Atomerőmű, 2004 (27. évfolyam, 1-12. szám)

2004-01-01 / 1. szám

2004. január ATOMERŐMŰ 5. oldal hogy a finnekkel együttműködve a nukleáris üzemanyagpiacon sikerült versenyhelyzetet teremteni egy máso­dik szállító, a BNFL megjelenésével. Ezzel párhuzamosan az orosz üzem­anyag-szállító az üzemanyag kazetták konstrukcióján olyan műszaki fejlesz­téseket hajtott végre, amelyek előnyeit a reaktorfizikai osztály, a KFKI AEKI bevonásával a megfelelő megalapozás és előkészítés után kihasználhatóvá tett, és használatát engedélyeztette. En­nek eredményeként az üzemanyag-fel­használás a hároméves ciklus helyett négyéves lett, amely szintén költség­­csökkentő tényezővé vált. Az ún. négy­éves üzemanyagciklus 2000-ben kez­dődött el a 3. blokkon, melyet a 4. és az 1. blokk követett. A 2003-as évben meghatározóan le­kötötte szakmai tevékenységünket az a műszaki probléma, és az annak hátte­rében álló okok, amelyek az áprilisi üzemzavarban szerepet játszottak. Itt nemcsak a nukleáris főosztály szak­embereire gondolok, hanem mindazon nagyszámú szakembergárdára is, akik a probléma kezelésében hasonlóan gondolkodva együtt tudtak dolgozni. Már 2002 végén komoly műszaki­biztonsági problémákat vetett fel az 1- es, 2-es, 3-as blokkok üzemeltetése. Már ekkor megfogalmazódtak olyan vélemények, amelyeket szakmai szem­pontból elégedetlenségnek nevezhe­tünk. Mint ismeretes 2003 februárjá­ban a lerakódások miatti problémák következményeként a 3-as blokkot le kellett állítani. Az ezt követő időszak eseményeire már jól emlékszik min­denki, mert az áprilisi üzemzavar a 2003-as év meghatározó eseménye lett.- Kinevezésed hallatán sokunkban megfogalmazódott a kérdés: miért esett Rád a választás? Többen úgy vé­lekedtek, azért, mert az üzemanyag­tárgyalások alatt Kocsis úr megis­mert. Viszont az eddig elmondottak sejtetni engedik, nyomosabb érvek alapján született meg a döntés!- Úgy gondolom, hogy én soha nem próbáltam meg a szakmai pályá­mat elhagyni, bár a 27 év során lett volna módom rá, mint ahogyan hoz­zám hasonló kollégáim közül nagyon sokan ezt meg is tették. Ez azt is jelzi, hogy ehhez a szakmához én nagyon kötődöm, és ha nem tudok szakmai munkát végezni, akkor az egy belső hiányérzetet kelt bennem. Az elmúlt időszakban, beleértve azt, hogy 1997- ben már a 2. blokkon volt egy lerako­dási folyamat, és 1998-ban annak ta­nulságait leszűrtük, ám az ezt követő években a tanulságok megfogalmazá­sa ellenére három blokkon is megis­métlődhetett a jelenség. Ez bennün­ket, azt a szakembergárdát, akik mö­göttem állnak és hasonló gondolko­dásúak, arra késztetett. hogy a már többször elmondott véle­ményünket, amelyet a bekövetkezett üzemzavar és annak kezelése markán­san igazolt, sarkosabban fogalmazzuk meg. Ez bennem úgy csapódott le, és ezt külső szemlélő is érzékelhette, hogy kezdtem nemcsak szűkén reak­torfizikusi szemmel nézni ezeket a történéseket, hanem a 27 év tapaszta­latai arra sarkalltak, hogy vélemény­nyilvánítási lehetőségemmel éljek. Ez a véleménynyilvánítás, hogy kikben milyen benyomást keltett, nem tudom. Bízom abban, hogy a külvilág megítélése, és nem egy ember vélemé­nye az, ami ezt a megbízatást kiváltot­ta. Abban bízom, hogy több ember együttes véleményének az eredménye, hogy felkértek erre a beosztásra. Vi­szont a felkérés elutasítását nem tartot­tam volna etikusnak azon vélemény­nyilvánítás sokasága után, amelyeket az elmúlt időszakban megtettem.- Eléggé mélyponton vagyunk, ho­gyan látod az erőmű jövőjét?- Egyetértek azzal, hogy mélypon­ton vagyunk, de azt nem merem ki­mondani, hogy ennél mélyebben már nem lehetünk, de csak azért nem, mert az élet mindig rácáfol. De komolyra fordítva a szót, az az érzésem, hogy kezdünk ebből az elkeseredett állapot­ból kilábalni. Talán azzal, hogy megkö­töttük a szerződést a TVEL céggel, és már látjuk, mikor mit kell csinálni ah­hoz, hogy az 1-es akna kitakarítása megtörténjen. Van egy határozott csa­pat, mely ennek a munkának a koordi­nálását végzi, és sok szakember segíti ezt a munkát. A TVEL cég energikusan munkálkodik, ráadásul ebben politikai szinten erősítik, ami orosz vonatkozás­ban nagyon fontos szempont. Fontos továbbá az is, hogy a TVEL cégnek a WER erőművek jövője szempontjá­ból presztízskérdés az 1-es tartály kita­karítása, továbbá üzleti érdeke is a Pak­si Atomerőmű üzemidő-meghosszab­bításának lehetőségét minél inkább megteremteni, hiszen az üzemanyag­szállításon keresztül hosszabb távon maradhatunk kereskedelmi partnere. Megnyugtató továbbá az, hogy a média már nem veszi annyira cél­pontba az erőműben kialakult helyze­tet. Fontos az is, hogy a szakembere­ink már a 2-es blokk elindítási lehető­ségével is foglalkoznak, természete­sen a biztonsági kérdések maximális figyelembevételével. Az persze, hogy az indítás mikorra várható, még egy­értelműen nem mondható meg a felvetődő műszaki kérdések megválaszolása előtt, azonban egyre köze­lebb kerülünk ahhoz, hogy erre a válasz megszülethes­sen. Reményeim szerint 2004 nyaráig a 2-es blokkot el tudjuk indítani úgy, hogy az 1-es akna kita­karításához minden szükséges felté­telt biztosítani tudunk. További nagyon fontos ez évre szó­ló feladat, hogy a régió és az atomerő­mű dolgozóinak jövőjét is meghatáro­zó üzemidő-hosszabbítási kérelem be­nyújtásához a szükséges feladatok, a projekttervben meghatározott üteme­zés szerint végrehajtásra kerüljenek. Ebbe az integrált projekt feladatkörbe tartozik, és ugyanúgy fontos a végle­ges biztonsági jelentés elkészítése, amely munka feszített ütemben folyik. Eltökélt szándékunk, hogy blokkja­inkat - bele értve a 2-es blokkot is - megpróbáljuk olyan állapotba hozni, amely a normál üzemi körülményeknek felel meg. Vagyis lerakódásmentes, tiszta kazettáink és minden biztonsági követelménynek megfelelő és névleges teljesítményen üzemelő blokkjaink le­gyenek. A reaktorok és berendezéseik tisztasága a kívánalmaknak megfelelő legyen, és az ennek igazolására szolgá­ló vizsgálatok is elkészülhessenek úgy, hogy a hatósági engedélyeztetésben semmilyen nehézséget ne jelentsen.- Az elmondottak alapján nagyon kemény év elé nézünk.- Igen! Egyszerűen fogalmazva, az üzemzavar rámutatott arra, hogy vala­milyen változást, megújulást kell az atomerőműben végrehajtani. Ez a meg­újulás, amit egyébként egy átfogó in­tézkedési terv feladatai is mutatnak, ez önmagában még kevés. Az igazi válto­zás akkor következik be, ha gondolko­dásmódunkat tudjuk megváltoztatni, amire van esélyünk, hiszen nagyon sok olyan munkatársunk van, akik eddig is tudtak ennek megfelelően gondolkodni. Teljes meggyőződéssel merem azt mondani, hogy a jövőképünkbe meg­fogalmazott célkitűzéseknek igenis van realitásuk. Egyrészt azért, mert a lakossági elfogadottság még az üzem­zavar hatására sem változott olyan mértékben, hogy a célok elérése a tár­sadalmi elfogadottság hiánya miatt nehézségbe ütközne. Másrészt azt is látnunk kell - a zöldeket kivéve hogy minden területen, minden irány­ból, az üzemidő-meghosszabbítás egy elfogadott és megvalósítandó cél. Meggyőződésem, hogy ez a szak­embergárda, amely az atomerőműben van, ezt a munkát meg tudja csinálni. Ehhez azonban hinni kell ebben, ten­ni kell érte, és ugyanazzal a lelkese­déssel kell csinálni ezeket a munká­kat, mint amilyen lelkesedés a koráb­bi, több mint 20 éves problémamen­tes üzemi időszakot jellemezte.- Köszönöm a beszélgetést, ered­ményes új esztendőt kívánok! -Beregnyei-Dr. Kocsis István vezérigazgató 2003. december 12-i hatállyal fel­mentette műszaki vezérigazgató-helyettesi beosztásából Hetzmann Albertet, és helyette Hamvas Istvánt, a Nukleáris Főosztály eddigi vezetőjét nevezte ki.- István! Szerkesztőségünk nevé­ben gratulálok a kinevezésedhez, és arra kérlek, villantsuk fel azt a szak­mai utat, amelyet eddig bejártál! Kezdjük az elején, mikor kerültél az atomerőműbe?- A debreceni Kossuth Lajos Tudo­mányegyetem elvégzése után, 1977. augusztus l-jén kerültem az atomerő­műbe, vagyis már a 27. évemet töl­töm itt. Amikor ide kerültem, az épít­kezés még a nulla szint alatt járt, így módomban volt végig követni az erő­mű technológiai rendszerének min­den építési fázisát. Ilyen szempontból sok ismeretre tettem szert, amely az eltelt 27 év alatt kopott, ezért mindig van mit felfrissíteni. Az első időszakban, felvételem után két és fél évig Budapesten, a KFKI-ban voltam betanuláson. Ebben az időszak­ban jártunk ki külföldre, elsősorban Novovoronyezsbe, megtanulni azokat az ismereteket, amelyek az itteni fizi­kusi tevékenységhez szükségesek. Munkám következő fontosabb ál­lomását jelentette az üzembe helyezés során végzendő reaktorfizikai, úgyne­vezett fizikai indítás méréseinek elő­készítése, mind méréstechnikai, mind pedig mérési módszer tekintetében. Hasonló jellegű feladatunk volt az energetikai indítás reaktorfizikai jel­legű méréseinek a végrehajtásában. Az üzembe helyezést követően, 1987-től nagy erővel fordultam az üzemviteli, pontosabban az üzemel­lenőrzési, zónamonitorozási felada­tok felé. Vagyis azt a feladatkört épí­tettük ki a kollégákkal együtt, ame­lyet most az aktív zónák üzemelteté­sének reaktorfizikai ellenőrzése és felügyelete néven ismerünk. Ennek egyik nagyon fontos eszköze, amely az operátorok számára nagy segítsé­get jelentő berendezés is lett, ez a VE­RONA zónamonitorozó rendszer. Eddig tartott életemben az az idő­szak, amikor aktív oktatóként segítet­tem - elsősorban az üzemeltetésben dolgozó kollégákat - a szükséges re­aktorfizikai és nukleáris biztonsági kérdések megértésében és gyakorlati elsajátításában. Kollégáimmal közö­sen ekkor készítettük el a mostani MÜSZ részbeni elődjének te- —m leinthető nukleáris biztonsági szabályzatot, ami az üzemeltetés szempontjából legfontosabbnak tekinthető gyakorlati szabályo­kat és a biztonsági kérdések megközelítési módját rögzítette. Ezt követően 1992-ben a reaktor­­technikai főosztály vezetője lettem, és a figyelmem elsősorban a biztonsági kér­désekre irányult. Akkor jött létre egy olyan SZMSZ szerinti szervezeti egy­ség, amely munkaköri feladataként már a biztonsági elemzésekkel, a biztonság elvi kérdéseivel foglalkozott. Ebben az időben indult el a paksi atomerőmű biz­tonságának újbóli értékelését megcélzó, úgynevezett AGNES projekt. Elsősor­ban ez a főosztály biztosította a hazai intézményeknek, a KFKI AEKI-nek, a VEIKI-nek és az ERŐTERV-nek a PA Rt. részéről azt a szakmai kapcsolatot, amely nélkül az AGNES program nem, vagy csak nagyon nehezen készülhetett volna el. Az 1994-ben befejezett AGNES projekt alapján történhetett meg - az abban az időben meglehető­sen teijedelmesnek mondható - bizton­ságnövelő intézkedések olyan kiválasz­tása és a prioritásaik meghatározása, amely az elkészült elemzések alapján a biztonságra kimutathatóan a legna­gyobb javító hatást eredményezhette. 1995-ben a reaktorfizikai osztály vezetője lettem, de ez a váltás nem érintette azt a lendületet, amely a biz­tonságnövelő intézkedések végrehaj­tását illeti. Mint reaktorfizikai osz­tályvezető, kollégáim javaslatait kö­vetve figyelmem az üzemanyag-gaz­dálkodás irányába fordult, és ez nem­csak a felhasználás-hatékonyság kér­déseit, hanem az üzemanyagot érintő műszaki szakmai területeket is átfog­ta, de érintette az üzemanyag-beszer­zés stratégiai és kereskedelmi részét is. Úgy gondolom ebben az időszak­ban kollégáim összehangolt munká­ja sok olyan eredményt produkált, amelynek hatására az üzemanyag költségünk jelentősen csökkent. En­nek egyik tényezője például az volt, Hinni kell• és tenni is

Next

/
Oldalképek
Tartalom