Atomerőmű, 2003 (26. évfolyam, 1-12. szám)

2003-08-01 / 8. szám

2003. augusztus ATOMERŐMŰ 13. oldal Kiválóság - benchmarking - konferencia 1996 óta a Gazdasági Minisztérium minden évben meghirdeti a miniszter­­elnök által alapított Nemzeti Minősé­gi Díj pályázatot. Az European Foundation for Quality Management (EFQM) által kidolgozott Kiválóság Modellen alapuló Díj a teljeskörű mi­nőségirányítás területén kiemelkedő eredményeket elért cégeket ismeri el úgy, hogy nem a termék vagy szolgál­tatás minőségét, hanem az egész szer­vezet tevékenységének, működésének kiválóságát díjazza. Az idehaza mű­ködő szervezetek a kisméretű termelő, a közepes méretű termelő, a nagymé­retű termelő vállalkozás, valamint a szolgáltatás kategóriákban pályázhat­nak. A díj működtetéséért a gazdasági miniszter a felelős. A díj szervezését, a pályázatok kiírását, az értékelés tiszta­ságát a minden tárca magas szintű képviselőjéből álló Nemzeti Minőségi Díj Bizottság felügyeli, melynek elnö­ke a Gazdasági és Közlekedési Mi­nisztérium helyettes államtitkára. A díj kritériumrendszerét a Minőségfej­lesztési Központ dolgozta ki és fej­leszti tovább minden évben, s végzi a díjhoz kapcsolódó szakmai munkák megszervezését és lebonyolítását. A díjazottak tiszteletére a Minőségfej­lesztési Központ minden évben - idén június 20-án, immár hetedik alkalom­mal - szervezte meg a Győztesek Konferenciáját, ahol minden - az elő­ző évben díjat nyert - vállalkozás fel­ső vezetője bemutatja szervezetét, a Nemzeti Minőségi Díj elnyeréséig ve­zető utat, az elért eredményeiket és al­kalmazott módszereiket. A Minőségfejlesztési Központ idén első alkalommal a Győztesek Konfe­renciáját egy benchmarking konfe­renciával kötötte össze. A Global Benchmarking Network (GBN) 1994-ben alakult világszervezet, amelynek célja a vezető Bench­marking Központok közötti tapaszta­latok cseréje, a legjobb gyakorlat és a benchmarking támogatása a tagor­szágok között. A világszervezetnek jelenleg 21 ország a tagja. 1998-ban Magyarországról a Minőségfejleszté­si Központot választották tagnak. A GBN évente más-más országban tart­ja találkozóját, melynek 2003-ban Magyarország adott otthont. Az I. Benchmarking Konferencián mind a GBN tagszervezeteinek képviselői, mind a Magyarországon benchmark­ing tevékenységet folytató vállalko­zások szakemberei kitűnő előadások keretében ismertették tapasztalatai­kat. A Konferenciát Pongomé Dr. Csákvári Marianna, a GKM helyettes államtitkára, az NMD Bizottság elnö­ke nyitotta meg, majd átadta a szót a Global Benchmarking Network elnö­kének, Peter Heisignek, aki 1996 óta a Fraunhofer IPK Kompetencia Köz­pontú Tudásmenedzsment Centrum vezetője, ahol 1997 nyarától a tudás menedzsment területén dolgozik. 1997 őszén az ő kezdeményezésére indult el az első német benchmarking tanulmány a tudás menedzsment té­májában. Az ő előadását Terry Pilcher - az angliai Ipari és Kereskedelmi Minisztérium Kisvállalkozások Bench­marking Szolgáltatás osztályának igazgatója - előadása követte. O a fe­lelőse annak, hogy az Egyesült Ki­rályságban működő kisvállalkozások körében a „Legjobb Gyakorlat” minél inkább elterjedjen a minőségügy, benchmarking és a marketing terüle­tén egyaránt. Jelenleg egy 9 országra kiteijedő, 1500 cég körében végzett, európai szintű benchmarking kutatást vezet. A jelzett témakörben a hazai ta­pasztalatokkal is megismerkedhetett a hallgatóság. Az Opel BEST Team (Opel Ma­gyarország Autóipari Kft.) tapasztala­tait Sáfár Miklós BEST menedzser összegezte a hallgatóságnak. Bemu­tatta a céget, majd a benchmarking történeti hátterét, az üzleti folyama­tokba történő beépülését ismertette. Betekintést nyerhettek a jelenlevők a benchmarking folyamat vállalati mo­delljébe