Atomerőmű, 2006 (29. évfolyam, 1-12. szám)
2006-08-01 / 8-9. szám
2006. augusztus-szeptember 1976-2006 5. oldal Új tendenciák a nukleáris energetika megítélésében, az üzemido-hosszabbítás szerepe a nukleáris energetika jövője szempontjából Cikksorozatunk nyitányaként a nukleáris energia gazdasági, politikai megítéléséről szólunk, bemutatva egyúttal azt is. hogy aktuálisan milyen szerepe van az atomerőművek üzemidő-hosszabbításának abban, hogy a nukleáris energetika betölthesse stratégiai szerepét az elkövetkező két-három évtizedben. A nukleáris energia gazdaságpolitikai súlyának megváltozása nem választható el a társadalmi felfogás változásától, ezt cikkünkben mutatjuk be. A nukleáris energetika értékelésében tapasztalható változásnak számos, s egyre nyilvánvalóbb jele van: az atomerőművekben bekövetkezett üzemzavarokról szóló, túlzóan drámaira hangszerelt híradások mellett egyre több hír szól a nukleáris energetika jövőjéről. Az elmúlt hideg tél és az ominózus orosz-ukrán gázvita nem az első figyelmeztetés volt, ami arra intett, hogy újra kell gondolni a nukleáris energetika gazdasági és politikai szerepéről kialakult, többé-kevésbé általánosan negatív álláspontot. A változás azonban csaknem két évtizede kezdődött. Köztudott, hogy az atomerőművek és az egész iparág politikai „leírását”, sőt diszkriminációját a TMI baleset, majd a csernobili katasztrófa váltotta ki. A nukleáris projektek leállításának azonban nemcsak ez volt az oka, hanem jelentős mértékben a konkurens energetikai opciók, sokszor államilag támogatott, általános térnyerése. Visszatekintve megállapíthatjuk, hogy - bár az iparág a fejlett országok legtöbbjében mélypontra jutott a nyolcvanas évek végére - a nukleáris energetika felszámolására csak néhány országban történtek komoly, s alapvetően politikailag motivált lépések, mint például Olaszországban, Németországban, Svédországban. A legtöbb nukleáris ipari nagyhatalom, mint az USA, Oroszország, Franciaország kivárt, Japán, Dél-Korea, India, Pakisztán, Kína pedig stratégiai vagy nemzetbiztonsági okokból folytatta a fejlesztéseket és az atomerőművek építését. A változás sokrétű: nemcsak a nukleáris energetika értékelése, hanem értéke is változott. Megváltozott az iparág magatartása, stratégiája. Különösen az elmúlt évtizedben megváltoztak a gazdasági, politikai, geopolitikai körülmények. Mindezek jelentősen módosították a politikai, gazdasági elitek és a nemzetek energiapolitikai felfogását. Az iparágon belül az átfogó változás az USA-ban indult el. Ott a TMI- baleset után (míg a világ legtöbb országában később, a csernobili baleset után) az üzemeltetők igen tudatosan és felelősséggel kiküszöbölték a biztonsági hiányokat, s olyan magatartást alakítottak ki, amely a biztonságot természetes létfeltételként és folyamatosan meglévő célként fogja fel. Ezzel párhuzamosan a nukleáris villamosenergia-termelés szokványos üzletággá vált, amely 30%-kal csökkentve a termelés önköltségét az elmúlt tíz év alatt, versenypiaci környezetben is megállja a helyét. A biztonság és a gazdaságosság, mint látszólag egymás ellen ható két törekvés a gyakorlatban teljes sikert hozott. Épp azok az atomerőművek lettek kiemelkedők a termelési mutatókat, sőt a piaci értéküket tekintve, amelyekben kiemelt gondossággal kezelték a biztonsági problémákat. A kedvező változások ellenére a kilencvenes években új projektek indítására nem volt esély, pedig ennek reményében folyt ebben az időben a korszerű nyomott-, illetve forralóvizes reaktortípusok, az AP-600 és az ABWR fejlesztése. A megoldást az iparág és a nukleáris biztonsági hatóság (az US NRC) lényegében együttesen dolgozta ki. Az US NRC már 1982-ben elindította azt a kutatási folyamatot, amely az atomerőművek öregedését vizsgálta, s amely 1991-ben az üzemidő-hosszabbításra vonatkozó szabályozás első változatának kiadásához vezetett. Ennek a jogi háttere az volt, hogy az USA-ban az atomerőművek élettartamát trösztellenes és gazdasági megfontolások alapján korlátozták 40 évben, amely korlátozás további fenntartása sem az államnak, sem a gazdaság szereplőinek nem állt érdekében. Ugyanakkor az atomerőművek műszaki-biztonsági állapota a vizsgálatok szerint lehetővé tette a korlátozás feloldását és az üzemidőhosszabbítást egy megfelelő eljárás keretében. A kilencvenes években tehát egy értéknövelő és értékmegőrző folyamat indult el az USA-ban, amely eredményeként 2000 óta máig 44 blokk üzemidejét meghosszabbították további 20 évvel, 7 blokk esetében a hatósági eljárás folyik, és további 27 blokk üzemidő-hosszabbítása előkészítés alatt van. Az USA példája a működő kapacitások racionális kihasználását tekintve más szempontból is mértékadó: csak az elmúlt öt évben 2910 MW (három 1000 MW-os blokkal felérő) teljesítménynövelést hajtottak végre, most 580 MW teljesítménynövelés engedélyezése folyik, amit további, előkészületben lévő 1300 MW követ majd. Az atomerőművek átlagos rendelkezésre állása az elmúlt öt évben 89-90% között volt, szemben a kilencvenes évek 70-75%-os átlagával. Mindennek köszönhetően az elmúlt évtizedben a nukleáris energia hányada a villamosenergia-termelésben 20%-os szinten maradt, jóllehet a villamosenergia-termelés negyedével nőtt. Tanulságos végiggondolni a történéseket: az USA-ban az atomerőművek öregedése és öregedéskezelése 1982-vel kezdődően vált központi kérdéssé, az üzemidő-hosszabbítás szabályozása 1991 óta létezik, az első üzemeltetési engedélyt 2000-ben hosszabbította meg az NRC, és 2006- ban a 103 működő (104 létező) blokk csaknem felének már meghosszabbított üzemeltetési engedélye van. Ehhez képest a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség első kiadványai az atomerőművek öregedéséről és öregedéskezeléséről (nem az üzemidő-hoszszabbításról!) a kilencvenes évek elejére datálódnak; ma, 2006-ban még csak kézirata létezik a NAÜ öregedéskezelésről szóló biztonsági irányelvének, és egy első, nem hivatalos változata a hosszú távú üzemeltetésről szóló irányelvnek. Az USA-n kívül csak Oroszországban hosszabbítottak meg atomerőmű üzemetetési engedélyt. Ennek oka nem az, hogy az USA-ban vagy Oroszországban az erőművek korosabbak, hanem az a taktikai elhallgatás vagy halogatás, ahogy a többi ország a kérdést kezelte. Ez érvényes az egyértelműen atomerőművekre utalt Franciaországra is, ahol csak az elmúlt évtizedben alakult ki a meglévő kapacitások hosszú távú továbbüzemelésének stratégiája. Ma már nyilvánvaló, a meglévő nukleáris kapacitásokat célszerű és lehetséges tíz-húsz évvel az eredetileg tervezett üzemidőn túl is üzemeltetni. Igen kevés kivétellel minden üzemeltető ország erre a lehetőségre épít, a nukleáris energetikával foglalkozó nemzetközi szervezetek, mint a NAÜ és az OECD NEA ezt szorgalmazzák. Érdemes bemutatni, hogyan viszonyultak a hazai történések a fő nemzetközi folyamatokhoz: a paksi atomerőmű továbbüzemelésének lehetőségéről az első szakmai állásfoglalás, egy nemzetközi publikáció formájában 1992-ben, azaz igen korán megszületett. 2000-ben elkészült az üzemidő-hosszabbítás megvalósíthatósági tanulmánya. 2003-tól a tulajdonos által jóváhagyott stratégia az üzemidőhosszabbítás, ami 2005 őszén elnyerte a parlament támogatását is. Az üzemidő-hosszabbítás nukleáris biztonsági követelményeit, eljárását Magyarország szabályozta, sőt a tárgykörhöz kapcsolódó hatósági útmutatók is hamarosan elkészülnek, némelyikük már javított, második kiadásban. Tanulságos megvizsgálni a nukleáris energia átértékelését a fenntartható fejlődéssel összefüggésben. Ennek fontos eleme környezetkímélő energiaellátás biztosítása, hiszen a fejlődéssel járó egyre nagyobb energiafelhasználás minden vonatkozásában pontosan fel sem mérhető, káros környezeti hatásokat okoz. Ezt csak korszerű, a környezetet kevéssé terhelő, vagy épp emissziómentes technológiákkal lehet mérsékelni. A nukleáris energia felhasználását a fenntartható fejlődés prófétái, mozgalmai és szakértői korábban egyértelműen kizárták a fenntartható fejlődést szolgáló technikák köréből. Józan mérlegelés alapján ma már belátható, hogy a környezeti problémákra kidolgozott zöldtervek megvalósítása nehézségekbe ütközik, és hatékonyságuk korlátos. Nyilvánvaló, hogy emiszsziómentes technológiaként el kell ismerni a nukleáris villamosenergiatermelést. Talán nem tűnik rosszízű ismétlésnek, ha azt mondjuk, megint az USA járt élen: a 2005. évi energiapolitikai törvény értelmében ma az USA-ban a nukleáris projektek ugyanazt az állami támogatást (hitelgarancia, adókedvezmény) élvezik, mint amit 1992 óta élvezhetnek az emissziómentes technológiák. Ettől még igen távol van a legtöbb fejlett ország, s különösen az Európai Unió. A fejlett országokban, így az Európai Unióban is az utóbbi években a fenntarthatóság mellett egyre inkább az energiaellátás biztonsága vált központi kérdéssé. Az importfüggőség, illetve az energiahordozók kitermelését és kereskedelmét jellemző kockázatok, illetve geopolitikai problémák nem elfogadható kockázatokat jelentenek a fejlett régiók nemzetgazdaságai számára. A helyzet ebben a tekintetben szinte krízisközeli. Az aktuális ellátásbiztonsági kockázatok, a geopolitikai problémák rövid és középtávon árfelhajtó hatással is bírnak, amelyek mögött nyilván a készletek, a kitermelés és a kereskedelem ellenőrzésének problémája húzódik. A fejlett gazdaságok és a fejlődők egyaránt abban érdekeltek, hogy az energiaellátás biztonságos legyen, s olyan áron, hogy az a gazdaság fejlődését serkentse. A 2006-os tél óta Európában az ellátásbiztonság igen fontos közvélemény-formáló tényezővé lépett elő, s ezt a politika sem hagyhatja figyelmen kívül. A fentiek olyan komplex követelményrendszert jelentenek a fenntartható fejlődés energiastratégiájának kimunkálásánál, amit eleddig, a látványos, ám mérsékelten hatásos akciók, programok ellenére kevés országban sikerült érvényesíteni. Az Európai Bizottság Energia és Szállítási Főigazgatósága, EC DG Energy and Trasport 2000-ben mintha a probléma megértéséig eljutott volna, ám az intézkedések csekély eredményt hoztak. Az európai energiapolitika kidolgozásához 2006-ban publikált új elképzelések a korábbihoz képest igen kevés eredeti elemet tartalmaznak, de felismerhető újdonság az, hogy az ellátásbiztonság tekintetében a forrás és technológia szerinti sokféleség újból szerepet kap a korábban egyetlen üdvözítő megoldás, a megújuló források felhasználása mellet. A diverz rendszerben pedig helye van a nukleáris energia alkalmazásának, melynek környezetvédelmi, ellátásbiztonsági előnyeit ma már nem hallgatják el. Ezek után lássuk, milyen jövőt jósolnak a nukleáris energetika számára az USA, az Európai Unió és a világ egészét tekintve, a három viszonylag új, 2005-ben és 2006-ban publikált prognózis szerint. Az USA Department of Energy, Energy Information Administration 2006 februárjában hozta nyilvánosságra a 2030-ig szóló legújabb prognózisát.Ez a dokumentum a kapacitás növekedése mellett 2030-ra kb. 15- 16% nukleáris hányadot jósol az USA villamosenergia-termelésében. A referencia-forgatókönyv szerint 2019-ig kb. 6 GW új teljesítménnyel, és az üzemidő-hosszabbítás révén továbbüzemelő jelenlegi kapacitásoknál mintegy 3 GW teljesítménynöveléssel lehet számolni. A megtermelt villamos energiát tekintve pedig 2004 és 2030 között évi 0,4% növekedés várható. Ebben a prognózisban az iparág ambícióit és a 2005. évi energiapolitikai törvény várható kedvező hatását alig vették figyelembe. Nem véletlen az, hogy az iparág az USA-ban már rövid távon megcáfolja ezt a visszafogott prognózist: a jelenleg folyó előkészületek alapján 2007-2008-ban legalább 14, de lehetséges, hogy 21 új blokkra kémek létesítési engedélyt. 2005-ben az USA Department of Energy, Energy Information Administration publikált egy 2025-ig szóló világprognózist is. Ebben a referenciaeset 2030-ra 422 GW nukleáris kapacitást jósol a 2002. évi 361 GW- tal szemben, a termelésnövekedés évi 0,7%-os. A nukleáris energetika reneszánszát feltételezve évi 2%-os termelésnövekedés lehetséges, míg a pesszimista forgatókönyv szerint 0,8%-os évi csökkenés képzelhető el. Az Európai Unióban, és ennek tagjaként Magyarországon is, a versenyképességet erősítő lisszaboni kezdeményezés, az ellátásbiztonság (amelynek kritikus voltára már a 2000. évi Zöld Könyv rámutatott), és a kiotói célkitűzések között kell megtalálni az egyensúlyt, és megfelelő közösségi energiastratégiát kidolgozni. A 2000. évi „Towards a European strategy for the security of energy supply” címet viselő Zöld Könyv ajánlásai viszonylag kevés sikerrel jártak, jóllehet erről mást állít az Európai Bizottság önértékelése. Az egyre súlyosabbá váló problémák megoldására - immáron egy egységes európai uniós energiapolitika keretében - új kísérletet tettek a 2006 márciusában publikált „A European Strategy for Sustainable, Competitive and Secure Energy” című Zöld Könyvben. Ez a dolgozat három elemre építi a fenti hármas követelményre megfogalmazott választ:-A versenyképességre, amelyet belső piac, a kapcsolatok fejlesztésével, az európai villamoshálózat fejlesztésére, a kutatás-fejlesztés, az innováció serkentésére, amely a „tiszta szén” technológia, az alternatív üzemanyagok, az energiahatékonyság, a nukleáris energetika, a széndioxid-megkötés témáira irányul. (Folytatás a következő oldalon.)
