Atomerőmű, 2001 (24. évfolyam, 1-12. szám)

2001-03-01 / 3. szám

8. oldal ATOMERŐMŰ 2001. március A Nap alacsonyan járt, mikor Podlesokba, a Szlovák Paradicsom bejáratánál fekvő szállásunkra ér­tünk. Várakozással néztük az alko­­nyi fényben szürkébe gubózó he­gyeket. Mi vár odabenn!? Hó, jég, kő? Holnap ilyenkor többet tu­dunk. Míg szállásunk melegedett, átmentünk vacsorázni a közeli szál­loda éttermébe. Finom volt, jóllak­tunk, és feltűnően olcsón. Ennyi pénzért nem éri meg fő­­zőcskézni. A reggel csípős, amolyan disznó­ölő. Bemelegítésnek jó lesz a Sucha Béla szurdok. Itt indul a tábor mögött. Mind­járt a rajtnál eltévedünk. Egy ház­zal odébb akarunk menni. Nono, túravezetőkém! Jó lesz fi­gyelni! Mikor rálelünk a bejáratra, az sem öröm. Alig tudunk megáll­ni. Tükörjég, enyhén domború, ahogy a víz hizlalja. Végre sziklák. Lehet kapaszkodni. A patakmedret elérve könnyebb a dolog. Nincs be­fagyva; kőről kőre lépdelve, néha a vízben gázolva haladunk. Dorong­­hidak. Nyáron a víztől iszamósak, most a jégtől csúsznak. Ahol lehet, inkább a patak. Megváltás­nak tűnik a vaslétra. De csak alulról. Középen kide­rül, a felső része jég. Úgy az ötödik emelet magasságá­ban kicsit bizarr érzés egy szál jeges vason állni, egy másikon kapaszkodni. Bedőlt fatörzseken má­szunk át. A Nap magasan jár, időnként besüt a ka­nyon mélyére. Pazar lát­vány! Az éles fénysugarak megtörnek a vízfüggönyön, visszaverődnek a jégfalak­ról a szivárvány színeiben. Giccs. De nagyon szép. Bő három óra kell a más­kor kétórás úthoz. Fönn, hogy kicsit lazítsunk, te­szünk egy kört a Velky Polana felé, majd szabály­talankodunk egyet. A köte­lező menetiránnyal szem­ben leereszkedünk a Velky Kyselen. Szerencsére ma­gunk vagyunk. Nem zava­runk senkit. Keményen megdolgozunk lefelé is. A jeges doronghidakon talán még keservesebb az eresz­kedés, mint a mászás. A ki­járatnál (bejáratnál) fiatalokkal ta­lálkozunk, köszöntjük egymást. Er­refelé ez még szokás. Itthon, ha kö­szönök valakinek az erdőben, meg­ütközve bámul. Felkapaszkodunk Klastoriskora. A menedékházban isteni a forró ká­posztaleves. Felhígítjuk egy pofa Aranyfácánnal. Kétórás monoton ereszkedés, csúszkálás után meg­könnyebbülve rúgjuk le a bakan­csot, bújunk ki az átizzadt ruhák­ból a jó meleg szálláson. Vacsora előtt, kicsit lazítunk a szaunában. Szerdán kicsit nagyobb falat. A Velky Sokol. Hosszabb is, maga­sabb is, tagoltabb is, mint a Sucha Béla. Ahogy haladunk, jegesebb is. Hát biz', kell a hágóvas. Anélkül a megállás is gond. Most is gyakran a mederben gázolást választjuk. Most vizsgáznak a bakancsok. A szurdok vadabb, dzsungelesebb a tegnapinál. Rengeteg a bedőlt fa, és az élő növényzet is gazdagabb. Lét­rákon kapaszkodunk a vízesések oldalában. Kétoldalt többméteres jégcsapok híznak a folyamatosan fröcsögő víztől. Jeges doronghida­kon egyensúlyozunk, mindenféle kapaszkodó nélkül. Nálunk egy hi­vatalnok rögtön lezáratná az utat. A tótoknál ez a természetes. Igazán nagyot nem lehetne esni, de kinek hiányzik egy jeges fürdő, szauna nélkül. Ma is übereljük a szintidőt. Nem is mondom mennyi. A szikrázó nap­sütés kezd vörösödni, mikor rátérünk a visszaútra. Ezen nincs jég, hó is alig, de a vége olyan meredek, hogy remeg a térdem mikor ismét vízszintes­re érek. Hu! Jó mulatság volt. A vacsora után a tulaj egy stampedli szilvapálinkával köszönt bennünket. Jólesik! Nemcsak a pia, a kedvesség is. Külföldre kell mennem, hogy Vendég legyek. A ha­zámban csak ügyfél lehetek. Legfeljebb kuncsaft. Csütörtök. Nagy nap! Kö­rülnézünk a Tátrában. A Csorba-tótól indulunk. A Poprádi-tóig a máskor egy­órás út, most bő kettő. Tükör­jég. Hágóvas, jégcsákány, kötél. Mindent bevetünk. Vannak helyek, ahol ötven méteres szakaszokban haladunk. Ilyen hosszú a kötél. Közben másokat is támogatunk. Rengetegen vannak. A Menguszfalvi-völgyben már csak mi maradunk. Szűk csapást követünk. Följebb, egyre följebb. Felhő nincs az égen. A Nap tűz, a hó szikrázik. Elhagyjuk a növény­határt. Kövek, sziklák, tornyok. Balra a hófödte Kaprovy-gerinc. Jobbra a Hunfalvi-hágó, mögötte a Rysy lenyűgöző tömbje. Hátra for­dulva a Menguszfalvi-völgy, az Oszterva, lenn Poprád, távolabb a Szlovák Erchegység. Meg ameddig a szem ellát a kristálytiszta levegő­ben. Vakítóan fehér hó, kékesszür­ke gránit, olyan kék az ég, ami nincs is. És végtelen csend. Ebben a szép csendben, itt a hatalmas grá­nittornyok tövében a turista akarat­lanul elgondolkodik, milyen pici pontja is az ember a természetnek. Mégis milyen nagyra tartja magát. Közel kétezer méteren járunk, a Nagy Hincó-tó katlanához vezető úton. Úton!? Meredek, havas szikla­oldalban tapossuk az ösvényt. Egyre meredekebb, és a Nap nagyon süt. A túravezető meghozza a legne­hezebb döntést. Visszafordulunk. Nagyon „ereszkedik” a hó. Félő, ha át tudunk rajta menni, visszafelé már nem. Nagy a kicsúszás veszé­lye. Visszaútban, saját nyomaink­ban lépkedünk. Elérjük a Békás­patakot. Pihi, kaja, fotózás. Csodál­juk a hegyet. Erősen sötétedik, mikor elérjük a podlesoki elágazást. Itt a világ vé­gén, ahonnan csak erdei utak indul­nak, lemeszel bennünket a rendőr. Bekukkant a kocsiba, és magyarul közli, hogy fejenként ötven korona, mert nincsenek bekötve a biztonsági övék. Leperkáljuk. Elmenőben ked­vesen figyelmeztet, vigyázzunk a cuccra, mert Podlesokban lopnak. Tamás csendesen morogja: persze, most nyúltak le kétszáz koronánkat. Az eset mit sem ront hangulatun­kon, na meg étvágyunkon. A bősé­ges vacsi után még lecsúszik a pala­csinta, meg a szálláson egy kis nass. Péntek. Hernád áttörés. Néme­lyek szerint a Szlovák Paradicsom legszebb útja. Az égbe nyúló szikla­falak között harsogva rohanó folyó helyenként szétterül, kisimul, hogy még vadabb zúgókon száguldjon tovább. A sziklákon, elképesztő he­lyeken megkapaszkodó óriás fenyők vezetik a tekintetet az ég felé. A falakon, a víz felett vasrácsok, trepnik. Itt kell sé­tálni. Nyáron, száraz időben nem gond. De ilyenkor! Jég, jég hátán. A trepnik, láncok belefagyva a lefolyó vízbe. Is­mét teljes szerszámkészlettel tudunk csak haladni. Halad­ni? Araszolni, csúszni, mász­ni. A létánfalvi malom kör­nyéke máskor bájos, idilli kis rét. Megállásra, heverészésre csábít. Most a legkemé­nyebb, hullámos jégmező. Totyogó pingvinekhez ha­sonlóan evickélünk át. Elér­jük a kijáratot. Leülünk egy kidőlt fára, és szótlanul maj­szolunk. Nagyon meredek szerpenti­nen kapaszkodunk fel Klastoriskora. Ragyog a Nap. Sehol egy felhő. Ameddig a szem ellát. A mienk csak a Tátráig. Kristálytisztán lát­szik a mintegy húsz kilométerre lévő csoda. Fotózunk és nézünk, nézünk. A forró kolbászos leves, meg a pivo visszatölti belénk az életet. Hogy teljes legyen a nap, leereszke­dünk a Sokolina dolina bejáratához. Ha nem volna elég a jégből, itt van egy kicsi. Közel két óra mire kiérünk a „felszínre”. Hazaútban hol totyo­gunk, hol rohanunk. Amilyen az út. Közben kitisztítunk egy forrást. Va­csora előtt, csak a jobb étvágy kedvé­ért, ejtőzünk egyet a szaunában. Szombat. Levezető túra. Ismét a Hernád áttörésben indulunk. Ezt már csináltuk tegnap, ismerjük. Hamar átmegyünk! Nem egészen így van. Ha van olyan, hogy a jég még jegesebb, akkor most ez itt van. A tegnapi olvadás ott is üveg­jeget hizlalt, ahol előtte száraz volt. Remegő térdekkel érjük el a Klastorisko szakadék bejáratát. Et­től tartottunk talán leginkább, az­tán ez lett a legkönnyebb. A Her­nád után mindenképpen. A mene­dékházban ebéd, majd elindultunk egy körre a fennsíkon, hogy mi új­ság arra. Sehol egy kaland, sehol egy lélek. Nincs mese, haza kell mennünk. Vége a kalandnak. Vasárnap nem látom azt a lázas készülődést, mint túra előtt. Az ég is beborult. A természetnek sincs jókedve. Hazaútban megállunk egy utolsó sörre. Már nem ízlik úgy, mint Klastoriskon. nagyi Sportágankénti legjobbak 2000-ben A sport és a testnevelés - az egyetemes magyar kultú­ránk részeként - mással nem pótolható szerepet tölt be a fiatalok, a ma­gukat fiatalnak érző emberek alkotóerejük, egészségük javításá­ban és megőrzésében. Vitathatatlanul jelen­tős tényezővé vált a személyiség formálá­sában, a tartalmas szó­rakozásban, az aktív pi­henésben, és a fizikai, valamint erkölcsi neve­lésben, fejlődésben. A ver­senysport jól szolgálja a civil társadalom megerősítését, elősegí­ti az egészséges közösségek kiala­kulását, így megalapozza a teljesít­mény iránti igényt, valamint ki-, il­letve továbbfejleszti a szükséges képességeket. A magánéletükben és a munkájukban is sikeres embe­rek gyakran említik, hogy a sporto­lás, a verseny során szerzett értékes tapasztalataikat hasznosítani tud­ják, ha a játékokban megtanultak veszteni is. Február közepén, Szekszárdon a Gemenc Hotelben - a 2000. évi sporteredményeik alapján - hu­szonöt sportág legkiválóbb ver­senyzőit és edzőit köszöntötték, a Tolna Megyei Önkormányzat Hu­mán Szolgálatok Központjának, a Tolna Megyei Közgyűlés és a Tolna Megyei Sportegyesületek Szövetsé­gének vezetői. A sportági vezetők­nek nehéz dolguk volt, hiszen a sok kiváló elmúlt évi eredmény (Világ­­bajnoki, Európa-kupa és Országos bajnoki helyezések) összevetése után kellett kiválasztaniuk az egyes sportágak legjobb Tolna megyei képviselőit. A paksi sportegyesületek (Atom­erőmű SE, Paksi SE, Paksi Röplab­da Klub) képviselői, és az Atomerő­műben dolgozó kollégáink több sportágban végeztek az élen, így példaértékű elmúlt évi teljesítmé­nyükért jutalmakat ve­hettek át: Cselgáncs: Kovács Kitti és Ko­vács Antal (Atom­erőmű SE, edzőjük: Hangyási László) Kajak-kenu: Kozmám György (Atomerőmű SE, edző­je: Sziklenka László), Kosárlabda: Tóth Zsuzsanna (Atomerőmű - KSC Szekszárd, edzője: újhelyi Gábor) Czigler László (Atomerőmű SE, edzője: Fodor Péter) Ritmikus sportgimnasztika: Niki Aranka (Paksi SE, edzője: Falusi Lívia) Röplabda: Dercze Agnes (Paksi Röplabda Klub, edzője: Poór József) Ökölvívás: Tóti Gábor (Paksi SE, edzője: Ma­gyar István) Sakk: Berkes Ferenc (Atomerőmű SE, edzője: Mészáros Gyula) Tájfutás: Böröcz Ildikó és Kiss Gábor (Paksi SE, edzőjük: Mittler Jó-zsef) Tenisz: Adanko Miljana és Oláh László (Paksi SE, edzőjük: Hahn Já-nos) Természetbarát: Jakab Albert (Atomerőmű SE) Gratulálva a kitüntetett sporto­lóknak, edzőiknek és szakveze­tőiknek, köszönet illeti a sportbará­tokat és a sportot támoga-tó szpon­zorokat is. Hasonló kiváló eredmé­nyeket kívánunk 2001-ben is. Sipos László % íí látogatók szár atomerőműben 20000 ATOMERŐMŰ A Paksi Atomerőmű Részvénytársaság havilapja Az Rt. vezérigazgatója: Baji Csaba Mb. főszerkesztő: Beregnyei Miklós A szerkesztőség tagjai: [t Botka Beáta,|EnyediBernadett, Gyulai János, Lovászi Zoltánné, Majoros János, Medgyesy Ferenc, Sipos László, Wollner Pál Felelős kiadó: Kováts Balázs főmérnök Szerkesztőség: Paksi Atomerőmű Rt. Tájékoztató és Látogató Központ, Paks, Pf. 71. 7031 Telefon: 75/507-431 Telefax: 155-72-80 Internet: www.npp.hu Tördelőszerkesztő: Kertai Edit Nyomás: Séd Nyomda Kft. Szekszárd Felelős vezető: Lambert István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom