Atomerőmű, 2002 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2002-09-01 / 9. szám
2002. szeptember ATOMERŐMŰ 3. oldal Falunapi vígasságok Képnapos volt az idei Falunapok elnevezésű programsorozat Dunaszentgyörgyön. A tavalyi évben már sikeresen lebonyolított rendezvényt ezen a nyáron is nagy várakozás előzte meg. A megvalósításhoz a Paksi Atomerőmű Rt. 451 ezer forinttal járult hozzá. Augusztus 23-án és 24-én a falu több helyszínén zajlottak az események. A színes programok és neves előadó művészek műsora mellett sor került az első szentgyörgyi tűzijátékra is. Már a pénteki napon több száz érdeklődőt vonzott az estére meghirdetett szabadtéri diszkó. A Várdomb alatti játszótéren megteltek az erre a két napra kihelyezett padok és sörsátrak. A másnapon már délelőttől versenyeken mérhették össze tudásukat a jelentkezők. A lövészversenyt a biritói lőtéren bonyolították le Grósz György alezredes felügyelete alatt. A pörköltfőző versenyt a Kertbarát Kör szervezésében az iskola udvarán tartották. A nyílt egyéni horgászversenyt egy héttel korábban rendezték meg az Erőmű horgásztaván, Fotyék János szervezésében. Ugyancsak a szombat délelőtt folyamán a Széchenyi utcánál Autóhifi bemutatót nézhettek és hallgathattak meg az autózene kedvelői. A délután kezdődő műsorokat Herman János polgármester ünnepi beszéddel nyitotta meg. Polgármester úr Győri Erzsébet népi iparművész által készített kerámiákat adott át a Falunapok védnökeinek: Szabó József és Tóth Ferenc országgyűlési képviselőknek és Kováts Balázsnak, a Paksi Atomerőmű Rt. Tájékoztató és Látogató Központ vezetőjének. Köszönetét mondott a nap támogatóinak: az Erőműnek, Hartman Jánosnak, Pető Balázsnak és Reisenger Péternek. Ezt követően Hauszer Beáta énekesnő adta elő az Ave Maria-t. Majd kezdetét vette a dunaszentgyörgyi hagyományőrző egyesületek és kulturális előadóművészek műsora. Elsőként Gyöngyösi Dóra szavalta el Petőfi Sándor Csillagos ég című költeményét. A Szelíd Rózsák Nyugdíjas Kórus négy vidám dalt énekelt el, a kart Szabóné Oláh Gyöngyi készítette fel. Majd a hangszeres zenéé lett a főszerep: következtek a citerások. Katz Dániel és Rátz Máté gyerekdalokat, míg Kákái Emese és Bihari Ágnes népdalokat játszott és énekelt. Az énekeket Kulcsámé Kiss Csilla tanította meg nekik. A Dunaszentgyörgyi Női Kórus kánonokat és kórusműveket adott elő, vezényelt Csapóné Sebestyén Katalin. Bíró Bálint Örkény István novelláját mesélte el nekünk, szórakoztató előadásmódjában. Dömötör Zelma népdalcsokrot énekelt, mely elővezette a hagyományőrzők záró műsorát, a Vadrózsa Népi Együttest. A nagyobbak táncoltak először egy somogyi karikázót, majd Lisztmájer Ilona, országos szinten is több díjjal elismert népdalénekes következett. Legvégül a Vadrózsák ifjúsági és gyermek csoportja együttesen egy sárközi karikázót mutatott be. A délelőtti megmérettetések és a korábbi horgászverseny díjkiosztója után H. Horváth László hangolta rá a nézőket a délután további vidám programjaira. A népszerű rádiós bemondó sörivó és pattogatott kukoricaevő versenyekre hívta a gyerekeket és felnőtteket. 16 órától élő kívánságműsor következett a közönség szerkesztésében. A dalokat a G.H.B. Zenekar biztosította. A zene nem állt meg: a szívküldi után egy órán át Hauszer Beáta és Gebhart Csaba énekelték kedvenc dalaikat. A jókedv csak fokozódott, hiszen a színpadon Beregi Péter és Heller Tamás, a Mikroszkóp Színpad híres Hacsek és Sajója következett. 20 órától a Hotel Menthol című kosztümös, élő rock and roll show váltotta ki a nézők tetszését a Menthol Zenekar előadásában. Közben már várták a szervezők a vállalkozó szellemű nézők jelentkezését, akik az élő kaeroke-showban mutathatták be ének tudásukat. Mind a hat bátor jelentkező sikerrel szerepelt a lelkesen tapsoló közönség előtt. A fél órás tombolasorsolás után folytatódott tovább a buli. Éjjel likőr pedig, a falu életében először, tűzijátékban gyönyörködhettek a szentgyörgyiek. A zenés rakétaparádé káprázatosra sikerült. A G.H.B. Utcabál hajnalig folytatódott, a zenészek pihenés nélkül játszottak. Az biztos, hogy idén is találhatott kedvére való programot az, aki kilátogatott a szentgyörgyi Falunapokra. Magyar Judit Az erőmű és a turizmus -{«»■■■■■■■I Sikeres Atomtusa, bővülő idegenforgalmi