Atomerőmű, 2003 (26. évfolyam, 1-12. szám)
2003-04-01 / 4. szám
2003. április ATOMERŐMŰ 15. oldal „Hiszem, hogy jó munkát végzünk” Az Atomerőmű SE férfi kosárlabda csapatán kívül a tavalyi versenykiírásban egyetlen megyei csapat szerepelt valamelyik európai kupában: a SZAC, azaz a Szekszárd Asztalitenisz Club női csapata. Ezt az együttest most a megszűnés veszélye fenyegeti... A történet 1998-ban kezdődött. Sáth Sándor vezetésével az egykori húsipari sportegyesület „romjain” éledt újjá a megyeszékhely egyik(?) legsikeresebb sportága, amely olyan pingpongosokat adott az országnak, mint Bátorfi Csilla vagy Wirth Gabriella. Negyven világversenyen szerzett érem, számtalan siker, elismerés, gratuláció. Ez a múlt. A jelen? Nos, a jelen már nem ilyen rózsás, a jövő pedig - ha nem történik változás - egyenesen kilátástalan. Végveszélybe került a szekszárdi asztalitenisz klub.- A működésünkhöz ebben a pillanatban közel négymillió forint kellene - mondja szomorúan Sáth Sándor szakmai igazgató, és már elém is tesz egy számokkal teleírt lapot. — Ahhoz, hogy a saját magunkkal szemben támasztott szakmai igényeknek megfelelhessünk, jó néhány eszközre lenne szükségünk. Ehhez képest üres a kassza... A sporttevékenységét közhasznú szervezetként végző egylet végveszélybe került. Herczig Gabriella (I. osztályú minősítés), Czebe Lívia (tagja a Top 12 mezőnyének), Lass Mariann (22. a magyar felnőtt listán), Marcekova Viera (szlovák válogatott) és Vargáné Pata Erika (I. osztályú minősítés). Ez az NB I. élcsoportjába tartozó SZAC gárdája. Tavaly megnyerték az alapszakaszt, végül a negyedik helyen zárták az idényt. Idén az ősztől létrehozandó Extraligában való indulásra jogosító helyek egyikének megszerzése a cél. Vagy valami egészen más? Végveszélybe került a magyar asztalitenisz vidéki fellegvára.- Közel száz versenyen veszünk részt évente, két állandó külföldi meghívásunk is van, ami azt jelzi, ismerik és elismerik a munkánkat mondja a Mester. - Mi szervezzük meg megalakulásunk óta minden évben - a magyar bajnokság után - a második legrangosabb hazai megméretésnek számító Szekszárd Kupát. Tavaly 300 nevezés futott be a négy kategóriára. Ez az esemény nem maradhat el, idén is megrendezzük (szept. 20-21.). Mindennap két edzéssel készülnek a bajnokság finisére a szekszárdiak. Pattog a kaucsuklabda az edzőteremben és az iskolákban is. Még pattog. Végveszélybe került a SZAC.- Tavaly harmincöt ranglistásunk volt, aztán nyáron néhányukat elvitték tőlünk. Volt, aki az ugyancsak válságban lévő Postáshoz igazolt. Nemrégen beszéltem vele. Visszajönne. Nálunk nőtt fel Lovas Petra is. Néhány hete a tévé közvetítette az ETTU (Európai Asztalitenisz Szövetség) Kupa döntőjét. A Postás színeiben játszó Petra a mindent eldöntő meccsen megverte az esélyesebbnek tartott kínait. Már mutatja is a képet, amelyről a hirtelenszőke lány mosolyog ránk. Furcsa helyzet: egykori és jelenlegi klubja is válságban van.- Sokszor megtörtént már, hogy a vezetőség hitelezett a klubnak. Mi aztán tényleg nem a sportágból, sokkal inkább a sportágért élünk. Megértő partnereink a szülők, akik a tagdíj befizetése mellett a sajátból különítik el a versenynapokon szükséges élelemre valót. Ezzel szemben a város, Szekszárd magunkra hagyott. Hozzáteszem: nem csak bennünket, valamennyi sportolóját. Nekik nem feladatuk a sport eltartása - mondták (15 milliót, a költségvetés 0,25%-át fordítják a megyeszékhely sportjára - a szerző), és ennek megfelelően cselekedtek. Nagyon rossz, ami történt, de én töretlenül hiszek benne, hogy ezeket az ügyes, vidám, pingpongozni akaró gyerekeket más is szereti. Hogy talán tud segíteni valaki. S ez a valaki, miután mentőövet dobott felénk, megtekintve munkánkat, azt mondhassa: érdemes volt. Végveszélyben a SZAC. Vöröss Endre Olimpiai Ötpróba Végre elindult a méltán népszerű országos sportmozgalom rendezvény-sorozata, gyalogtúrával. Az országban több helyszínen egyszerre, március 8-án tartották. Bár most elsősorban az iskoláskorúakat akarják résztvevőnek megnyerni, az egészséges életmódra nevelés érdekében, de szívesen látják az idősebb korosztályt is. Az iskolák versenyben állnak egymással. Megyénként - létszámarányosan értékelve - a legmagasabb pontszámot elérő iskola különdíjként százezer forint értékű ajándékcsomagot kap. A szülők, rokonok, ismerősök pontszámaikkal támogathatják azt az iskolát, ahova például a gyerek jár. Nagy élmény szülőknek, gyerekeknek egyaránt, ha együtt teljesítik a távokat. Az ESZI-s diákok elsők között csatlakoztak a mozgalomhoz, és bérelt busszal vidáman indultak Szekszárdra, több tanár kíséretében. Az egyéni és csoportos nevezés után együtt indultunk az útnak, ki-ki saját választott távjának megfelelő erőbeosztással. Szép napos idő, derült ég, kicsit csípős levegő. Az árnyékosabb helyeken, a fák között hó fogadott bennünket a domboldalon ahogy a szőlők közül kiértünk. A rövidebb távra (15 km) nevezettek a dombtetőn a Sötétvölgy felé vették az irányt, a hosszabb táv (30 km) Szálkára is elvezetett. Az aszfaltozott utcákhoz szokott városiak főleg Szálkáról visszafelé ismerkedhettek az út speciális állapotával, mikor sáros. Alul jég, fölötte derékig érő sár - az a jóféle ragadós fajta - nehezítette az előrejutást. A Nőnap kapcsán lett mit mosni. Összesen hatszázan vettek részt ezen az eseményen. Sok ismerőssel találkoztunk. Dr. Szomor Pétert kétszer elkerültük, mert el volt foglalva, bátorította a csüggedőket. Nyugdíjas már, de hatalmas energiája van - kerékpárral ment le Tengelicről Szekszárdra. Hiába hívtam, hogy van hely a buszon, de kerékpáron ment haza is. Kellemesen elfáradva értünk a célba, már csak össze kellett várni a csapatot. Sötétedett, mire visszaértünk Paksra. Következő esemény a futás lesz április 13-án vasárnap (7, 14, 28 km) a Szekszárdi Sportcsarnoktól Gemenc felé. Remélem szép idő lesz, és addig még felszáradnak az utak is. Az eseményre különbusz indul. A kerékpáros próba Paksról indul május 17- én, hogy ne okozzon nehézséget a kerékpárok utaztatása. gyulai A NucNet hírei A Svájci Parlament jóváhagyta azt a törvény előteijesztést, amely azt indítványozza, hogy a nukleáris energia felhasználás kérdése maradjon a jövőben is „nyitva” az országban. Amennyiben az előterjesztés törvényerőre emelkedik, akkor a svájci állampolgároknak jóval nagyobb beleszólása lesz a nukleáris energia jövőbeli alkalmazásának kérdésébe, illetve egy hulladéktároló létesítésének engedélyezési folyamatába. Az elfogadott előteijesztés megelőzi azt az antinukleáris kezdeményezést, amely a nukleáris energia Svájcban történő felhasználásának beszüntetését javasolja. A „Villamos Energia Atomerőművek Nélkül” és a „Moratórium Plusz” kezdeményezések ügyében idén májusban fog döntést hozni a Svájci Parlament. Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) tagja lett a Nyugat-európai Nukleáris Szabályozó Hatóságok Szövetségének (WENRA). A magyar nukleáris hatóság mellet további hat ország: Bulgária, Csehország, Litvánia, Románia, Szlovákia és Szlovénia hasonló szabályozó testületé nyert felvételt a nemzetközi szervezetbe. A Kozloduji Atomerőmű 4. blokkjának további tíz éves üzemeltetésre adott engedélyt a Bolgár Nukleáris Szabályozó Hivatal (NRA). Az atomerőmű az elmúlt év novemberében nyújtotta be kérelmét, melyet a bolgár hatóság ez év februárjában hagyott jóvá. A Kozloduji Atomerőmű 3. és 4. blokkján egyébként idén nyáron nemzetközi ellenőrzésére (WANO felülvizsgálat) kerül sor. Szlovénia és Horvátország megállapodást kötött a közös tulajdonban levő Krskoi Atomerőmű státuszát illetően, elfogadva a radioaktív hulladékok kezelésére vonatkozó kiegészítő javaslatot is. Az egyezmény létrejöttét élénk vita előzte meg az atomerőmű jogi státuszát illetően. A megállapodás rendelkezik arról, hogy a felek közösen gondoskodnak az erőmű majdani leszereléséről, illetve a radioaktív hulladék elhelyezési programnak az EU direktívákkal való összhangba hozásáról. Dohóczki Csaba Bakancsos Atomkupa Március 16-án, vasárnap került lebonyolításra az ASE Természetjáró Szakosztály rendezésében a Bakancsos Atomkupa természetjáró túraverseny, a Keleti-Mecsekben, Váralja térségében. Ez az országos bajnokság első fordulója volt egyben. Az immár hagyományos tájékozódási túraversenyre 76 csapat nevezett be és 275 fő vett részt, így az nagyon sikeresnek mondható. A verseny végén, a kijelölt pályát teljesítők zsíros kenyérrel, meleg teával és forralt borral pótolhatták ledolgozott energiájukat. Ebben az évben túravezetővel is lehetőséget biztosítottunk egy jót kirándulni a pálya bejárásához. WP Köszönjük Laci bácsi! Sziklenka László mesteredző 16 évvel ezelőtt kezdte meg eredményes tevékenységét az Atomerőmű Sportegyesület kaja-kenu szakosztályánál. A mindenki által Laci bácsiként tisztelt edző, szép sikerekkel a háta mögött, 68 éves korában, ez év március végén, közös megegyezéssel távozott a klubtól. Az ASE elnöksége jegyzőkönyvezett határozatban rögzítette köszönetét és elismerését, amelyet Tóth György elnök levélben is megfogalmazott. A klub elnökségének képviselői személyes találkozás keretében köszöntek el a mesteredzőtől. Aranyos paksi borok (II.) Előző számunkban beszámoltunk arról az Almásfüzitőn megrendezett borversenyről, melyről paksi gazdák érmekkel, köztük hét aranyminősítéssel térhettek haza. Paksot a Borbarát Klub mellett három gazda, Kovács Mihály, Mayer István és Till Ferenc képviselte. Mayer István, a Sárgödör Téri Présháztulajdonosok Egyesületének elnöke beszélgetésünk elején hangsúlyozta, idén nem a civil szervezet „színeiben”, hanem magántermelőként vettek részt a nemzetközi megméretésen. A Duna-parti településen lebonyolított borversenyre 365 mintát neveztek, a hat zsűri német, osztrák és szlovák nedűket is megkóstolhatott. Az elnök tetszését elnyerte, hogy a vetélkedés nyitott volt: bárki bejöhetett a helyi művelődési központba, és ha kérte, a hostessek neki is töltöttek a borokból. Sokan éltek is a lehetőséggel, hogy Magyarország legjobb nedűit ízlelhetik meg.- Hárman tizenkét mintát - többségében vörösborokat - vittünk magunkkal - idézi fel az eseményt István. - Közülünk legjobban Till Ferenc szerepelt: más-más termőterületről származó két 2002-es Kékfrankosa egyaránt aranyérmes lett. Az én tavaly szüretelt Kékfrankosom is kiérdemelte ezt az elismerése így három aranyat gyűjtöttünk. Emellett több ezüstérmet is hazahoztunk, akárcsak a másnapi, a felvidéki Virtenben megrendezett versenyről. A dél-szlovák kistelepülés polgármesterével, Kovács Jánossal Almásfüzitőn ismerkedtek meg, az ő invitálására neveztek a XXI. „Pyber László” borversenyre, melyet a szlovákiai szőlőtermesztők helyi szervezete rendezett. Mayer István 2000-es és 2001-es Merlot-ját is ezüsttel jutalmazták, egy esetben pusztán öt (!) századdal elmaradva az aranytól. (Ez a húszas listán szó szerint nüansznyi különbség.) Mayer István végezetül örömmel újságolta, hogy a Borbarát című, negyedévente megjelenő országos szaklapban a paksi bortermelés múltjával foglalkozó írás jelent meg. Az első idei számban található négyoldalas cikk „Sárgödör téri feltámadás” címmel beszámol a sillerbor feltámasztásának kísérletéről, valamint bepillantást enged a paksi borászkodás történetébe. Vöröss Endre ZO SZZ VINlC üde tűje meduitu i tfzorky (tina za dosiahnuté Oystedky z prileiitosti XXI.roénika tradlcnej sútaze Hin " Pyber László ”, konmnej dó* 1. mart* 2003 * V1RTL inmim, részesíti HATteK- VÍVUNK) rtezLcT fo'*/" "LOCO A^\3G> P^ozimí icrir 2003.március 1-én UIRTUN megrendezett hagyományos XXL "Pyber László" alkalmával