Atomerőmű, 2003 (26. évfolyam, 1-12. szám)

2003-10-01 / 10. szám

2003. október ATOMERŐMŰ 3. oldal Teller Edét azóta is a hidrogén­bomba atyjaként emlegetik. Ezért és az űrvédelmi rendszer 80-as években történő létreho­zásának elindításáért az ő em­beri megítélése a világpolitiká­ban, a világtörténelemben és a tudományban meglehetősen kétarcú. Vannak, akik őt háborús héjá­nak tartották, de már egyre töb­ben, a tájékozottabbak közül úgy vélik, hogy benne a világ­béke egyik megteremtőjét kell tisztelni. Olyan fegyverkezési versenyt, olyan stratégiai védel­mi rendszer kialakítást generált, amellyel a másik fél gazdasági­lag, technikailag és tudományo­san nem tudott lépést tartani. Nem véletlen, hogy szolgálatai­ra igényt tartott Kennedy és Reagenen keresztül mindkét Bush elnök is. Sokan mondják, hogy Nobel­­díjat érdemelt volna tudomá­nyos tevékenységéért, de a poli­áns eredmények és a hazafias szolgálat nyomta rá bélyegét.” Teller Ede Magyarországon először 1990-ben járt a 20-as években történt távozása óta, és természetesen látogatásának egyik fő célállomása a Paksi Atomerőmű volt. Híres botjával jelenik meg mint maga az élő történelem. Wigner Jenő tíz évvel korábbi látogatásához képest, aki egy csendes, nyugodt és finom em­ber volt, Teller megjelenése mar­káns különbséget jelentett. Ő egy határozott, céltudatos ember volt, aki nem tűrte a felesleges fecsegést és magyarázkodást. Emlékszem, bemutatkozó szövegeinket többször félbe­szakította ezzel a mondattal: „Kérem, ezt értem, menjünk tovább.” Őt akkor a hermetikus tér, a lokalizációs torony és a reaktortartály ridegedésének ellenőrzési mechanizmusa ér­dekelte. 2003. szeptember 9-e örömteli nap volt a Paksi Atomerőmű életében, az aznapi posta kedves levelet hozott az Egyesült Államokból. Aláírója az erő­mű egy régi barátja, aki segítségét ajánlotta a problémáink elhárításához, és együttérzéséről biztosított minket. 2003. szeptember 9-e szomorú nap a Paksi Atomerőmű életében, hiszen aznap késő este röpítették szerte a vi­lág hírügynökségei, hogy elhunyt a PA nagy barátja, Teller Ede. Mintegy hét évvel ezelőtt járt ná­lunk utoljára, és kerekes székéből ki­szállván a Paksi disputa szoborcso­portnál saját szobrához ment, és vic­celődött: valóban ilyen vastag a szem­öldököm? Majd jobbra nézvén felkiál­tott: „Nahát, ez a Jenő pontosan így. nézett ki”. (Wigner Jenőről volt szó.) Akkor harmadszor járt nálunk, sok­szor felemlegettük, hogy milyen problémát jelentett az ő szobrának a készítése, hiszen élő emberről sok év­tizeddel ezelőtt lehetett utoljára szob­rot készíteni. Teller Ede élettörténete és munkás­ságának története sok oldalról megíró­dott, könyvek és dokumentumregé­nyek tartalmazzák. Közülük a legis­mertebb Marx György professzornak „A marslakók” című könyve. Marx professzor életének jelentős részét a nukleáris fizika magyar származású gyakorlati megvalósítóinak szentelte. Sajnos már ő sem lehet közöttünk. Teller Edét, ha a görög mitológia történeti továbbvivőjének tekintenénk, nyugodtan mondhatnánk, hogy ő a XX. század Prométheusza, aki nem csak mondában, hanem a valóságban is a földre hozta a csillag-tüzet. 1908-ban Budapesten látta meg a napvilágot, és egy igen gazdag élet­­utat tudhatott maga mögött. Valóban a XX. század embere volt, aki a buda­pesti Treford utcai mintagimnázium­ból elindulva, majd a Műszaki Egye­tem padjainak koptatása után került Németországon, Dánián, Anglián ke­resztül a 30-as években a választott új hazájába, az Egyesült Államokba, és nagyon hamar az ottani tudományos élet központjában találta magát. A jól ismert II. világháborús Man­­hattan-terv alatt nem csak az atom­bomba készítésével foglalkozó cso­portban dolgozott, hanem mellette a magfúzió kérdéseit is kutatta. Kutatásai eredményeként 1951-ben egy csendes-óceáni kis korallzáto­nyon új fény vakította el az eget. tikai behatás túl erős volt, és mint ilyen, a stockholmi odaítélő bizottság­nak nem volt szimpatikus az ő szerep­lése. Bár mi emberek nagyon könnyen ítélünk, és könnyen viselkedünk fari­zeusként, hiszen ha bele gondolunk, a Nobel-díj alapját is a robbanóanyag teremtette meg. Az Egyesült Államok mint válasz­tott hazája, halála előtt néhány hónap­pal a legmagasabb kitüntetésben ré­szesítette, Bush elnök adta át számára a Szabadság Érdemrendet. Az indok­lás rövid volt és lényegretörő: „Ame­rika tartozik Teller Edének egy hosz­­szú életért, amelyre mindvégig brili­Néhány hónap múlva visszatért Paksra, hogy részletesebben tájéko­zódni tudjon, különös tekintettel a blokk személyzetének a képzésére és felkészültségére vonatkozóan. 1996-ban már régi ismerősként jött hozzánk. Kérdések sorát tette fel a szakembereinknek. Teste már fáradt volt, de a szelleme még ugyanolyan friss, mint korábban. Kemény, vizs­gával felérő, váratlan gondolatfordu­latokkal tett próbára minket. Nagyon elégedett volt a szimulátor központ­ban tapasztaltakkal. A figyelme kiter­jedt az erőműben folyó árképzésekre, az európai és a magyar biztonsági kö­vetelmények összehangolására, az INES Skála működésére. Ekkori láto­gatásán nyilatkozta azt, hogy az ener­gia jövője a magenergiában van, de ez a jövő a biztonsághoz van kötve. A jö­vő pedig azé lesz, aki az óvatosságot, az előrelátást, a kezdeményezést és a minőséget jobban össze tudja egyez­tetni. Magyarországon megvannak ennek a feltételei. Fontos, ma is meg­szívlelendő üzenet ez számunkra. Kevesen tudják, hogy a tudomá­nyokban elmélyedő Teller Ede ko­moly humán műveltséggel rendelke­zett, talán a XX. század egyik utolsó polihisztora volt. Gyermekkorától - családi példát követve, hiszen édesanyja is kiváló zongorista volt - zongorázott, és éle­tében bárhol lakott, zongora mindig volt a közelében. Számomra nagy öröm és életre szó­ló élmény, hogy az 1991-es paksi lá­togatása során, amikor az ESZI főis­koláján előadást tartott, sikerült rá­venni arra, hogy a nyilvánosság előtt zongorához üljön, és kedvenc darab­jaiból játsszon. Elment az utolsó Marslakó is, el­vesztettük azt a tudós elmét, aki sark­csillag volt a tudomány egén és ref­lektor a magyarság kicsiny égboltján. Társaival, a többi Marslakóval: Szi­lárd Leóval, Wigner Jenővel, Neu­mann Jánossal, Hevesy Györggyel, Kármán Tódorral most már együtt jár­nak felfedezőúton a végtelen kozmi­kus tér nukleáris energia mezőjén, a galaxisokban és a naprendszerekben. Biztos most is jókat beszélgetnek, vitáznak, új felfedezéseket tesznek és jókat is nevetnek. Teszik persze mindezt, remélhetőleg magyarul. Teller Edétől nem búcsúzunk, hi­szen kritikus figyelő tekintete velünk marad. A XX. század története még friss, és ennek a történelemnek, mint a mi életünknek is, ő meghatározó alakja volt. Nyugodjék békében! (Szerkesztett szöveg, amelyet Kováts Balázs mondott a Látogató Központ előtti Disputa szoborparkban 2003. szeptember 16-án.) Egy örömteli esemény kapcsán fu­tottunk össze régi kollégánkkal az SAP tihanyi konferenciája alkal­mából rendezett diplomaosztó ün­nepségen. A Nemzetközi Projekt­menedzsment Szövetség (IPMA) rendszere szerint Cserna József ér­demelte ki a legmagasabb „A” fokozatot, a nemzetkö­zi projektigazgató minősí­tést. Ezzel a minősítéssel összesen 29-en rendelkez­nek a világon. Rengeteg munka, tanulás van e diploma mögött, de megérte - mondta, mikor gra­tuláltam. Mivel régen nem ta­lálkoztunk, bármennyire is si­etett, pár percre leültünk be­szélgetni. Elmondta, hogy új cégében, ahol projekt- és programmenedzsmenttel és üzletviteli tanácsadással fog­lalkoznak, összegyűjtötte régi munkatársait. Munkája kap­csán a legmagasabb körökben is meg­fordult, tárgyalt. S innen jött a cikk ap­ropója - akkor még friss hír volt