Atomerőmű, 2006 (29. évfolyam, 1-12. szám)
2006-10-01 / 10. szám
2006. október 3. oldal 1976-2006 A paksi atomerőmű üzemidő-hosszabbításának szerepe a nemzetgazdaságban, a megvalósíthatósági tanulmány főbb megállapításai, a politikai, társadalmi támogatottság A sorozat mostani részének címe látszólag összefüggéstelen dolgokat ajánl az olvasónak. Kezdjük ezért a mondanivalónkat némi magyarázattal. A stratégiai infrastruktúrák értékelése, s mint ilyen, a villamosenergia-rendszer és elemeinek értékelése is gazdasági, (ellátás)biztonsági és környezetvédelmi kritériumok szerint történhet. Ilyen szempontok szerint kell értékelni a paksi atomerőmű üzemidő-hoszszabbítását is. Az is nyilvánvaló, hogy hiábavaló minden érték és értékelés, ha azt a társadalom nem érti, nem fogadja el. A politikai támogatás a társadalmi támogatás függvénye, de az atomerőmű üzemidő-hosszabbításának politikai megítélése bonyolult módon visszahat a közvélekedésre, és számtalan eszközzel befolyásolhatja azt. Ezért került az üzemidő-hosszabbítás nemzetgazdasági szerepének áttekintése mellé a társadalmi, politikai támogatás bemutatása. A megvalósíthatósági tanulmányt sem véletlenül említjük itt. A megvalósíthatósági tanulmány és annak kiegészítései adták az érveket a gazdasági értékeléshez, de a megvalósíthatóság műszaki-biztonsági alátámasztását is. Ez utóbbi fontos szerepet játszott és játszik a közvélemény meggyőzésében. Vegyük sorra, mi az értéke, hatása az üzemidő-hosszabbításnak e szempontrendszer szerint. Nyilvánvaló és közgazdasági modellekkel értékelhető, hogy az energia rendelkezésre állása, kínálata, s az energiaár hatással van valamennyi termék és szolgáltatás költségszerkezetére, gazdaságosságára, a gazdaság verseny-képességére, az infláció alakulására, a lakosság életszínvonalára. Az is érthető, hogy az energiahordozók kínálata, hozzáférhetősége és a világpiaci árak a világpolitikai fejlemények függvényei, és politikai, gazdasági kényszereket jelentenek még a legfejlettebb országok számára is. Az üzemidő-hosszabbításnak egyértelműen kedvező hatása van a nemzetgazdaság energiaellátásának biztonságára. Ennek vannak műszaki okai, mint a nukleáris üzemanyag tárolhatósága, készletezhetősége. Tudjuk a paksi atomerőmű 2 éves készletet tart fenn, amit jogszabály is előír. A másik ok geopolitikai: a nukleáris üzemanyag nemcsak a világ krízisrégióiból szerezhető be, az alternatív beszállítás lehetősége a paksi atomerőmű esetében is biztosított. Mindez csökkenti az ország energiafüggőségét, kiszolgáltatottságát, s pozitív tényezőként kell értékelni még akkor is, ha jelenleg a nukleárisüzemanyagellátás problémamentes. A paksi atomerőmű most is és az üzemidő-hosszabbítás révén még sokáig a villamoseneigia-piacra stabilizáló hatást gyakorol, ami úgyszintén nemzetgazdasági jelentőségű. Az atomerőmű sajátossága az, hogy a villamoseneigia-termelési költsége más technológiákhoz képest nem érzékeny az üzemanyag árára (az urán árának megkétszereződése kevesebb mint 20% költségnövekedést okozna). Ennek köszönhetően a paksi atomerőmű, mint az egyik legnagyobb szereplő, jól kiszámítható és stabil árral van jelen a piacon, s nemcsak az ár stabil, hanem a termék és a termelés is a paksi atomerőmű kiemelkedő rendelkezésre állása révén. A nemzetgazdaság fejlődéséhez, az ésszerűen alacsony energiaárak mellett, ez a kiszámíthatóság is szükséges. Nyilvánvalóan nemzetgazdasági jelentőségű az is, hogy a paksi atomerőmű a hazai villamosenergia-termelés közel negyven százalékát klímaváltozással fenyegető szén-dioxid, s egyéb káros anyagok kibocsátása nélkül termeli. Vannak olyan következményei az üzemidő-hosszabbításnak, amit akkor lehet igazán értékelni, ha feltesszük, mi történne, ha a blokkokat 2012-től sorra-rendre leállítanánk. Előrebocsátjuk, a változás mindhárom stratégiai célt tekintve drámai lenne. Magyarország éves villamosenergia-igényének kielégítésére, belértve az elhasználódott erőművek pótlását is, mintegy 6000 MW erőművi kapacitást kell 2020-ig megépíteni. Ez a függőség még fokozódna, hiszen a rövid távú fejlesztési és befektetői érdekek egyértelműen a fosszisét veszélyeztető, nehezen becsülhető kockázatokat