Atomerőmű, 2004 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2004-01-01 / 1. szám
12. oldal ATOMERŐMŰ 2004. január KI MIT GYŰJT? 3 Tisztelt Olvasók! Új rovatot indítunk ebben az évben, megpróbálunk információkat adni kollégáink gyűjtőszenvedélyéről. Természetesen ezen szándékunk csak akkor valósulhat meg, ha értesülünk arról, ki milyen tárgyakat gyűjt. Mostani számunkban Hegedűs Zsigmond kőzetgyűjtő mutatkozik be, aki a villamos és irányítástechnikai műszaki osztályon dolgozik. Bár az Intranetén több fotón mutatja be gyűjteményének jelesebb darabjait, mégis arra kértem, hadd készítsek én is néhány fotót gyűjteményéről. A kérésnek engedve, Táncsics úti lakásán látogattam meg, amely lakás egy kis múzeum képét nyújtja, hiszen a szobákban szebbnél szebb kristályok láthatók. Zsiga, mint a vérbeli gyűjtők, minden darabról hosszan tudna beszélni, ha hagyná az ember, és nem ugrálnánk kérdéseikkel egyik tárgyról a másikra. Nem csak a tárgyait mutatta meg, hanem ismereteket is átadott, amikor nagyítóval a kezében olyanokra hívta fel a figyelmemet, amit én nem vettem észre, mert ismereteim hiányosak voltak. Elmondása szerint gyerekfejjel tetszettek meg neki a kövek, amikor a Fehérvári utat építették, ott figyelt fel a kövek szépségére. Később, mikor a Duna túlsó partjára mentek játszani, fürödni, ő már kalapáccsal a kezében lépkedett a parti köveken. Tőle tudtam meg, hogy a Duna túlsó partjának kövezéséhez csóti hegyi andezitet használtak. Mára már megtanulta másképp nézni a környezetét, olyan dolgokat fedez fel egy eldobandónak látszó kövön, amit mi észre sem veszünk. Sokat barangol a Duna mindkét partján, ahol több alkalommal talált mamut fogakat, illetve a Paksra oly jellemző lösz „termését”, a löszbabát gyűjtögeti nagy szorgalommal, mert ez a kotyogó kő az egyik kedvence. Hosszan lehetne még beszélni arról az élményről, amelyet a látogatásom alatt szereztem, ám a hely szűkössége miatt inkább a képek beszéljenek. Beregnyei Labdarúgásunk története CD-n Komáromi János feldolgozásában már hozzáférhető futballtörténetünk eddigi legteljesebb és legpontosabb összefoglalója. „Ismerjük meg a múlt sikereit, és tanuljunk az elkövetett hibákból!” Ez a mondat is szerepel abban a köszöntőben, mely a Magyar Labdarúgás Története - a kezdetektől napjainkig címet viselő lemezhez csinál kedvet. Komáromi János hároméves munkájának gyümölcse ez a könnyen kezelhető, áttekinthető összefoglaló anyag. A CD-n megtalálhatóak a válogatott meccsek, a bajnoki idények, klubjaink, de információt szerezhetünk egyes labdarúgókról és a sportág magyar legjeiről. A kronológiai áttekintés nem szorítkozik a labdarúgásunk eseményeire, sőt! Mivel a sport nem önmagában létező, hanem politikai, gazdasági, nemzeti és nemzetközi események által befolyásolt terület, ezért a szerző ezekre való tekintettel rendszerezte a terebélyes, 100 MB-ot kitevő anyagot. Az összefoglalót tehát mindenkinek jó szívvel ajánlhatjuk, aki számára az elmúlt néhány évtizedben labdarúgásunk nem veszítette el különleges vonzerejét, méltóságát, és mindazoknak, akik érdeklődnek gazdag tartalma iránt. A lemez beszerezhető a boltokban, érdeklődni pedig a 75/510-156-os vagy a 20/3640-984-es számon lehet. ve 2004 jelentősebb versenysport-eseményei Idén is számos kiemelkedő sporteseményt tartanak Magyarországon. Februárban a műkorcsolya Európa-bajnokságot, márciusban a fedett pályás atlétikai világbajnokságot rendezik a Budapest Sportarénában, majd augusztusban Kecskeméten kerül sor a négyes fogathajtó világbajnokságra, míg decemberben hazánk öt városában tartják a női kézilabda Eb-t. Bizonyára sokakat a televízió képernyője elé szögez a júniusban Portugáliában zajló labdarúgó Európa-bajnokság és az idei esztendő legkiemelkedőbb sporteseménye, az augusztusi athéni nyári olimpia. Bizonyára jó hír a technikai sportok kedvelőinek, hogy az idén a Forma-1 küzdelmeiben magyar pilóta is szerepel. ízelítőül lássuk az idei jelentősebb versenysporteseményeket havi bontásban. JANUÁR - 11.02.1. Labdarúgó téli terembajnokság, döntő: Debrecen FEBRUÁR - 2-8. Műkorcsonya Európa-bajnokság, Budapest, Sportaréna MÁRCIUS - 5-7. Fedett pályás atlétikai VB, Budapest, Sportaréna • 7. Forma-les Ausztrál Nagydíj, Melbourne ÁPRILIS - 4. Forma-1 -es Bahreini Nagydíj, Bahrein • 25. Forma-l-es San Marinó-i Nagydíj MÁJUS - 1-2. Kajak-kenu olimpiai válogató, Szolnok • 9. Forma-l-es Spanyol Nagydíj, Barcelona • 14-16. Cselgáncs Eb, Belgrad • 20-23. Kajak-kenu Eb, Poznan • 23. Forma-l-es Monacói Nagydíj, Monte-Carlo • 29.-06.16. Férfi sakk Eb, Antalya • 30. Forma-l-es Európa Nagydíj, Nürburgring JÚNIUS - 4-6. Kajak-kenu Világkupa, Szeged • 11-13. Kajak-kenu országos bajnokság (olimpiai válogató), Szeged • 12.-07.4. Labdarúgó EB, Portugália • 13. Forma-l-es Kanadai Nagydíj, Montreal • 20. Forma-I, Egyesült Államok Nagydíja, Indianapolis • 21.-07.4. Angol Nyílt Teniszbajnokság, Wimbledon JÚLIUS - 2-4. Vitorlázó Kék Szalag nagyhajós verseny, Balatonfüred • 4. Forma-l-es Francia Nagydíj, Magny-Cours • 25. Forma-l-es Német Nagydíj, Hockenheim • 31.- 08.1. Kajak-kenu maratoni vb, Bergen AUGUSZTUS - 4-8. Négyes Fogathajtó VB, Kecskemét • 13-29. XXVIII. NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK, ATHÉN • 15. Forma-l-es Magyar Nagydíj, Hungaroring • 18-27. Sakk női és férfi bajnokság, Budapest • 29. Forma-l-es Belga Nagydíj, Spa- Francorchamps SZEPTEMBER - 12. Forma-l-es Olasz Nagydíj, Monza • 18-19. Atlétikai világdöntő, Monte-Carlo • 26. Forma-l-es Kínai Nagydíj, Sanghaj OKTÓBER - 10. Forma-l-es Japán Nagydíj, Szuzuka • 14-17. Cselgáncs junior világbajnokság, Budapest • 14- 31. Sakkolimpia, Spanyolország • 19- 23. Bécs-Budapest Szupermaraton • 24. Forma-l-es Brazil Nagydíj, Sao Paulo NOVEMBER - 19-21. Teremkerékpáros világbajnokság, Tata DECEMBER - 1-4. Ökölvívó férfi országos bajnokság • 9-19. Női kézilabda Európa-bajnokság, Magyarország Az MTI Adatbank felhasználásával szerkesztette: Sipos László Sportcsillagok gálaestje A magyar sportújságírók 1958 óta minden évben megválasztják az év női és férfi sportolóját, csapatát, szövetségi kapitányát és edzőjét. A Paksi Atomerőmű Rt. 2003-ban is kiemelt főszponzorként állt a magyar sport évzáró látványos eseménye mögé. Cégünket dr. Kocsis István vezérigazgató, valamint dr. Varga- Sabján László törzskari és humán igazgató, míg az Atomerőmű Sportegyesületet annak első embere, Juhász Sándor és a kosarasok csapatkapitánya, Mészáros Zalán képviselte a Budapest Kongresszusi Központban megrendezett impozáns gálán. A több mint háromórás, színvonalas műsorban színpadra lépett Szentpéteri Csilla zongoraművésznő valamint több híres magyar és külföldi előadó mellett a Tűzvirág Néptáncegyüttes is. Két fellépésük egyaránt remekül sikerült, hosszan tartó tapssal jutalmazta őket az ország legjobb sportolóiból, az őket támogató szponzorokból és vezető politikusokból álló közönség. A sportújságírók szavazatai alapján a hölgyeknél Kovács Katalin (kajak) megvédte címét. Az uraknál Annus Adrián (atlétika, kalapácsvetés), az edzők versengésében Fábiánné Rozsnyói Katalin (kajak), míg a kapitányoknál dr. Kemény Dénes (férfi vízilabda) győzött. Utóbbival együtt ünnepelhetett a Keménycsapat, a férfi vízilabda-válogatott is, mivel az együttes világbajnoki címe egyben a Legjobb Csapat díját is eredményezte. Dr. Kocsis István vezérigazgató a rendezvény egyik főtámogatójának első embereként nekik, a képen látható vízilabdázóknak adott át díjat, akik 30 éves szünet után aratott világbajnoki sikerükkel megelőzték a férfi kézilabdaválogatottat (vb 6. hely) és a női kajak négyest. Vöröss Endre Országos bajnok túraversenyző csapat Monet és barátai Olvasóink közül bizonyára sokan hallottak arról a kiállításról, amelyet a Szépművészeti Múzeumban láthatunk még március idusáig. A nagy impreszszionista mesterek seregszemléjén több mint harminc európai és amerikai gyűjteményből érkeztek festmények, rajzok és szobrok a bemutatóra. Arról is hallhattunk, hogy elég sokat kell sorban állni, amíg bejuthatunk a terembe, és a belépő sem olcsó, felnőtteknek 1.700 Ft. Ennek ellenére, aki teheti, ne mulassza el ezt a rendkívüli lehetőséget, és gyönyörködjön egy-két órát Monet és barátai alkotásaiban. A kiállításhoz 368 oldalas katalógus készült, amelyet a Látogató Központban az érdeklődők rendelkezésére bocsátunk. -Sz-A 2003. évi Országos Természetjáró Tájékozódási Csapatbajnokság véget ért. Az ünnepélyes eredményhirdetésre a Magyar Természetbarát Szövetségben 2003. december 15-én került sor. Ebben az évben tizenhét helyszínen rendeztek versenyt az ország különböző tájegységein. Az első versenyt az Atomerőmű Természetjáró Szakosztály rendezte BAKANCSOS ATOM-KUPA néven március 16-án. Az utolsó versenyre Mátraházán került sor október 25-én, MÁTRAKUPA néven. A utolsó verseny érdekessége volt, hogy előtte való napon hullott le jelentős hőmennyiség a Mátrában. A különböző életkori kategóriában lebonyolított bajnokságban (A, A36, A50 és A60) az Atomerőmű Természetjáró Szakosztály részéről négy csapatban veszünk részt már évek óta. A tizenhét versenyből ebben az évben tizenkettőn szerepeltünk. Ez kb. 200 km gyaloglást jelent, melyet terepen kellett megtennünk. A tájékozódási túraversenyek lebonyolításáról annyit kell tudni, hogy térkép alapján kell ellenőrző bójákat megtalálni időre. A versenyfeladatok között szerepel szerkesztési feladat, menetidő számítási és úthossz meghatározási feladat. A versenypályán elhelyeznek ún. tévesztő bójákat is. Van menetfésű és ítiner feladat is. Tehát ebben a versenyben nemcsak az erőnlét számít, hanem szükséges matematikai, mértani, tájékozódási, iránymérési, és térképészeti ismeret is. Az idén újabb sikerről számolhatunk be, mert az „A” kategóriában a NYOM-ASE (Végh Brigitta, Jakab Albert, Baksa Tamás, Miklós Ákos, Fercs Lajos) kategóriájában első helyezést ért el. Az országos bajnoki címet immár harmadszor nyerték el. Ugyanebben a kategóriában induló PAMACS csapat (Jakab Éva, Török Erzsébet, Bakos Ivett, Polyóka Zoltán) 11. helyezést ért el. Áz „A50” kategóriában induló két csapat közül az ATOM-SV (Adorján Antalné, Adóiján Antal, Péter Imre, Lukács Vilmos) második helyezett lett. A PARTOSOK csapat (Gálffy Dezsőné, Wollner Pál, Dománszky Zoltán,) ötödik helyezett lett. Gratulálunk az elért eredményekhez! Wollner Pál