Atomerőmű, 2002 (25. évfolyam, 1-12. szám)

2002-10-01 / 10. szám

2002. október ATOMERŐMŰ 9. oldal Ebben az évben IX. alkalommal került megrendezésre a hagyományos VILLAMOS NAP Az időjárás kegyeibe fogadta a rendezvényt, így délután már gyönyörű napsütéses őszi időben szórakozhattak a résztvevők a szabadtéren is. Az igazgatóságok közötti sportversenyeket az idén a MÍG nyerte. A plüss békát az utolsó he­lyezést elért HŰIG csapata kapta. A Kiváló Karbantartói Díjakat, valamint a sportversenyek helyezettjeinek díjait dr. Kocsis István vezérigazgató adta át. A nap folyamán a színpadon folyamatosan váltották egymást az előadóművészek jobbnál­­jobb színvonalú produkciókkal. A délelőttöt Görbe Nóra és az Új Bojtotján együttes élő koncertje nyitotta meg. Tóth György igazgató ünnepélyes megnyitója után a nagydorogi Búzavirág Néptánc együttes, a paksi gimnazista lá­nyok tánckara, valamint a szekszárdi Ifjú Szív Né­met Nemzetiségi Néptánc együttes szórakoztatta a közönséget. A délután folyamán Balogh Kálmán virtuóz cimbalomjátéka a zenét nem igazán értő közön­séget is magával ragadta. A GROVE HAUS együttes nevét elsősorban a fiatalok ismerik, de dalaikat hallva mindenki elragadtatottan tapsolt. A HOLIDAY akrobatikus tánccsoport produkci­ójában a zene ritmusa, a fiatal táncosok tudása és bája bűvölte el a közönséget. St. Martin sikerét pedig jelzi, hogy a közönség szűnni nem akaró tapsa visszahívta a színpadra még egy ráadás számra. A délutánt a paksi TŰZ­­VIRÁG Táncegyüttes zárta a tőlük megszokott színvonalon. A nap kulturális csúcspontja az EDDA együt­tes élő koncertje volt, majd a napot igen látvá­nyos zenés tűzijáték zárta. A nap jó hangulatát fokozta a megfőzött és ez­úttal - sokak véleménye szerint - igen jóra sike­rült 2.735 adag babgulyás. 2002-évben az „Atomerőmű Kiváló Karbantartója” díjban részesültek: (név, munkakör, szervezet) Bukta Antal, művezető, ÜFFO-AO, Bunkóczi András, műszaki ellenőr, KAFO-RKO, Domonkos József, műve­zető, SZFO-VISZO, Éberling István, üzemvezető, KAFO-AKO, Fazekas László, csoportvezető, KAFO­­RKO, Gyutai Attila, művezető, SZFO-GSZO, Hevesi An­tal, csoportvezető, KTFO-KTEO, Izsák Lajos, előkészí­tés-vezető, SZFO-ÉSZO, Kajári János, darukarbantartó lakatos, SZFO-VISZO, Karsai Mihály, karbantartó laka­tos, KAFO-RKO, Nász Elemér, technológus, KAFO­­AKO, Pásztor János, berendezésmémök, KTFO-KTEO, Süveges Gyula, hegesztő, SZFO-GSZO, Tóth Attila, fő­­technológus, KIFO-KIO, Vida Károly, csoportvezető, ÜFFO-DRO, Blatt Vince, osztályvezető, KAFO-AKO

Next

/
Oldalképek
Tartalom