okozna. Az atomerőmű kiváltása megújuló energiaforrásokra alapozott villamosenergia-termeléssel tetszetősnek látszó, de sem technológiai és gazdasági szempontból sem reális alternatíva. Óriási többletköltséggel járna, ha az évi 14 milliárd kWh paksi termelést megújuló források felhasználásával kellene kiváltani. Ezek az erőművek az atomerőműnél háromszor drágábban termelnek, amit vagy adó vagy fogyasztói ár formájában a fogyasztónak kellene megfizetni, beleértve még azt az állami támogatást is, amit ezek a termelők, befektetők kapnak. Másfelől a paksi termelés kiváltására anynyi szélerőműre lenne szüksége, amennyi telephelyigénye kitenné az ország területének 4-5%-át. A szélerőmű rendelkezésre állása hazai természeti körülmények között 16%, s ennek időbeli eloszlása nem egyezik fogyasztói szokásainkkal. Ez a rapszodikus rendelkezésre állás komoly rendszerszintű problémákat is okoz. A rendszerbe illeszthetőséget tekintve a szélerőművekkel történő kiváltás azonos teljesítményű gáztüzelésű tartalék kapacitás meglétét feltételezi. Természetesen lehet még kitalálni egyéb megoldási koncepciókat az atomerőmű kiváltására, mint a biomassza tüzelés, ami egyébként bizonyos keretek között feltétlenül támogatandó technológia, vagy az energiahatékonyság növelése, de csak abból lehet takarékoskodni, amit megtermelünk. Komoly gond, hogy az atomerőmű kapacitását kiváltó erőművek 2012- ig, az üzemidő-hosszabbítás tervezett időpontjáig nem, és nagy valószínűséggel 2020-ig sem valósíthatók meg. Számításokkal igazolható, hogy az atomerőmű 2012-2017 közötti leállítása jelentősen, 20% körül, megnövelné a villamos-energia előállításának fajlagos költségét és árát egyaránt, feltételezhetően csökkenne a GDP, s leértékelődnének a hazai erőforrások. Mindezek az életszínvonalat épp úgy érintenék, mint a befektetések megtérülését. Az energiahordozók megnőtt importját, romló cserearányok mellett, többletexporttal kellene ellensúlyozni. Természetesen romlana a környezet minősége is, hiszen ha a legkorszerűbb földgáztüzelésű erőművel váltanánk ki az atomerőművet, az 28%-kal megnövelné az iparág öszszes CO,-kibocsátását. lyok tovább üzemeltethetők a biztonságot és az üzemidő-hosszabbítás gazdaságos voltát nem veszélyeztető intézkedésekkel és költségekkel. A 3-4. reaktornál a reaktortartályok semmilyen beavatkozást, módosítást, következésképp semmilyen kiugró többletköltséget nem igényelnek még 50 éves üzemeltetés esetén sem. A 2. reaktornál a reaktortartály élettartamának meghosszabbításához csak az üzemzavari zónahűtési tartályok felfűtésére lehet szükség. Erre kipróbált és nem túlzottan költséges műszaki megoldások léteznek. Az 1. reaktornál az 50 éves élettartam elérésére az üzemzavari zónahűtési tartályok felfűtésén túl szükség lehet hőkezelésre is. A hőkezelés a WER-erőművek gyakorlatában (Finnországban, Szlovákiában) sikerrel alkalmazott, nem költségkritikus eljárás. A gőzfejlesztők esetén számolnunk kell a hőátadó csövek feszültségkorróziójával. Ha az időközben bevezetett, a gőzfejlesztők szekunder oldali védelmét szolgáló beavatkozásokat (kondenzátorcsere, réztelenítés, 100%-os kondenztisztító kiiktatása stb.) is figyeMagyarán, az üzemidő-hosszabbítás a vitathatatlan nemzetgazdasági haszna mellett a tulajdonosnak is messzemenően nyereséges vállalkozás. Ezt a megállapítást 2000 óta több, nemzetközileg elismert pénzügyi tanácsadó cég (Emst&Young, KPMG) újólag megerősítette. Megjegyezzük, az ellenkezője lett volna a különleges, hiszen a világon mindenki kézenfekvőnek tartja, hogy az üzemidő-hoszszabbítás nyereséges vállalkozás. Mindez persze nem jelenti azt, hogy az atomerőmű versenyképességéért nem kell tenni semmit, de ezen a téren nemcsak tervek, hanem igen reális lehetőségek is vannak. A teljesítménynövelés a versenyképesség növelésének egyik fontos lépése. Ezzel az atomerőmű teljesítőképessége pedig összesen mintegy 150 MW-tal növekszik meg. A teljesítménynövelés hatása abban nyilvánul meg, hogy az állandó költségek nagyobb termelési volumenre oszlanak meg. A beruházás 3,5 év alatt megtérül. Összességében az atomerőmű versenyképes, és ez a versenyképesség hosszú távon is fenntartható. (Folytatás a következő oldalon.) lis, s főleg gáztüzelésű technológiákat részesítik előnybe, még akkor is, ha tisztességesnek nem nevezhető helyzeti előnyt élvez a megújuló források felhasználása, a szélerőművek és a biomassza-tüzelésű erőművek. Ha nem lenne üzemidő-hosszabbítás, akkor 2012 körül az atomerőmű teljesítményével és termelésével azonos kapacitást kellene létesíteni, vagy növelni kellene a villamos energia importját. A jelenlegi kapacitásépítési tendenciákból és piaci automatizmusból valószínűsíthető, hogy az iparág a képződő hiányt villamosenergia-importtal vagy földgáztüzelésű erőművek építésével kísérelné meg pótolni. Ennek beruházása több mint 1 milliárd euró, feltéve, hogy van befektető, aki épp ebben az üzletágban szeretne befektetni. Ez a jelenleg is igen magas földgázimportot tovább növelné, miáltal az ország importfüggősége, kiszolgáltatottsága olyan mértékűvé válna, ami nem elfogadható nemzetgazdasági kockázattal jár. Az atomerőmű termelésének villamosenergia-importból történő pótlásával a hazai fogyasztás fele importból származna. Ez az ellátásbiztonság és az ár tekintetében is fokozná a kiszolgáltatottságot, az ország fejlődéNyilvánvaló, hogy az üzemidőhosszabbításnak nemcsak nemzetgazdasági szinten van haszna, hanem közvetlenül a tulajdonos számára is meg kell hoznia a hasznot. Az üzemidő-hosszabbítás megvalósíthatósági vizsgálata 2000- ben volt. Ennek keretében az erőmű biztonságát, műszaki állapotát kellett felmérni, és az állapot változásának, magyarán az erőmű öregedésének prognózisát kellett elkészíteni. Megvizsgáltuk, hogy lehetséges-e az erőmű üzemidejének a tervezett 30 éven túli meghosszabbítása, s az atomerőmű állapotfenntartási gyakorlata elégséges-e a tervezett üzemidőn túli üzemeltetéshez, illetve milyen kiemelt rekonstrukciókra számíthatunk: a berendezések, rendszerek kis hányadánál (az üzemidő-hosszabbítás mértékétől függően) szükség lesz rekonstrukcióra, mivel az öregedés okozta hatások javításának lehetősége korlátozott, vagy jelentős erkölcsi avulással kell számolni. Egyes berendezések, rendszerek esetén (például szabályozó- és biztonsági védelmi kazetták hajtásai, ezek közbenső rúdjai stb.) az üzemidő növeléséhez készletváltásra, más esetekben pedig kapacitásbővítésre van szükség (mint például a hulladéktároló esetében). Az élettartamot korlátozó berendezések közül a reaktortartályok és a gőzfejlesztők (fokozott jelentőségük miatt) külön említést érdemelnek. A paksi WER/213 típusú reaktortartályok anyaga a neutronbesugárzásra, illetve az ezáltal okozott ridegedésre kevésbé érzékeny, mint más, hasonló reaktorok tartályai. így a reaktortartálembe vesszük, akkor a paksi reaktorblokkok 50 éves élettartama esetén is nagy biztonsággal kizárhatjuk a gőzfejlesztők cseréjét. Megjegyezzük, mindezen megállapítások az üzemidő-hosszabbítás előkészítése során megerősítést nyertek vagy megerősítést nyernek. A következtetés egyszerű és világosan megfogalmazható volt: az üzemidő-hosszabbításnak nincs biztonsági vagy műszaki akadálya. Húsz év üzemidő-hosszabbítás megvalósítható úgy, hogy az előírásokban, jogszabályokban megkövetelt biztonsági tartalékok nem csökkennek. Ennek megállapítása után azt kellett elemezni, hogy azok az öregedéskezelési, élettartam-gazdálkodási tevékenységek, amelyek az erőmű biztonságos és termelőképes állapotának fenntartásához kellenek, milyen ráfordításokat igényelnek, s a hosszú távú piaci prognózisból számítható bevételek hogyan alakulnak. Ennek eredményeként két következetésre lehetett jutni: az eredetileg tervezett 30 év helyett 50 évig célszerű az üzemidőt meghosszabbítani, amihez nincs szükség beruházási kampányra, hanem tudatos élettartam-gazdálkodásra és öregedéskezelésre, a szükséges rekonstrukciók optimalizált, állapotfüggő ütemezésére. Ezek a rekonstrukciós projektek nem igénylik külső forrás bevonását, s tulajdonosi tőke vagy állami garanciavállalást sem. A beruházások a képződő működési pénzáramokból, a visszahagyott osztalékból és hitelekből finanszírozhatóak. Az üzemidő végéig megképződik a jegyzett tőke, továbbá a tulajdonosnak kifizetésre kerül folyó áron az osztalék, ami a tőke ~4,4-szerese. i
