Atomerőmű, 2003 (26. évfolyam, 1-12. szám)

2003-11-01 / 11. szám

Céggyűrű ünnepség - 2003 A hagyományokhoz híven, nemzeti ünnepünk előestéjén, 2003. október 22-én vehették át az arra érdeme­sek az atomerőmű legmagasabb ki­tüntetését, a Céggyűrűt. A Városi Művelődési központ színháztermében dr. Molnár Károly, a PA Rt. Igazgatóságának elnöke kö­szöntötte a résztvevőket, majd átadta az elismeréseket. Dr. Molnár Károly szólt arról, hogy az ismert okok miatt ebben az évben még nehezebb feladat várt az atom­erőmű dolgozóira, munkájukat sok­szor külső körülmények nehezítették. A kitüntetések átadását követően dr. Kocsis István mondott pohárkö­szöntőt. A vezérigazgató hangsú­lyozta, hogy a Paksi Atomerőmű kol­lektívája úrrá lett a gondokon, majd reményét fejezte ki, hogy az atom­erőmű élettartam meghosszabbításá­nak köszönhetően még sok éven ke­resztül kaphatja meg húsz kiváló dolgozó a Céggyűrű kitüntetést. A kitüntetetést követő ünnepi mű­sorban fellépett Szentpéteri Csilla zongoraművésznő és Czakó Ferenc homokanimátor. Wollner Pál • • NAU konzultáció a javulás érdekében Október 27-30. között a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ötfős tanács­adói csoportja érkezett Paksra. A Biztonsági Főosztály által szervezett kon­zultáció célja olyan jellegű eszmecsere volt, melynek segítségével javítható a biztonsági kultúra és a szervezeti működés az atomerőműben. A megbe­szélések során a vendégekkel a Stratégiai Kontrolling munkatársai és más érintett dolgozók vitatták meg a hasznosítható nemzetközi tapasztalatokat. A team vezetője, Thomas Mazour és helyettese, a korábbi vizsgálatok so­rán már megismert David Lange, olyan nemzetközi szaktekin­télyeket hozott Paksra, akik hazájukban már sikeresen dolgoztak egy-egy atomerő­mű, illetve nukleáris vállalat szervezeti-működési problé­máinak megoldásán. Sonja Habért az USA-beli Davis- Besse, Thierry Meslin a fran­cia Dampierre atomerőmű, míg Charles Packer a kana­dai Ontario Hydro (ma Onta­rio Power Generation) társa­ság „rendbetételére” vállal­koztak akkor, amikor ott működési problémák merültek fel. Mindhárom szakértő több évtizedes üzemeltetői és/vagy szervezetfejlesztési tapaszta­lattal rendelkezik. Az első nyílt nap a szakértők elő­adásaival telt el PA Rt. vezetők rész­vétele mellett. Az előadók által kezelt vállalati működési zavarokat látva „megnyugtató” volt, hogy a paksi ne­hézségek nem egyedülállóak, több hasonlóságot lehetett felfedezni a külföldön tapasztalt problémákkal. A hallottak alapján egyértelmű, hogy a szükséges feladatok végrehajtásához átfogó ke­retprogram kell, amely csak nagy elkötelezettség mellett lehet sikeres. Az elért ered­mények, a hátralévő felada­tok jelezték a bemutatott mű­ködési zavaroknál alkalma­zott megoldások sikeressé­gét, valamint hosszú időtáv­­ját. A napot kötetlen, nagy ér­deklődéssel kisért beszélgetés zárta. Folytatás a 2. oldalon. PRO ŰRBE PAKS KOLLO IMRE Köllő Imre 1979- ben került a Szek­szárdi Városi Kapi­tányság állományá­ba. 1980-tól Pak­son dolgozik, előbb vizsgáló nyomozó, alosztályvezető, bűnügyi osztályvezető, majd kapi­tányságvezető-helyettes beosztásban. 1998-tól Paks Város Rendőrkapi­tányságának vezetője. Vezetésével a kapitányság országos hírű eredmé­nyeket ért el. Többek között az em­bercsempész hálózat felszámolása, a délszláv háború idején elkövetett em­bargó-sértési ügy feldolgozása, a pak­si lakásbetörések budapesti elkövetői­nek letartóztatása érdemel említést, a felsorolás azonban korántsem teljes. Rendkívül jó kapcsolatot épített ki a város civil szervezeteivel, ötvenkét is­kolai osztály 1250 tanulója vett részt a Drog, az Alkohol, az Aids, és a Do­hányzás ellen indított program kereté­ben a kapitányság munkatársainak közreműködésével folyó előadásokon. Paks Város Önkormányzata 2000- ben Pro Űrbe kitüntetésben részesí­tette az általa vezetett rendőrkapi­tányságot. Munkatársaival magas szintű szakmai munkát végez, melyet felettesei is elismernek. Közvetlen stílusa, segítő hozzáállá­sa következtében magánemberként is köztiszteletnek örvend. GÁRDÁI GYÖRGY Gárdái György 1990-ben alapítója volt a Finlandia Körnek, melynek egyik kialakítása és ápo­lása a finnországi Loviisa városával. Ez végül a két település erőműves szakembereinek és városaink baráti kapcsolatában teljesedett ki. Gárdái György kezdeményezője az 1998-ban alakult Borbarát Klubnak is. Közreműködött az országos hírű Paksi Bormúzeum létrehozásában. 1993-ban életre kelti a ma már Eu­rópa hírű Gastroblues Fesztivált. Fá­radhatatlanul dolgozott azon, hogy világhírű sztárokat is megnyerjen a fellépők soraiba. A fesztivál az idén tizenegyedik alkalommal került meg­rendezésre. Elmondható, hogy Paks városa már nem csak az atomerőmű­ről, a halászléről és a paksi borokról, hanem az évente megrendezett Gastroblues Fesztiválról is híres. Gárdái György aktív szervezője a testvérvárosi kapcsolatoknak is. A Galántával érvényben lévő szerző­dést az 1998-as fesztiválon írták alá a városok vezetői. CZETLI IMRE Czetli Imre tíz éve tölti be a helyi nyugdíjasklub el­nöki tisztét, Tolna megyei képviselője a Nyugdíjasklubok és az Idősek „Éle­tet az éveknek” Or­szágos Szövetségének. Tevékenysége alatt a Paksi Nyugdíjas Klub virágko­rát éli. Gazdag programokkal, pályá­zatokon elnyert eszközökkel teremtik meg a megérdemelt nyugdíjas évei­ket töltő idős emberek számára a ki­­kapcsolódás és a társasági lét lehető­ségeit. Imre bácsi igazi motorja ennek a rendkívül hasznos és eredményes tevékenységnek. Czetli Imre vezetésével a Paksi Nyugdíjas Klub országos hírűvé vált. Külön kiemelendő az atomerőművi lá­togatások szervezésében tett szorgal­ma. Jelentős szerepe van abban, hogy az új technikák iránt sokszor bizalmat­lan idős embereket közelebb hozza az atomerőműhöz. Ennek kapcsán a PA Rt. Látogató Központ emlékplakettet adományozott számára és tiszteletbeli idegenvezetővé nevezte ki. Az ATOMIX-es munkavállalókért Megszületett a Kollektív Szerződés Az atomerőműnél kölcsönzött munkaerőként foglalkoztatott dolgozók számára nagy jelentőséggel bír, hogy mostantól ők is rendelkeznek kol­lektív szerződéssel. Több éve tartó egyeztetések után 2003. október 8-án megszületett az ATOMIX Kft. Kollektív Szerződése. A szerződés a PA Rt., az ATOMIX Kft. és a PADOSZ közös tárgyalásai alapján jött létre. Pónya József Wigner Jenő-díjas lett! Az ATOMIX Kereskedelmi és Szol­gáltató Kft. 1994. január 5-én kezdte meg működését, 2001. április 2-án a Paksi Atomerőmű Rt. megvásárolta a tulajdonjog 100 %-át. A kft. főbb tevé­kenységi körébe tartozik a PA Rt. irá­nyába történő munkaerő-kölcsönzés, vagyon- és őrzésvédelmi szolgáltatás, tűz- és kárelhárítási tevékenység, vala­mint a létesítmény-üzemeltetés. A Kollektív Szerződéssel (KSZ) kapcsolatban a PA Rt. - mint az ATOMIX Kft. tulajdonosa - részéről dr. Kocsis István vezérigazgató úrtól és dr. Varga-Sabján László törzskari és humánigazgató úrtól kaptunk tájé­koztatást. Dr. Kocsis István: - A KSZ megkö­tése olyan nagy eredmény, amit már ré­gebben szeretett volna elérni az ATOMIX Kft. Most annak ellenére, hogy ebben az évben sok más komoly feladattal kellett megküzdenünk, ez kü­lönösen kiemelendő teljesítmény. A menedzsmentnek volt ereje, hogy ezt az évek óta húzódó problémát is rendbe tegye. Úgy gondolom, nekünk érde­künkben áll megállapodást létrehozni, amikor a dolgozóknak igényük a fog­lalkoztatottságukkal kapcsolatos összes kötelezettség és jog ilyen módon törté­nő rendezése. Folytatás a 2. oldalon. A Magyar Tudományos Akadémia és a Paksi Atomerőmű Részvény­­társaság 1999. június 22-én alapító okiratban Wigner Jenő-díjat ho­zott létre, amelyet mindig a Ma­gyar Tudomány Napján adnak át az MTA központi ünnepségén. / fit Ez év november 3-án Pónya Jó­zsef, a Paksi Atomerőmű nyugalma­zott vezérigazgatója vehette át a díjat, a magyarországi nukleáris bázisú vil­­lamosenergia-termelés megalapozásá­ban, megvalósításában és hatékony működtetésében kifejtett magas szín­vonalú szakmai és vezetői tevékeny­sége alapján, szakmai életműve elis­meréseként. Szerkesztőségünk szeptemberben határozta el, felkeressük az erőmű volt vezetőit, érdeklődünk hogylétük felől. Első utunk természetesen Pónya Józsefhez vezetett, a vele történt be­szélgetést az októberi számunkban terveztük közreadni. Mire az írásos anyag elkészült, hí­rét vettük a közelgő kitüntetésnek, és úgy határoztunk, hogy a beszélgetés írásos változatát a kitüntetés átvétele után tesszük közzé. Ez az anyag ol­vasható lapunk 11 oldalán. Gratulálunk a kitüntetettnek, és jó egészséget kívánunk! Szerkesztőség

Next

/
Oldalképek
Tartalom