Atomerőmű, 2005 (28. évfolyam, 1-12. szám)

2005-04-01 / 4. szám

2005. április 7. oldal rr 0f ATOMERŐMŰ Csernobil - a szemtanú szemével Vlagyimir Sikalov úr, a moszkvai Kurcsatov Intézet professzora a csernobili reaktorbalesetről, vala­mint az egykori elhárítási munkák­ról és a jelenlegi helyzetről tartott rendkívül érdekfeszítő előadást március 18-án délután 15 órakor a Tájékoztató és Látogatóközpont­ban a Magyar Nukleáris Társaság (MNT) Fiatalok a Nukleáris Ener­getikáért (FINE) szakcsoportjának szervezésében. A szépszámú paksi érdeklődő mellett videokapcsolat segítségével a PA Rt. budapesti ki­­rendeltségén is figyelemmel kísér­hették a szakemberek a beszámolót. Sikalov úr a paksi 2. blokki 1. akna elhárítási tevékenységéhez kapcsoló­dó reaktorfizikai mérési és elemzési munkákban vesz részt munkatársai­val és a reaktorfizikai osztály dolgo­zóival Szécsényi Zsolt csoportvezető koordinálásában. A professzorral való beszélgetést a Csemobilba készülő FINE jó lehetőségnek tartotta arra, hogy tagjai a baleset következménye­iről és az ottani, leállított atomerőmű állapotáról tájékozódjanak. Vlagyimir Sikalov közvetlenül a csernobili baleset után személyesen vett részt az elhárítási munkákban, megkap­ta a „Csernobil hőse” kitüntetést. A be­szélgetés elején a baleset okáról és az áldozatok számáról feltett kérdéseire dr. Aszódi Attilától kapott válaszokból meggyőződött arról, hogy hallgatósága kompetens, tájékozott szakemberekből áll. így a kölcsönös bizalom talaján ér­dekfeszítő párbeszéd alakult ki. A professzor elmondta, hogy az RBMK-reaktoroknak valóban pozitív a hőmérséklet szerinti reaktivitás­együtthatója, de a nem megfelelő ter­vezés miatt nem lett volna szabad csakis az üzemeltetőre bízni az atom­erőmű biztonságos működtetését. A még működő RBMK-típusú reaktoro­kon számos modernizációs intézke­dést hajtottak végre, amelyekkel azo­kat biztonságosabbá tették. Sikalov úr szerint az áldozatok szá­mát gyakran eltúlozzák. A balesetet kö­vető első hónapban 31, az első évben 143 volt a halálos áldozat, akik mind az elhárításban résztvevők, főleg a sze­mélyzet és a tűzoltók közül kerültek ki. Mint hallható volt, a csernobili baleset radiációs következményei a helybélie­ken nem fedezhetők fel a mostani társa­dalmi-gazdasági helyzet, a lakosság je­lenlegi életszínvonala és egészségi álla­pota hátterében. Az elhárításban egykor résztvevő szakemberek átlagéletkora pedig 10 évvel meghaladja a vonatkozó országos átlagértéket, állapotukat rend­szeresen figyelik. A nyolc legnagyobb (50 rémnél nagyobb) dózist kapott szak­ember még mindig él, velük Sikalov úr máig baráti kapcsolatban van. Ezt követően az orosz vendég vide­ofelvétel segítségével röviden össze­foglalta a baleset lefolyását és az elhá­rítás menetét. Kiemelte a személyzet felelősségét az egyébként általánosan elfogadott turbógenerátor-teszt végre­hajtása során az előírások betartása, a valós állapotról való meggyőződés kapcsán. A hallgatóság különleges fel­vételeket is láthatott a megsérült blokk belsejéről és külső állapotáról nem sokkal a baleset után. Az elhárítással kapcsolatban a professzor elmondta, hogy a baleset utáni első időszakban néhány nem kellően átgondolt lépés is történt, mint például a tűzoltás. Érdekes részleteket lehetett hallani a tűzoltásról, vagy az üzemanyag dara­bok későbbi eltávolításáról a reaktor­­épület tetejéről. Sikalov úr csapata részt vett a blokk állapotának feltárá­sában, „megtalálta” a sérült zónát az üzemanyaggal, méréseket végzett a re­aktor belsejében. Ők derítették ki, hogy az elefánttalpnak nevezett kép­ződmény nem az üzemanyag, hanem a beton kvarchomokjának olvadéka. Ők találtak megoldást a reaktorépület tete­je radiációs helyzetének mérésére, az üzemanyag onnan történő eltávolításá­ra sok ezer kiskatona egészségének megóvása érdekében. Kisebb derültsé­get keltett a hallgatóság körében, hogy értelmezni kellett, miért volt szükség a vörös lobogó felállítására a kéményen, amelynek előkészítése szintén komoly felkészülést és mérést igényelt. A szarkofágról a professzor elmond­ta, hogy annak állapota biztonságos. A hatalmas fém csőgerenda-szerkezetű építményt speciálisan természetes szel­lőzéssel alakították ki. így a nappali-éj­szakai hőmérséklet-különbség miatt nem képződhet kondenzátum, amely esetleg az üzemanyagra jutva nem kí­vánt következményekkel járna. Az előadó jelezte, hogy egy csernobi­li kirándulás leginkább a közvetlen él­ményt nyújtja újdonságként. Elmondta, hogy az egyik legszennyezettebb kör­nyékbeli erdőt már kivágták. Ma már a Csodák erdejének lucfenyői is normáli­san növekednek. Gyakorlatilag a növé­nyeken és állatvilágon nem tapasztalha­tó rendellenesség. A természet általában is magához tért, és igyekszik visszaven­ni a sajátját, mint az elhagyott erőművi városban, Pripjatyban vagy Braginban, ahol az elhárításkor használt eszközö­ket, járműveket, tankokat tárolják. A több mint kétórás szakmai beszél­getés végén a paksi és budapesti hall­gatóság csak nehezen akarta elengedni Sikalov professzort. Vele legközelebb az áprilisi tengelici reaktorfizikai mun­kaértekezleten találkozhatnak a szak­emberek. -Hadnagy Lajos-A földrajztudomány szerepe a paksi atomerőmű életében A paksi atomerőmű hosszú évtizede­ken át történő üzemeltetésével a ma­gyar gazdaság energetikai szektorá­nak szignifikáns tényezőjévé vált, miközben szűkebb és tágabb környe­zetével bonyolult kölcsönhatásokkal jellemzett viszonyba került, ami mű­ködésének természetes kö­vetkezménye volt. A természeti és társada­lom-földrajzi kutatások már az alapok lerakásától folya­matosan vizsgálják azokat a változásokat, kölcsönhatáso­kat, amelyeket az atomerő­mű üzemeltetése okoz a Du­na menti táj fejlődésében és az ott élő emberek életében. Az elmúlt évtizedekben számos tanulmány és tematikus mér­nök-geomorfológiai, geoökológiai, domborzatminősítő térkép készült az MTA Földrajztudományi Kutatóinté­zetben, amelyek a domborzati for­mák és morfometriai paraméterek alapján értelmezik a paksi atomerő­mű biztonságos működését természe­ti földrajzi adottságaival összevetve. Évtizedek kutatómunkája alapján készült el a Földrajztudományi Kuta­tóintézetben dr. Schweitzer Ferenc igazgató és témavezető, Marosi Sán­dor és Meskó Attila akadémikusok szerkesztésével a PAKSI ATOM­ERŐMŰ FÖLDRENGÉSBIZTON­­SÁGA című könyv, amely tanulmá­nyok bemutatásával bizonyítja, hogy a földtudományi kutatások földren­gés szempontjából biztonságosnak ítélik meg az atomerőmű működését. A geomorfológiai kutatások szűkí­tették azokat a neotektonikai esemé­nyeket, amelyekből a mindenkori fel­színdomborzatból különböző vizsgála­tokkal rekonstruálhatók a korábbi fo­lyamatok, a létrehozó okok, s ezek ten­denciájának ismeretében prognoszti­zálták az atomerőmű földrengésbizton­ságát. A PAV környezetében feltárt atektonikus törések értelmezésével, földcsuszamlások, roskadások, omlá­sok, fagydeformációk keletkezésének magyarázatával nagymértékben csök­kentek a felszínformáló folyamatok tektonikus eredetét bizonyító tudomá­nyos elképzelések, amelyeket nemzet­közi vélemények is alátámasztottak. Ennek következményeként leke­rült a napirendről az atomerőmű földrengéskockázata. A földtudo­mányokban 1993-ban a FKI publi­kálta elsőként az Akadémiai Köz­leményben, egyben a tudományos felelősséget is felvállalva az atomerő­mű földrengésbiztonságát. Az 1990-es évektől kutatások foly­tak a radioizotópok földfelszíni moz­gását meghatározó folyamatok és az izotópdúsulási lehetőségek témakör­ben. Ezek a vizsgálatok az erőmű nor­mál üzemű légköri kibocsá­tásából eredő radionukli­dok. radioezüst stb. környe­zeti viselkedése és a lakos­sági sugárterhelés-járulék meghatározására vonatkoz­tak. Környezet-geomorfoló­giai és geoökológiai jellem­zők alapján olyan dombor­zati formákat vizsgáltunk és térképeztünk, amelyek egy lehetséges radioaktív szeny­­nyeződés hatása után pontosítják a földfelszíni izotópdúsulások helyeit. Az alacsony és magas ártéri terüle­teken vizsgáltuk a hidegviz- és meleg­víz-csatorna környezetét, valamint az erőműtől D-re található halastavak fe­nékviszonyait, a feliszapolódás szem­pontjából, szedimentológiai, pedoló­­giai, talajfizikai és kémiai laboratóriu­mi vizsgálatokat végeztünk az ártéri területek talajaiból. A paksi atomerőmű környezetében lemélyített több száz fúrás értékelé­sével olyan ősföldrajzi térképet ké­szítettünk, amellyel az eltemetett völ­gyek futásirányait rekonstruáltuk, ezek az eltemetett völgyek határoz­Folyóvízi üledékek feküjének paleodomborzata az erőmű térségében (szerk. Schweitzer R, 1995) 1. eróziós völgy, 2. feltételezett eróziós völgy, (domborzati) sziget (69-70 m tszf.), 4. erodált felszínek (70-71 m tszf.), 5. erodált felszínek (72-73 m tszf) zák meg a felszín alatti vizek áramlá­si viszonyait, ezzel lehetővé vált a trí­­cium mozgásának nyomon követése. Megfigyeléseink kiterjedtek az atomerőmű környezetében a futóho­mokkal fedett magas teraszfelszíne­ken a széleróziós formák vizsgálatá­ra. A jelenkori felszínfejlődés kutatá­sa keretében kutattuk a por- és ho­mokviharok hatását a létesítményre. A domborzati tényezőkön túl a radionuklidok esetleges száraz és nedves ülepedése szempontján kívül alapvető fontosságú tényezőként sze­repel a vegetáció minősége. Az MTA Földrajztudományi Kutatóintézet széles körű növényzeti felvételezése­ket végzett, amivel az atomerőmű környezetében található növényzeti (élőhely) típusokat írta le. E munka kiterjesztése volt az erőmű környeze­tére vonatkozó növényzeti magasság­térkép elkészítése. A térkép a külön­böző vegetációs periódusokhoz kap­csoltan adta meg a különböző nö­vényzeti egységek magasságát, vala­mint azok felszínborítási és fito­­massza-értékeit. E munka alapul szolgálhat a jövőben elkészítendő, a növényzeti típusok fajlagos felületét ábrázoló térképnek. A PA Rt. területén végzett geoöko­lógiai vizsgálatok célja a vizsgált te­rületek anyagforgalmának geográfiai szempontú értékelése volt. E téma­körön belül elkészült Paks környeze­tének geoökológiai alaptérképe, amely az anyagforgalom tekintetében homogénnek tekinthető téregysége­ket határolt le. Ajövőbeli kutatások elsősorban a le­határolt geoökológiai területegységek (ökotópok) belső anyagforgalmának vizsgálatát célozzák. Az anyagforga­lom vizsgálata egyúttal ökotóponkénti bontásban foglalja magában az esetle­gesen kiülepedő radionuklidok sorsá­nak (felvethetőség és oldékonyság) megismerését, valamint segítheti to­vábbi alappontok helyének kijelölését környezeti monitoring céljaira. Az atomerőmű társadalmi-gazda­sági környezetre gyakorolt hatásai­nak feltárását célzó vizsgálatok csak­nem negyedszázada folynak a Föld­rajztudományi Kutatóintézetben. Ezek keretében sor került Paks és környéke településhálózati jel­lemzőinek feltárására, a térség né­pesedési viszonyainak értékelésé­re, továbbá a politikai-gazdasági rendszerváltás térségi következ­ményeinek elemzésére. Kiemelt szerepet kap a vizsgálatok­ban az atomerőmű 10-30 km-es körze­tében elhelyezkedő települések mező­­gazdasági földhasznosításának, vízügyi infrastruktúrájának és vízhasználati jel­lemzőinek áttekintése, továbbá a lakos­ság gazdasági tevékenységének és táp­lálkozási szokásainak felmérése is. Széles körű kutatások folytak (és folynak) a térség közlekedési infrast­ruktúrájának kiépítettségére és állapo­tára vonatkozóan, különös tekintettel az atomerőműből kikerülő kis és kö­zepes radioaktivitású hulladékok mint veszélyes anyagok közúti és vasúti szállításának baleseti kockázatára. Ugyancsak az erőmű működési biz­tonságának fokozását szolgálják a Paks környéki légtérhasználat sajátos­ságait feltáró elemzések. E kutatások az elmúlt másfél évtizedben bekövet­kezett változásokat az atomerőmű légibaleset okozta esetleges károsodá­­si kockázata szempontjából értékelik. Hasonló céllal került sor az atomerő­mű környezetében elhelyezkedő mag­asépületek feltérképezésére is. Tevékenyen vesz részt a Földrajz­tudományi Kutatóintézet a térség jö­vőjére vonatkozó fejlődési alternatí­va felvázolásában. Munkatársai fele­lősségteljes kutatómunkát folytatnak arra vonatkozóan is, hogy az objek­tum tervezett bővítésének milyen jö­vőbeni pozitív és negatív hatásai le­hetnek a térség természeti, gazdasági és társadalmi viszonyaira, különös tekintettel a város és környéke lakos­ságának életkörülményeire és bizton­ságérzetére. Dr. Schweitzer Ferenc Egy történet 1968-ból A közelmúltban számos kollégánk került új beosztásba. Ilyenkor aka­ratlanul is többször felmerül bennük a gondolat: hol volt jobb? Nem beszélve a beosztottakról, akik egy darabig ugyancsak mérle­gelik a „vissza a múltba” lehetősé­gét. Annak illusztrálására, hogy jár­tak már hasonló cipőben mások is előttük, következzék itt egy történet a Vicinális Dugóhúzó 1968-as szá­mából. Amit magunknak kívánha­tunk: ne kelljen senkinek közülünk „visszakérni a majmokat”! A Vicinális Dugóhúzó példányát könyvtára mélyéről előkereste, és a fenti történetet közreadta: Bajsz József Becs szavunkra, szóról szóra így történt, itt a Műegyetemen ab űrbe condita MMDCCXVII (a Róma alapítása* utáni 2717. esztendőben) Felvételi szóbeli. Idősebb, estire pályázó jelölt idegesen gyűrögeti a kapott példát: „Egy csapat majom bemenekül a barlangba. Egy majom kinn marad és felmászik egy fára. Mi csak őt látjuk, de tudjuk, hogy ha az összes majmok számából leszámítjuk a fán levőt, és annak vesszük az 5/4 részét, hárommal többet kapunk, mint az összes majmok száma. Hány majom van összesen? A tag vörösebb, mint a majmok ama bizonyos testrésze. Nem tetszik neki a Minisztériumból származó, központi, „élet­ből vett”, tétel. Végre kitántorog a bizottság elnökéhez, és pi­ty ergős hangon megszólal: „Kérem szépen... kérem szépen, nem kaphatnék egy másik példát?” Az elnök vajszívű. A tag kap egy másik központi tételt: „Egy lótuszvirág 4 lábra áll ki a tó vizéből. Ha jön egy szél­nyomás, a virág eredeti helyétől számított 16 lábra merül a víz alá. Milyen mély a tó’?’ A tag zöldebb, mint a lótuszt ringató tó vize. Nehéz csep­­pekben folyik róla a veríték. Utolsó erejével kitámolyog a jó­ságos elnökhöz: „Kérem szépen... — sírja — ...kérem akkor in­kább vissza a majmokat.” * Egészen gyengéknek : Rómát 47—800-ban alapították. dr. Schweilzer Ferenc 3.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom