Atomerőmű, 2003 (26. évfolyam, 1-12. szám)
2003-05-01 / 5. szám
2003. május ATOMERŐMŰ 15. oldal Egy tűzoltó dinasztia alapítója Kevés ember lehet az erőműben, aki nem ismeri Csőglei Istvánt, sőt az erőmű látogatására érkezők közül is sokan megismerik, hiszen évek óta vezeti a látogató csoportokat.- Pista bácsi! Hogyan lettél tűzoltó?- 1949-ben lettem önkéntes tűzoltó Szedres községben, ugyanis ott laktunk. Mivel a mezőgazdaságból megélni nem lehetett, Budapestre mentem, ahol utolért a sorozási behívó. Nem akartam katona lenni, ezért a Ganz Vagongyárban járőröző állami tűzoltóktól kértem tanácsot, hogy mit tegyek. Ők javasolták: vagy rendőrként, vagy tűzoltóként úszhatom meg a katonaságot. A tűzoltókat választottam, és teljesítettem szolgálatot Makón, Bázakerettyén, Budapesten, Bonyhádon, majd tisztiiskola ismét Budapesten, és végül Szekszárdra kerültem.- Az erőművel mikor kerültél kapcsolatba?-Az 1960-as évek jogszabályi előírása szerint a nukleáris kérdésekkel Csőglei István kapcsolatos téma a tűzoltósághoz tartozott, és mint megyei parancsnokhelyettes, konkrétan hozzám. Amikor 1966-ban aláírták az államközi szerződést egy atomerőmű felépítéséről, a megye részéről én koordináltam a ránk eső feladatot, Horváth Bélával „Az önzetlenség igénytelen katonái az önkéntes tűzoltók. ” Tüzek és tűzoltók Faddon 1893-2001. és Bach Jóskával hárman csináltuk végig az építkezést. 1967. április 12- én ott voltam az atomerőmű helyének kijelölésén, amelyet 100-150 tagú bizottság végzett. Amikor 1986-ban nyugdíjaztak, felkért az atomerőmű szaktanácsadónak.- Már nem vagy aktív tűzoltó, viszont aktivan kutatod és dolgozod fel a tűzoltóság történetét.- Igen, a most megjelent könyvem all. kötet, amely a faddi tűzoltóság történetét tátja az érdeklődők elé. A tizenegy kötet néhány darabját két kollégámmal, Márton Pistával és Velencei Istvánnal írtuk, így a paksi, a tamási és a dunaföldvári tűzoltóság történetének feldolgozása közös munka.- Milyen terveid vannak még?- Nagyon sok anyagot gyűjtöttem össze a levéltárakból, amelyre támaszkodva meg kellene írni a bonyhádi és a tolnai tűzoltóság történetét is. Közel negyven évig voltam aktív tűzoltó, igen sok élményem van, ezeket kellene egy újabb kötetben közreadni, és a munkám folytathatja a fiam és az unokám, ugyanis ők is tűzoltók. - béri -Tűzoltók másodállásban Az atomerőmű tűzoltóságán dolgozunk mind a ketten, mutatkozik be Ambach Ede szerparancsnok és Haaz József gépkocsivezető.- 2003. március elején indítottuk be Pakson a Dózsa György u. 31. szám alatt AMBACHAAZ Kft. néven gumijavító műhelyünket. Legfontosabb tevékenységünk a gumijavítás, illetve a hozzá kapcsolódó egyéb tevékenységek, a vulkanizálás, kerékkiegyensúlyozás. Nyitva tartásunk hétköznap reggel héttől este hétig, szombaton pedig délután négyig várjuk az ügyfeleket.- Mi adta az ötletet ilyen másodállás folytatására?- Az atomerőmű tűzoltóságán dolgozunk és a munkarendünk adta lehetőséget használjuk ki, mivei sok a szabadidőnk (24/48 órás munkarend). Ezenkivül felváltva dolgozunk, így el tudjuk látni ezt a tevékenységet is. — Mi a tervezett jövő? — Természetesen még jó darabig szeretnénk tűzoltók lenni. Az ember a mai világban nem élhet úgy, hogy a munkahely biztosan kitart majd nyugdíjig. Ezért úgy érezzük, mindenképpen van egy terület, amiben ki tudjuk próbálni magunkat. Ha netán valami miatt - pl. egészségügyi okok miatt - a főállásunkat nem tudnánk folytatni, legyen egy olyan pont, egy biztos háttér, ahol tovább tudunk dolgozni. Ezenkívül szeretjük is mind a ketten csinálni ezt a tevékenységet is, hisz gyerekkorunk óta a gépkocsik érdekelnek bennünket.