Atomerőmű, 2004 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2004-09-01 / 9. szám
2004. szeptember ATOMERŐMŰ 5. oldal Olimpikonok fogadása Sportegyesület elnöke, és dr. Varga-Sabján László, az atomerőmű törzskari és humán igazgatója köszöntötte előbb Kovács Antit, a város korábbi olimpiai bajnokát, majd a kenus Kozmann Gyurit.- Ebben az egyre terebélyesedő versenyben már önmagában az is ragyogó eredmény, ha valaki eléri, hogy ott lehet - hangsúlyozta Hetzmann Albert, aki arra a legbüszkébb, hogy az ASE nevelő egyesülete a két kiváló sportolónak. Wollner Pál 2004. augusztus 30-án, hétfőn ért haza Athénből az „aranygép”, mely a magyar sportolókat hozta. A vasárnap véget ért olimpiai játékok résztvevőit Budapesten többezres tömeg várta, köztük egy „kis” paksi baráti különítmény is, mely Kozmann Györgyöt köszöntötte, és kísérte Paksra. A magyar küldöttség 8 arany, 6 ezüst és 3 bronzérmet szerzett, összesen 144 pontot gyűjtött a 2004-es athéni ötkarikás játékokon, ahol az országok közötti versengésben a 13. lett. Élete első olimpiájáról bronzéremmel hazatért Kozmann Györgyöt, és Barcelona olimpiai bajnokát, Kovács Antalt hétfőn délután Pakson a Városháza előtt szurkolók százai üdvrivalgással és vastapssal várták. A város, az atomerőmű és az egyesület vezetői kis ünnepséggel és ajándékokkal tették még emlékezetesebbé ezt a napot az olimpikonok, a családtagok, a barátok és a szurkolók számára. Hajdú János polgármester után Hetzmann Albert az Atomerőmű Faddi karatésok sportsikere A Faddi SE Karateszakosztály versenyzői idén immár tíz versenyen vettek részt, melyek közül méltán büszkék a hazai bajnokságokon és a nemzetközi versenyeken elért eredményekre. A Magyar JKA Karate Szövetség május 15-i országos bajnokságán első helyezést ért el Bogárdi Mónika, Sebestyén Kinga, Bitter Tünde és Báli Ervin, második lett Bogárdi Mónika, és egy bronzéremmel gazdagodott Tóbi Csaba. Két faddi sportoló június 19-én kijutott Prágába, a Gyermek és Ifjúsági Európa-bajnokságra, ahol Berta Dániel aranyérmet, Sebestyén Kinga értékes negyedik helyezést szerzett. A karate, a dan, a kju, a kumite és a kata szavakat hallva és olvasva elbizonytalanodunk, nem is tudjuk biztosan, hogy miről is van szó. „A karate ázsiai eredetű harcművészet, illetve az ezen alapuló küzdősportok összefoglaló neve ” — tudtam meg Báli Ervintől, a faddi és tolnai karatésok edzőjétől. A test meghatározott pontjaira mért ütések, rúgások, bökések és ezek védésének technikája. Mindegyik irányzat két fő részből, az imitált ellenféllel szemben bemutatott formagyakorlatokból (kata) és a tényleges küzdelemből (kumite) áll. A felkészültség mértékét tanuló- (kju) és mester(dan) fokozatok jelölik. A karate szó szerinti jelentése: puszta kéz, a gyakor„Az a nő, aki tud karatézni, FÉLELMETES ELLENFÉL tud lenni." (Hernádi Miklós) lásának célja a szellemi és testi képességek fejlesztése. így nagy nevelő értéke van, mindemellett gyakorlati haszna is, hiszen a képességek megfelelő fejlesztésével, a technikák elsajátításával képessé tesz az önvédelemre is. A gyakorlás nagy fegyelmet és önfegyelmet követel, sokféle ismeret harmonikus összehangolására késztet. Gyakorlással el kell sajátítani a jó tempóérzéket, a tökéletes helyzetfelismerést, a helyes ritmus kialakítását. A formagyakorlatok stílusonként változnak, kifejezve az irányzat felfogását, küzdőmodorának értelmezését. A fogalmak értelmezése után viszszatérve a jelenbe, az idei nyári edzőtábor során a tizennyolc vizsgázóból valamennyien sikeres vizsgát tettek, és magasabb övfokozatba léphettek. „A faddi sportegyesületnek nemcsak egyénekből álló szervezetre van szüksége, hanem CSAPATRA, ÖSSZETARTÁSRA, EGYÜTTES SZELLEMRE is!!! És ebben a szakosztályban büszkék vagyunk erre! MI EGY CSALÁD vagyunk! Semmi sem fémjelzi jobban ezt, mint egy közös edzőtábor, ahol napi három edzés után van energia röplabdázni, focizni, közös programokat szervezni kicsiknek, nagyoknak egyaránt ” - tájékoztatott Herczig Gábor szakosztályvezető. Az idei évben terveik között szerepel még további öt versenyen való részvétel, ami az előző évhez képest kiegészül a világkupával és egy romániai nemzetközi versennyel is. A hagyományossá váló hazai versenyüket, az immár IV. SEIKEN-kupát október másodikán, szombaton fogják megtartani a faddi sportcsarnokban, ahová szeretettel várnak minden érdeklődőt. Sajnos anyagi gondjaik nehezítik a Faddi SE Karateszakosztály további sikeres működését, s kénytelenek támogatókat keresni, mert a Faddi Önkormányzat által biztosított támogatás az idei évben nem tudja fedezni a teljes költséget. Az eddigi eredményeik és a jelzett terveik megvalósítása érdekében, kérik a környékbeli leendő szponzorok támogatását, amiért cserébe vállalni tudják az esetleges reklámfeliratok hordozását a versenyzőik mellényein. Sípos László KALOCSA Vidám alkotómunkával telt meg a ház Sikeres évtizedet tudhat maga mögött a Kalocsai Képzőművész Alkotótábor, melynek tagjai az érseki város majdnem minden jellegzetes épületét, terét, utcáját vászonra vetették. Hagyomány, hogy az alkotótábor munkáiból kiállítást rendeznek a Városi Galériában. Az idei tárlat szeptember 5-ig volt látogatható. A megnyitón elsőként a Pellegrini énekegyüttes varázsolta el a közönséget, majd Aspeiján Istvánná, a művelődési központ igazgatója lépett mikrofonhoz. „Az elmúlt évek leghomogénebb és egyik legjobb kiállítását látják" - vont mérleget az igazgató, majd felidézte az alkotótábor életének főbb állomásait, nehézségeit, buktatóit és örömteli perceit, tudniillik ebből is, abból is bőven kijutott. Rámutatott: az idei tábor résztvevői, szám szerint kilencen - Balogh Györgyi, Farkas Ferenc, Hubert László, Lakatos Ervin, Molnár István, Papp Nikolett, Porkoláb Magdolna, Török Ferenc, Vadvári Katalin ezúttal is szabadon, kedvükre alkothattak. Loibl László alpolgármester, aki a város önkormányzata nevében ajánlotta a kiállítást az érdeklődők figyelmébe, s mondott köszönetét az alkotóknak, úgy fogalmazott, hogy „a képek nyugalmat és harmóniát árasztanak, és nemcsak azért, mert minden egyes alkotót egyéni képlátás, színvilág és technika jellemez, hanem azért is, mert sokan, akik nap mint nap eljárunk egy-egy épület előtt, talán fel sem tűnik számunkra annak szépsége, egyedi bája, s csak akkor döbbenünk meg ezek szépségén, amikor a festményeken viszontlátjuk azokat. Mai, zilált hétköznapokkal telezsúfolt világunkban többek közt ezért is jelentenek valóságos felüdülést ezek az alkotások. Bohém társaság tölti meg sistergő vidámsággal nyaranta a művelődési központ folyosóit, emeleti termeit és a festőién szép udvart. (Az épületben idén ősszel kezdi meg működését a kalocsai Tömöri Pál Főiskola). Az összeszokott társaság tagjai a vidám együttlét alatt igyekeznek teret engedni alkotói képzeletüknek, egyedi látásmódjuknak, megörökíteni a város és környéke főbb látnivalóit, művészi szempontból érdekes, megkapó pillanatait, hogy aztán a tábor végeztével önálló kiállítás keretében tárják a nagyközönség elé elkészült munkáikat. Az együtt dolgozás évente tartogat újdonságot, szépséget számukra, melyből kiindulva mindannyiszor sikerül valami meglepőt, egyedit létrehozni. A táborlakók egybehangzóan állítják, hogy a hétköznapok rohanása után a Kalocsán töltött idő valóságos felüdülést jelent számukra. A legelső művésztelep Búkor Tibor rajztanár vezetésével kezdte meg működését, majd Bolyki Lajos iránymutatása mellett bontogatták szárnyaikat a művészpalánták, akiknek többsége a szegedi Tömörkényből került ki, de sokan voltak olyanok, akik már képzőművészeti főiskolásként jöttek Kalocsára, ahol inspiráló közeg, barátságos légkör fogadta őket, ugyanakkor megteremtette a lehetőségét annak, hogy kifejlesszük egyéni látásmódunkat, rátaláljunk a saját hangunkra. Most már nem a látvány valósághű leképezése a cél, hanem önnön belső világának kitárulkozása, megmutatása. Miklós Imre Rendelőavatás Simontornyán Lapunk júniusi számában beszámoltunk arról, hogy a PA Rt. vezetése együttműködési megállapodást írt alá Simontomya önkormányzatával. Ennek keretében az erőmű segítséget nyújtott a 2. sz. orvosi rendelő felújításának megkezdéséhez és az általános iskola süllyedő épületszámya talajmechanikai vizsgálatainak befejezéséhez. Csőszné Kacz Edit polgármester asszony szeptember 2-ára hívta a PA Rt. képviselőit, hogy tájékoztatást adjon a történtekről. A vendégeket a városközpontban lévő színpadon a gimnázium táncegyüttesének műsora fogadta, majd elsétáltak az orvosi rendelőhöz. Nagyszámú érdeklődő előtt a polgármester asszony jelentést tett, hogy a támogatásként kapott pénzt takarékosan és hasznosan használták fel, a kitűzött célokat teljesíteni tudták. Kováts Balázs, a PA Rt. térségi kapcsolataival foglalkozó szakembere az avató beszédében elmondta, hogy az erőmű a lehetőségeinek határain belül igyekszik segíteni a reális közösségi célok megvalósulását. A cég a régió motorja, ahonnan Tolna megye ipari bevételének csaknem 80%-a származik. Egy ekkora létesítménynek vannak térségi és regionális erkölcsi kötelezettségei, amelyeknek józan mértékben, mérlegelve a körülményeket és prioritásokat, igyekszik eleget tenni. Azt kívánta, hogy a simontomyaiak a gyógyítás mellett egyre növekvő arányba a megelőzési célokra használják a felújított rendelő által nyújtott lehetőségeket. Az ünnepély végén táblát helyeztek el az épületen, amely a PA Rt. segítségnyújtására emlékeztet. Díjkiosztás Lezárult a 2004. évi parlagfűgyűjtési akció. Augusztus 11-én Pakson, a tekézőben ünnepélyes keretek között hirdetett eredményt az „Együtt a parlagfű ellen” Alapítvány. A díjakat dr. Varga-Sabján László, az alapítvány elnöke adta át. Idén június 14. és július 16. között, öt héten át lehetett gyűjteni, és tövestől leadni a parlagfüvet az alapítványnál. A leadott parlagfűért tombolát kaptak a családok, mellyel értékes ajándékokat nyerhettek. Az idén 1.856.550 db növénnyel kevesebb okozott allergiát Paks környékén, mivel ennyit gyűjtött be a 24 vállalkozó. Az első helyezett Fink Márton és családja 285.000 leadott fűvel hétéjszakás balatonfüredi nyaralást nyert. A második helyezett Borsi Gábor és családja 265.000 leadott fűvel hatéjszakás poroszlói üdülést kapott. A harmadik helyezett Lénáit Józsefné 251.800 leadott fűvel egy kerékpárt vehetett át. A kiadott tombolajegyek sorsolásán nagyon értékes jutalmakat nyertek a szerencsések. A nyeretlen tombolajegyek virágpalántajegyre válthatók, melyek jövő év májusában kerülnek kiosztásra. Wollner Pál Ünnepi testületi ülés Kitüntették Gerjen polgármesterét Augusztus 19-én rendkívüli testületi ülést tartott Gerjen Község Önkormányzata. Az ülés ünnepi jellegét az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából Molnár József polgármesternek átadott kitüntetés adta. ._____ Molnár József polgármester a kitüntetés átvételekor elmondta, hogy jó alapokat kapott elődeitől, s csak ezt kellett folytatnia a mai körülmények között. A belügyminisztériumi kitüntetést Dr. Kun József, a Tolna Megyei Közgyűlési Hivatal vezetője adta át. A Köz Szolgálatáért Érdemjel bronz fokozata kitüntetést polgármesterünk a „településfejlesztésben elért kiemelkedő eredményéért, s az újszerű, piaci módszereknek a községfejlesztésben való meghonosításáért" kapta az elismerést. ATOMERŐMŰ Kiadja a Paksi Atomerőmű Részvénytársaság Felelős kiadó: Dr. Kocsis István vezérigazgató Nyomdai előállítás: Séd Nyomda Kft., Szekszárd, 2004, szeptember Felelős vezető: Katona Szilvia ügyvezető • Szerződésszám: 4500021612 Főszerkesztő: Beregnyei Miklós * * * Főszerkesztő-helyettes: Lovászi Zoltánná. A szerkesztőség tagjai: Enyedi Bernadett, Gyulai János, Hadnagy Lajos, Majoros János, Medgyesy Ferenc, Sipos László, Wollner Pál Szerkesztőség címe: Paksi Atomerőmű Rt. Tájékoztató és Látogató Központ, Paks, Pf. 71. 7031, Telefon: 75/507-431, Telefax: 1/355-7280, Internet: www.npp.hu Tördelőszerkesztők: Kertai Edit, Dombi Viktória • Korrektor: Patyi Orsolya