Atomerőmű, 2005 (28. évfolyam, 1-12. szám)

2005-12-01 / 12. szám

2005. december 3. oldal rr rr ATOMERŐMŰ Előremutató és jobbító észrevételek Radnóti István a WANO-vizsgálatról A PA Rt.-nál november 14-től 25-ig tartó WANO (Atomerőműveket Üze­meltetők Világszövetsége) moszkvai központjának partnervizsgálati programja a biztonsági igazgatóság koordinálásával zajlott. Radnóti Ist­ván biztonsági igazgató urat arról kérdeztem, hogy a vizsgálat milyen eredménnyel zárult, a WANO kül­földi szakemberei milyen megálla­pításokat hoztak, milyen feladato­kat határoztak meg. — A WANO-vizsgálat alapvetően partneri vizsgálat, hisz olyan gyakor­lott szakemberek, erőműves „partne­rek” jöttek, akik az adott területet sa­ját tapasztalataik és nemzetközi kite­kintésük alapján jól ismerik. A le­folytatott vizsgálat eredménye ösz­­szességében pozitívnak tekinthető. Valamennyi szakember részéről egy­értelműen elhangzott az, a számunk­ra igen kedvező vélemény, hogy az atomerőmű életkorához képest jó ál­lapotban van. Megfelelőnek találták az általános rendet, a tisztaságot, a berendezések állapotát és azok mű­ködését. Mint ahogy Radnóti úr kiemelte, a WANO-szakemberek azért jöttek, hogy felfedjék a javításra, jobbítás­ra szoruló területeket, és mindemel­lett továbbadják azokat az eredmé­nyeket, melyekben a paksi atomerő­mű az élen jár. Más erőművek szá­mára előremutató tapasztalatokat összegeztek a munkaerő-gazdálko­dás és a humán erőforrás területén, ahol a tehetségbankot, a mentori rendszert és az utánpótlás-tervezést emelték ki. A műszaki területen az Elektronikus Műszaki Üzemeltetési Szabályzat (EMÜSZ) alkalmazását értékelték úgy, hogy az a többi erő­mű számára példa lehet. — Amiben fejlődnünk kell - folytat­ta igazgató úr a vizsgálat összegzését -, az tulajdonképpen nem új keletű, és a biztonsági kultúrával áll kapcso­latban. Ennek fejlesztésére hoztuk létre a 2003-as üzemzavar után a Szervezeti Működésfejlesztési Prog­ramot - mondta Radnóti úr. — Konk­rét észrevételek a kommunikációval kapcsolatban hangzottak el, több he­lyen (üzemvitel, karbantartás, szimu­látorképzés) tártak fel hiányosságo­kat. E területen mindenképpen vál­toztatni kell. Az eredmények elérésé­hez célzott képzések, tréningek, prog­ramok szolgálhatnak segítségül. Hasonlóképp javítani kell az ún. munkakezdés előtti eligazítás (prejob briefing) módszerén. Ez működik ugyan a paksi atomerőműben, de nem olyan kellően kidolgozott eljárás szerint, mint a többi atomerőműben. Az ameri­kai erőművekben ennek komoly háttere van, ahonnan a tapasztalatokat átvéve előre tudunk lépni ezen a területen. A WANO-partnervizsgálat hiányos­ságokat állapított meg az önértékelés területén. Javítanunk kell a jelenlegi módszeren, mert nálunk az önértékelés az osztályvezetői szintnél kezdődik. A külföldi szakemberek útmutatása alap­ján az értékelésbe mindenkit be kell vonni. Egy olyan alulról felfelé irányu­ló önértékelést kell kialakítani, ahol a legkisebb egységektől, munkacsoport­októl indulva, megfelelő támogatással, útmutatással épül fel a céges önértéke­lési rendszer. A vizsgálat megállapítása szerint az önértékelés keretén belül a mutatórendszer nem kap megfelelő hangsúlyt, és így nem elég hatékony a mutatók elemzése. Az ebből levonható következtetések és az ezek alapján meghozandó javító intézkedések rend­szere nincs kidolgozva. A paksi atom­erőműben megvannak ennek a rend­szernek az elemei, de hiányzik az a módszeresség, amivel összehangoltan, hatékonyan lehetne azt működtetni. Az önértékelésen belül a harmadik terület, ami javításra szorul, a vezetői ellenőr­zési tevékenység. Megállapították, hogy bár ez a tevékenység folyik a paksi atomerőműben, de nem elég tervszerűen. Itt is több példát említet­tek más erőművekből. Minden vezető­nek megvan az éves ellenőrzési terve, amit - az atomerőmű teljes területét le­fedve - következetesen kell végrehaj­tania. Észrevételezték, hogy az ellenőr­zéseknek nálunk nincs egységes doku­mentálási rendszere. A felvetett észre­vételek, problémák nincsenek egy adatbázisban rögzítve, ahol mindenki látná a problémákat, és látná, hogy a feladatokat kinek kell elvégezni, és a feladatmegoldás milyen stádiumban van. Tulajdonképpen egy olyan nyil­vántartórendszert hiányoltak, aminek megvannak az elemei, csak egységesí­teni kell, és formába kell önteni. Összességében a WANO partneri el­lenőrzés a paksi atomerőmű eredmé­nyeinek elismerése mellett számos hasznos észrevétellel, jobbító véle­ménnyel szolgált. Az utóvizsgálatra két év múlva kerül sor, amikor is ezeknek a hiányosságoknak a felszámolásáról, az észrevételeknek, a jobbító javasla­toknak a végrehajtásáról, eredményé­ről kell beszámolnunk - zárta nyilatko­zatát Radnóti István. -Lovásziné Anna-WANO-partnervizsgálat 2005 Erősségünk az EMÜSZ A paksi atomerőműnél meghatározott időközön­ként tartott nemzetközi vizsgálatok céljáról, a november 14-25. közötti WANO-partnervizsgálat üzemviteli igazgatóságot érintő tapasztalatairól Szőke Attila osztályvezető tájékoztatott.- Osztályvezető úr, a nem­rég lezárult OSART-NAÜ- ellenőrzés és a most véget ért WANO-partnervizsgálat között mi az alapvető különbség a cél és az eredmény tekintetében?- Az OSART-vizsgálat a hatóság felkérésére történik, amit a NAÜ- vizsgálócsoport végez. A WANO-nak - mint az Atomerőműveket Üzemelte­tők Világszövetségének — kizárólag atomerőművek a tagjai, melyben négy regionális központ működik — a moszkvai, az atlantai, a tokiói és a pá­rizsi -, amelyek közül a területileg il­letékes központ - esetünkben a Moszkvai Központ - szervezi a part­nervizsgálatot. A társerőművek szak­embereiből álló team feltárja a vizsgá­latot kérő erőmű erősségeit és a mű­ködéssel kapcsolatos javítandó terüle­teket annak érdekében, hogy vala­mennyi erőmű a lehető legközelebb kerüljön az elvárt legjobb nemzetközi gyakorlathoz. Összehasonlítva a két vizsgálatot, jellegében hasonló, mód­szerében azonban merőben más. Az OSART ellenőrzi, hogy megfelelünk­­e a nemzetközi előírások követelmé­nyeinek, míg a WANO, a legjobb nemzetközi gyakorlatnak való megfe­lelést vizsgálja. Az OSART-vizsgálatot a hatóság mint a magyar társadalom képviselője kéri, ebből adódóan a vizsgálati eredmények is publikusak, a vissza­csatolás meglehetősen széles nyilvánosságot kap. A vizsgálati jelen­tést az OAH és a PA Rt. egyaránt megkap­ja. A WANO-part­nervizsgálat kormány­tól és politikától füg­getlen, az eredmény mindenkor, csak­is és kizárólag a vizsgált atomerőmű­re tartozik.- A 2. blokk kiemelt egyedi főjaví­tása után, az idén a másik három blokk főjavítását is elvégezték, miköz­ben két nemzetközi vizsgálatnak is eleget kellett tenni. Ez óriási fizikai és szellemi igénybevételt jelent vezető­nek, munkavállalónak egyaránt.- Az igazi nagy terhet a vizsgálatra való felkészülés jelenti. Ez alkalom­mal 10 országból 18 szakember meg­határozott vizsgálati céllal érkezett, akik jogosultságot kaptak arra, hogy önállóan vizsgálódjanak a területen. A vizsgálat során alkalmazott mód­szerek a bejárás, a megfigyelés és az inteijú. A vizsgálat első lényeges mo­mentuma volt, hogy a 18 szakember, 18 különböző útvonalon mintegy 3 óra időtartamban bejárta az erőművet, amit később követett számos munka­hely meglátogatása, és a munkaválla­lókkal való személyes intetjük készí­tése. Ez a bejárás a hiányosságok fel­tárására irányult, ezeket a team rögzí­tette, és felhasználta a vizsgálat tema­tikájának kialakítása során.- Az üzemviteli igazgatóságra vo­natkoztatva, melyek voltak a vizsgált területek?- Az üzemviteli igazgatóságon az üzemeltetés és a vegyészet területét öt szakember vizsgálta. Átfogó, a vizsgá­lat más területein átívelő keresztkap­csolatokra is kitérő, több szintű ellen­őrzésen alapuló vizsgálat volt ez, amelyről a végleges jelentést a teamtől január végén kapjuk meg. Előzetesen viszont erősségként kiemelem, hogy a WANO-partnerek a nemzetközi vi­szonylatban is újdonságnak tekinthető Elektronikus Műszaki Üzemeltetési Szabályzatunkat - az EMÜSZ-t - po­zitív, követendő jó gyakorlatként ítél­ték meg. Ez tulajdonképpen egy, a blokkszámítógépen működő operátori tevékenységet segítő program. A legfontosabb megállapítás az, hogy a vizsgálat nem tárt fel olyan dolgot vagy jelenséget, amiről mi ma­gunk ne tudtunk volna, és amelyek ja­vítására már ne lenne programunk. A vizsgálat megerősített bennünket ab­ban, hogy jó úton haladunk. Meggyő­ződésem, hogy a WANO-partnervizs­­gálatok mindenkor újabb és újabb le­hetőséget adnak a biztonságnövelés további módszereinek megtalálására. Véleményem szerint a vizsgálati cso­port munkájából nemcsak mi profitá­lunk, hanem maguk a vizsgáló part­nerek is. A tapasztalatok cseréje révén egyértelműen növekszik az atomerő­művek üzemeltetésének biztonsága és megbízhatósága. Ez a WANO cél­ja és egyben mindannyiunk közös ér­deke is. -T.M.­energiája merőmű Rt

Next

/
Oldalképek
Tartalom