Atomerőmű, 2000 (23. évfolyam, 1-12. szám)

2000-07-01 / 7. szám

8. oldal ATOMERŐMŰ 2000. július Pünkösd a sziklafalon Kihasználva az ünnep adta hosszú hétvége előnyét, meg a kitűnőnek ígérkező időjárást is­mét nekivágtunk az Ausztriába vezető útnak. Szervezési nehéz­ségek miatt most is családi vál­lalkozásban bonyolítottuk le a kirándulást, nyolcán alkottuk a csapatot. Már a szekszárdi mál­­házásnál alaposan megtelt az autó csomagtere, igy aztán min­den leleményességünkre szük­ség volt, hogy a Veszprémben csatlakozók töméntelen cucca is beférjen. Végül sikerült mindent úgy elhelyezni, hogy még mi uta­sok is viszonylagos kényelem­ben utazhattunk szokásos auszt­riai táborhelyünkhöz a Rax lábá­hoz. Pénteken kora este értünk oda, így válogathattunk a sátor­helyek kiválasztásakor, mert ké­ső este és éjjel már dugig meg­telt a parkoló hegymászókkal és kirándulókkal. Viszonylag hamar elérkezett a napfelkelte, csodálatos színei kárpótoltak a félig ébren töltött éjszakáért. Összekészítettem a mászáshoz szükséges felszere­lést, tekintélyes súlya miatt egy zsemlére, némi rágcsálnivalóra és két liter vízre redukáltam az egész napi élelmiszer ellát­mányt. Nagy nehezen felébresz­tettem Tamás fiamat, akivel in­duláskor még vetettünk egy irigykedő pillantást a csapat töb­bi tagjára, akik még az igazak ál­mát aludták, ők ugyanis csak egy kis gyalogtúrára indultak, így ráértek még egy kicsit lustál­kodni. Korai indulásunk jutalma­ként nyolc órakor már útvona­lunk beszállásánál voltunk, amely egy sziklagerincen veze­tett fel a most még párába bur­kolózó csúcs felé. Felvettük má­szó cipőinket, megmentettük Tamás egyik bakancsát, amelyet minden figyelmeztetésem elle­nére az alattunk lévő szakadék­ba ejtett. Magunkra aggattuk mászófelszerelésünket, felvet­tem a hátizsákot, aminek súlya minden előzetes várakozásomat felülmúlta. Csak nem az egy szem zsemle készült nehézvíz felhasználásával? Közben megélénkült a szikla­fal, a szomszéd útba legalább ti­­zenketten szálltak be, volt is zsúfoltság rendesen, nem győz­ték kerülgetni egymást, meg kapkodni a fejüket a folyamato­san hulló kövek elől, amiket az előttünk mászók zúdítottak a nyakukba. A mi utunkba sze­rencsére senki nem szállt be, így nyugodtan haladhattunk fel­felé. Én másztam előre, ami a hátamat húzó zsákkal nem is volt olyan egyszerű, sokszor el­akadt a szűkebb helyeken, azo­kat a mozdulatokat, amelyeket máskor könnyedén megcsinál­tam, most kényes egyensúlyi helyzetben hajtottam végre. Szerencsére aggódni nem na­gyon volt módom, mert minden erőmet és figyelmemet lekötött a mászás. Aztán eljött, aminek érkezését titkon már sejtettem: egy nehéz szakaszon az első köztest még minden erőmet és ügyességemet összeszedve elhe­lyeztem, de a következőt már nem értem el, hiányzott még há­rom centi, hogy a csalogató szögbe be tudjak akasztani. Két lehetőség adódott: vagy megvá­rom, amíg növök három centit, és simán elérem a szöget, vagy kissé felugorva első kísérletre akasztok, a második kísérlet ugyanis csak az elsőt kísérő hat­méteres esés kiheverése után adódna. Az első lehetőséget ki­zárta, hogy az egy szem zsemlé­vel nehezen böjtöltem volna ki azt az egy évet, amíg megnövök, így maradt a második lehetőség. Mindent gondosan elterveztem, aztán ugrottam és elsőre sike­rült! Azért erősen dobogó szív­vel érkeztem meg a fölöttem lé­vő kis párkányra, ahol már biz­tosan meg tudtam vetni a lába­mat és Tamást is biztosítani tudtam. Megrökönyödve lát­tam, hogy fiam minden különö­sebb kunsztolás nélkül átmász­­ta a számomra oly sok fejtörést okozó szakaszt. Szerencsére a következő kötélhosszak kicsit könnyebbek voltak, így spórolni tudtam az egyre fogyó erőm­mel. Az utunkat keresztező fer­de rámpán kissé megpihentünk, beírtuk magunkat az útvonal könyvébe, aztán indultunk to­vább, mert közben nagyon me­leg lett, a Nap pont a hátunkba sütött, és félő volt, hogy alapo­san leégünk. Most néhány szellős, de kön­nyebb kötélhosszt másztunk, így Tamást engedtem előre, ad­dig is pihentem egy kicsit. Főleg az ujjaim fáradtak el, néha ma­guktól behajtottak a görcs segít­ségével, ami az alkaromat húzta. Azért szerencsésen elérkeztünk az utolsó kötélhosszig, ahonnét már látszott a kiszállás, ami tu­lajdonképpen egy másik mászóút volt. Ezen az útvona­lon már többször jártunk, gond nélkül teljesítettük volna, ha el­érjük. De bizony nem értük el! Én másztam ki az utolsó kötél­hosszt, de nem találtam az oda­vezető utat. Magamban átkoz­tam az út kiépítőit, hogy miért nem jelölték meg a helyes irányt. Harminc méterre a végé­től teljesen elakadtam, nem tud­tam továbbjutni. Kerestem egy tagbaszakadt fenyőfát, Tamást gondos szülőhöz illően kikötöt­tem hozzá, és némi folyadék ma­gamhoz vétele után egyedül, biz­tosítás nélkül indultam felderítő útra. Szerencsére rátaláltam az egyetlen járható kis peremre, és néhány perc múlva már boldo­gan álltunk a kiszállás helyén, ahová közben két másik parti is feljutott. Amíg ők tovább men­tek, mi erőt gyűjtöttünk és ala­posan leégett nyakunkat és vál­­lainkat tapogattuk. Közben azért megcsodáltuk a szemünk elé táruló pazar kilátást, és a rekkenő hőséggel dacoló hófol­tokat a szemben levő hegyolda­lon. Aztán szabaddá vált előttünk az út, így elindultunk, megint én haladtam elől, de már na­gyon nehezen mozogtam, így boldogan engedtem előre Ta­mást, amikor kérte hadd mász­­szon előre. Törtetett is felfelé rendesen, alig tudtam ereszteni utána minduntalan görcsbe ránduló ujjaimmal a kötelet. Azért, ha nehezen is de feljutot­tunk a csúcsra! Boldogan szór­tuk le magunkról a felszerelést, a mászócipőmet nagy ívben rúgtam le a lábamról, mert jó szokásához híven a felismerhe­­tetlenségig szétlapította az ujja­imat. Magamba roskadva, ho­mályos tekintettel figyeltem, ahogy Tamás rakoncátlan kis­­csikóként szaladgált a festői kis tisztáson. Ő már indult is volna lefelé a meredek ösvényen, en­gem a szent borzadály kerített hatalmába bármilyen mozgás látványától is. így aztán egye­dül indult el, természetesen ná­lam felejtette a hátizsákot a tel­jes felszereléssel. Lassan én is annyira erőre kaptam, hogy el tudtam indulni, és elkezdtem vánszorgásomat lefelé a kanyar­gó meredek ösvényen. Már öt óra felé járt az idő, mire elér­tem az országutat, ami a tábor­helyünkhöz vezetett. Igen gyű­rött állapotban lehettem, mert a mellettem elhúzó autókból alaposan megbámultak. Csak a patakban hűlő sörök gondolata mozgatta lábaimat, izmaim már rég beszüntettek minden életfunkciót. Mire beértem a parkolóba, Tamás már édesde­­den aludt a sátorban, így ne­kem kellett levánszorogni a pa­takig az életmentő sörökig. Azért elég hamar sikerült lábra kapnom, és mire a csapat túrá­zó része megérkezett már félig kész volt a forró leves. A bősé­ges vacsora és néhány további sör elfogyasztása után elégedet­ten bújtam hálózsákomba, és zuhantam álomba a szikrázó csillagok alatt. Hát így zajlott le pünkösd ün­nepe a Rax meredek sziklafalán. Hartmann Miklós Az 50. VOTT győztese az Atomerőmű I-es csapata Június utolsó hétvégéjén ren­dezte meg az ÉMÁSZ az 50. VOTT-ot, Egerben. Azért éppen ott, mert ötven éve az első találko­zó helyszíne is a történelmi város volt. Nagyszerű dolog, hogy a Vil­­lamosenergia-ipari Országos Ter­mészetbarát Találkozó - VOTT - története ilyen hosszú. Nagyszerű, hogy a villanyász turisták össze­tartása, barátsága az ötven év, de különösen az utóbbi tíz év viharai ellenére is töretlen. Ötszáznál töb­ben jöttek el találkozni, versenyez­ni. Péntek délután, Felsőtárkány környékén tájfutás. A pályák 3,7 - 4,5 km hosszúak, 10-15 bójával Nem sok. Fölnézek a hegyre. Nem sok !? Rendkívül tagolt terü­let. Árkok, vízmosások, sziklaletö­rések, nagyon meredek kaptatok, bozót, meleg. Nem sok. A célban madzagon az ered­ménylapok. Férfi 21-ben (21 és 35 év közötti versenyzők) a har­madik helyen Baksa Tomi. Re­mek, de örömünk visszafogott. Vannak még a pályán. Szorítunk, hogy ne legyen nála gyorsabb. Ja­kab Albi is az első tízben. Női 21-ben Körösztös Livi a negye­dik. Ez biztos. Minden lány be­jött. Nagyszerű! A fiú 50-eseknél Adorján Tóni a negyedik, Wollner Pali az ötödik. Csupa jó hír! Mire elfogy a sörünk, befut az utolsó is. Tomi bronzérme biztos. Este megnyitó ünnepség a Szépasszony-völgyben. Műsor. Többek között Koltai Róbert csik­landozza a röhögőizmokat. Szombat hajnal. Szakad az eső. Zivatar. Fél ötkor az első csapatok készülődnek. A későbbiek még al­­hatnak. Felsőtárkány, Ifjúsági Tá­bor. Az első csapat fél hétkor raj­tol, majd három percenként a töb­bi. (71-en vagyunk). Már nem esik, de az ég borult. Annyira sötét van, hogy többen lámpafénynél készítik a feladatot. Az erdő csu­rom víz. A pálya nem tűnik nehéz­nek. A menetutasítás a máshol megszokott 1-2 oldal helyett egyet­len mondat. Iránymenetet kell szerkeszteni. A harmadik pont már a sűrű sö­tét erdőben. Pillanatok alatt át­ázunk. Tapad a póló (lányoknál előnyös). Cuppog a cipő. A ké­sőbb jövők hálásak lehetnek. Szá­razra töröljük az erdőt. Időmérő állomás. A Nap dereng. Szétválás. A csapat fele az eredeti térképpel megy tovább, másik fele új térkép­pel új útvonalon halad. Lényeg, a következő időmérőbe egyszerre ér­kezzünk. Livi és Laci balra el, Éva és szerénységem jobbra. Megy minden simán. A 12-es pontig. Ke­­resztül-kasul bolyongunk. Nincs bója. Valamit szívunk! Bejárjuk fél Heves megyét mire rájövünk: hi­bás a térkép! Helyesbítünk. Láss csodát, megvan a pont! Csak az vígasztal, a többiek is kevernek rendesen. Visszaútban néhány tanácstalankodónak megmutatjuk a helyes irányt. A szabályok tilt­ják, de lelkünk nem. A Nap is eről­ködik Az időmérőben már meleg van. Kezdünk felszáradni. Naran­csot, üdítőt osztanak. Kötelező útvonal. Már csak ezért is érdemes volt eljönni. Pa­zar látvány! Időre kell menni, de megállunk pár fotóra. Szurdoksze­rű patakvölgyben érkezünk Síkfőkútra a célba. 11 órakor Eger­ben hűsítjük magunkat. Ebédnél találkozunk a városis­mereti versenyen indulókkal. Ne­héz volt, mondják. Nem volt idő rendesen kidolgozni a kérdéseket. Bíznak benne, amit megcsináltak az jó. Délután kimenő. Strandolás, várlátogatás, városnézés. Egerben nem lehet unatkozni. A Gárdonyi­­ház hűvösében eszembe jutnak a többiek. Még kinn izzadnak a he­gyen. A ház gondnoknője nagyon barátságos. Sokat mesél, sorban veszi elő a könyvritkaságokat. Tudja a Kedves Olvasó, hogy a mohamedánok már BraUle-t meg­előzve nyomtattak dombornyomá­­sú imakönyvet vak derviseknek. Egy ilyet is megmutat a kedves hölgy. A vacsoránál megkerülnek a többiek. Na hogy ment? Nagyot nem hibáztak, mondják, de me­netidővel nem tudják hol állnak. Nincs mihez viszonyítani. Albiék remélik, az első tízbe jók. Szeri Feriék bíznak, hogy az első félben vannak. Na félre a rágódással. Reggelre kiderül. Addig együnk, igyunk, mulassunk. Este buli. Mű­sor, diszkó. Vasárnap reggeli után irány a versenyiroda. Éppen kirakják az eredménylistákat. Terepverseny. Nézem-nézem középen , aztán fölfelé ATOM III: a 9. helyen. Szeri Ferkóék ! Méghogy az első fele! Tovább. ATOM I. a harma­dik helyen! Terepen dobogós Paks! Nézzük a városit. Atom I. a negyedik. Hisz’ ez összetett­ben nagyon jó. Úgy van. Csodá­latos ! Az 50. VOTT győztese az Atomerőmű I. csapata. Az Atomerőmű történetében elő­ször! Jakab Albert, Jakab Éva, Baksa Tamás, Fercs Lajos a tere­pen, Baksa Éva és Weisz Pál vá­rosban verejtékezett a győzele­mért. Ők őrizhetik egy évig a fő­díjat, a Trafót, amit a Látogató Központban megtekinthet a Kedves Olvasó is. A Villamosipari Társaságok összetett versenyében sajnos csak hetedikek lettünk a 22-ből. De nincs lelkifurdalásunk. A magunk 22 versenyzőjével eleve hátrány­ban voltunk a 60-70 sőt 105 (DÉMÁSZ) versenyzővel induló csapatok mögött. A záróünnepség végén Dervarics Attila a DÉMÁSZ ve­zére kér szót. Dervarics úr, vagy inkább Atus, hiszen ő is ott rohan­gált gatyában, pólóban, térképpel a pályán, örül, hogy a VOTT meg­érte az ötven évet. Hogy legyen századik , ahhoz kell ötvenegye­dig Ezért szeretettel, barátsággal meghívja jelenlévőket és a most otthon maradottakat is. 2001 júni­us utolsó hétvégéjére Bajára. Ütol­­só mondatait elnyelte az ováció. Nagy István Európa-bajnoki aranyérem Kozmann György az Atom­erőmű SE fiatal kenusa, a Poz­nanban rendezett síkvízi kajak­kenu Európa bajnokságról aranyéremmel tért haza. „A ke­nu négyes Európa élén” - olvas­ható a színes sportújságban, az ezer méteres döntőben (15 fok, szembe szél, szemerkélő eső) huszáros véghajrát kivágó, így jeles eredményt elért magyar kvartett tagjai: Kozmann György, Fürdők Gábor, Iván Gábor és Zala György. Sziklenka László mesteredző és tanítványának nyilatkozata a poznani versenyről, valamint az olimpiai felkészülésről az au­gusztusi számunkban fog megje­lenni. (Sipos László) MÉSZ foci, 2000 tavasz A „D” műszakhoz került a kupa Az 1993-ban megalakult Műsza­kos Dolgozók Érdekvédelmi Szer­vezete már a kezdetektől fontos feladatként kezelte tagjainak szer­vezett keretek közötti aktív pihe­nését. Ennek megfelelően évek óta rendszeresen megrendezik az üzemvitelen dolgozó hat műszak közötti kispályás labdarúgó baj­nokságot. Azzal együtt, hogy a sa­játos munkarendből fakadóan rendkívül nehéz tető alá hozni egy ilyen kötött időben zajló verseny­­sorozatot, a műszakosok körében rendkívül népszerű a kispályás fo­ci, már csak azért is, hiszen az ak­tív pihenés mellett komoly „presz­tízs” csaták is folynak a pályán. A fentiek tükrében immár komoly hagyományokkal bíró MÉSZ kis­pályás labdarúgó kupa keretében június közepén immár 14. alka­tommal avattak bajnokot. A ko­rábbi eredmények alapján előzete­sen esélyesnek kikiáltott csapatok sorra elbotlottak a hosszú, három hónapos harc alatt és végül ha egy kicsit meglepetésre is, de a muta­tott játék és főleg a jó kollektív szellem alapján a “D” műszak csa­pata teljesen megérdemelten, első Ízben szerezte a bajnoki aranyat! A 14. MÉSZ kupa első, áprilisi fordulóját megakadályozta a hirte­len lezúduló rengeteg eső, illetve a talajvíz, igy azonnal halasztással voltunk kénytelenek kezdeni a baj­nokságot, ám ezt követően is több­ször kényszerültünk az időpontok módosítására (talán túl sokszor is), főleg iskolába járók miatt. E nehézségek ellenére is elmond­hatjuk, hogy a minden jó, ha vé­ge jó megállapítás itt is beigazo­lódott, hiszen többnyire nagyszá­mú érdeklődő mellett, fordulóról fordulórajó kis meccseket láthat­tunk, és csak az utolsó forduló­ban, az “E”-”D” műszakok kö­zötti rendkívül izgalmas össze­csapáson dőlt el a bajnoki cím sorsa. Nem mellékes megemlíteni azt sem, hogy a meghirdetett sport­­szerűségi díj is csak ezen az utol­só mérkőzésen dőlt el, ami azért is dicséretes, mert tapasztalható volt, hogy az eredményes játék mellett ezt a címet is minden csapat komolyan vette. Az a tény is igazolja a mérkőzések sport­szerű légkörét, hogy komolyabb sérülés most sem történt a 30 mérkőzés alatt. Pedig hajói bele­gondolunk, amikor vesztésre áll a csapatunk a nagy akarás köze­pette be-becsúszik olyan mozdu­lat is, amely nem a focipályára való. Visszatérve a zöld gyepre, és csak a szépre emlékezve ki kell emelni a “D” és “E” műszakok végig egyenletes és főleg sportszerű tel­jesítményét, az “F” és “C” műszak csapatát a töretlen lelkesedéséért, a “B” és “A” műszakot az időnként fel-felvillanó igazi kispályás fociért. Ennyit röviden a tavaszi fociról és remélem, hogy ősszel veletek ugyanott folytatjuk, ahol most ab­bahagytuk. R.J. MÉSZ KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG, 2000 TAVASZI VÉGEREDMÉNY 1. D atűazak 10 8 11 22-8 25 pont 2. E sasiak 10 8 0 2 19-9 24 pont 3. B műszók 10 3 16 15-17 10 pont 4. C műszálé 10 3 16 19-22 10 pont 5. 6. r sűssak A műszak 10 3 16 10 3 0 7 14-23 13-23 10 pont 9 pont kőlóbdíják LEGJOBB TÁMADÓ JÁTÉKOS KEREPESI LÁBALÓ "1* MttBMMK LEGJOBB VÉDŐ JÁTÉKOS KOVÁCS TXBCm "C" MOSSAK LEGJOBB KAPUS tXJDÁB GÁSPÁR "D" NŰMMt GÓLKIRÁLY VARGA ZSOLT "D- MOSSAK 7 GÓLLAL LIGSPORTS IKRŰBU CSAPAT "D" MŰSZAK Atomerőmű A Paksi Atomerőmű Részvénytársaság havilapja Az Rt vezérigazgatója: Nagy Sándor Mb. főszerkesztő: Beregnyei Miklós A szerkesztőség tagjai: Botka Beáta, Enyedi Bernadett, Gyulai János, Lovászi Zoltánná, Majoros János, Medgyesy Ferenc, Wollner Pál Felelős kiadó: Kováts Balázs főmérnök Szerkesztőség: Paksi Atomerőmű Rt Tájékoztató és Látogató Központ Paks, Pf. 71. 7031 Telefon: 75/507-919Telefáx: 155-72-80 InterNethttp://wwwjipp.hu Kiadja az ASM Tolna Megyei irodája Irodavezető: Dr. Murzsa András Levélcím: Szekszárd Pf: 71. 7101 Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: Futó Imre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom