Atomerőmű, 2006 (29. évfolyam, 1-12. szám)

2006-12-01 / 12. szám

16. oldal 1976-2006 2006. december Környezetvédelmi vetélkedő felnőtteknek Az ÖKO-munkacsoport Alapít­vány 9. alkalommal rendezte meg Pakson a Városi Művelődési Köz­pontban a „Szeresd, Óvd és Védd” címmel meghirdetett vetél­kedőjét, melyre négyfős csapatok jelentkezhettek. A vetélkedőn 8 csapat vett részt. A kiemelt téma a Kiskunsági Nemzeti Park volt, de sok egyéb kérdésre is válasz kel­lett adni a versenyzőknek. Az ÖKO-munkacsoport szeretné a figyelmet nemzeti parkjainkra és természeti kincseinkre irányítani, hiszen egy nemzet igazi vagyona a kultúrája és a természeti értékei. A zsűri tagjai voltak: dr. Bencsikné Németh Júlia (az alapítvány egyik alapítója), Hosszú Istvánná, a Vak Bottyán Gimnázium tanára, Lendvai Mária, a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársa, környezeti nevelő és Baka György, a Zöldtárs Közhasznú Környezetvédelmi Alapítvány kura­tóriumának elnöke - egyben a fődíj felajánlója - Szekszárdról. Helyezettek: 1. Mesevár csapat (Mesevár Óvoda); 2. Futóhomok SC (Eötvös utcai óvoda); 3. Imádkozó Sáskák (Balogh Antal Általános Isko­la); 4. Bugaci Betyárok (Munkácsy ut­cai óvoda); 5. Sziporkák (Hétszín­­virág Óvoda); 6. Ma JU GYö. Pi (De­ák Ferenc Általános Iskola); 7. Nefelejts (Kereszt u.); 8.1.K. cs. Az első 5 helyezettet könyvvásár­lási utalvánnyal díjazták. A győztes elutazhat jövőre a Kiskunsági Nem­zeti Parkba a munkacsoport által szer­vezett tanulmányútra, és 2007-ben ők szervezhetik a vetélkedő szakmai ré­szét, valamint elnyerték a vándorku­pát is. Támogatók voltak: Tolna Me­gyei Közgyűlés, Paks Város Ónkor­mányzata, Zöldtárs Környezetvédel­mi Alapítvány (Szekszárd).-Wollner Pál-IX. Amatőr Pop-Rock-Jazz Fesztivál A Pro Artis Városi Művészeti Isko­la és a Művészetekért Egyesület a IV. Paksi Művészeti Hét rendez­vénysorozatát november közepén tartotta. Az egyhetes program zá­róeseménye a IX. Országos Ama­tőr Pop-Rock-Jazz Fesztivál volt, amelyet november 18-án a Városi Művelődési Központban tartottak. Az előzsűrizés után a jelentkező ötvenhárom zenekarból tizenhat le­mezszerződéssel nem rendelkező együttes kapott lehetőséget a megmé­rettetésre. A rendezvény országosnak mondható, mert szinte minden or­szágrészből érkeztek a fiatal zenekar­ok, akik meghívásra, vagy a hirdeté­sek alapján jöttek el Paksra. A zsűri elnöke: • Berki Tamás, a Liszt Ferenc Ze­neművészeti Egyetem Jazz Tansza­kának és a Kőbányai Könnyűzenei Szakiskolának az énektanára volt. A zsűri tagjai: • Papp Gyula, a Mother Funker együttes vezetője, a Skorpió, Dinamit volt billentyűse • Sárdy Barbara, a Mother Funker együttes énekese, szövegírója • Hartmann József, a paksi Pro Artis Alapfokú Művészetoktatási In­tézmény igazgatója Komoly nyereményeket osztottak ki:- 100 000, 70 000, 50 000 Ft-os hangszervásárlási utalvány- fellépési lehetőségek: pécsi rock­­marathon, Grand Café, CAFE 42, Café Bongo.- egy-egy 20 000 Ft-os hangszervá­sárlási utalvány a legjobb énekes­nek és hangszereseknek- CD- és MC-ajándékcsomagok- egyéves Rockinform előfizetés és más értékes ajándékok A zenekarok műsorai után Nagy Zsolt kürtművész egyedülálló pro­dukcióját élvezhette a közönség. A rendezvény elsősorban a szpon­zorok támogatásával jöhetett létre; az egyik fő támogató a PA Zrt. volt.-Wollner Pál-Paksi őszi-téli kulturális programok A PA Zrt. támogatásával és a Paksi Közművelődési Kht. szervezésében 2006 végén gazdag őszi-téli kultu­rális programokat bonyolítottak le. A kulturális programokat október 20-án Marót Viki és a Nova Kultúr zenekar élő kon­certje nyitotta meg. Két színházi előadást tekint­hettek meg az érdeklődők: no­vember 7-én Neil Simon: Me­zítláb a parkban és november 29-én W.S. Maugham-Nádas Gábor-Szenes Iván: Imádok férjhez menni című darabját. November 25-én az ESZI Sportcsarnokban Erzsébet-Ka­­talin bál volt, ahol a Salsa Tropical Show együttes igazi riói karneváli hangulatot varázsolt bra­zil táncosaival. A talp alá való zenét a Pummerschein zenekar szolgáltatta. A Pannon Filharmonikusok tartot­tak nagysikerű komolyzenei koncer­tet december 4-én a VMK-ban. A ze­nekart Howard Williams vezényelte. A műsorban Wagner, Mozart és Bruckner művei hangzottak el. A gyerekeket az ASE Sportcsar­nokban az Eötvös Cirkusz té­li gálaműsora szórakoztatta december 9-én. A programok zárásaként Pakson az Evangélikus temp­lomban Csendes éj címmel a Four Fathers Énekegyüttes és a Budapest Jazz Orchestra ka­rácsonyi koncertjére került sor. Az év végén minden kor­osztály válogathatott a maga érdeklődési körének megfe­lelő gazdag kulturális prog­ramok közül.-Wollner Pál-A tájékozódási túraverseny végeredménye Országos egyéni bajnok: Jakab Albert A 2006. évi Országos Természetjá­ró Tájékozódási Egyéni és Csapat­­bajnokság véget ért. Az ünnepé­lyes eredményhirdetésre 2006. de­cember 4-én a Magyar Természet­­barát Szövetség székházában ke­rült sor. Az Atomerőmű Termé­szetjáró Szakosztályának tagjai az idén is részt vettek a versenyeken, és szép sikereket értek el. Az Országos Természetjáró Tájé­kozódási Egyéni Bajnokságban 2006-ban öt versenyt bonyolítottak le. Az összesítés alapján az első he­lyen végzett, és így országos bajnok lett Jakab Albert. A versenyen har­minckilencen indultak. Az Országos Természetjáró Tájé­kozódási Csapatbajnokságban 2006. évben tizennégy helyszínen rendez­tek versenyt. A következő versenyek voltak: Bakancsos Atom Kupa, Re­zét Kupa, Varsányi Kupa, Tavasz Tá­joló, Agropark-Fülesbagoly Kupa, Zemplén-kupa, Encián Kupa, Velen­­ce-kupa, Éjszakai Tájoló, ElSant Őszi Kupa, Kadarka Kupa, Zöldpont Tájékozódási Túraverseny, Mátra­­kupa, Köztársaság Kupa. A különböző életkori kategóriában lebonyolított versenyben (A, A36, A50 és A60) az Atomerőmű Termé­szetjáró Szakosztálya részéről négy csapat vett részt. Az „A” kategóriá­ban induló nyolc csapat közül 3. he­lyezést ért el a Demeter Atomerőmű SE csapata (Jakab Albert, Bányai László, Berlinger Anita, Jakab Éva, Fercs Lajos). Az „A50” kategóriában induló ti­zenegy csapat közül: 6. Turisták Demeter Egyesület, Paks (Kókai Péter, Török Erzsébet) 7. PARTOSOK Atomerőmű SE Természetjáró Szakosztály, Paks (Wollner Pál, Dománszky Zoltán, Nagy Batiz Erzsébet, Heidinger Márton) 9. ATOM-SV Atomerőmű SE Ter­mészetjáró Szakosztály, Paks (Ador­ján Antal, Péter Imre) Gratulálunk az újabb sikerekhez!-Wollner Pál-Jól kezdte a bajnokságot az ASE sakkcsapata Három fővárosi csapat ellen játszot­ta első három csapatbajnoki mérkő­zését a 2006/07-es bajnoki szezon­ban az Atomerőmű SE első osztályú sakkcsapata. A mieink mindegyik összecsapásukat megnyerték. A Statisztika elleni idénynyitón az előzetes várakozásokat kicsit megfe­jelve szerepelt az együttes. A tizenkét táblán zajló csapatbajnoki találkozón az atomosok öt partit nyertek, és egyet sem vesztettek el, így alakulha­tott ki a 8,5:3,5-es végeredmény. Api­­ros-kékek győzelmeit Ács Péter, Sza­bó Krisztián, Györkös Lajos, ijj. Fo­dor Tamás és Molnár Béla jegyezte. Nem alakult aztán ilyen simán a folytatás, noha a második körben ha­zai környezetben egyértelműen a paksiak voltak az esélyesei az MTK elleni párharcnak. Négy megnyert parti mellett ezúttal három el is ment. Legfájóbb talán Csőm István veresé­ge volt, hiszen az olimpiai bajnok nagymester a világos bábukat vezet­ve egyértelműen nyert meccset enge­dett ki a kezéből. Az ok: időtúllépés, így a vendégek a lehető legszűkebb vereséggel (6,5:5,5-re nyert az ASE) indulhattak haza. Kiemelendő ugyan­akkor Ács Péter újabb győzelme: má­sodik táblás játékosunk ezúttal az ex­­szövetségi kapitányt, Kállai Gábort győzte le. Ugyancsak említést érde­mel, hogy ismét begyűjtötte a teljes pontot Györkös és Molnár is. A harmadik fordulóban az ASE a bajnok Csutitól megsemmisítő vere­séget elszenvedett Tabáni Spartacus otthonában ült asztalhoz, és a forduló második legnagyobb különbségű ve­reségét mérte pesti riválisára (9:3). Lapunk megjelenésekor az ASE a Makót fogadta. -vöröss-A rendező iskola sikere a szakközépben ból összesen tizenkét csapat jelentkezett. A négyfős gárdákra tizen­két, zömében különféle ügyességi feladat várt - emellett totót is ki kellett tölteniük a résztvevők­nek. A forgószínpad-sze­­rűen cserélődő helyszíne­ken változatos programoknak, sok­szor derűs jeleneteknek is szemtanúi lehettek a versenyzőket iskoláikból nagyszámban elkísérők. Ennek meg­felelően jó hangulatban is telt az idő, s éppen ez volt a szervezők szándéka is: játékosan, jó­kedvvel eltöltött két órát akartak biztositani a fiata­loknak. így is rávezetni őket az aktív kikapcsoló­dás, a testmozgás, a közös sportolás nyújtotta öröm megélésére. Ezen túlmenően persze egymással is versengtek a kvartettek. Ezt leg­eredményesebben a rendező szakkö­zépiskola Vakok és gyengén­­látók fantázianévre keresz­telt formációja (Lóczi Lilla, Vitéz Friderika, Harangozó Dávid és Tóth Norbert) tette. Mögöttük a szomszédos Vak Bottyán Gimnázium és a Ba­logh Antal Gimnázium egy­­egy csapata volt a sorrend. Csajági Sándor, a vendég­látó iskola igazgatóhelyette­se és dr. Vöröss Endréné, a JDNA kuratóriumi elnöke az eredményhirdetésnél abbéli reményének adott hangot, hogy 2007-ben ismét össze­mérik tudásukat a paksi fiatalok.-ve-Második alkalommal szervezte meg a Jövő Drogok Nélkül Alapítvány (JDNA), a Városi Egészségnevelés és az Energetikai Szakközépiskola és Kollégiuma az „Egészséges fel­nőtt évekért” címmű egészségnapi sportvetélkedőt Paks város közép­­iskolásai számára. A rendezők a támogatókkal karölt­ve - az Egészséges Városok Paksi Szervezete és a paksi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum állt az ese­mény mögé - ezzel az egész­ség hónapjában lebonyolított programmal a mozgás, a sport egészségfejlesztő, drogpre­venciós szerepét kívánták hangsúlyozni. A sportos dél­utánra a várakozásokat meg­haladó részvétel volt jellem­ző. Örömmel konstatálták a lebonyolítók azt is, hogy ez­úttal a Balogh Antal Katoli­kus Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium is képviseltette magát. Az Energetikai Szakközép­­iskola csarnokában megrendezett sporttalálkozóra a négy középiskolá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom