Atomerőmű, 1999 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1999-02-01 / 2. szám

6. oldal ATOMERŐMŰ 1999. február „Találkozás a végső igazsággal!” A cím hallatán sokan tennék fel a kérdést, talán jogosan van ilyen? Hiszen mindannyiunknak mást jelent ez a kérdés. Sokak fejében meg sem fordulna az, hogy jelen­tése egy japán karate sportág, a Kyokushinkai - karate - do nevét képviseli. Ennek a sportágnak az őse a Kung Fu, mely 520 körül indult el Indiából Kínába, majd Japánban talált végső hazát. A kyokushinkai karate­­do megalapítója Sósai Oyama Matsutatsu, a világ egyetlen fekete öves tíz dános mestere volt haláláig, századunk egyik legnagyobb küzdőegyéni­sége. A karate egy évezred alatt fejlődött ki nemcsak a fegy­vertelen harc egyik formá­jává, hanem a test megfe­­gyelmezésének módszerévé is, a szellem tökéletesítésének érdekében. így a test és a szel­lem egysége valósítható meg. A testi erőnlét fenntartásán, a gyorsaság, a szívósság, és összeszedettség javításán kí­vül a karate fokozza az éber­séget és az öntudatot. Fej­leszti az önbizalmat, de nem önteltségre vagy vakmerő­ségre tanít, hanem arra, hogy képesek legyünk összhangot teremteni és fenntartani azt a bennünket körülvevő világ­gal. Ez az önbizalom alapozza meg a nyugalmunkat és a belső békét. Városunkban az ASE-nél is elég szép létszámban hódol­nak e sportnak. A csapat veze­tője Krasznai Tamás. A cso­portból három ifjú karatékát emelnék ki. Elsőként Mán­­doki Balázs szempájt kérdez­tem, ugyanis fiatal kora elle­nére már igen magas szintet, kiemelkedő eredményeket ért el. A cikk címében olvasható idézet valódi magyarázatáról is ő tájékoztatott, hiszen már jónéhány éve tanulmányozza ennek eredetét, történetét. Van még néhány szép ered­ménnyel rendelkező társa is, közülük Dömötör Balázst és Horváth Istvánt a bemutató értékeléséről faggattam. — Mikor, hol, és milyen alapokon indult el ez a sportág nálatok? MB: - 1990 szeptemberé­ben kezdtem el. Szüleim sze­rint nagyon mozgékony gye­rek voltam és úgy gondolták, hogy ez a sport kifejezetten nekem való. DB: - 1993 augusztusában kezdtem, a testvérem javasla­tára. Hl: - 1991 telén a szóróla­pon olvasott tájékoztató alap­ján kerestem fel a klubot. — Fiúk! Az eredményei­tekre lennék igazán kíváncsi, hogy ki meddig jutott el és ki segített hozzá benneteket ezekhez a címekhez, eredmé­nyekhez és övfokozatokhoz? MB: - A munkámban nagy segítséget nyújtott az edzőnk, a sikereim eléréséhez nem­csak fizikálisán készített fel, hanem önfegyelemre és a tu­datos felkészülésre is megta­nított. Az eddigi eredmé­nyeim: nemzetközi harmadik helyezés, országos első és harmadik helyezés és a me­gyei versenyeken is számos sikert értem el. Jelenlegi öv­fokozatom zöld öv, negyedik kyu. DB: - Országos harmadik helyezés, megyei második és meghívásos versenyen első helyezés. Ez az edzőnk kö­vetkezetes munkájának is kö­szönhető. Ezt a meghívást egyébként Ajkáról kaptam. Hl: - Karát kupán első he­lyezést értem el, övfokozatom hét kyu, kék öv. — Szerintetek a mai bemu­tató milyen hatással volt a né­zőikre, akiknek nagy többsége talán nem is sejti, hogy meny­nyi munkátok és kitartásotok van e néhány perces bemutató mögött? MB: - A nézők betekinthettek a színfalak mögé is, hiszen a küzdőtéren való élesebb ösz­­szecsapást is megmutattuk és egyben egy kis kedvcsináló is volt azok részére, akik még nem igazán tudták elképzelni ennek a sportnak a verseny­­szerűségét. DB: - Mivel nagyon sok harcművész mutatkozott be, szerintem elég látványos be­mutatót élhettek át a nézők. Láthattunk nagyon sok élet­szerű helyzetet is, imitálva a sportágnak az életben előfor­duló önvédelmi részét is. Hl: - Felmérhették a nézők azt is, hogy itt nemcsak az erő a fontos, hanem a szellemi át­élés, a fegyelem és a tisztelet is nagy szerepet játszik. Hi­szen ez a fegyvertelen harc egyik formája és a gyorsasá­gon, a szívósságon kívül fo­kozza az éberséget és az ön­tudatot. — Ennek a harcművészet­nek a magyar fordítása „Ta­lálkozás a végsó'igazsággal”. Számotokra mit jelent ez az idézet? MB: - Számomra ezek a pontok, melyet Sósai Oyoma 13 pontban írt le, mind azt fe­dik, ami az edzéseken, a mér­kőzéseken szellemileg és tes­tileg ott van, és ezeket mindig betartjuk. DB: - Ez a jelszó, a kyo­­kushin, ez vezet ahhoz a cél­hoz, hogy minél többet és mi­nél jobb lelkiállapotban ve­gyek részt az edzéseken és mérkőzéseken. Hl: - Ez a jelszó számomra egyet jelent önmagam meg­ismerésével. — Sósai elnök szólása kö­zül melyik vezérel benneteket, és melyik a legjelentősebb számotokra az edzéseken és mérkőzéseken ? MB: - Engem az edzése­ken az a szabály vezérel a leg­jobban, ami így szól: „A harcművészetek útja olyan, mintha egy meredek szikla­falra másznánk fel, de ha erre tettük fel életünket, akkor pi­henő nélkül tegyük azt!” DB: - Számomra mind a 13 idézet arra utal, hogy ke­ményebben edzzek, mun­kámban fegyelmezettebb le­gyek. Hl: - Azt hiszem, Balázs­­zsal kell egyetértenem, hiszen számomra is ezeket a gondo­latokat hozza, de én elsősor­ban az akarat és a harmónia megtalálását, fejlesztését tar­tom szem előtt. — Az edzéseken szellemi­leg vagy fizikálisán kell na­gyobb teljesítmény nyújtani? DB: - Szerintem mind fizi­kálisán, mind lelkileg készü­lünk az edzésekre, mert mind a kettőre szükségünk van. — Beszélgetésünk végén hadd köszönjek el tőletek Mas Oyama mondásával: „ „Hajtsd le a fejed, A szemed szegezd ma­gasra, A nyelved használd mér­téktartóan, Tárd szélesre szíved, A szülők iránti tiszteletet alapul véve légy mások hasz­nára”. (Némethné Edit) Add tovább a stafétabotot! Lippai Zoltán Egy új rovatot indítunk újsá­gunkban Add tovább a stafé­tabotot! címmel. Ebben érde­kes embereket, színes szemé­lyiségeket, különböző hob­­bijú, életvitelű egyéniségeket kívánunk bemutatni. Sokan érdekes emberként ismerik és a sportban nyújtott teljesít­ménye alapján is többen ja­vasolták Lippai Zoltánt. Vele beszélgettem elsőként. — Kérlek, mesélj magadról, mutatkozz be az olvasónak. — 1957. július 3-án szület­tem este fél nyolckor Pécsett, a Honvéd Kórházban. Tudod, a temetővel szemben, de szeren­csére nem cserélték fel a helyet. 18 éves koromig éltem ebben a városban. Itt nem csináltam semmit, mármint sport szem­pontjából, bár középiskolában egy osztályba jártam a pécsi re­pülőtér parancsnokának a fiá­val. Vele együtt vitorlázó repül­tünk. Fizikai értelemben ez nem kifejezetten sport. — Hány éves voltál ekkor? — Ez az időszak nagyjából 16 éves koromtól a főiskola kezdetéig tartott. Főiskolára már Szolnokra jártam. — Szolnok - új város; egy új fejezet kezdődött az életedben ? — Igen, de nem szerettem Szolnokot. Bár mai ésszel már egy szempontból tetszene. Sík terület, jói lehetne ott is kerék­pározni. — Ezek szerint Szolnok még mindig nem a sportról szólt. Itt folytattad a repülést? — Nem jól gondolod. Eszembe sem jutott a repülést folytami, bár a repülő-üzem­mérnöki karon tanultam. Szol­nok után Kaposvárra kerültem, tanulmányi szerződés kötött a repülőgépes szolgálathoz. Ők támogatták a tanulmányaimat, nekem pedig határozott ideig náluk kellett dolgoznom. Ezt a szerződést a végén ugyan meg­szegtem, de előtte 3 évet eltöl­­töttem náluk. Gépeket ellen­őriztem szerelés után, volt ami­kor repülés közben. Szerettem Kaposvárt, nagyon jól éreztem magam ott. Közel volt a Bala­ton is. Aztán olvastam egy hir­detést (mint itt Pakson a leg­többen), a paksi erőmű turbina üzembehelyezőt, hőerőgépészt keresett. Elmentem érdeklődni, jónak tűnt, ezért a szerződést, ami Kaposvárhoz kötött - az ot­tani főnököm megértésével - könnyen felbonthattam. Több ok szólt Paks és az erőmű mel­lett. A legnyomósabb a pénz volt. Akkor én kb. háromezer forintot kerestem Kaposváron, Pakson nyolcezret ígértek, tehát jöttem. — Volt megfelelő irányú végzettséged? — Igen, stimmelt ide a dip­lomám. Turbinagépésznek vet­tek fel 1983-ban. Most a BIG ki vizsgálóknál vagyok. — Ekkor, ha jól számolom, olyan 26-27 éves voltál. Sport? — Igen, ekkor kezdődött el a dolog: 1986-87 körül kezd­tem el futni. A cigiről leszok­tam, a futást pedig folytattam. Eleinte magamnak találtam ki edzésprogramot. Futottam a vá­rosban (Pakson abban az idő­ben ez nem volt megszokott látvány), és futottam az Ürge­mezőn, amikor elegem volt a rajtam röhögő emberekből. El­jártam különböző futásokra, az ország sok területére, havi egy­két alkalommal. Ott találkoz­tam futókkal, akikkel kicserél­tem a tapasztalataimat edzés ügyben is. Hosszú ideig egye­dül futottam, majd 1995-ben el­indultam a triatlonon. — Triatlon. A legtöbb em­ber, akikkel beszélgettem rólad, ezt a sportágat említette együtt veled. Ez azt jelenti, hogy úszol, kerékpározol és futsz? — Igen, ez a sportág külön­böző izmokat mozgat meg. El­indul a stopperóra az úszással az elején, majd a kerékpározás következik, s a futás után áll le. A triatlon úgy alakult ki, hogy Amerikában tengerészgyalogo­sok arról vitatkoztak, hogy me­lyik sportág, a futás, az úszás vagy a kerékpározás teszi az embert jobban próbára. Aztán a parancsnokuk javaslatára vé­gigcsinálták mindhármat. Tet­szett nekik. — Milyen távokat kell telje­síteni egy-egy ágból? — Az olimpiai táv 1,5 km úszás, 40 km kerékpározás és 10 km futás. Egyébként ahány verseny, annyi féle táv. Például a VASEMBER verseny 3,8 km úszás, 180 km kerékpár, 40 km futás. — Ez az előzővel összeha­sonlítva elég keménynek tűnik, részt vettél már rajta? — Eddig hatszor. Egyéb­ként ez már szinte megszállott­ság, de mégis... Valaki annyira elfárad, hogy mentővel viszik el, mert nem bírja. Itt már ké­szülni, taktikázni kell. Vigyázni kell mit és mennyit eszel. A ke­rékpáron nem szabad túlhajtani magad, mert utána nem tudsz futni. — Milyen időtartamú ez a verseny? — Nálam úgy 11 órát tar­tott. Ez alatt két kilót vesztet­tem a súlyomból. Ez nem túl sok, mert általában többet vesz­tenek, de az én alkatomhoz (57 kg) képest, ha többet fogynék „infúzióra köthetnének”. Fan­tasztikus érzés, amikor az em­ber ezt teljesíti, de pár napra rá jön ki a fáradtság igazán. — Tehát futsz, triatlonozol, plusz még egy kis Vasember... és még van valami a tarsolyod­ban? — Duatlonozok is, amiben nincs úszás, csak futás és ke­rékpározás van. Ugyanis szerin­tem úszni gyengén úszók. (A cikk lejegyzése közben egyik sporttársa fűzte hozzá: „Ez nem igaz, úgy úszik, mint a hal!”) A táv itt 10 km futás, 40 km ke­rékpározás, 5 km futás. — Miért úszol „gyengén"? — Mert kb. 30 éves voltam, amikor megtanultam úszni. Ál­talában a triatlonozók többsége kiöregedett úszó. Én a futásnál - ezt állítólag jól csinálom - és a kerékpározásnál hozom be a lemaradást. — Ha lehet ilyet kérdezni, ■ azonfelül, hogy mindezt teljesí­ted, értél el helyezést? — 40 év felett már szenior kategóriába sorolnak, duatlon­­ban országos válogatón máso­dik helyezést értem el. Az első hat helyezett indulhat az Eu­rópa Bajnokságon, tehát Len­gyelországban a Glogow-i EB- re utaztam, itt kilencedik let­tem. Aztán a VB következett, melyen a PA Rt., ATOMIX Kft. támogatásával vettem részt, Németországban Szent Vendel városában, ahol 56. let­tem. Ezt a versenyt úgy haran­gozták be, hogy egy álmos kis­városban rendezik. Ebben az álmos kisvárosban volt kb. 9 szálloda, uszodák, sportpályák és nyüzsgött az élet. A verseny is jól szervezett volt, csak egy példa: mielőtt elindultunk Magyaror­szágról, tele­faxon lekér­ték a vércso­portunkat, sú­lyunkat, hogy mennyit ve­szítünk belőle általában. A kerékpárpálya körül motoros orvosok kö­röztek a ver­seny ideje alatt. Szóval nagy élmény volt! — Sokat készülsz a versenyekre? — Heti rendszeres­séggel kb. 50 km-t bicikli­zek, 100 km-t futok, 8-10 km-t úszók (ez elég kevés, de kitölti a délutánjaimat). — Tehát mindennapos ven­dég vagy az uszodában. Bérle­ted van vagy esetleg támogat­nak ezzel? — Nem, az uszoda látoga­tásban nem támogatnak. Bár a havi bérlet kifizetése csekély összeg (éves szinten) a neve­zési díjakhoz, futócipőkhöz, esetleg a kerékpár tartozékai­hoz képest. (Egy pedál kb. tíz­ezer forint.) Általában tavasztól őszig dolgozni is futva, vagy kerékpárral járok. Hátamra ve­szem a hátizsákot és irány az erőmű. Volt, hogy a fényes szűk, színes biciklis nadrágban alaposan megnéztek a portán (gondoltak ezt-azt rólam). — A 6-os úton futsz??? — Igen, bár le-leszorítanak az autók, de még itt vagyok. Azért klassz lenne, ha lenne ke­rékpárút. — A paksi futóklubosoktól hallottam, hogy velük is „ro­vod” a kilométereket. — Tagja vagyok a futó­klubnak, akkor léptem be, ami­kor volt egy közös erőműves futás Franciaországban. Velük is járok versenyekre. — Hogy érzed magad Pak­son? — Társaságba, szórakozó­helyekre ritkán járok, a város­nak erről az oldaláról nem igen tudok beszélni. Régen élek itt, már megszoktam. — A repülés hiányzik? — Régebben talán hiány­zott, mint ahogy Kaposvár is, ma már nem. — Köszönöm, hogy ilyen érdekes dolgokról beszélgethet­tünk, kitartást kívánok a to­vábbi versenyekhez és az azokra való felkészüléshez. Szeretném ha átadnád a stafé­tabotot valakinek, akit érdekes­nek és érdemesnek tartasz arra, hogy a jövő hónapban meséljen magáról az újság olvasóinak. Megkérlek arra is, hogy tedd fel neki az első kérdést. — Ha azt mondom Nagy István, sokak számára ismerő­sen csen a név, vele egy klub­ban edzünk (Triatlon, Bony­­hád), illetve versenyekre is együtt járunk. Mégis keveset tudok róla. Nemcsak kitartó tri­­atlonista, hanem természetjáró, hegymászó és túlélő túrán is volt. Kérdésem a következő: Hogy is volt, amikor „ lePapáz­­tak” a túlélő versenyen? Éva

Next

/
Oldalképek
Tartalom