a Teller Edének tulajdonított levél - nem tudja elképzelni, hogy ezt ugyanaz a személy írta, akit megismert. A paksi ezres blokkok tervezett építése kapcsán a beruházás szerve­zésének segítésére az erőmű felkérte az amerikai Bechtel céget, ami ennek megfelelően megnyitotta információs bázisát, s kiképezte az embereket. Végül is a magyar kormány akkori döntése miatt nem került sor a kiala­kított rendszerek éles kipróbálására, mivel a beruházás nem valósult meg. Ezek után, hogy az elmélethez gya­korlat is párosuljon - a megszerzett tudás ne vesszen kárba - a kiképzett munkatársak közül néhánynak mun­kát ajánlottak Amerikában. Odakinn ment a szokásos napi verkli, mikor jött az egyik amerikai „munkakapcsolatunk", hogy hivatnak bennünket az executive szintre. Arra ugyan ő maga még sosem járt, de se­gít odatalálni. Titkársá­gokon, várakozó cso­portokon keresztül jut­va, egyszer csak azt mondta - megérkez­tünk. Ez a helyzet klasszikus, már isme­rem Karinthytől, de fel­tárult az ajtó. Belépve földbe gyökerezett a lá­bunk, mert Teller Edét ismertük fel. Ő kedve­sen és közvetlenül üd­vözölt bennünket, hely­­lyel kínált, mert sokat akart kérdezni. A maga nyugodt hangján, rend­kívül választékos kife­jezéseivel megfogalma­zott, lényegre törő kérdések özöne következett. Mindenről mindent akart tudni amellett, hogy már a kérdései is rendkívüli tájékozottságot árultak el. Akkor tudott először hazalátogatni, s erre készült fel. Úgy elrepült az ötven perc, hogy észre sem vettük. Beszól­tak érte, hogy az előadása következik. Tanácsadó volt többek között a Bechtelnél is. Mielőtt még kiment, megkért bennünket, ha lehetséges volna, szeretne tovább beszélgetni. Két óra múlva találkoztunk újra, s még kétórányit beszélgettünk. Sokat kérdezett még az országról, az embe­rek közérzetéről és az atomerőműről. Tőlünk tudta meg, hogy elkészült a szimulátor központ. Ez nagyon felvil­lanyozta. Feltétlen megnézem - mon­dogatta. Mesélt munkájáról, hogy pil­lanatnyilag az élelmiszertartósítás, a konzervek eltarthatóságának meg­hosszabbítása kisdózisú sugárzás se­gítségével foglalkoztatja. Búcsúzóul megígérte, hogyha visszajön tájékoz­tat bennünket benyomásairól. Nem hittük, hogy ez bekövetkezik, számtalan fontos munkája mellett úgysem lesz rá ideje. De lett, mert 2- 3 hónappal később fél órát beszélt nagy elragadtatással magyarországi élményeiről. Idegenben jó magyarokkal talál­kozni, de ilyen nagy emberrel, ki így megőrizte magyarságát, idős kora el­lenére páratlan szellemi frissességét, az példaadó. Életem legnagyobb él­ményei közé tartozik a vele való talál­kozás. Ereklyéim között őrzöm azt a közös fotót, mely ebből az alkalom­ból készült. gyulai Teller professzorra emlékeztek Pécsett A Pécs-Baranyai Értelmiségi Egye­sület ÉkestÉK címmel csütörtök esténként jeles előadókat hív válto­zatos témák megbeszélésére. Az ér­telmiségi klub meg kivánt emlé­kezni Teller Ede közelmúltbeli ha­láláról, ezért meghívta Kováts Ba­lázst, a Látogató Központ vezető­jét, mint olyan személyt, aki több­ször is találkozott a nagy tudóssal. Az előadásra október 2-án került sor „Az ellentmondások embere” címmel a vasutas klubban. Az ér­deklődő közönségnek nagyon tet­szett az a vándorkiállítás, amelyet a tudós halála alkalmából készített a Látogató Központ, és itt is felállí­tásra került. A közel két órás elő­adás érdekes életrajzi adatokkal szolgált, az előadó szemléletesen beszélt a tudósról mint emberről. Az előadás után nagyon sok kér­dés hangzott el, természetesen nem csak Teller Edével, hanem az atom­erőművel kapcsolatban is. Az est házigazdája, műsorvezetője dr. Kó­bor József biofizikus volt, a műsort a pécsi televízió is közvetítette. Pappné Szabó Rita, Teller Ede, Cserna József, Csiffáry Ágnes és Panka Zsolt

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom