Atomerőmű, 2003 (26. évfolyam, 1-12. szám)

2003-12-01 / 12. szám

12. oldal ATOMERŐMŰ 2003. december Fizikatanárok összejövetele- munkafüzetből és könyvből - készülnek a di­ákok, akik a látogató köz­pontban megjelent tanárok szerint igencsak érdeklőd­nek a nukleáris ismeretek iránt. Az (atom)mag tehát termékeny talajra hull, oly­annyira hogy van olyan is­kola, ahol a rendes tan­anyagba is beemelték az ezirányú ismereteket. A tanintézmé­nyek többségében ugyanakkor hasz­nos délutáni elfoglaltságnak számít a versenyre való felkészülés. A köztudatformálás, az atomerő­mű működésének elfogadtatása tehát már a fiataloknál elkezdődik. Vala­mennyi résztvevő pedagógus öröm­mel adja át az ismereteket diákjai­nak, akik minden évben biztos tudás­ról tesznek tanúbizonyságot. Ők nem fognak félni az atomerőműtől, véle­ményüket nem könnyen változtatják meg a valóságot nem hűen tükröző újságcikkek, mendemondák. A biza­lomnak pedig most még nagyobb je­lentősége van, mint valaha. -ve-Immár harmadik alka­lommal rendezték meg november 21-én a Tár­sadalmi Ellenőrző és In­formációs Társuláshoz (TEIT-hez) tartozó tele­pülések általános iskolái számára azt az összejö­vetelt, melyre fizikata­nárokat vártak. Az atomenergia békés célú felhasz­nálásának népszerűsítése az általános iskola 7-8. osztályosok körében — ez a célja a kezdeményezésnek, mellyel kapcsolatban az erőmű már 1999 óta együttműködik a Pécsi Tudomány­­egyetem Fizika Intézetével. Szűcs Jó­zsef, a PTE atomfizikával foglalkozó adjunktusa által összeállított anyagból Ismét eltelt egy év Az erőmű építésének és üzemelésének története 1991-ig meg van írva, könyv alakban megjelent. 1992-től évkönyvek formájában rögzítjük az adott év főbb eseményeit. December végén kerül ki a nyomdánkból az összevont 2001- 2002-es évkönyv, amelyet majd később részletesebben bemutatunk. Most viszont arra kéijük a kollégákat, hogy a 2004 januárjában szerkesz­tendő 2003-as évkönyv szerkesztésébe segítsenek olyan anyag megírásával, amely összefoglalja saját területük elmúlt évi főbb eseményeit, eredményeit. Bővebb felvilágosítást Beregnyei Miklós üzemtörténész ad a 74-31-es tele­fonon vagy személyesen. Törzsgárda tagsági elismerések 2003. december 10 éves Dala György ÜVIG ÜVFO Reaktor Osztály, 1993. december 15.; Hor­váth István GVIGH Szolgáltatási Osztály, 1993. december 27. 20 éves Bajor László HŰIG OKFO Szimulá­tor Osztály, 1983. december 28.; Hoffmann Imre MVIGH Helyreállítá­si Projekt, 1983. december 22.; Vatga Ferenc ÜVIG ÚIFO Üzemviteli Osz­tály, 1983. december 1.; Rodenbücher József ÜVIG UVFO Reaktor Osztály, 1983. december 1.; Szabó Attila ÜVIG UVFO Turbina Osztály, 1983. december 28.; Lengyel József ÚVIG UVFO Villamos Üzem­viteli Osztály, 1983. december 9.; Fü­­löp János ÜVIG VEFO Vegyészeti Technológiai Osztály, 1983. decem­ber 21.; Fritz János KÁIG KAFO Turbina és Forgógép Karbantartó Osztály, 1983. december 8.; Dercze Lászlóné GVIGH Szolgáltatási Osz­tály, 1983. december 3.; Tankovics Györgyné GVIGH Szolgáltatási Osz­tály, 1983. december 15.; Varga Istvánná V. GVIGH Szolgáltatási Osztály, 1983. december 15.; Nagy Lajosné GVIGH PSZFO Adóügyi Csoport, 1983. december 1.; Lencsés Istvánná GVIGH PSZFO Pénzügyi Osztály, 1983. december 15.; Wágner Ferencné GVIGH PSZFO Számvite­li Osztály, 1983. december 1. Látogatóban Balogi Jenőnél a PA Rt. nyugdíjas volt műszaki vezérigazgató-helyettesénél- Köszönöm jól va­gyok. Egészségügyi prob­lémám nincs. Pihenésre is jut időm, annak ellené­re, hogy amikor eljöttem nyugdíjba, több helyről kértek tanácsadói teen­dők ellátására. Ebben te­vékenykedem a mai na­pig is. Az eltelt években az erőműben nem vol­tam, de folyamatosan tájékozódtam a benti dolgokról, kapcsolatot tartva a korábbi kollégáimmal.- Hogyan került kapcsolatba az atomerőművel?- Mint a Magyar Villamosipari Tröszt ösztöndíjasa, 1963-ban kezd­tem meg tanulmányomat a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán. Az egyetem 3. évfolyamán le­hetett szakosodni, ekkor választottam a nukleáris erőművi szakot. A diplo­matervem „Golyó alakú üzemanyag­elemek reaktorfizikai és hőtechnikai vizsgálata” volt. Az atomerőmű építé­sének elhalasztása miatt 1968-ban - amikor a gépészmérnöki diplomámat megkaptam — az ERŐKAR-nál he­lyezkedtem el. Először a Gyöngyösi Erőműben 4 kazán építésében vezető helyettesként vettem részt, majd a Mátrai Erőműnél rekonstrukciós munkálatokat vezettem. 1973-ban ke­rültem a Nehézipari Minisztérium irányítása alá tartozó Atomerőmű Be­ruházás Titkárságra. Szabó Benjámin és Pónya József irányításával elkezd­tük a leendő Paksi Atomerőmű Válla­lat megszervezését. Az építkezés még javában folyt, de mi megkezdtük a felkészülést, tanulást, a mérnöktől kezdve a szakmunkásig bezárólag. Mivel szovjet típusú erőmű épült, ter­mészetes volt, hogy szovjet típusú atomerőműben történt a szakgárda képzése több hónapon keresztül. Ma­gam is 1976-ban 6 hónapot Finnor­szágban töltöttem, akkor volt az otta­ni I. blokk (V 213 típusú) inditása, ezen munkálatokban aktívan részt vettem. Ezen idő alatt sok tapasztala­tot szereztem, amit itthon hasznosíta­ni tudtam. 1977 nyarán Bulgáriában, a kozloduji atomerőműben töltöttem negyedmagammal 6 hetet, hogy ott tanulmányozzuk a WER 440-es (V 230 tip.) reaktor fizikai indítását. 1982-re az I. blokk indításakor ki volt képezve az üzemeltető és karbantartó személyzet, és izgalommal vártuk, hogy ebben a munkában sikeresek le­szünk-e. A blokkok teljesítménye ön­magáért beszél. Hosszú éveken át az I-IV. blokkok a TOP 25-ben előkelő helyen voltak. Ez az eredmény vala­mennyi munkavállaló kiváló munká­ját, szaktudását fémjelezte. Az első perctől kezdve mindent megtettünk, hogy váratlan esemény ne következ­zen be, illetve a feltételezett esemé­nyekre felkészültek legyünk.- Konkrétan mire gondol?- Elsőként említeném, hogy az al­katrészek gondos csomagolásban ér­keztek Paksra, azonban a kicsomago­lás után ezeket elő kellett készíteni a beépítésre. Ellenőrzéskor megállapí­tottuk, hogy nem hibátlanok az arma­túrák, szivattyúk, villanymotorok, irányítástechnikai berendezések. Kö­telezővé tettük a „0” revíziót, és en­nek kapcsán jól megismertük az al­katrészeket, berendezéseket. Vala­mennyi műszaki leírást oroszról le­­fordíttattuk magyarra. Nagyon fontos volt az erőmű működtetésében a vál­lalati műszaki- munkavédelmi szem­le. Annak ellenére, hogy úgy éreztük, minden rendben van, kezdeményez­tük a Nemzetközi Atom­energia Ügynökségnél, va­lamint a WANO-nál (Atomerőművek Üzemel­tetőinek Nemzetközi Szer­vezete) a Paksi Atomerőmű átfogó ellenőrzését, ami szintén az üzemeltető sze­mélyzet és a karbantartási tevékenységet foglalta ma­gába, 1987-92 között ösz­­szesen 7 alkalommal történt átfogó ellenőrzés, amelyek jó eredménnyel zárultak. Természetesen felszínre ke­rültek hiányosságok is, amelyeket zá­ros határidőn belül megszüntettünk, kijavítottunk. A finnektől tanulva megépítettük a Szimulátor Közpon­tot, amelyhez nem volt könnyű az anyagi fedezetet előteremteni, és az idő bizonyította: megérte a befekte­tést. Kiváló szakembergárdát tudtunk képezni. A karbantartó-személyzet képzésének megoldására személye­sen kerestem fel Bécsben a Nemzet­közi Atomenergia Ügynökséget, kér­ve pénzbeli támogatásukat a Karban­tartó Gyakorló Központ felépítésére, melyhez jelentős anyagi támogatást kaptunk. Ehhez "besegített" a Japán kormány is. A teljes összeghez már nem sok pénz kellett, melyhez már a magyar tulajdonos biztosította a hi­ányzó összeget. Szerencsénkre komplett reaktortartályt olcsón tud­tunk vásárolni a lengyelektől, mivel ők elkezdték az atomerőmű építését, de nem építették meg, politikai okok miatt, mivel a lengyel bányászat érde­keit sértette volna. Gondolva az erő­mű bővitésére, biztosítva az utánpót­lást, tervbe vettük az Energetikai Szakképzési Intézet megépítését, má­sodik ütemként a főiskola létrehozá­sát, melyek megvalósultak. A folyta­tást valamennyien ismetjük, hogy a fellendülés elsorvadt nemcsak a vá­ros, hanem az iparág kárára is. A biz­tonságos üzemeltetésnél elengedhe­tetlen szempont a tűzvédelem megte­remtése. Ezen feltételnek csakis úgy tudunk megfelelni, ha saját üzemi (vállalati) tűzoltóságot hozunk létre az erőművön belül. Nem volt könnyű feladat annak ellenére sem, hogy az anyagi fedezetet biztosítani tudtuk. A belügyminisztérium nem akarta tá­mogatni az elképzelésünket. Végül is az érvelésünket elfogadta, engedé­lyezte a saját szervezet létrehozását. Tűz esetén pár perc késés több 100 milliós kárt jelenthet. Az idő itt is bi­zonyított. Jó példa az évekkel ezelőt­ti kábeltűz. Pár perc alatt a tűz lokali­zációja megkezdődött, viszonylag ha­mar sikerült a tüzet eloltani.- Felelősségteljes beosztása mel­lett társadalmi tisztséget is betöltött. Több mint 15 évig az Atomerőmű Sportegyesület elnöke volt.- Abban az időben szinte vala­mennyi felsőbb vezető valamilyen tár­sadalmi szintű szerepet vállalt a város és családok érdekében. A sportszak­osztályok megalakulásával az igényt a lakótelep tornaterme nem tudta bizto­sítani. Ennek kapcsán született a dön­tés, hogy építsünk a korábban megépí­tett sportlétesítmény mellé egy sport­csarnokot. Jártuk az országot, kerestük a számunkra megfelelő, elképzelt épü­letet. Végül is az Agárdi Mezőgazda­­sági Kombinát által gyártott faszerke­zetű létesítményt találtuk megfelelő­nek, amellyel 8 hónap alatt elkészült a sportcsarnok. Nemcsak a blokkok tel­jesítményeire lehettünk büszkék, ha­nem az elért sporteredményeinkre is.- Kérem, mondja el véleményét a blokkok élettartam-hosszabbításával kapcsolatban!- A múlt ahogy egyre jobban érez­zük, kezd „visszaköszönni”. Egyre többen tudjuk, és érezni fogjuk a saját bőrünkön, hogy nagy hiba volt a blokkok (2 db 1000-es blokk) bővíté­sének leállítása. Nem szabad, hogy a politika döntsön a nemzetközileg is elismert szakvélemények, érvek fe­lett. Az atomenergiát hosszú ideig nem fogják helyettesíteni az alterna­tív energiaforrások. Az erőmű műsza­ki adottságaiban, a tervezés jó érte­lemben vett konzervativizmusában benne van. A működő erőmű vélemé­nyem szerint 50 éves koráig nagy biz­tonsággal üzemeltethető! Ezzel bizto­sítva lenne Pakson a következő gene­ráció munkalehetősége is a város fej­lődése, kulturális, oktatási jövője és az utánunk következő nemzedék jö­vőjének megalapozása.- Kérem, a családjáról mondjon pár mondatot!- Feleségem az atomerőműben, egy kft-nél dolgozik. Két fiúnk van. Az idősebb a PA Rt. munkavállalója, bent dolgozik az erőműben. A kiseb­bik egyetemista, másoddiplomás lesz.- Köszönöm a beszélgetést, további jó erőt, egészséget kívánok valameny­­nyiünk nevében Önnek és kedves csa­ládjának! MJ. Budapesti Műszaki Egyetem Gép és zmérnöki Klara BALOGI JENŐ oki. gépészmérnök .Az 1967/ 68. tanévben meghirdetett V. évf. gépészmérnök hallgatók diplomaterv pályázatára benyújtott »'GOLYÓ ALAKÚ ÜZEMANYAG­ELEMEK REAKTORFIZIKAI ÉS HŐTECHNIKAI VIZSGÁLATA’' c. diplomamunkáját a Kari Bírálóbizottság javaslata alap­ján MEGOSZTOTT I. PÚBAN és jutalomban részesítem. Gépészmérnöki pályafutásához eredményekben gazdag munkásságot és sok sikert kívánunk. Budapest, 1968. szeptember 30. dékán // r Balogi Jenő a Paksi Atomerőmű Vállalat alapító tagja, és volt vezetője. Szakmai tudását, szeretetét, az erőmű iránti elkötelezettségét kollégái jól ismerték. Fegyelmezett, visszafogott, a tettek embere volt. Kiváló felké­szült mérnök, vezető. Hosszú időn keresztül műszaki vezérigazgató-helyet­tesként dolgozott, közvetlen irányításával történt az I-IV. blokk üzembe helyezése. Korkedvezménnyel ment nyugdíjba. Az eltelt 5 évben csupán annyit tudtunk róla, hogy családjával továbbra is Pakson él. Azzal a céllal kerestem fel otthonában, hogy érdeklődjek felőle, hogy telnek napjai?

Next

/
Oldalképek
Tartalom