Atomerőmű, 2007 (30. évfolyam, 1-12. szám)

2007-11-01 / 11. szám

8. oldal 2007. november mym paksi atomerőmű CÉGGYÜRÜ 2 0 0 7 LOVÁSZI ZOLTÁNNÉ 1986. augusztus 16-tól az atom­erőmű dolgozója. Jelenleg az ipari biztonsági főosz­tály titkárnője. Munkáját mindig, mindenkor a leg­jobb tudása szerint végezte, végzi. Az atomerőmű elkötelezett híve. Munkatársai, kollégái segítőkészsé­géért, szorgalmáért és nem utolsó sorban szakmai tudásáért tisztelik és szeretik. Számtalan civilszervezet­ben aktívan közreműködik, vezető szerepet tölt be. Több éve az Atom­erőmű újság főszerkesztő-helyette­se. Kiemelkedő írásainak, szerkesz­tői tevékenységének is köszönhető, hogy a PA Zrt. újsága országos szin­ten is számtalan elismerésben része­sült. Anna az „Urántoll” tulajdono­sa, kitüntetettje. Az iparági, VDSZSZ-újságban is rendszeresen jelennek meg írásai. Valamennyi esetben hírt ad cégünk eredményei­ről, eseményeiről. Munkájukat kivá­lóan végző dolgozókról, vezetőkről szóló cikkei segítségéve! betekintést nyernek az olvasók, hogy hogyan élünk, dolgozunk az atomerőmű­ben. A PA Zrt. 30. évfordulója kap­csán megjelenő ,Atomos adomák”, a „Város mosolya” című könyv, il­letve az Energetikai Szakközépisko­la évkönyvének szerkesztője. Felké­résre több alkalommal az atomerő­­műves, valamint szakszervezeti ren­dezvényeken műsorvezetői tevé­kenységet látott el. A Padosznál szakszervezeti bizalmi. NAGY SÁNDOR A forgógép­karbantartó osztály fő-kerin­­getőszivattyú művezetői egy­ség művezetője. 1979-től dolgo­zik az erőműben. A 28 éves munkaviszonya alatt részt vett az atomerőmű mind a 4 blokkjának nullrevíziós üzembehe­­lyezési, meleg) áratási, indítási, üze­meltetési munkáiban. Csoportveze­tői munkakörbe került, majd 1994- ben kiemelkedő teljesítménye, rá­termettsége, vezetőivel, társszerve­zetekkel, külső partnerekkel, kollé­gáival való kapcsolata elismeréséül művezetői beosztásba került. Tevé­kenységét, felelősségtudatát, szer­vezőkészségét a közel 26 éves fksz-üzemeltetés bizonyítja. PEKÁRIK GÉZA A Kilián György ülRepülő Mű­szaki Főiskolán szerzett repülő műszaki erőgép­ész üzemmérnö­ki, majd a Buda­pesti Műszaki Egyetem Természet- és Társada­lomtudományi Karán reaktortech­nikai szakmérnöki diplomát. 1987. szeptember 21-én nyert felvételt mint primer köri gépész. Ezt követően dolgozott közösüze­mi vezénylőoperátor, reaktorope­rátor és blokkügyeletes munkakö­rökben. 1997. február 1-jétől a gé­pésztechnológiai osztályon techno­lógiavezető, majd az oktatási fő­osztályon főtechnológus. 2002-ben kinevezték rendszertechnikai osz­tályvezetőnek, majd 2003-ban mű­szaki főosztályvezetőnek. Szakmai felkészültségének és kvalitásainak köszönhetően 2005 januárjától a műszaki igazgatóság igazgatója. Pekárik Géza az atomerőműben végzett 20 éves tevékenysége alap­ján, sok területen bizonyította szak­mai kiválóságát, emberi kapcsolatok területén a humánusságát és határo­zottságát Minden beosztásában ma­gas színvonalon látta, látja el felada­tait. Kollégáival, mind beosztottjai­val kiváló emberi és munkakapcso­latot tart fenn. A szakmai kapcsolata­ival az erőmű jó hírnevéhez tevőle­gesen hozzájárni. Tartós és kiemel­kedő munkateljesítményével nagy­ban hozzájárul az erőmű biztonságos és gazdaságos üzemeltetéséhez. PETTESCH ÁDÁMNÉ 1985. március 1-jén került felvételre a Paksi Atomerőmű Vál­lalathoz, az üzem­­gazdasági főosz­tályra adminiszt­rátor beosztásba. Munkája elisme­réséül 1996. július 1-jétől a humán­­politikai főosztályon adminisztrá­cióvezetővé, 2003. január 1-jétől csoportvezetővé nevezték ki. Az el­telt évek során folyamatosan képez­te magát, hogy tudásával, tapaszta­latával segithesse beosztottjai és fe­lettesei munkáját. Munkáját tisztességgel, becsü­lettel végzi, kapcsolata beosztott­jaival, feletteseivé, és a társszerve­zetek munkatársaival kiváló. Ezért általános megbecsülés övezi mind felettesei, mind kollégái körében. NÉMETH ANDRÁS Okleveles építő- és földmé­rő mérnök, térinformati­kai szakmérnök. Az atomerő­mű beruházásával okleveles üzemmérnökként 1980-ban került kapcsolatba a Pécsi Geodézia- és Térképészeti Vállalat kirendeltségvezető­­jeként. Szakmai ismereteit 1986-ban a BME Építőmérnöki Kar földmérő mérnöki szakán bővítette, ahol a dip­lomadolgozata is az erőmű geodéziai feladataihoz kötődött. Az 1989. augusztus 1-jén megala­kult geodéziai csoport vezetését jelen­leg is ellátja. Acsoport tevékenysége a mérnöki-műszaki háttérrendszer mű­ködtetésének keretein belül a geodézi­ai szakterület cégszintű szak­mai, műszaki és szakértői fel­adatainak ellátását jelenti szé­les kapcsolati rendszer kiala­kításával a társaság szerveze­tei között. Az építési geodéziai szakte­rület szakmai követelményei­nek és feltételrendszerének kidolgozá­sában a Magyar Mérnöki Kamara Geodéziai és Geoinformatikai Tago­zatának elnökségi tagjaként és a Tolna Megyei Mérnöki Kamara területi szakcsoportjának elnökeként tevéke­nyen vesz részt. Célja, hogy az általa irányított és egyre erősödő geodéziai szakterület hatékony támogatója le­gyen az atomerőmű működtetésének. SZEL ISTVÁN 1 986 óta dol- A gozik az atom­erőműben. A munkáját a Paksi Atomerőmű Vál­lalat beruházási igazgatóság gé­pészeti főmér­nökség primer gépészeti osztályán kezdte műszaki ellenőrként, majd a nagyberuházás befejezését köve­tően a beruházási főosztályon dol­gozott, először mint műszaki el­lenőr, később mint munkatervezé­si vezető, majd 1991 októberétől az előkészítési osztály vezetője­ként. 1992 decemberétől 1999 de­cemberéig a beruházási főosztály szervezetén belül osztályvezető­ként irányította a szerződéskötési, beszerzési, értékesítési, illetve lé­tesítési tevékenységet. 2000 janu­árétól a logisztikai főosztály szer­vezetén belül szintén osztályveze­tőként irányította a beszerzés-elő­készítési, majd 2003-tól kezdve pedig a beszerzési tevékenységet. Jelenleg a logisztikai főosztály ki­emelt beszerzési osztályának ve­zetőjeként a közbeszerzéseket és a nagy értékű anyagszolgáltatás- és beruházásbeszerzéseket irányítja, egyben hivatalos közbeszerzési ta­nácsadói feladatokat is ellát. Feladatait példás szorgalommal látja el, munkájában alapos, igé­nyes. Példaértékű a társasághoz fűződő lojalitása. Folyamatosan képzi magát. A rábízott rendkívüli feladatokat is nagy lelkesedéssel végzi, munkabíró képessége kima­gasló. Munkaköréből eredően az erőmű területén széleskörűen is­mert és elfogadott személyiség. Az erőmű iránti elkötelezettségét, sikeres munkáját a 21 évet meghala­dó társasági tevékenysége és 16 éves osztályvezetői munkája igazolja. SZUKÁCS ISTVÁN 1 989 óta dol­gozik az atom­erőműben. Mun­káját a külkeres­kedelmi osztályon kezdte üzem­anyag-áruforgal­mi ügyintéző­ként. A nukleáris üzemanyag szál­lításával kapcsolatos áruforgalmi feladatok mellett a szállítmányo­zási és vámügyintézői feladatokat is ellátta. 2000-től munkáját szállítmá­nyozási ügyintézőként a beszerzé­si osztályon folytatta, majd 2002- től szállítmányozási csoportvezető lett. Ugyancsak 2002-től megbí­zást kapott a veszélyes áru szállí­tási biztonsági tanácsadói felada­tok ellátására a nukleárisüzem­­anyag-szállításokra vonatkozóan. 2005-től műszaki szakértői mun­kakörben dolgozik. 2006-ban ve­zérigazgatói dicséretben részesült a nagynyomású előmelegítők szál­lításával és vámügyintézésével kapcsolatos feladatok kiemelkedő ellátásáért. Tájékozottsága széles körű, és rendelkezik mindazon szakérte­lemmel, amely ahhoz szükséges, hogy munkáját magas színvonalon és igényesen el tudja látni. A fel­merült problémákat nagy lelkese­déssel oldja meg, és minden újsze­rű feladatra kihívásként tekint. Együttműködési képességéből adódóan eredményesen dolgozik együtt kollégáival. VICSEV SZTOJANOV SZIVI 1 978. június 1-jén lépett be a Paksi Atomerőmű Vállalathoz mint koordiná­ciós főmérnök, majd rövid idő elteltével osztályveze­tői megbízást kapott, ame­lyet 1988-ig látott el, ekkor családi okok miatt Egerbe költözött. 1992. szeptember 1-jén újból fel­vételt nyert a Paksi Atomerőmű Rt. műszaki igazgatóságára főtechnoló­gus munkakörbe, fél év múlva a műszaki igazgatóság rendszertech­nikai főosztály technológiai osztá­lyának vezető technológusa lett. 1995 áprilisától a gépészeti igaz­gatóság gépész műszaki osztályán koordinációs csoportvezető, 1998- tól a műszaki létesítési osztály gaz­dasági előkészítési csoportjának ve­zetője. 2000-től a műszaki igazgató­ság létesítési főosztály technológia­létesítési osztályának szekunder kö­ri csoportvezetője. A munkáját mindig felelősséggel, körültekintően és pontosan látja el. A kezdetektől végigkísérte az erő­mű technológiájának kiépítését, a műszaki struktúrát átfogóan ismeri. Munkája során szá­mos szervezettel, azok dol­gozóival került, illetve kerül kapcsolatba, akik szakmai­lag nagyra értékelik, elisme­rik, tanácsait kikérik és al­kalmazzák is. Jelentős szere­pet vállal a szekunder köri beruhá­zási feladatok előkészítésében és megvalósításában. Több jelentős beruházás fűződik a nevéhez, úgy mint „A biztonsági hűtővízrendszer átalakítása a reaktortúlhűtés meg­előzésére”, „Szeparátorcserék” vagy a jelenleg is folyamatban levő „Nagynyomású előmelegítők cseré­je”, amelyek mellett számos kisebb volumenű átalakítás végrehajtásá­ban is tevékenyen részt vett. Munkájában folyamatosan ki­emelkedő teljesítményt nyújt, megbízható, továbbá jó emberi és munkatársi kapcsolatokat alakított ki az évek során, hathatós és jelen­tős segítséget nyújtva a kezdő, il­letve betanuló kollégák számára is. Az erőmű iránt teljes mértékben elkötelezett. Fényképritkaság került elő Egy eddig ismeretlen felvétel került elő az atomerőmű alapkövének ünne­pélyes letételével kapcsolatban. Horváthné Hanoi Máriának véletle­nül akadt a kezébe az itt látható felvé­tel, egy első napi képeslappal együtt. Az atomerőmű alapkövének ünnepé­lyes elhelyezésére (1975. október 3.) meghívták a Bezerédj Általános Is­kola diáktanácsának tagjait is. Mint ahogyan akkor illett, a gyerekek ün­nepi öltözékben, úttörőnyak­­kendősen állták körbe az el­helyezésre váró alapkövet. A nagyon ritka pillanatot meg­örökítő felvételt ismeretlen fotós készítette. Hanoi Mária úgy emlékszik, hogy busszal vitték ki őket az építkezésre, esős idő volt, és nagy sár. Az üzemtörténeti gyűjtemé­nyünkben négyféle bélyeggel ellátott első napi levelezőlap található, bár lehetséges, hogy ennél több válto­zatot jelentettek meg. Erről talán a bé­lyeggyűjtők tudnának pontosabb ada­tot mondani, és örülnénk, ha bővebb információhoz juthatnánk ezzel a té­mával kapcsolatban. Horváthné Hanoi Máriának pedig köszönjük, hogy ren­delkezésünkre bocsátotta az eredeti fotót, amelyet digitalizáltunk, és nagy becsben tartva őrzünk. -ben­ti 2008/2009-es tanévben az alábbi szakmacsoportokat kívánja indítani: • Informatika (11-es kódszám) • Elektrotechnika-elektronika (12-es kódszám) • Gépészet (13-as kódszám) • Környezetvédelem-vízgazdálkodás (14-es kádsz • Közgazdaság (15-ös kódszám) • Ügyvitel (16-os kádszám) Nyílt napok: 2007. november 23. (p 2008. január 11. (péntek) 14.00 óra _ FELVÉTELI: 2008. február 22. (péntek) (pótfelvételi: március3. péntek)^ Valamennyi szakmacsoportban magyar nyelv és matematika tantárgyból írásbeli vizsga van (nem központi), majd egy kötetlen elbeszélgetés. Felvételi előkészítő: kezdési időpontja 2007. november 28.14.30 órakor. Keresse standunkat 2007. november 15-17. között Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Ház épületében. Iskolánk a Paksi Atomerőmű Zrt. bázisiskolája. Pályaválasztási felelős: Tormáné Győrfi Éva igazgatóhelyettes Telefon: 75/519-300; fax: 75/414-282 • Honlap: www.eszi.hu • E-mail: eszi@eszi.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom