Atomerőmű, 2000 (23. évfolyam, 1-12. szám)
2000-10-01 / 10. szám
4. oldal ATOMERŐMŰ 2000. október 2000. ÉVI CÉGGYŰRŰ KITÜNTETETTEK ACSÁDI SÁNDORNÉ 1984-ben állt munkába a Paksi Atomerőmű Vállalatnál pénzügyi ügyintéző munkakörbe. Később számlázó, majd számlázási csoportvezetőként tevékenykedett. 1995-től pénzügyi előadói feladatokat lát el. A feladatoknál tanúsitott problémamegoldó képessége, rugalmassága, valamint szakmai felkészültsége kiváló. Segítőkész, szorgalmas, akire mindig és minden helyzetben számítani lehet. ANGYAL BÉLA 1986-ban nyert felvételt az Atomerőmű Karbantartási Igazgatóságára, tervezőmérnök beosztásba. Jelenleg is ezen a szakmai területen tevékenykedik csoportvezetőként. Nagy szerepe van abban, hogy a karbantartási, átalakítási tervek időben, megfelelő szakmai tartalommal készülnek el. Kiemelkedő szakmai tudással rendelkezik, rendkívül hatékony a tervezési munkában. Kapcsolatot tart külső tervező cégekkel is, melyek a társaságnak végeznek tervezői munkát. ANGYALNÉ KISS BERNADETT 1987-ben került az Atomerőmű Üzemgazdasági, később Humánpolitikai Főosztályára elemző közgazdász munkakörbe. Költséggazdálkodási, tervezési, elemzési és információszolgáltatási tevékenységet látott el. Ellátta a főosztály kontrolién feladatokat is, az ő munkája biztosította a létszámgazdálkodással, munkaerőköltségekkel és munkaerő felhasználással kapcsolatos elemzési információkat Jelenleg a Humán Igazgatóság közvetlen állományában gazdasági tanácsadó. Feladatait megbízhatóan, lelkiismeretesen végzi. BLATT VINCE 1979-ben lépett be az atomerőmű Karbantartási Főosztályára, ahol dekontamináló mérnök beosztásba került. Üzemvezető, majd 1985-től az Armatúra Karbantartó Osztály osztályvezetője. 1993-tól a szerelvénykarbantartó üzem üzemvezetője. 1996-tól jelenleg is az Armatúra Karbantartó Osztály osztályvezetői munkakörét tölti be. Karbantartási szakértelme nagyban hozzájárult az atomerőmű technológiai rendszereinek mind az üzem alatti, mind a feszített ütemű főjavítások feladatainak jó színvonalú ellátásához. CSERHÁTI ANDRÁS 1976ban kezdett dolgozni műszakigazdasági ügyintézőként Beosztott mérnök, majd a Reaktorfizikai Osztály vezető fizikusa 1985ben a Műszaki Fejlesztési Osztály osztályvezetői 1987-től a Műszaki Fejlesztési Főosztály főosztályvezetői teendői ellátására kapott megbízást Az 1992. évi átszervezés során ismét osztályvezető, majd műszaki tanácsadó. 2000. január 1-től jelenleg is a Műszaki Fejlesztési Főosztály főosztályvezetői feladatait látja el. Munkáját magatartását mindig az emberi tisztesség jellemzi Szakmai tudása hazai és nemzetközi szinten is elismerési tekintélyt biztosít számára CSERKUTI KÁROLY 1976. óta dolgozik az erőmű területén, először az ERBE -nél, majd 1977-től átkerült az atomerőmű állományába. Kezdetben kazánházi műszakvezetőként tevékenykedett. Kiváló műszaki felkészültsége, szakmai tudása és jó szervezőkészsége eredményeképpen egyre felelősségteljesebb munkaköröket töltött be. 1979-től művezető, 1983-tól főművezető, majd 1985-től jelenleg is üzemeltetés vezető. Munkáját nagy odaadással végzi, nem ismer megoldhatatlan feladatot. GELENCSÉR JÁNOS 1978-ban pályázat útján nyert felvételt az Atomerőmű Vállalat Sugárvédelmi Osztályára sugárvédelmi szolgálatvezető beosztásba. 1997-től sugárvédelmi mérnök feladatokat is ellátott, majd 1999-től dozimetriai szolgálatvezető. Munkaterületén már több mint húsz éve példamutatóan, nagy munkabírással dolgozik, tartósan kiemelkedő teljesítményt nyújt. JOBBÁGY GYULA 1979. óta az erőmű dolgozója. Kezdetben karbantartó lakatos, később reaktorszerelő, majd 1992-től műszakos művezetői feladatokat látott el. Jelenleg reaktor-karbantartó műszakvezető beosztásban tevékenykedik. Állandó műszakos munkarendben dolgozik, hosszú évek óta magas színvonalon, megbízható munkát végez. Biztosítja a főjavítások rendszerszintű tervezéséhez szükséges adatokat, részt vesz a főjavítások előkészítésében, végzésében. KOMLÓSSY GYÖRGY 1978-ban lépett be a Paksi Atomerőmű Vállalathoz méréstechnikai üzemvezető beosztásba. 1985-ben a Műszerkarbantartó Osztály vezetésére kapott megbizást. 1991-92-ben az Irányítástechnikai Osztály vezetője, majd 1999- ig ismét a Műszerkarbantartó Osztály tevékenységét irányította. Jelenleg a Metrológiai Laboratórium osztályvezetője. Munkatársai közül kiemelkedik magas szintű méréstechnikai, metrológiai elméleti és gyakorlati tudásával. KOVÁCS LAJOS JÓZSEF 1978. óta dolgozik az atomerőműnél, kezdetben számítástechnikai rendszerszervező, majd 1980-tól a számítóközpont alkalmazástechnikai üzemvezetője. 1987- ben vezető szervező munkakörre kapott megbizást. 1988-ban az Üzemviteli Igazgatóság állományába került önálló mérnöki beosztásba. A Személyzeti és Szociális Igazgatóságra, a későbbi Humánpolitikai Igazgatóságra 1989-ben helyezték át, ahol vezető szervezői feladatokkal bízták meg. Jelenleg is ebben a munkakörben dolgozik. KOZMA SÁNDOR 1983-ban kezdett dolgozni a Villamos Osztályon villamos gépszerelőként. 1993-tól alállomás szerelő, majd 95-től villamos készülék szerelő. Emberi magatartása példás, megbízható, vezetői és munkatársai egyaránt számítanak pontos munkájára. A mechanikai kapcsolóelemek és szerkezetek avatott kezű mestere. Keze nyomát még sokáig magán viseli a villamos karbantartó műhely próbapadja és egyéb műszaki szerkezetek. PATAKY ÁRPÁD A Paksi Atomerőmű Vállalathoz 1979-ben nyert felvételt. Kezdetben az Üzembe helyezési Főosztályon üzembe helyező technikusként dolgozott, majd 1985-től jelenleg is a Villamos Üzemviteli Osztályon váltóműszakos művezetőként a III-IV. sz. blokkokon végzi munkáját. Javaslataival, a feladatok végrehajtásának irányításával, folyamatosan közreműködik a blokkok megbízható, biztonságos üzemeltetésében. PÉK ISTVÁN A Gépészeti Osztályon 1982 májusában kezdett dolgozni primerköri gépész munkakörben. Később primerköri főgépész, reaktor operátor, 1985-ben primerköri műszakvezető, majd blokkügyeletes. 1994-től az Üzemviteli Osztályon üzemeltetés vezetői munkakörbe került, melyben jelenleg is tevékenykedik. Magas színvonalon nagy gyakorlati tapasztalattal látja el többek között a blokkügyeletesek műszakbeosztásával, ügyes-bajos dolgaik intézésével, munkájuk irányításával kapcsolatos feladatokat.-------—■-----------------------------------1------2 PÉTERSZ JÁNOS Műszaki ügyintézőként került felvételre a Reaktor Osztályra 1977-ben. Később a Nukleáris Főosztály, ill. Nukleáris Igazgatóság közvetlen állományába került először üzemtechnikus, majd technológus munkakörbe. 1982-ben új szervezeti egységhez a Minőségbiztosítási Osztályra került, ahol napjainkig minőségbiztosítási, minőségellenőri, vagy berendezésfelügyelői munkaköröket töltött be. Jelenleg a Minőségellenőrzési Osztályon rendszerfelügyelőként végzi munkáját. STEINER LAJOSNÉ 1978-tól az erőmű dolgozója. Kezdetben liftkezelőként, majd 1983. óta primerköri mosodai gépkezelőként végzi munkáját. Feladatát, az alap és kiegészítő védőeszközök átvételét, felületi szennyezettségtől függően a védőfelszerelések osztályozását, az előírt technológia szerinti dekontaminálását kiválóan, nagy körültekintéssel végzi. TAMÁS ERZSÉBET 1983-ban diszpécserként került alkalmazásra a Gépészeti Osztályon. 1986-tól dolgozik a Külső Technológiai Osztály állományában külső üzemi berendezés operátor beosztásba. 1995-ben vizmű operátor, majd 2000. január 1-től jelenleg is külső üzemi operátor munkakörben tevékenykedik. Munkáját kiválóan, nagy odaadással végzi, folyamatosan képezi magát, segíti az új kollégák betanulását. TÓTH PÁL 1986-ban pályakezdő mérnökként kezdett dolgozni a Villamos Főosztály állományában beosztott mérnök beosztásban. 1993-95-ig a Technológiai Osztályon villamos technológiai vezető, majd a Vülamos Műszaki Osztályon rendszertechnikai csoportvezető megbízást kapott. Jelenleg a Villamos és Irányítástechnikai Osztály állományán belül csoportvezetőként végzi munkáját. A villamos szakterületi beruházások, fejlesztések, átalakítások irányítói feladatait látja el. TÖRÖK IMRE Esztergályos munkakörbe nyert felvételt 1988-ban a Gyártó Osztály állományába. Munkája mellett megszerezte a középfokú CNC forgácsoló gépek kezelői és programozói szakmai képesitést. Feladatait lelkiismeretesen, nagy szakértelemmel végzi. A belépése óta eltelt időszak alatt jól felkészült, kiegyensúlyozott munkatársként ismertük meg. SZTRIDA FERENC 1958. óta folyamatosan a villamosenergia-iparban dolgozik. A Paksi Atomerőmű állományába 1979-ben került üzemvezetői munkakörbe. 1985-től az I-II. sz. blokk Technológiai Osztály osztályvezetői teendői ellátására kapott megbízást. 1986-tól napjainkig a szekunderkor üzemeltetésének felelős irányítója, a Turbina Osztály osztályvezetője, Tevékenyen részt vett az atomerőmű üzembe helyezésében, a szekunderköri üzemeltető személyzet biztosításában és betanításában. WEISZ MÁTYÁS 1978-ban került felvételre az atomerőmű munkavállalójaként. Kezdettől irányítástechnikai területen, majd vezérléstechnikai szakterületen dolgozik. Első időszakban beosztott műszerész, majd 1997-ben csoportvezető megbízást kapott. Jelenleg is ebben a munkakörben tevékenykedik, a Biztonsági Rendszer Osztály állományában. Munkájára kimagasló szakmai tudás, alaposság, a becsületesség, a kihívásoknak mindenkori megfelelés jellemző.