Atomerőmű, 2002 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2002-10-01 / 10. szám
12. oldal ATOMERŐMŰ 2002. október Nő a kormánynál Interjú egy frissen vizsgázott belvízi vitorlás kishajó kapitányával, Zsarnai Sándornéval A siófoki vitorlás kikötőben szélre várva. (Hadnagy Lajos felvétele)- Már régóta ismerlek, mint kollégát. Mindig komolyan vetted a munkádat. Számtalan kihívásnak megfeleltél már, de ez a mostani teljesen meglepett. Mikor tetszett meg a vitorlás sport és mi vett rá, hogy megszerezd az önálló hajózáshoz szükséges kapitányi minősítést?- Balatonfüredi üdülések alkalmával sétavitorláztunk, a Nyílt Vizisport Napokon a szakszervezet és az ASE Vitorlás Szakosztálya jóvoltából egész nap a vízen lehettünk, de nekem már a partról is nagyon tetszettek ezek a kecses járművek. A végső lökést mégis az adta, hogy az unokám rendkívül felszabadultan viselkedik, szinte kinyílik a hajón, ugyanakkor érzi a veszélyt és biztonságosan mozog a fedélzeten.- Mennyit tanultál, hogyan gyakoroltál?- Ritka nagy szerencsém volt, mert a szakosztály vezetésében szemléletváltás következett be, és az addig szinte zárt közösség felvette tagjai sorába a sport szimpatizánsait is. Ezen kivül vannak megszállottak, akik saját szabadidejükből rengeteget áldoznak arra, hogy minket, kezdőket megtanítsanak a sport csínjára- bínjára (Boromisza Tamás, László Zoltán, Kákái István, Kollár Károly, Prókai László, Fenyvesi Gábor). Tavasszal elméleti oktatásban részesültünk. Ahogy vízre tették a hajókat, elkezdtük a gyakorlati képzést. Úgynevezett „bogrács-túrák” keretében körbe jártuk a Balaton szinte minden kikötőjét, miközben felügyelet mellett mi készítettük fel a hajót, húztuk fel a vitorlákat, mi kormányoztunk. De ha már lúd, legyen kövér alapon motoros kishajó vezetői tanfolyam indult Pakson. A vizsgák egy része a vitorlás vizsgákhoz is szükséges. Sikeresen megszereztem nyáron a jogosítványt, így motorcsónakot már vezethettem. Sokan éltek ezzel a lehetőséggel.- Hogyan ment a vitorlás vizsga? — A hajót irányban tartani sem könnyű feladat a változó szelek függvényében, de a vizből mentés, a bójára állás manőverei már sok gyakorlati tudást igényelnek. Ott már „érezni” kell a hajót. Rengeteget kell gyakorolni - megfelelően türelmes oktatóval. A vitorlás vizsgára Siófokon kellett jelentkezni, és ott kellett számot adni az elméleti és a gyakorlati felkészültségünkről is. Hatalmas drukk van ilyenkor az emberben, mert a rengeteg szakkifejezés, forgalmihelyzet-felismerés, manőver közül vajon melyiket húzom? Segítőkész lesz-e a vizsgáztató? Mendemondákból már ismertük a vizsgáztatókat, de kellemesen csalódtunk. Olyan segítőkészek voltak, hogy a könyvben nem szereplő dolgokra is felhívták a figyelmet, ezzel is kiegészítve ismereteinket, de a bizonytalan tudást felismerve könyörtelenek voltak. Szinte többet tanultunk a vizsgán, mint a felkészülés során. A gyakorlati vizsga során a kötélcsomózási tudományunkat is be kellett mutatni. Én sokat kézimunkáztam, de a hajózásban alkalmazott csomókat be kellett magolnom. Rendkívüli könnyebbséget jelent, ha azon a hajón vizsgázhatunk, amelyiken tanultunk. Nem könnyű viszont megszervezni, hogy a hajó időben átéljen a vizsga helyszínére... A vizsga előtti hétvégén igen erős szélben gyakoroltunk. Kitartott a szél, amíg Siófokra értünk. Viszont amikor az elméleti vizsga után a gyakorlati vizsga kÖT vetkezett volna, már teljes volt a szélcsend. Vártuk, vártuk a szelet, de késő délutánig nem jött meg. A gyakorlati vizsga így első alkalommal elmaradt. Újabb időpont, újabb szervezés, újabb szabadság - már akinek még volt. Egész héten az időjárásjelentéseket lestük. Ha nem is volt nagy szél, de legalább lógott az eső lába. Az északi parton már dörgött-villámlott. Négyes csoportokba osztva szálltunk hajóra. Mire mi kerültünk sorra, már szakadt az eső, de egy leendő kapitánynak minden időjárási helyzetben uralni kell a hajót. Nem volt igazán kedvező szelem, mert a kikötő bejárata felől fújt. Úgy számítottam, hogy ha legélesebben haladok a szélirányban - a préselés határán, kicsúszhatunk a kikötőből a nyílt vízre. Természetesen ilyenkor kezd el forogni a szél, változtatja az irányát, hogy ne sodródjunk a kövekre, gyorsan fordulnom kellett. A forduló közben a hajó felült egy homokzátonyon. Sajnos volt már ilyen máskor is az alacsony vízállás miatt - még az északi parton is de tudjuk mit kell termi, és most is sikerült „elszabadulni”. Ez a nem kívánt manőver anynyira megzavart, hogy csak másodjára sikerült a vízből mentésem. Most már túl vagyunk az izgalmakon. Azon a pénteki napon mind a tizenketten sikeres vizsgát tettünk. A következő héten Hadnagy Lajos is levizsgázott „idegen hajón”, mert elfoglaltsága miatt nem tudott velünk tartani. A szakosztály ez évben 26 főt készített fel a vitorlás vizsgákra, közülük 21-en vizsgáztak sikeresen, ketten még megpróbálták, de nem sikerült, s a többiekkel együtt majd jövőre... Nagyon köszönjük az ASE Vitorlás Szakosztályának a lehetőséget, és Boromisza Tamás vitorlás szakedzőnek a fáradhatatlan munkáját, végtelen türelmét, a rengeteg élményt, amely felejthetetlenné tette a felkészülés időszakát, s ha lehet még jobban megszerettette a vitorlázást. gyulai Borászat az erőmű közelében A szőlészkedés szerelem, a szüret ünnep Sorozatunk mostani számában egy olyan emberről lesz szó, aki egyáltalán nem tartja magát borosgazdának. „Csak hobbiként, szerelemből szőlészkedek, saját és családi fogyasztásra szánom a bort” - mondja Rikli Sándor, pedig az április 26-i, a paksi hegyközség és az önkormányzat által a Prelátusban lebonyolított versenyen aranyérmes, különdíjas Rizlingszilvánit tett a szakavatott zsűri elé. Gyerekkori kapcsolat az, ami a borhoz köti, s bár a rengeteg szőlészeti munka láttán megfogadta, soha nem foglalkozik a fürtökkel, az élet másként alakult. A Zala megyei Kiscsehiből származó, az erőműben húsz évet lehúzó, négy éve technológiai, műszaki ellenőrként nyugdíjba vonuló beszélgetőtársam 1982-ben vásárolta meg azt a zabfoldet, amely ma számára a béke, a megnyugvás szigete.- Till Feri bácsitól vásároltuk meg a telket, melyen 280 töves kordonos (magasművelésű) szőlőt alakítottunk ki - lapoz vissza képzeletben Rikli Sándor. - Öt percre lakom a Páskomdűlőtől, ahová a munkás hétköznapok fáradságát jártam kipihenni. Mindig felfrissülve, újjászületve éltem meg a hétfőket, köszönhetően annak a csodálatos, természetes közegnek. Öt-hétszáz liter bort fejt évente, melyben egyaránt megtalálható a vörös és a fehér is. Előbbiekből idén jó minőségű, Bikavér-jellegű nedű kerekedhet, míg utóbbi túlnyomórészt Rizlingszilváni. A 2001-es termésből állította elő azt a bort, mely