paletta Első alkalommal rendezte meg a Paksi Turizmusért Egyesület az Atomtusa névre hallgató sport- és szellemi vetélkedőjét. Ferenci Richárd, az egyesület vezetőjének ötletét az atomerőmű támogatásra méltónak találta: a PA Rt. lett az esemény főszponzora. Az Atomtusára azokat az embereket hívták meg, akik korábban már részt vettek a Duna-átúszáson. Az augusztus 19-én lebonyolított megméretésre négy korcsoportban összesen harminchatan neveztek, ami azt jelentheti, könnyen hagyománnyá válhat a rendezvény. Ez is a célja a civil szervezetnek: minél több embert, ha lehet, családokat mozgatni meg, népszerűsíteni egyszerre a várost és a tusát alkotó sportágakat. A legfiatalabb résztvevő hat, míg a legidősebb hatvanhárom évesen vágott neki az első számnak, a futásnak. A képtár és a Duna Hotel közötti távolságot kellett teljesíteni, majd innen kerékpárra pattantak a versenyzők és meg sem álltak a cseresznyési iskoláig. Itt íjjal kellett eltalálni a tízméternyire elhelyezkedő mozgó figurát. A „futócéllövészet” után következett a nap záró száma, az atomtotó, melyben a támogatókkal (az erőműn kívül a Beanett Bt. és több, kerékpárt forgalmazó vállalkozás szponzorálta a kezdeményezést) kapcsolatos kérdéseket válaszoltak meg az indulók. Ebben a versenyszámban 18 éven aluliak, illetve a felnőttek külön kategóriába kerültek. A verseny abszolút kategóriájának boldog győztese Hermann Krisztina A fődíjat a Pest megyei Neuzer Kft. ajánlotta fel. A két kerékpár sorsolás útján végül Pupp József, illetve Schubert Mónika tulajdonába jutott. Józsefnek ez egyfajta fájdalomdíj is, hiszen versenyzését defekt hátráltatta. Eredmények: I. korcsoport: 1. Fenyvesi Réka, 2. Schubert Mónika, ill. 1. Nagy Márton, 2. Schubert Endre. II. kcs.: 1. Hermann Krisztina, 2. Fenyvesi Judit, ill. 1. Schubert Gergő, 2. ifj. Gyulai János. in. kcs.: 1. Fenyvesi Helga, Gyulai Ilona, ill. 1. Prancz Zoltán, 2. Hunyadi Levente. IV. kcs.: 1. Nagyné Kiss Mariann, 2. Jobbágy Gyuláné, ill. 1. Hunyadi Kálmán, 2. Nagy Tibor. Abszolút első: Hermann Krisztina illetve Hunyadi Kálmán.- A remek hangulatú rendezvény beváltotta a hozzá fűzött reményeket — mondta a díjátadás után a főszervező, Ferenci Richárd. - Úgy vélem, az elképzelés életképes, jó esélyünk van tehát arra, hogy az elkövetkező években egyre többen vállalkozzanak a részvételre, és itt nem csak a paksiakra gondolok. Szeretnénk ugyanis, ha ez az esemény sikerességével része lenne Paks idegenfoigalmi kínálatának. Vöröss Endre A Városi Könyvtár közleménye Kedves Olvasó! Augusztus 5-én áttértünk a számítógépes kölcsönzésre és nyilvántartásra. Köszönjük türelmét és segítőkészségét! Szeptembertől új szolgáltatásokkal állunk az Ön rendelkezésére is: a Széchenyi Terv Információs Társadalom- és Gazdaságfejlesztési Programja keretében 2003. szeptember 30-ig a könyvtár beiratkozott tagjai az Internetet költségtérítés nélkül használhatják, könyvtárunk szolgáltatási szabályzatának megfelelően. Szeptembertől indulnak 20 órás, az Internetet és a számítógép használatát népszerűsítő tanfolyamaink, amelyeket hétfőn délelőtt és délután, illetve (novembertől) szombat délután tartunk. A tanfolyamokra a jelentkezőket folyamatosan értesítjük. Emiatt nyitva tartási rendünk megváltozik: hétfőn a kölcsönzés szünetel, a hét többi napján (keddtől péntekig) 8.30-18.30, szombaton 8- 12.30 óráig kölcsönözhet, látogathatja az olvasótermet és a kézikönyvtárat. A könyvtár munkatársai Felavatták a világ első és egyetlen községi borozóját Ordas is ünnepelt Államalapító Szent István királyunk ünnepén avatták fel és adták át Ordason a kívül-belül megújult kultúrházat. A bensőséges hangulatú rendezvényhez a dunapataji és hartai zenészekből álló Rising Sun együttes szolgáltatta a talpalávalót. Az időjárás is kegyeibe fogadta az augusztus 20-án délután kezdődött és hajnalig tartó ordasi ünnepség résztvevőit. A községház előtt felállított színpadon a Rising Sun együttes az alkalomhoz illő lírai dalokkal vezette fel az ünnepséget, melynek keretében elsőként Szabó Zsolt polgármester mondott köszönetét mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a most felújított művelődési ház elkészülhessen. A község polgárai és a felújítás során közreműködő munkások, vállalkozók mindannyian jelesre vizsgáztak összefogásból és kitartásból. A közös munka eredményeként a nemrég még igencsak elhanyagolt állapotban lévő épület mára kívül-belül megújult, a főtér valóságos díszévé vált. S bár a bejárat fölött lévő felirat tanúsága szerint „Községi borozó” fogadja az ide betérő vendéget, az épület megálmodói egy olyan közösségi házat terveztek, amely baráti beszélgetésekre, kulturális rendezvények lebonyolítására egyaránt alkalmas lehet. „A művelődési ház az összefogás, az összetartozás szimbóluma, bensőséges kapcsolatok helyszíne idősek és fiatalok között” — fogalmazott megnyitó beszédében Tóth István, a térség országgyűlési képviselője, aki ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a művelődési ház felújításával a település lakóinak régi álma vált valóra. „Különös vonzereje van ennek a tájnak, hiszen már honfoglaló őseink is szívesen telepedtek meg ezen a vidéken. Minket, magyarokat megedzett a történelem vihara, és minden, amit túléltünk, erősebbé tett bennünket. A Dunamenti települések története is azt bizonyítja, hogy az elmúlt évszázadok során a térséget sújtó katonai pusztítás és kulturális elnyomás ellenére Szent István Magyarországa mindig újjáéled” - mutatott rá a szónok. A kultúrház ünnepélyes átadása után következett az új kenyér megszentelése, majd a rendezők egy pohár borral, illetve sóval és őrölt paprikával megszórt kenyérrel várták a vendégeket. mpi Sajtóbeszélgetés az atomenergetikáról Szabó József országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Energetikai Albizottságának elnöke volt a házigazdája annak a sajtóbeszélgetésnek, amely szeptember 3-án volt Budapesten, az Atrium-Hyatt Hotelban. Szabó József vendégei voltak: dr. Vámos Gábor, a PA Rt. vezérigazgató-helyettese, Maróthy László, az RHK Kht. ügyvezető igazgatója és Tóth Ferenc, a paksi választókerület országgyűlési képviselője. Szabó József bevezetőjében hangsúlyozta a közvélemény azon jogos igényét, miszerint hiteles információt kapjon az atomenergetikáról. Márpedig az elmúlt néhány hónapban elég sok téves információ jelent meg ebben a témában, ezért látta szükségét egy ilyen beszélgetésnek, majd átadta a szót meghívott vendégeinek. Dr. Vámos Gábor a világ atomenergetikai helyzetét elemezte, konkrét adatokkal támasztotta alá, hogy az atomenergetika a nyolcvanas-kilencvenes évek mélypontja után felszálló ágban van. A legfeltűnőbb változás az USA-ban következett be, ahol csaknem minden atomerőmű üzemeltetési engedélyét 40 évről 60 évre meghosszabbítják. Az EU Bizottság által kiadott Zöld Könyv megállapításaiból kitűnik, hogy az atomenergetika fejlesztése nélkül nem lehet szó sem a környezetvédelmi célok megvalósításáról, sem pedig az eneigiaimport-függőség jelenlegi szintjének megőrzéséről. Vámos Gábor szólt az atomerőmű teljesítménye 8 %-os növelésének, valamint az élettartam meghosszabbításának programjáról. Elvégzett számítások igazolják, hogy 5,85 Ft/kWh áramár felett az élettartam hosszabbítás már egyértelműen nyereséges vállalkozás. Maróthy László a kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladékok elhelyezését célzó, közel tíz éve tartó kutatási eredményről számolt be, és sikertörténetnek minősítette ezt a munkát. Bár elismerte, voltak zökkenők, de mint mondotta, már látják az alagút végét, és jó reményünk van arra, hogy 2008-ra a tároló elkészüljön, hiszen társadalmilag és politikailag támogatott a program. Tóth Ferenc az atomerőmű társadalmi kapcsolatairól szólt, arról a segítségről, amelynek számtalan jele van a 30 km-es körzetben lévő településeken. Hosszan sorolta azokat a megyei és országos eredményeket, amelyek az atomerőmű támogatása nélkül nem valósulhattak volna meg. A tájékoztatókat követő kérdések közül két lényegeset emelek ki. Szabó Józseftől azt kérdezték, akaija-e privatizálni az MSZP az atomerőművet? Szabó József cáfolta a privatizálással kapcsolatos találgatásokat, és kijelentette: az MSZP nem privatizálja Paksot. Egy másik kérdéssel kapcsolatban Tóth Ferenc szólíttatott meg, aki elmondta: az Illés Zoltán által hangoztatott vélemények nem a FIDESZ álláspontját tükrözik. A FIDESZ régen is és ma is támogatja Paks terveit mind a teljesítmény és élettartam növelésével, mind pedig a hulladéktároló végleges elhelyezésével kapcsolatban.-Beregnyei-