Atomerőmű, 2004 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2004-10-01 / 10. szám
14. oldal ATOMERŐMŰ 2004. október VILLAMOS NAP 2004. SZEPTEMBER 11. Tíz évvel ezelőtt, 1994. július 1-jén rendezték meg először a Villamos Napokat, akkor még kétnapos volt az ünnep. Péntek este kezdődött a művelődési központban, ahol első alkalommal tíz főnek adták át az MVM (Magyar Villamos Művek) által alapított Zeusz-díjat. Másnap a Tengelici Oktatási Központ területére vonult ki az erőműves társaság és családtagjaik, ahol szép környezetben számos program szórakoztatta az ünneplőket. A következő években egy napra zsugorodott az ünnep, a Zeusz-díjakat pedig 1997-ben adták át utoljára, akkor 12 személynek. Az 1995-ös Villamos Napon új kitüntetésben, a „Biztonságos Üzemelésért” díjban részesülhetett az 1. és a 3. blokk személyzete. Majd 2000-ben megszületett az „Atomerőmű Kiváló Karbantartója” díj, 2003-ban pedig 29 fő részesült „Vezérigazgatói Dicséret”-ben. Az idei ünnepségen Radnóti István biztonsági igazgató köszöntötte az erőmű dolgozóit és a 25. születésnapját ünneplő Atomerőmű Sportegyesületet, majd hat főnek nyújtott át „Vezérigazgatói Dicséret”-et. (Almagambetov Galij, Bujtás Tibor, Buránszky István, Kovács András Béla, Mittler István, dr. Nemes Imre) Természetesen idén is 20 fő részesült az ,Atomerőmű Kiváló Karbantartója” díjban, amelyet Horváth Miklós karbantartási igazgató nyújtott át az arra érdemesülteknek. Kezdetben mindig egy adott igazgatóság szervezte a Villamos Napot, ám az utóbbi négy évben a Humán Igazgatóság szervezi nagy lelkesedéssel és hozzáértéssel a villamos iparág ezen nagy ünnepét. Az idei rendezvény jó hangulatban, kellemes napsütésben, igazi majális hangulatban telt el, számtalan sport és kulturális programon szórakozhattak az erőmű dolgozói, családtagjaik és ismerőseik. Az előzetes jelentkezések alapján 3000 adag ebédet - töltött káposztát - rendeltek, amely 6000 gombóc elfogyasztását eredményezte. A délelőtti sportversenyek eredménye: I. díj: HŰIG, VTIG, MVIG II. díj: MÍG III. díj: ÜVIG Béka Díj: GVIGH Köszönet mindazoknak, akik aktív közreműködésükkel segítették a rendezvény sikeres lebonyolítását. Iparági labdarúgás Öt év után újra bajnok az atomerőmű csapata Az Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Rt. (ÉMÁSZ Rt.) szervezésében szeptember 24-26. között Sárospatakon került sor az immár 16. Iparági Kispályás Labdarúgás döntőjére, ahová a benevezett több mint húsz csapat közül területi selejtezők után a legjobb nyolc kapott meghívást, köztük a Paksi Atomerőmű Rt. kispályás focicsapata is. Az iparági sportversenyek közül ez az egyik legrégebbi; és talán a legnagyobb küzdelmeket a focipályán élhetjük meg. Itt szeretném megosztani Önökkel Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas magyar tudós 1930-ban papírra vetett gondolatait: „A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze. A sport a test útján nyitja meg a lelket... A sport fogalma nem tévesztendő össze a puszta ügyességgel, a rekordhajhászással, a nyereségvadászással és a legutóbbiakkal együtt járó primadonnáskodásokkal. Ez utóbbiaknak, nemcsak hogy a sporthoz semmi közük, de a sportnak egyenesen ellenségei... A sport elsősorban szellemi fogalom. Egy sportcsapat a társadalomnak kicsinyített képe, a mérkőzés az életért való nemes küzdelem szimbóluma... A sport a játék alatt tanítja meg az embert rövid idő alatt a legfontosabb polgári erényekre: az összetartásra, az önfeláldozásra, az egyéni érdek teljes alárendelésére, a kitartásra, a tettrekészségre, a gyors elhatározásra, az önálló megítélésre, az abszolút tisztességre és mindenekelőtt a »fair play« a nemes küzdelem szabályaira.” Visszatérve az iparági focira, a paksi kollégáink a májusi Zamárdiban lebonyolított sikeres területi selejtező után kellő önbizalommal várhatták a nyolcas döntőt, azonban az utóbbi évek bajnoka, az OVIT Rt., valamint a házigazda ÉMÁSZ Rt. csapata is a bajnoknak járó serleg megszerzését tűzte ki célul. A paksi fiúknak a csoportmérkőzések legelső találkozóján, mindjárt azzal az OVIT-tal kellett megküzdeniük, akik évek óta egy-két kispályás válogatottal megerősítve érkeznek a tornára. A mieink „felvették a kesztyűt”, és rendkivül szervezett védekezéssel, egységes csapatjátékkal nagy küzdelemben 2:1-re legyőzték a nagy riválist. A másik két mérkőzésen előbb a Vértesi Erőmű Rt. (2:0), majd a Démász Rt. (3:1) csapatát legyőzve, csoportgyőztesként várták a másnapi elődöntőt. Itt aztán egy nagyon sima 5:0-s győzelem és gólparádé következett a pesti ELMÜ Rt. csapata ellen, s jöhetett a döntő a házigazda ÉMÁSZ Rt. ellen, akik eddig már vagy 15 gólt szereztek a négy mérkőzésen. A paksi fiúk az eddigi meccseken mutatott zárt védekezéssel, okos játékkal és két apró, de fontos góllal 2:0-ra nyerték a döntőt, s vele az iparági kupát is. A csapat ezzel az iparági focidöntők történetében csúcsot döntött, mindössze két (!) kapott góllal, így a kapus, Pokomi Tamás méltán vehette át a legjobb kapusnak járó különdíjat, és Simon Zoltán is mindössze egy árva góllal maradt el a gólkirályi címről. Mindent egybevetve kiemelkedőt nyújtott a paksi kispályás focicsapat minden tagja, s az 1999-es százhalombattai siker után újra Paksra került a győztesnek járó trófea. Szép volt fiúk! Sipos László „Old boys” tornásztalálkozó Juhász Gábor a résztvevők között Az idén ősszel Sopronban rendezték azt a tornásztalálkozót, ahol az ország egykori tornászversenyzői mutatták be tudásukat, ügyességüket. A versenyzők között szerepelt a PA Rt. üzemviteli igazgatóságának ügyeletes mérnöke, Juhász Gábor.- Városunkban számos sportág meghonosodott, sokan sokféle sportot űznek, de férfi tornászokról nem igen hallani. Te mikor, hogyan kerültél kapcsolatba vele?- Még gyermekkoromban, Kalocsán ismertem meg ezt a sportágat. Az általános iskola harmadik osztályától kezdve a gimnázium befejezéséig folyamatosan tornáztam, azt követően pedig kisebb-nagyobb megszakításokkal. Nagyon remek edzőnk volt, így amikor csapatunk számára nevet kellett választani, egyértelmű volt, hogy más szóba sem jöhet csak kedves „Tanár urunk” országos hírű beceneve, Dixi. Ismert alakja ő a magyarországi tomasportnak. Saját szabadidejében, hobbiból vezette edzéseinket, és vitt bennünket szinte minden hétvégén tomaversenyekre. Akadt a kalocsaiak között válogatott kerettag, de a többség is inkább a középmezőny élén állt. Azok között forogtunk, akik ma már nemcsak a tomasport berkeiben, hanem a médiában is ismertek. A gimnázium befejezését követően elkerültem Kalocsáról, a BME Közlekedésmérnöki Karának Hajógépüzemi Főiskolai Szakán tanultam tovább. Ekkoriban már csak ritkán volt lehetőségem tornázni, és sajnos most sincs rá módom. A találkozókra elmegyek ugyan, de az edzésen nem veszek részt.- Nem hiányzik?- De igen, nagyon hiányzik, ezért is próbálok súlyzózni, nyújtó gyakorlatokat végezni. Ebben a sportban az edzési feltételek nem egyszerűek. Amellett, hogy a szerek költségesek, állandó jellegű termet kell biztosítani. Egy-egy szer felállítása komoly feladat, 4-5 tornász összehangolt munkáját igényli. A balesetveszély miatt nagyon fontos, hogy megfelelő legyen a szerek (gyűrű, ló, korlát stb.) rögzítése is. — Erre a versenyre hogyan készültél?- Nem igazán tudtam felkészülni. Itt Pakson nincs mód az edzésre, Kalocsára kellene átjárnom, de az sem mindig lehetséges. Ennek ellenére egész jól szerepeltünk csapatunkkal, melynek tagjai volt kalocsai tornászokból állt össze. Mindannyian egy gimnáziumba jártunk. Annak idején óriási dolognak számított, ma talán még inkább az lenne, hogy egy gimnáziumban hat olyan képességű tornász álljon rendelkezésre, aki országos szinten képes tartani a lépést a nagy múltú és hírű sportiskolák (pl. KSI - Központi Sportiskola) csapataival. A találkozóról mindig régi klubom tagjai értesítenek, akikkel 10 évig tornáztam, és a mai napig nagyon jó barátságban vagyunk.- Gyermekeid miként viszonyulnak a tornához?- Tetszik nekik, ki is próbálták. Fiam, Gábor 14, Piroska lányom 16 éves. Régebben többször vittem őket Kalocsára, az ipari iskola sportcsarnokába. Ott minden rendelkezésre áll, a szivacsgödörtől kezdve a különböző szerekig. A gyerekek rendszeresen eljöttek velem, ugráltak a szivacsgödörbe, láthatták ennek a sportnak a hátterét, de szakavatott edző, megfelelő eszközök és biztonsági felszerelések híján nem szabad elkezdeni. A találkozókra mindig elviszem az egész családot, és nagyon örülök, ahogy érdeklődve figyelik a programokat, és élvezik az egész rendezvényt.- Milyen volt a találkozó, számodra mit jelentett?- Nagyon nagy élmény volt, mindig örömmel megyek. Az „old boys” története 1994-ig nyúlik vissza. A Győri Városi Tomaszövétségnél született meg a gondolat, hogy gyűjtsük össze azokat az öregfiúkat (vannak köztük 60 év felettiek is), akik valaha tornáztak, és évente egyszer elevenítsük fel a közös emlékeket, élményeket. Jöjjünk össze, tomázgassunk, beszélgessünk. Először Győrben rendezték meg - ami az én gyermekkoromban a magyar torna egyik fellegvárának számított -, majd sorra az ország különböző városaiban. Később az „old boys” kör kibővült, a fiúk mellett a tomászlányok és a ritmikus sportgimnasztikások egykori képviselői is meghívást kaptak. Idén például kellemes meglepetésként ért a hír, amikor a megnyitón a sok szereplő között felolvasták Hermész Anita nevét. Ez azért is érdekes, mert ő lányom testnevelő tanára a Vak Bottyán gimnáziumban, és egyikük sem gondolta, hogy a hét végén az ország másik felén találkoznak majd. Egy-egy ilyen rendezvényen egyébként több száz ember vesz részt. Jó a hangulat, színes programok váltják egymást, mindenki kellemesen érzi magát, és az egész napot áthatja a találkozás öröme.- Köszönöm a beszélgetést, és további sportsikereket kívánok! Lovásziné Anna