értékes elismerést eredményezett készítője számára. Történt, hogy néhány üveg fehérbort bevitt a pincészetbe, hogy ott ismerősei megnézzék, bevizsgálják. Valahogy nem tetszett ugyanis Sándornak a bor, holott a vizsgálódás csupa pozitív tapasztalatot hozott. Az ismerősöknek ízlett a nedű, és javasolták, vegyen részt vele a tavaszi versenyen. Emellett vörössel is nevezett (azzal ezüstminősítést érdemelt ki). Lezajlott az eredményhirdetés, már készülődtek a vacsorához, mikor „robbant a bomba”: az ő bora nyerte a különdíjat.- Ebből is látszik, nem biztos, hogy nekem is ugyanaz ízlik, mint a kóstolóknak - neveti el magát Sándor. - Nagyon örültem persze a hirtelen jött sikernek, ám ettől én nem lettem jobb borosgazda. Immár tizennégy esztendeje annak, hogy az akkor még az erőmű által rendezett borversenyen a kékfrankosom bronzérmes lett. Voltak hát korábban is szép eredményeim, mert szeretek a szőlővel foglalkozni. A szőlővel, amellyel rengeteg munka van egész évben, ezt kedvetlenül nem lehet csinálni. A szüret ugyanakkor más: ünnep. Akkor két hétre leköltözünk Kiscsehibe, ahol 1990-ben vásároltam meg testvéremtől a szülői házat. Ott is van szőlőnk, melyet ugyanolyan odaadással kell kezelni, mint a paksit. Idén az ottani megméretésen az egyik vörösborommal érdemeltem ki aranyminősítésű oklevelet. Előveszi prospektusát (regisztrált vendéglátó is egyben), mutatja a házat és a környék térképét. Szívből beszél, szeretettel az ottani barátairól, a vendégszerető zalai emberekről, szülőfalujáról. Verseit is ez a táj, a háromszáz méteren elterülő Tekints-hegy és környéke ihlette: „Domboldalon áll egy nagy fa / Virágai hullanak a vállaltira / Egyegy szirom kicsit késve pereg le / S ráesik az őszülő fejemre.” Ebbe a világba tekinthetett be egy hétvége erejéig Niki János és hozzátartozója. 0 volt az, aki a szeptember 14-i paksi Szüreti Napon a legjobban „borászvirtuskodott”. Rikli Sándor ezen versenyszám győztesének felajánlotta zalai házát, és már most mondja, hogy igény esetén jövőre is sor kerülhet hasonló együttműködésre a közművelődési intézménnyel. Vöröss Endre Program a nőknek a szépségért és egészségért „Mire ügyeljünk a nyári „pihenő” után? Vizsgáljuk meg magunkat külalakunk tekintetében! Minden rendben van?” - kérdezi az XL klub felhívása, és egyben lehetőséget kínál programjában a fittség megszerzésére, megőrzésére. Szeptemberben ismét elindult az XL-klub az „Együtt a parlagfű ellen” Alapítvány szervezésében. Heti két ill. három alkalommal különböző tornával (zsírégető, kondicionáló, intim, gyógy), különleges mozgás-programokkal (jóga, táncóra) és kéthetente szombatokon változatos klubfoglalkozással (túra, szauna stb.) várják az érdeklődőket. A klubtagok térítésmentes szolgáltatásokat is igénybe vehetnek, mint pl. fittségi felmérést, testzsírszázalék-mérést, súly- és körtérfogat kontrollt, vérnyomásmérést, optimális testsúlyszámítást, videókazetta- és „Diéta Magazin” kölcsönzést. Novemberben és decemberben mesterszakács készíti fel a hölgyeket a finom és kalóriakímélő ünnepi ételkészítésre. Az XL klub bérlete két hónapra érvényes, Vitamin pénztáron keresztül is fizethető. A havi részletes programok az alapítvány honlapján megtekinthetők. Az XL klub Paks, Gesztenyés u. 11. sz. alatt (tel: 312-611) várja az egészségükért, jó közérzetükért, fittségért tenni akarók jelentkezését. Iparági vízi találkozó Szeptember 6-8. között a festői szépségű Tata adott otthont az immár XXIV. Villamosenergia-ipari vízi találkozónak. A vaskos nevezési díjnak köszönhetően, a Paksi Atomerőmű Rt. csapata csupán kilenc fővel képviselhette magát az idei seregszemlén. A sok értékes pontot érő helyezés mellett a Járfás Tamásné, Riszter Margit, Nagy István és Blatt József összeállítású csapatunk a kenu vegyes négyesben győzedelmeskedett. A több éves kihagyás után az elmúlt évi sikeres iparági szereplésünk után „beindult az élet” a Duna-parton, egyre több kollégánk fedezte fel a szervezett keretek közötti felkészülés lehetőségét és Járfás Tamásné is vállalni tudta a ma még kis, de nagyon lelkes csapat összefogását. „Az idei tatai versenyre már időben elkezdtük a felkészülést. Még 2001 elején Riszti kapacitált, hogy vállaljam fel a csapat megszervezését. Akkor ugyan csak öt fővel vettünk részt, de így is sikerült több dobogós eredménnyel visszatértünk az iparági család hagyományokban bővelkedő seregszemléjére.” - kezdte Edit a visszaemlékezést. Riszter Margit emlékei szerint a korábbi években, még a PAV vezetőinek és Hajba Antal vezető edzőnek köszönhetően még Dombodban is volt iparági verseny: „Sőt még Tiszaújvárosba is eljutottunk a mostaninál nagyobb létszámmal.” , Jómagam a múlt évben kapcsolódtam a csapathoz - egészíti ki a lányokat Blatt József, a győztes kenu kormányosa. - Feltétlenül meg kell emliteni a csapat többi tagjának a nevét: Gosztonyi Réka, Fejes Imre, Nagy István (a kenu vegyesnégyes vezérevezőse), Kováts Gergely, Csiszár Szabolcs és Kovács Balázs, akik ugyan most nincsenek itt, de ők is kivették részüket a felkészülésben és az eredményben.” Megtudtam, hogy az erőműben dolgozók - akiknek nincs saját hajójuk - is bármikor lemehetnek a Duna-parti csónakházba, csak előtte az Atomerőmű SE edzőivel egyeztetni kell a hajók kiadását. Ez az egyre bővülő baráti társaság nyitott, minden érdeklődőt szeretettel vár, és ahogy találóan fogalmazzák: „Egy hajóban evezünk!” Az idei küzdelmekre rákérdezve kollégáim újból átélték az izgalmakat: „Nem is tudtam, hogy nyertünk! - kiállt fel Margó, aki csak utólag tudta meg az eredményt. A játék, a nemes vetélkedés a sport igazi sava-borsa, kihagyni vétek. Mi nem néztünk sem jobbra, sem balra, csak teljes erőbedobással - diktált ütemre - eveztünk. Nem volt szerencsés a mellettünk haladó hajó, ugyanis a cél előtt összeakadtak egy másik egységgel és a vízben kötöttek ki” - emlékezik Edit. „Az igazsághoz tartozik, hogy a mi csapatunkkal szemben az ellenfelek többsége aktív sportolói múlttal rendelkezik, és így nehéz felvenni velük a versenyt” - berzenkedik egy kicsit Margó. Sajnos van egy szomorú hír is. Az önerő bizony véges! A jövő évi nevezési költségeket ismerve csupán egy fővel bővülhet a paksi csapat, ha nem kapnak az ideinél nagyobb támogatást. Van egy mondás: A remény hal meg legutoljára. A kajak-kenu sport kedvelői bíznak abban, hogy az elmúlt két év eredményei alapján ez a szakcsoport is nagyobb támogatást kap a PA Rt. vezetőségétől, és hasonlóan a többi iparági cég csapatához esetleg húsz - harmincfős csapattal nevezhetünk mi is. Addig is azt javasoljuk minden kollégának, hogy próbálja ki az evezést és lehet, hogy hasonló érzéseket tapasztal, mint a beszélgetésben résztvevők. Sípos László