és néhány konkrét projektbe. A pillanatnyi helyzetkép és tanulsá­gok számbavétele is az előadás részét képezte. A MATÁV Rt. tapasztalatairól Dr. Kovács Viktor ágazati igazgatóhe­lyettes számolt be. A folyamatos kihí­vások, az átfogó menedzsment rend­szer és az önértékelés alapját jelentő EFQM Modell bemutatását követően megismertette a folyamat-bench­marking szerepét. ízelitőt adott a ta­pasztalatokból a módszertan és lét­számtervezés aspektusából. A PANAC (Pannon Autóipari Klaszter Divízió, Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht.) klaszter menedzsere Szilasi Pé­ter Tamás, valamint a Kvalikon Kft. ügyvezető igazgatója, Dr. Németh Balázs közösen tartottak beszámolót. Megismertették a PANAC célját, lét­rehozásának folyamatát. A hallgató­ság elé tárták a klub működésének eredményeit és bemutatták a fejlesz­tések irányát. A harmadik blokkban a 2002-ben Nemzeti Minőségi Díjat nyert cégek mutatkoztak be. A konferenciát Sugár Karolinának - a Minőségfejlesztési Központ ügyvezető igazgatójának — előadása zárta, mintegy összegzésül. Az előadó megosztotta hallgatóságá­val a szervezés tapasztalatait, bemu­tatta a pályázók évenkénti átlag pont­számait, az Európai Kiválóság Díj 2002. évi magyar eredményeit, a Nemzeti Minőség Klub munkáját. Sipos László vezető mérnök A kézművesség kiemelkedő alkotói közt Tálos Zoltán Tálos Zoltán üvegmű­ves munkái bemuta­tást nyertek az Ipar­­művészeti Múzeum kiállításain, ahol a magyar kézművesség kiemelkedő munkáit, remekműveit tekint­hették meg az érdek­lődők. A kiállított tár­gyak minőségét és színvonalát közvetítő „Magyar kézműves­ség - 2003” című albumban Tálos Zoltán paksi alkotóként szerepel. Zoli által újabb művészeti ággal, szép elismeréssel gazdagodott Paks hírneve. Főállásban a Paksi Atomerőmű Rt. Logisztikai Főosztályának Beszerzés Előkészítési Osztályán diszponens. Szabadidejében üvegfestő, ólomüve­gező, tiffany üveg-készítő. Korábban az atomerőmű balatonfüredi rehabili­tációs központjának kikötőjében dol­gozott, ahonnan füredi üdüléseik ré­vén sokan ismerik. Zoli két éve került Paksra. Nagyon jól érzi itt magát, egyedül a balatoni tájat, a megszokott természeti környezetet hiányolja. Az ólomüvegezéssel véletlenül is­merkedett meg, egy szép könyv, képes album keltette fel érdeklődését. Ami­kor a '90-es években újra reneszánszát élte az ólomüvegezés, Zoli akkor kezd­te ez irányú tanulmányait. Iskolai okta­tás keretében sajátította el az ismerete­ket. Eleinte csak a maga kedvére készí­tett dísztárgyakat, majd ahogy környe­zete tudomást szerzett róla és terjedt a híre, egyre többen keresték meg és ren­deltek tőle, vásárolták műveit. Három évvel ezelőtt, egy kulturális pályázatnak köszönhetően a „szak­ma” is felfigyelt munkájára, és kiállí­tották alkotásait az Iparművészeti Múzeumban. Azóta is rendszeresen kapja a pályázati felhívásokat és kérik munkáit. Az Iparművészeti Múzeu­mon kívül a Vigadó Galériában is be­mutatták dísztrágyait. A szakmai zsű­ri az Iparművészeti Főiskola tanárai­ból és a Múzeum szakemberiből állt. A kiállított kézműves munkákból, művészien megformált tárgyakról egy színes kiadvány is készült, ami tavaly három, idén négy nyelven jelent meg. Ötleteit a hétköznapi életből meríti. Fénykép- és gyertyatartótól kezdve a lámpáig, ablaküvegig, tükörig na­gyon sokféle tárgyat készített. Az Iparművészeti Múzeum is annak szellemében rendezte kiállításait, hogy a min­dennapok használati tárgyaiként vagy lakás­díszeiként mutassa be az alkotásokat. Zolinak volt olyan megrendelő­je, aki egy évet várt a munkára, mert Zolinak lakhely- és munkahely­­változás miatt egysze­rűen nem volt ideje rá. Ekkor egy speciális fel­adat várta, csodaszarvast kellett gyer­tyatartóra mintáznia, és az agancs el­készítése komoly kihívást jelentett. Bár mindegyik stílust, technikát kedveli, legtöbb munkája mégis tiffany-üveg. Az ólomüveg és a tiffany kinézetre hasonlít egymásra. Az ólomüveg összeillesztésénél azonban tágabb helyet kell hagyni a mozgásra, éppen ezért nagy felületen alkalmazzák, míg a tiffany-üveg me­revebb, és inkább kisebb tárgyakon, otthoni környezetben kedvelt. Zolinak mindig is jó kézügyessége volt, amit édesapjától örökölt. Vallja, hogy ezekben az egyedi darabokban lélek van. Úgy látja, hogy minden művészettel foglalkozó ember érzéke­nyebb, hisz jobban ráérez a hangula­tokra, de bárki végezhet művészi munkát, aki beleadja a lelkét abba, amivel foglalkozik. Meglátása szerint az emberek vevők a belső érzésekre. Egy-egy dísztárgya elkészülte után jó­kívánsággal, imával ajánlja azt, hogy aki kapja, sok örömet leljen benne. Amilyen odaadással foglalkozik Zoli most az ólomüvegezéssel, tiffany üveg-készítéssel, olyan szív­­vel-lélekkel oktatta korábban a fiata­lokat és az idősebbeket a tékvandóra (Tae-Kwon-Do). Zoli a Testnevelési Főiskolán végzett edzői szakot. Az edzéseket az egyéni képességekhez, a személyiséghez mérte, ennek köszön­hetően tanítványai mindig sikeres vizsgát tettek. Idővel itt Pakson is szeretné ezt a tudást továbbadni. A jövőt tekintve vágya egy műhely, egy barátságos kis hely, ahol nyugod­tan dolgozhat, és foglalkoztatja még egy paksi kiállítás terve is. Zoli örömmel nyugtázta Paks lakosságá­nak művészetek iránti érdeklődését. Különösen jólesett neki, amikor az alpolgármester úr gratulált a kiállítá­sához. Igaz, máshonnan szerzett tu­domást róla, de kifejezte örömét, hogy most már Pakson is vannak ilyen művészi értékek. LA Fejér József (1939-2003) Alig pár nap szünet után a Paksi Atomerőmű Rt. iroda­épületénél ismét fekete zász­lót lengetett a szél. Gyászje­lentés tudatta velünk, hogy Fejér József (Forgógép Kar­bantartó Osztály) 64 éves ko­rában, 2003. július 4-én, a Kecskeméti Kórházban el­hunyt. Ez év tavaszán min­den előzmény nélkül jelentkezett a baj. Azonnali műtét következett, a diagnózis: rosszindulatú daganat. Rendszeres keze­lések, majd az utolsó két hét a kórházban folytatódott. A kezelőorvosok a családdal együtt reménykedtek. Sajnos, a gyógyít­hatatlan betegséget nem tudták legyőzni. Fejér József 1983-ban nyert felvételt a Paksi Atomerőmű Vállalathoz, kar­bantartó lakatosi beosztásban. Két év elteltével szorgalma és szakmai tudása alapján csoportvezető lett. Segítőkészségéért, emberi magatartásáért vezetői, vala­mint kollégái tisztelték és szerették. Különös figyelmet szentelt fiatal kollégáira. Tu­dását, szakmai tapasztalatát igyekezett átadni nekünk, mondván, hogy ők a jövő nemzedékei. Nekik kell foly­tatni azt, amit ők több mint két évtizeddel ezelőtt elkezdtek. Élve a lehetőséggel, 1993-ban kérte a korengedményes nyugdíjaztatását. Pihenésre nem gondolt egy percre sem. Szerette a szakmáját, szerette, amit csi­nált. Mint nyugdíjas dolgozott tovább az erőműnél. Családszerető embernek ismerte mindenki. Mint mondta: kislá­nyom még tanul. Középiskolát -befe­jezve, remélhetőleg tanul még tovább. Segíteni kell, el kell indítani az élet­ben. Sajnos, a váratlan tragédia nem tette lehetővé, hogy tovább örülhessen feleségével együtt a gyerekeik, unoká­ik boldogulásának. 2003. július 18-án, Pakson, a Fehér­vári úti temetőben helyezték el Fejér József hamvait. Gyászolja őt szerető felesége, Éva, akivel 22 évig éltek együtt boldog há­zasságban. Gyermekei: Ildikó, Csilla és családjuk, valamint Krisztián és Andrea. Unokája: Krisztián, Gábor és Petra. Testvérei: Anna, László és csa­ládja. Özvegy anyósa, rokonok, bará­tok, kollégák és ismerősök. Nyugodjék békében! MJ. Szász Mihály (1950-2003) Észrevétlenül Hé Te, Műszakos! Hogy bírod a strapát? Virrasztasz-e rendületlenül Álmatlan, hosszú éjszakákon át? Fogytál, vagy csak mosástól lö­työgő rajtad a kabát? Énekled-e karban hangosan a hajóvontatók dalát? Gyomrodban érzed-e a gépházi zajt, Mint átható kozmikus zenét? Ismered-e már a bezárt megawattok Háborgó istenét? Az üzemre vigyázz, Ne várj érdemrendeket! Másoknak szolgálsz, legyen elég Neked. Iskolákra gondolj, Ahol ezernyi gyermek meleg fényben ül. Biztonság, hűség, állandóság Legyél Te észrevétlenül. Ezen versével köszönt el kollégái­tól Szász Mihály. Szász Mihály (Villamos Üzem­viteli Osztály) 2003. július 15-én Pakson, otthonában hosszú szenve­dés után elhunyt. Hamvasztás után, 2003. július 25-én Várpalotán szűk családi körben vettek végső búcsút Szász Mihálytól. Nyugodjék békében! MJ. Várszegi János (1940-2003) 2003. július 7-én Várszegi János (Villamos Üzemviteli Osztály) Pakson, otthoná­ban, csendben elhunyt. Sze­rető felesége, lánya és annak férje hosszú éveken át fárad­ságot nem ismerve ápolták és gondozták az ágyban fek­vő súlyos beteget. Öt évvel ezelőtt kezdődött a családi tragédia. Hirtelen jött betegség, műtét, majd folyamatos orvosi kezelések. A fájdalmat csak enyhíteni tudták. Vár­szegi János türelmesen viselte a beteg­ségét. A küzdelmet nem adta fel, bár tudta, hogy gyógyíthatatlan. Vigasztal­ta a családját, kérve, ha már ő nem lesz, továbbra is szeressék egymást. Várszegi János 1980-ban került a Paksi Atomerőmű Vállalathoz, mint blokkelektrikus végezte a munkáját. Szakmai tudását vezetői, munkatársai elismerték. 1993-ban korengedményesként ment nyugdíjba. Öt évig él­vezte a nyugdíjas életét. A Paksi Atomerőmű Horgász Egyesületének aktív tagja volt. Több alkalommal, mint sporthorgász komoly helyezést ért el, legutóbb vándorserleget nyert. 2003. július 10-én Vár­szegi János földi maradvá­nyait a paksi Kálvária úti te­metőben helyezték el. Gyászolja őt szerető felesége Kata­lin, akivel 39 évig éltek együtt megér­tésben, szeretetben, boldog házasság­ban. Lányuk: Lilla, félje és két unoká­juk: Kitti és Tivadar. Testvére: Teréz és családja. Sógornője: Eszter és családja. Sógora: László és családja. Rokonok, kollégáik, munkatársaik és ismerősök. Emlékét megőrizzük! Nyugodjék békében! MJ. Simái Éva (1948-2003) Szomorú szívvel értesültünk Simái Éva (GIG Beszerzés Előkészítési Osztály) halálá­ról. 2003. július 22-én gyó­gyíthatatlan betegségben a pécsi kórházban elhunyt. A súlyos betegség hirtelen, vá­ratlanul érkezett. Ez év má­jusában alapos orvosi vizs­gálat során vált ismertté a súlyos egészségi probléma. A beteg asszony családjával együtt mindvégig bízott a gyógyulásában. Simái Éva 2001-ben nyert felvételt a Paksi Atomerőmű Rt.-hez, diszponensi beosztásba. Előtte az Atomix Kft.-nél dolgozott. Rövid időn belül kollégái megszerették kedvességéért, lelkiisme­retes szorgalmáért, szakmai tudásáért. Gondoskodó, családját szerető asszony volt. Fétjénél és két gyermekénél fon­tosabb dolgot nem ismert. Nagyon sze­retett utazni, kirándulni. Természetesen mindig a családdal együtt. Sajnos, mindezt ma már múlt időben mondhatjuk. 2003. augusztus 8-án a paksi Fehérvár úti temető­ben vettek végső búcsút szerettei, rokonok és kollé­gák Simái Éva urnájánál. Az elhunyt végakarata sze­rint a hamvait szülőhelyén helyezik örök nyugalomra. Gyászolja őt szerető férje, Almagambetov Galij, akivel 33 évig él­tek együtt boldog házasságban. Két fel­nőtt gyermeke: Ágra és Mirtill. Unoká­ja: Lóránd, továbbá bánatos szülei, test­vérei: Klári és családja, Judit. Özvegy anyósa, sógornője: Marát és családja, Szaule. Munkatársaik és ismerősök. Emlékét megőrizzük örökre! Nyugodjék békében! MJ.

Next

/
Oldalképek
Tartalom