-További sikert kívánunk e tevékenység folytatásához is! Wollner Pál Masszázs - a behúzott fékek oldása Idegeskedés, a túlzott stressz, a nyüzsgő és szinte dübörgő élet, a fokozott zaj, a közvetlen környezetünk fizikai-, szellemi- és lelki hatása naponta ér bennünket és így gyengíti az ellenálló képességünket, utat nyitva a különböző betegségeknek. Egy másik következmény - ami látható is - görcsösen viselkedünk. Egyik barátom találóan fogalmazott egy, a belső egyensúlyát vesztett ember kapcsán: „Behúzott kézifékkel közlekedik.” Ezért öngyógyító képességünk erősítése ma fontosabb, mint bármikor korábban. „Mens sana, in corpore sano” - ép testben ép lélek - tartja a latín mondás. A Duna partján élő embernek az egyensúlyt nem kell hangsúlyoznom, most inkább a masszázs jótékony hatására szeretném a figyelmet irányítani. Selye János professzort idézve „a szükséges és elégséges stressz” része életünknek, így a tevékeny munka nem vezet egészségkárosodáshoz. Szervezetünk alkalmazkodik a rövid ideig tartó izgalmi állapothoz, fokozott erőkifejtésre képes a vészhelyzetekben. Gondoljuk csak végig, egy váratlan helyzetben, a normál egyensúlyi állapotból kibillenve gyorsul a szívverésünk, nő a vérnyomásunk, fokozódik az izomtónusunk, a légzésünk kapkodóvá válik és nyugtalanság lesz úrrá az emberen. A természetes stresszhelyzetek rövid ideig tartanak, a veszély elhárítása oldja a feszültséget, a test és a lélek felszabadul, visszatér minden a nyugalmi, egyensúlyi állapotba. A modem élet folyamatos terhei miatt nehezebben tudunk túljutni a fokozott izgalmi állapotokon. A folyamatos feszültség, a megoldhatatlanul kilátástalan helyzet (a munkahelyi problémák, a tartósan megromlott kapcsolatok stb.) idő előtti egészségromláshoz vezethet, ha nem tanuljuk meg kiengedni a behúzott fékeinket. A szorongás, a felgyülemlett feszültség oldására kiválóan alkalmas a kertészkedés, a zenehallgatás és a meditáció. Az utóbbi tanács olyan régi, mint maga a történelem. Nem a keleti népek kiváltsága, amikor a vízparton a hullámokat, vagy a táncoló lángot figyeljük, nem is tudunk róla, mégis meditálunk. A masszázs is hasonlóan hat, és legalább olyan ősi kincse az emberiségnek, mint a meditáció. Adatok bizonyítják, hogy a kínaiak már ötezer éve használják a különböző masszírozási technikákat. A masszírozási technikák legfőbb formája a test bizonyos szöveteire, különösen az izmokra, az ínszalagokra hat. A kézi masszázs egyik célja, hogy ellazítsa a nyak, a vállak, a kezek, a hát és a lábak izmait, másik célja, hogy serkentse az adott terület vérellátását, és e hatásokon keresztül nyugtatóan, de ugyanakkor pezsdítően hasson az egész szervezetre. A masszázs közvetve serkenti a sejtszintű anyagcserefolyamatokat („zsírégetés”), a méreg- és salakanyagok távozását és növeli a kötőszövetek feszességét is. Pakson a Tanuszodában (bejelentkezés telefonon: 75/411-294) még május végéig van lehetőségünk kipróbálni a frissítő svéd-, a lazító sport-, és a meditációt is segítő gyógymasszázst. Kis Ágnes (telefon: 20/32-666-72) fizioterapeuta, gyógymasszőr és Varga László (telefon: 20/314-1696) labdarúgó edző, maszszőr a tanuszoda nyári bezárása alatt nem hagyják cserben a regenerálódni vágyó vendégeiket, június elsejétől már a paksi lakótelepen várnak bennünket. Sípos László Üzemeltetési Mutatók 2002. A Paksi Atomerőmű Rt Rendszertechnikai osztály, Üzemellenőrzési csoportja összeállította és kiadásra került az Üzemeltetési Mutatók 2002 című kiadvány. A 28 oldalas A5 méretű, szép kivitelű kiadvány tartalmazza a PA Rt. üzemeltetési mutatóit 1983 óta. A kiadvány érdekessége, hogy a számadatok és grafikonok mellett 9 db színes fotó díszíti a kiadványt. A fotók a nemrégen megalakult Paksi Fotósok Baráti Köre egy-egy tagjának alkotása. A kiadványhoz csatolt CD lemezen nagyon sok egyéb információ is megtalálható. Az alkotók: Wollner Pál: Gesztenyesor; Laurinyecz Pálné: Szerelem; Csonka Edit: Balatonfured, sétány; Száméi László: Katlan; Boa András: Vonulás; Magyar Zoltán: Tüskék; Vincze Pál: Gyöngyök; Jakab Albert: Nyiladék; Ötvös Miklós: Őszi színek. Wollner Pál Paksi Atomerőmű Részvénytársaság Paks Nuclear power Plant Ltd. ÜZEMELTETÉSI MUTATÓK 2002 PERFORMANCE INDICATORS 2002 Duna-korzó 10.00- 18.00: Virágkiállítás és vásár 10.00: Halászléfőző verseny 13.00: Halászléfőző verseny eredményhirdetése 14.00: Sétahajózás a Dunán, a Duna megkoszorúzása 14.15: 100 galamb a levegőbe röppen 15.00- 16.00: „ Kölyökparty ” - Pap Rita és Bodnár Attila műsora 16.10-16.40 „Kettőnkről szólt" - Inflagranti együttes műsora 16.50- 17.40: Paksi Öröklfjak Táncegyüttes műsora 17.50- 18.20: „ Minden út Romába vezet" Füsti Fecskék együttes műsora 18.30-19.30: Szekszárdi Bartina Táncegyüttes műsora 20.00- 22.00: „Nehéz a boldogságtól búcsút venni" Apostol együttes él koncertje Erzsébet Szálló mögött, Vízi-színpad 10.00-13.00: A tűzoltóság programjai.Technikai bemutató, tárgykeresés habban, vízipóló, habzuhatag 10.00-13.00: Kézműves foglalkozások: gyöngyfűzés, sógyurma, forgácsbáb 10.00-13.00: Gyermek arcfestés 14.00-16.00: Amatőr művészeti gyerekcsoportok bemutatója: Tűzvirág Táncegyüttes, Koktél Táncegyüttes, Party Táncklub, Csillag Show-Tánc Egyesület, Paksi Báb-Mazsorett Egyesület, Mazsorett és Modern Tánc Egyesület 16.00-17.00: Holló együttes vidám műsora HORVÁTH IMRE (1932-2003) 2003. április 23-án Horváth Imre (Villamos Üzemviteli Osztály) otthonában elhalálozott. Hosszú időn keresztül - az orvosi utasításokat betartva - szedte a gyógyszereket. Mindent elkövetett, hogy egészsége helyreálljon. Horváth Imre 1979. július 10-én nyert felvételt a Paksi Atomerőmű Vállalathoz, hálózati elektrikusi beosztásba. Vezetői, munkatársai szorgalmas, jó szakembernek tartották. 1992. augusztusban ment nyugdíjba. Nyugdíjas éveit is igyekezett hasznosan eltölteni, telkén kertészkedett. Szakmáját „folytatva” mindig talált szerelnivalót magának. 2003. május 10-én Pakson, a Fehérvári úti temetőben helyezték el Horváth Imre hamvait. Gyászolja őt szerető felesége Mária, akivel 45 évig éltek együtt boldog házasságban. Szerető két lányuk: Csilla, Emese és családjuk. Testvérei: Éva, József, Zoltán és családjuk. Az özvegy testvérei: József, Ferenc, Erzsébet és családjuk. Szerető unokái: Melinda, Attila, Mátyás, Gergő és Máté. Rokonok, volt munkatársak, kollégák és ismerősök. Nyugodjék békében!