. Belépése napjától, 1978. 07. 17-től nyugdíjazásáig, azaz 1991. november 30-ig hű maradt a céghez. Több munkakörben is bizonyította szakmai hozzáértését, emberszeretet­­ét. 1985. február 1-jétől utaztatási ügyintéző, majd az átszervezést köve­tően az oktatási és nemzetközi kap­csolatok osztályára került, ahol szin­tén utaztatással foglalkozott. Ezt kö­vetően 1987. május 1-jétől a káig ko­ordinációs főosztály műszaki operatív csoportjában karbantartási ügyintézői feladatokat látott el. Bár szerették Paksot, a család mégis úgy döntött, hogy a 7. emeleti panellakást felcserélik egy vidéki családi házra. Az 1990-es évek elején így a közeli Bölcskén teremtették meg új otthonukat. A feleség édes­anyjának elhunytéval ketten éltek. Megtalálták örömüket a falusi élet­ben: kertészkedtek, kis ked­vencek vették körül őket. Tériké jó egészségnek ör­vendett, egészségügyi pana­szai csak körülbelül egy éve kezdődtek. Életének utolsó hónapjaiban félje szeretete, gondos ápolása enyhítette ugyan betegségének fájdal­mait, de mindez már nem segíthetett rajta. Temetése 2007. novem­ber 12-én volt Bölcskén református szertartás szerint. Ferde Gábor (1955-2007) „Nem egyszer halunk meg. Ahány­szor meghal valaki, akit szeretünk, mi is vele halunk. ” (Bettina Brentano) A paksi atomerőmű kollektívája megrendül­tén fogadta a hírt: életé­nek 52. évében elhunyt Ferde Gábor, a külső technológiai osztály munkavállalója. Hirtelen ment el, még fiatal, ereje teljében lévő emberként, örökre árván hagyva feleségét, gyer­mekeit, hátrahagyva rokonokat, is­merősöket, munkatársakat. Gábor 1955. július 8-án született Pakson. Általános iskolába Bölcskén járt. A dunaújvárosi Bánki Donát Szakközépiskolában gépész, majd ezt követően gépésztechnikusi vég­zettséget szerzett. 1973-ban a MOM dunaújvárosi óragyárában kezdett dolgozni, ezt Gyászolja őt egy életen át hű tár­sa, István, keresztlányai, rokonai. Sírjára koszorút helyeztek el a volt munkatársak, ismerősök, barátok. Kedves Tériké! Ezen a tavaszon már nem érezhe­­ted a kertben nyíló virágok üde, friss illatát, nem viszonozhatod családod szeretetét. Nincs több beszélgetés férjeddel az atomerőműves újságot olvasva, felidézve a munkában töl­tött időt, s régi munkatársak emlé­két. A következő lapszámból, ebből a nekrológból sokan megtudják majd, hogy sajnos örökre itt hagytál bennünket. Elmentél, de akik szerettek Téged, azok szívében örökké élni fogsz. Nem felejt el a paksi atomerőmű kollektívája sem. Köszönjük, hogy Veled dolgozhat­tunk. Nyugodj békében! követően a Mezőgazdasági Gép­gyártó Vállalat bölcskei gyáregysé­gében, majd a dunaújvárosi Fésűsfo­nodában dolgozott. A Paksi Atomerőmű Vállalatnál 1982. július 29-én állt munkába. Minden előírt tanfolyamot becsülete­sen elvégzett, lelkiismere­tesen, pontosan, precízen dolgozott. Sok fiatal beta­nítását vállalta, akik ké­sőbb immáron munkatár­sakként kamatoztathatták a tőle tanult szakmai fo­gásokat, a munka szerete­tét, egymás becsülését. 25 év adatott meg neki, hogy itt dolgozhasson. S mivel foglalkozott - egy-egy műszak után megpihenve, ellátva a ház körüli teendőket - szabad idejé­ben? Erről így írt nekem családja: „Szabadidejében szívesen fotó­zott. Régebben mechanikus géppel, és a képeket saját laborjában hívta elő, színes diákat is készített. Ké­sőbb digitális fényképezővei termé­szetfotókat készített. Elektronikával is foglalkozott hobbi szinten. Nagy Rikli Sándorné (1952-2007) „Ha valaki a jóságnak és szeretet­nek csak egy morzsáját, az igazság­nak és a fénynek csak egy sugarát hozta a világra, már nem élt hiába, életének meg volt az értelme. ” (P. Alfréd Delp) Életének 55. évében, 2007. no­vember 5-én tragikus hirtelenséggel elhunyt szeretett kolléganőnk Rikli Sándorné, Edit, a humánpolitikai fő­osztály munka- és személyügyi osz­tályának dolgozója. Egy főosztályon dolgoztunk, így jól is­mertük egymást. Otthonomban ért a lesújtó hír Edit tragi­kusan hirtelen halálá­ról. Hihetetlennek tűnt a megváltoztathatat­lan, megrázó tény. Közvetlen kollégái elmondása szerint utolsó munkanapját befejezve még vidá­man búcsúzott tőlük, hisz szerettei­hez utazott haza szabadságra, a za­lai dombok lankái alatt megbúvó Kiscsehibe. Paksra vissza már nem térhetett, a kegyetlen sors kíméletle­nül átírta az ember által tervezett forgatókönyvet. Kollégái így írnak Róla: „Úgy köszönt el, egy hét múlva jövök. November 5-én, hétfőn este még beszéltünk vele. Mondta, hogy nem jön dolgozni reggel, mert nem érzi jól magát, és várja az orvost. Kedden reggel sokkolóan hatott a hír, hogy soha sem fog visszajönni közénk. Megrendültén vesszük tu­domásul nap mint nap a megfordít­­hatatlant, hogy örökre itt hagyott bennünket. Részesei voltunk élete szinte minden pillanatának, boldogságá­nak: ahogy gyermekei Andrea és Péter felnőnek, családot alapítanak, és a szeme fényének, az unokák megszületésének.” Edit 1952. november 14-én szüle­tett Békéscsabán. Általános iskolai, majd gimnáziumi tanulmányait is Szeghalmon végezte. Első munka­helye a Dunai Kőolajipari Vállalat volt, ahol 1971-ben kezdett dolgoz­ni. Jó munkájáért Kiváló Dolgozó elismerésben részesült, 1976-ban a törzsgárda bronz fokozatát kapta. A férj, Sándor 1978 novemberé­ben került a Paksi Atomerőmű Vál­lalathoz. Edit 1979 márciusában szintén Paksra költözött a két kis­gyermekkel. A Paksi Atomerőmű Vállalatnál 1979. március 22-től állt munkába az üzemviteli főosztály folyamatirányítási osztályán admi­nisztrátorként. 1981—1985-ig a terv- és munka­ügyi osztály adminisztrációs cso­portjában adminisztrátorként, majd a humánpolitikai főosztályon mun­kaügyi előadónként dolgozott. Folyamatosan képezte magát: 1993-ban felsőfokú személyügyi szakképesítő vizsgát tett jeles ered­ménnyel, 2002-ben számítástechni­kai szoftverüzemeltető képesítést szerzett. Jó munkája elismeréseként több alkalommal is Kiváló Dolgozó kitüntetésben részesült (1981, 1987). 1998-ban példamutató mun­káját Céggyűrű kitüntetéssel ismer­ték el. 1997. január 1-jétől 2000. de­cember 31-ig a PADOSZ jelölése alapján a foglal­kozást elősegítő képzé­sek támogatását koordi­náló Tolna Megyei Mun­kaügyi Tanácsban tevé­kenykedett. 1999 no­vemberétől 2000 áprili­sáig a szociális partnerek európai uniós felkészítő programjának I. szaka­szában vett részt. Szerette az embereket, ezért is választotta az em­berekkel való foglalkozást élethiva­tásául. Az emberek is szerették Öt. Nem volt harsány és hivalkodó, ked­vesen, de határozottan tette a dolgát, nem feledve a szülei által útravalóul az emlékkönyvébe üt sorokat: „Harcolj mindig, ha a cél nemes, de ne állj ellen, ha nem érdemes. ” (Selye János) Férje már nyugdíjas volt, így egy­re több időt töltöttek Kiscsehiben. A kis falu életében is aktív szerepet vál­laltak: a félj, Sanyi írta meg a telepü­lés történetét, tervezte meg a falu jel­képeit. Edit mindenben segítette őt. Látogatóba érkezett haza, de ez a látogatás visszafordíthatatlan uta­zássá változott. Edit örökre eltávo­zott közülünk. Kiscsehiben 2007. november 9-én helyezték örök nyu­galomra. Hátrahagyta családját: szerető félj ét, már felnőtt gyermekeit, azok családját, imádattal szeretett kis­­unokáit, rokonokat, barátokat, isme­rősöket és minket, a kollégákat. Munkatársai ezekkel a szavakkal vesznek búcsút Tőle: „Nemcsak egy kollégától, hanem egy baráttól búcsúzunk, aki nem­csak szakmai értelemben nélkülöz­hetetlen, de az évek során példamu­tató munkájával, szorgalmával, se­gítőkész hozzáállásával, példás csa­ládi életével sokak szeretetét, barát­ságát vívta ki.” Kedves Edit! Nagyon fájt leírnom minden szót, múlt időt használva. Váratlan halálod­dal nagy űrt hagytál magad után. Soha nem feledünk. Nyugodj békében! szerelme volt a számítógép: a Com­modore utáni első gépét szinte alkat­részenként vette meg és szerelte ösz­­sze működőképesre. Az utóbbi évek­ben sokat intemetezett, érdekes hí­rekre, fotókra vadászott. Műholdas csatornákat keresett, nézett és vette fel a műsorukat.” Gábor 2007. október 30-án délutá­­nos műszakban dolgozott. Bár voltak vérnyomás problémái, de arra senki sem gondolt, hogy ez a műszak lesz az utolsó. Otthonában lett rosszul, 31-én hajnali 2 órakor halt meg. A feleség 24 év házasság után a szerető féijet, gyermekei: Gábor és Orsolya a gondoskodó, példás, meg­bízható családapát, édesanyja az óvó-féltő gyermeket és családja a szeretett rokont siratja, akire még na­gyon nagy szükség lett volna. A mun­kahely egy cég iránt elkötelezett, jól képzett szakemberét, a munkatársak pedig egy szeretett kollégájukat ve­szítették el személyében. Gyászolják Őt a barátok és ismerősök is. Temetése november 8-án, 14 óra­kor volt Bölcskén, református szer­tartás szerint. „Ennyi egy félbehagyott élet rövid krónikája” - idézhetném feleségét. Kedves Gábor! Augusztusban volt a 38. osztályta­lálkozótok az általános iskolában. Arra senki sem gondolt - ki is gon­dolt volna! -, hogy a következő ta­lálkozón Te már nem lehetsz ott a sors kegyetlensége, a halál könyörte­lensége miatt. Hiányzol a mindennapokban, de az oly várt karácsonyi ünnepek, a szil­veszter is az idén már Nélküled tel­nek, leírhatatlan fájdalmat jelentve szeretteidnek. Nem lesz több Veled töltött születésnap, névnap sem, a csa­lád életében pedig október 31-e örök­re fekete betűs dátummá változott. De hiányzol nekünk is, hisz jó munkatársunk voltál. Nem találkoz­hatunk már Veled, nem hallgathatjuk meg, hogy mi történt Veled, mik a terveid, milyen öröm vagy bánat ért. Nincs nap anélkül, hogy ne emlé­keznénk Rád mi mind, akiknek a szí­véhez közel álltái, és akik örökké szeretnek Téged. Emlékedet kegyelettel őrizzük. Nyugodj békében! r

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom