Atomerőmű, 2005 (28. évfolyam, 1-12. szám)
2005-04-01 / 4. szám
12. oldal ATOMERŐMŰ 2005. április „Tolna megy legjobb sportolója” Jakab Albert Mint már előző lapszámunkban beszámoltunk, a „Tolna megye legjobb sportolója 2004-ben” címeket február 24-én adták át Szekszárdon, a Vármegyeháza dísztermében. Természetjárás sportágban Jakab Albert vehette át az elismeréssel járó díjat és oklevelet.- Milyen eredmények alapján kaptad ezt a díjat?- A tavalyi évben megnyertük csapatommal az országos tájékozódási túrabajnokságot, ezenkívül számos versenyen állhattunk a dobogó legfelső fokára. Csapattársam ezeken a versenyeken a tavaly tragikusan elhunyt Baksa Tomi volt. Az egyéni megmérettetésben országos 10. helyezést értem el, ami az erős mezőny miatt szintén nagyon jó eredménynek számít. Az Atomerőmű Természetjáró Szakosztály vezetője vagyok 2001 óta.- Kérlek, röviden mutasd be olvasóinknak a szakosztályt és annak működését.- Szakosztályunk vezetői a 26 évvel ezelőtti megalakulástól kezdve arra törekedtek, hogy minél több emberrel ismertessék meg a természetjárás szépségeit. Nálunk sincs ez másképp, nekünk is ez az elsődleges küldetésünk. Itt szándékosan használtam a többes számot, hiszen csapatban dolgozunk a túravezetőkkel és azokkal a segítőkkel, akik a nagy programjaink háttérmunkáiból vállalnak oroszlánrészt. A szakosztály programja elsősorban a túrákra épül, ami lehet gyalogos, kerékpáros vagy evezős túra, lehet egynapos, hosszú hétvégés vagy egyhetes időtartamú. Ezek a programjaink igen népszerűek, és nagy tömegeket mozgatnak. Ehhez kapcsolódnak még a nagy rendezvényeink, ahová az ország minden tájáról várunk résztvevőket. Jellegéből adódóan kevesebb ember vesz részt a sziklamászó-, illetve a versenyzőszekciókban, de az ő munkájukkal teljes a paletta.- Hogyan lehet csatlakozni a szakosztályhoz, és kiket vártok?- A szakosztályhoz bárki csatlakozhat, aki kedvet érez magában a túrázáshoz, szereti a természetet, kedveli a kalandot, nem riad meg a kihívásoktól. Nem kell sok hozzá, hogy valaki elinduljon: kényelmes cipő, kényelmes ruházat, és már indulhatunk is. Részletesebb információkat a belépés módjáról, programjainkról, élménybeszámolókat a túrákról a természetjáró szakosztály honlapján találhat a kedves olvasó: www. ase. hu/túr a.- A túrák szervezésén kívül milyen jobb rendezvények lebonyolítását végzi ebben az évben a szakosztály?- Nagy rendezvényeinket a tavalyi év végén megalakult DEMETER Dél-Mezőfold Természetbarát Egyesülettel közösen szervezzük. Ilyen a már lezajlott Bakancsos Atom Kupa, április 23-án lesz a Dél-Mező föld kerékpáros teljesítménytúra, május 21-én a Dél- Mezőfold gyalogos teljesítménytúra, és október 2-án a világ gyaloglónap. Ezekre a programjainkra is minden érdeklődőt szeretettel várunk!- Köszönöm a tájékoztatást, és gratulálunk a kitüntetésedhez! Wollner Pál Befejeződött a városi A 2005. évi DUNASPORT Paks Városi Teremlabdarúgó-bajnokságon április 2-án játszották a döntőket. Az óriási küzdelmet mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a tíz mérkőzésből öt döntetlennel végződött, s így ezeken hosszabbításban dőlt el a helyezés. Az alsóbb régiókban többnyire papírforma szerinti eredmény született. Az ötödik helyért a City a nap legmagabiztosabb győzelmét aratta. A harmadik helyért vívott változatos találkozón a Diófa csapata eleinte megnyertnek tekinthette a mérkőzést, de a végére döntetlen lett, majd a hosszabbítás során egy szép akció végén a Beanett Bt. csapata örülhetett, s vehette át a harmadik helyért járó kupát. A döntő a két „ősi rivális” között nagy színvonalú, küzdelmes csatát hozott. A Kreszparkosok szereztek vezetést, melyet a második félidő derekán a Partneresek megforditottak. Ezt követően sikerült egyenlítenie a Kreszparknak, sőt az utolsó pillanatokban egy óriási ziccert is kihagytak. A hosszabbítás második félidejében - elsősorban jobb cseresorának köszönhetően - a Partner Kft. gárdája nyert. A döntőnap eredményei, ezáltal a végső sorrend a következő: 19. hely: Kópis Kft. - Favágó FC 3-2; 17. hely: Paksi Kézilabda-Megálló Büfé 3-3 hu. 3-6; 15. hely: PCKÖ Rosszfiúk - Mozart Bár 0-3; 13. hely: Farkas&Schönhardt — Vízmű 2-4; 11. hely: Fortuna Söröző - Domb SC 1-1 hu. 2-1; 9. hely: Techton-Kert — Melotex-MÉH 2-2 hu. 2-3; 7. hely: Gonoszok-Atom Boys 2-1; 5. hely: City- SÖNl-Tűzoltók 5^; 3. hely: Diófa - Beanett Bt. 4-4 hu. 4-5; Döntő: Partner Kft. - Kreszpark Rangers 2-2 ha 4-2 Az alapszakasz gólkirályai az A csoportban Homyák László (Kreszpark Rangers) 26, a B csoportban Simon Zoltán (Partner Kft.) 21 góllal. Az összesített gólkirály Simon Zoltán, a legjobb kapus - a csapatok szavazatai alapján - Weisz József (Kreszpark Rangers) lett. A küzdelmek hamarosan folytatódnak a szabadtéren, ennek megbeszélése április 13-án, 17 órakor lesz a PSE-faházban, melyre minden nevezni kívánó csapat képviselőjét várják. Boa András Mészáros Anett prágai bronzérme és Kovács Antal Világkupa-győzelme Rómában Egyelőre még akadnak furcsaságok az új rendszerű cselgáncsvilágkupa lebonyolításában, de tény: március 13-án Prágában sikeresen rendezték meg a soros fordulót, amelyen két magyar hölgy, köztük a paksi Mészáros Anett is a dobogóra tudott állni. A sérüléséből felépülő olimpiai és világbajnok Kovács Antal, az Atomerőmű SE kiváló dzsúdósa március 21-én Rómában a dobogó legmagasabb fokára léphetett. Márciusi számunkban már jeleztük, a még csak junior korú, 70 kgos súlycsoportban induló paksi Mészáros Anettnek jól sikerült a felnőttek közötti bemutatkozás; az ausztriai Leondingban egy értékes hetedik helyezéssel kezdte az idei Világkupa-sorozatát. A folytatás március közepén Prágában még ennél is jobban ment, ugyanis kitűnő versenyzéssel a győztes japán Kunihara Joriko és a második helyezett cseh Pokorná mögé felkapaszkodott a dobogó legalsó fokára, begyűjtve ezzel Németh Ferenc szövetségi kapitány elismerő szavait. Megjegyezném, ezen a versenyen nem rendeztek vigaszági küzdelmeket, egyenes kieséses rendszerben zajlottak a találkozók. „Róma is behódolt előtte” - olvashattuk március 22-én a férfiak cselgáncsvilágkupa viadalának másnapján, a napisajtó címoldalán. A sérüléséből felépülő olimpiai és világbajnok Kovács Antal március 5-én a varsói Világkupán még elbukta a bronzéremért vívott csatáját a szintén magyar riválisával, Hadfi Dániellel (TFSE-Honvéd- Kipszer) szemben, de március 21-én az Örök Városban már sikerült az Atomerőmű SE kiváló dzsúdósának a dobogó legmagasabb fokára lépnie. A harminchárom esztendős Kovács Antal a sokadik sérülése és operációja után is fantasztikus teljesítményre képes, nem érezni azt, hogy esetleg éppen levezetésnek szánná ezt az esztendőt: Rómában ipponnal verte az olasz Giaccagliát és az orosz Magomedovot is, az elődöntőben pedig jutóval győzte le a német Jurackot, hogy azután a döntőben három percen belül elégtételt vegyen a kisebbik Van der Geest fiún. A győzelem után olimpiai bajnokunk így nyilatkozott: - „Három hónapja volt a legutóbbi műtétem, az elmúlt négy évben csak két-három ellenfelem győzött ellenem, így tudtam, hogy ha rendesen felkészülök, most is bárkit képes vagyok legyőzni. Varsóban még nem ment ilyen jól, kondival ugyan bírtam a küzdelmeket, de a legvégére borzasztóan elfáradtam. Az is tény, hogy hosszú idő után először kellett fogyasztanom, de Rómában már minden jobban ment. Csak egy kokát kaptam, nyertem földharcban, simán vertem a németek olimpiai bronzérmesét, és egy jó ütemdobással a hollandot is sikerült legyőznöm. Elco van der Geestnek vannak nagyon jó mozdulatai, de szerencsére most én voltam a gyorsabb. ” Legvégül érdemes áttekinteni az idei cselgáncsvilágkupa-sorozatban érmet szerzett paksi versenyzők részletes eredményeit: Férfi Vk-viadal, Budapest: 1. Bor Barna (+100 kg) és 3. Braun Ákos (73 kg) Férfi Vk-viadal, Varsó: 1. Braun Ákos (73 kg) és 2. Bor Barna (+100 kg) Női Vk-viadal, Prága: 3. Mészáros Anett (70 kg) Férfi Vk-viadal, Róma: 1. Kovács Antal (100 kg) Férfi Vk-viadal, Bukarest: 2. Bor Barna (+100 kg) és 3. Kovács Antal (100 kg) Lapzártakor érkezett az alábbi, a fenti felsorolásban már jelzett hír: „Az idei év utolsó Világkupa-viadalján, Bukarestben Bor Barna, az Atomerőmű SE junior korú versenyzője ezüstérmet, Kovács Antal pedig bronzérmet szerzett. ” Ugye Önöknek is feltűnt? Anett és Anti sem akar lemaradni Barna és Ákos mellett a háziversenyben. Csak így tovább! További sok sikert kívánunk a májusi Európa-bajnokságon és a szeptemberi világbajnokságon a paksi versenyzőinknek! Sipos László Mészáros Anett a dobogón, balról a harmadik Kovács Antal a győzelem felé Megyei twirling-verseny Március 13-án szép sikerrel zajlott a megyei twirling-verseny Pakson, a Deák Iskola tornacsarnokában. Lovászi Zoltánná, a Magyar Twirling Szövetség elnökhelyettesének köszöntője után a versenyt Bagdy László tanácsnok nyitotta meg. Öt sportegyesület 38 versenyzője állt rajthoz több korcsoportban és kategóriában, egyéni, páros és csoportos versenyszámban. A legjobbak továbbjutottak az április 23-án Füzesgyarmaton megrendezésre kerülő országos versenyre. A verseny pontozóbírói voltak Macskinné Pór Erzsébet, Faltai Éva és Prokob Józsefné. Eredmények: Dl. children: 1. Pfeffer Anita 2. Lukács Petra; D2. children: 1. Taba Krisztina 2. Gutveiler Szabina; Dl kadett: 1. Séllei Anett 2. Kern Zsófia 3. Frast Krisztina; Dl kadett fiú: 1. Sebők Kristóf; D children: 1. Kerti Szandra; D kadett: 1. Mezősi Ráhel 2. Juhász Kinga 3. Tóth Anita 4. Ékes Edina 5. Huszárik Tamara 6. Szakács Bernadett; D junior: 1. Apró Brigitta 2. Kovalcsik Réka 3. Sitkéi Brigitta 4. Bence Tünde; C kadett: 1. Gazdag Gabriella 2. Huzlinger Dóra 3. Czimmer Petra 4. Kovács Petra; C junior: 1. Mezősi Judit 2. Bíró Andrea 3. László Nikolett 4. Csányi Petra 5. Tóth Nikolett 6. Zab Henrietta; B junior: 1. Süveges Gréta 2. Rivnyák Viktória 3. Hamvas Eszter 4. Dunai Zsuzsanna; B senior: 1. Sólya Erzsébet; A senior: 1. Meczker Bettina 2. Molnár Dóra; Free style junior: 1. Süveges Gréta 2. László Nikolett 3. Rivnyák Viktória; Free style senior: 1. Molnár Dóra 2. Sólya Erzsébet 3. Meczker Bettina; Páros kadett: 1. Szakács Bemadett-Tóth Virág 2. Czimmer Petra-Huzlinger Dóra; Páros junior: 1. Süveges Gréta Rivnyák Viktória 2. Dunai Zsuzsanna-Csányi Petra 3. Biró Andrea-Mezősi Judit; Páros senior: 1. Meczker Bettina-Molnár Dóra 2. Hamvas Eszter-Sólya Erzsébet; Csoport: 1. Hamvas Eszter-László Nikolett-Meczker Bettina-Molnár Dóra-Sólya Erzsébet Kiitöndíjban részesült Sólya Erzsébet, melyet Pusztai Attila, a Provident Pénzügyi Rt. Tolna megyei csoportvezetője adott át. Felkészítő munkájuk elismeréséül éremmel jutalmazták az edzőket, Kiszliné Kristofics Szilviát Dunafoldvárról, Ozse Gabriellát, Strasszemé Kindl Juditot, Falusi Líviát és Kalmár Líviát Paksról. A rendezvény fővédnöke Bagdy László tanácsnok, védnöke Tóthné Németh Irén, a paksi Margaréta twirling-csoport patronálója, fő támogatója a Paks Város Ónkormányzat Ifjúsági, Sport és Esélyegyenlőségi Bizottsága volt. A megyei verseny főszervezői feladatát Kalmár Lívia edző, a Margaréta csoport vezetője látta el. 2005. március 19-én, szombaton a víz világnapjához kapcsolódóan a Zöld Szív Ifjúsági Természetvédő Mozgalom Duna-ág találkozót szervezett Pakson, az ESZI-ben. A rendezvény házigazdája a Hétszínvirág óvoda volt. A rendezvényről kérdeztem Jantnerné Oláh Ilonát, a Zöld Szíves Nagytanács tagját.- A rendezvényünk célja: találkozási lehetőség, módszerek cseréje, ismerkedési lehetőség, ismeretek bővítése azon kollégák és diákok részére, akik elkötelezettséget éreznek a természetpedagógia iránt, csatlakoztak vagy csatlakozni kívánnak a Zöld Szív ITM-hez és a Duna-ághoz. A rendezvényünkön több előadás hangzott el. A köszöntőt dr. Brázay Lászlóné mondta. Én Paks vízgazdálkodásáról - Duna, szennyvíz, csapadékvíz, csatornázottság stb. - beszéltem. AZöl Szíves Folyófigyelő Hálózat eddigi működésének tapasztalatairól dr. Viktor András, a Zöld Szív elnökhelyettese, a vízhálózat szakmai vezetője tartott előadást. Orgoványi Anikó, a Zöld Szív ITM elnöke magát a Zöld Szívmozgalmat mutatta be. A Duna-ág alakulásáról, játékos vízvizsgálati módszerekről Rádi Rózsa, a Zöld Szív elnökségi tagja beszélt. A székelyföldi Zöld Szíves Ág Patak Programját Bállá Ede, az ág vezetője mutatta be. Az előadásokat követően séta következett a Duna partjára, ahol vízvizsgálat-módszertani bemutató volt. Visszatérve az ESZI-be a vízvizsgálat kiértékelése következett.- A Hétszínvirág óvoda hogyan kapcsolódott ehhez a mozgalomhoz?- A Zöld Szív Mozgalomnak tizenkét éve vagyunk tagjai. Ebben az évben 160 gyermek és húsz felnőtt vesz részt benne. Büszkék vagyunk rá, hogy 1998-ban, eredményes munkánk elismeréseként megkaptuk a zöld szives tábla viselésének jogát a mozgalom nagytanácsának döntése nyomán, mely óvodánk kapujában látható. 2000-ben elnyertük Az év Zöld Szíves Óvodája kitüntető címet. Minden évben nevelőtestületünk egyedi zöld szíves tervet állít öszsze, figyelembe véve a mozgalom javaslatait, ajánlásait és a helyi sajátosságokat. A természet minden létezője fontos és nélkülözhetetlen eleme az univerzumnak. Többek között erre szeretnénk a gyermekek és szüleik figyelmét, érdeklődését ráirányítani a nevelésük során. Három évvel ezelőtt egészítettük ki tevékenységi rendszerünket a Madarász ovi programmal, mely változatos ismerkedési lehetőséget nyújt a természettel kapcsolatban, és élményekben gazdag esemény minden résztvevőnek. Ettől a tanévtől kezdve fokozatosan alakítunk ki - egy megüresedett csoportszobából - kis természetbúvár termet, mely szintén a környezeti nevelés lehetőségeinek tárházát bővíti a nevelés során. Arra törekszünk, hogy mindennapjainkat úgy éljük, hogy később szívesen gondoljunk majd vissza, és ne kelljen megbánnunk semmit.- Köszönöm, és további eredményes munkát kívánok a természetnevelés területén. Wollner Pál Jantnerné Oláh Ilona Duna-ág találkozó