Atomerőmű, 1997 (20. évfolyam, 2-12. szám)
1997-09-01 / 9. szám
1997. szeptember Atomerőmű 5. oldal A tizedik évnyitó Dr. Molnár Károly dékán évnyitó beszéde FOTÓ: BÉRI Csanádi Zoltán, Doszpod Balázs, Weisz János, Papp Sándor, Liptai Zsolt, Tóth Zoltán A fecskék visszatérnek Avagy hogyan lesz a diákból tanár? Az Energetikai Szakképzési Iskola egy-egy iskolai rendezvényén gyakran előfordul, hogy újra megjelennek a már végzett diákok, összegyűlnek és egykori oktatóik társaságában kellemes élménybeszámolót tartanak. Vannak olyanok is, akik volt osztályfőnökeiket, tanáraikat keresik fel, ha valamilyen nagy esemény történik életükben. Tartják a kapcsolatot az „alma mater”-ral, ami annak a jele, hogy jól érezték magukat az iskola falai közt és örömmel térnek vissza. Néhány fiatalnak megadatott a lehetőség, hogy újból ESZI-s legyen, de már nem úgy, mint diák, hanem tanárként. Őket kérdezem arról, hogy milyen érzés pedagógusként visszatérni abba az iskolába, ahol nemrég még maguk is tanultak, és milyen érzés a csupán néhány évvel fiatalabbaknak tanára lenni? Évtizede történt itt Pakson, hogy elődöm megnyitotta a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kar Energetikai Üzemmérnöki Szak első tanévét. Tisztem e jubileumi fordulón megemlékezőn öszszegezni, jövőt fürkészőn lendülni a következő évtized felé! Köszönni és köszönteni. Szeretettel üdvözlöm elsősorban leendő diákjainkat az egyetemi polgári létük előtti pillanatokban, melyet a kar jogarára tett eskü teljesít be. Köszöntőm hallgatóinkat, oktatóikat, minden kedves érdekeltet, érdeklődőt, megemlékezésünket megtisztelő valamennyi jelenlévőt. 1987. augusztusának utolsó napján szokatlan helyszínen gyülekeztek egy új magyarországi felsőoktatási intézmény első tanévnyitójára. Pakson. Egy szakközépiskola lépcsőházi fordulójában a hazai műszaki élet kiválóságai, egyetemi szakemberek és politikusok adtak randevút egymásnak, mellettük 24 fiatal, az első évfolyam hallgatói keresték helyüket. Rövid ünnepség keretében avatták fel a diáknyelven csak padlásfőiskolának emlegetett intézményt, amelyet két hónap alatt építettek meg a szakközépiskola tetőterében. Ez volt az Energetikai Főiskola, vagy pontosabban a Budapesti Műszaki Égyetem Gépészmérnöki Karának Energetikai Üzemmérnöki Szaka. A felsőfokú oktatás otthonra lelt Pakson és ezzel évszázados álom valósult meg ebben a Duna-parti kisvárosban. Azokban a napokban kijutott az ünneplésből. A magyar villamosenergia-hálózatra kapcsolták a Paksi Atomerőmű negyedik blokkját, ezzel befejeződött a nagy energetikai mű beruházása. Szinte szimbolikusnak tűnt, hogy vele együtt az atomerőmű létrehozta sokak segítségével a hazai energetikai szakemberképzés bázisát is. Az alapítók kezdeti lendülete nem hagyott alább. A fenntartó Paksi Atomerőmű Vállalat saját beruházásában az MVMT segítségével felépítette a minden igényt kielégítő, korszerűen felszerelt főiskolai épületet, amelynek műszaki világában még a művészeti alkotások is megjelentek. A BME szakemberei pedig egyre több energiát fordítottak a képzés alapjaink erősítésére. Nőtt a szakok választéka, rangos egyetemi oktatók jártak Paksra, hogy a műegyetemi kép-Évtizede rektorunk és a Paksi Atomerőmű Részvénytársaság jogelőd vezérigazgatója együttműködési megállapodást kötöttek a BME keretei között paksi atomerőműves közreműködéssel és háttérrel energetikai üzemmérnökök képzésére a villamosenergia-ipar, a hőellátás és az ipari energetika területén az energiatermelés, szállítás, felhasználás üzemviteli feladatainak ellátására, fejlesztési részfeladatok végzésére. Azóta szinte minden megváltozott. A társadalmi forma, a törvényi szabályozás, az atomerőmű jogállása, a képzés szerkezete. A BME oktazéssel azonos színvonalú oktatást biztosítsanak itt is. A hallgatók lehetőséget kaptak, hogy szemesztereik egyharmadát Budapesten töltsék és aktív részesei lehessenek az egyetemi diákéveknek. Nagyon fontos oktatási döntés eredményeként a Pakson végzett fiatalok megfelelő tanulmányi eredmény esetén automatikusan folytathatták tanulmányaikat a Műegyetemen. Ott sem vallottak szégyent, kiemelkedő eredményeket produkáltak, néhányan sikerrel teljesítették a doktorandus képzés feltételeit is. S ami tán mindig a legszebb egy iskolában, legyen az bár általános, középvagy felsőfokú tanintézet, amikor egykori tanítványai tanárként térnek vissza az anyaintézménybe. A 10 év elegendő volt arra, hogy már ez is megtörténjék itt Pakson. Mint minden igazi műszaki felsőfokú intézményben, itt is rengeteget segített a mindennapos ipari gyakorlatot űző szakemberek aktív részvétele az oktatásban. A paksi atomerőmű dolgozói közül az elmúlt években sokan megfordultak a katedrán és a jó eredményekben ott van az ő munkájuk is. Ez a főiskola, amelyre egykor sokan furcsán néztek, ma már része ennek a városnak, ennek a régiónak. Integrálódott ebben a közvetlen, baráti hangulatú, vidéki közegben, illeszkedni tudott a magyar felsőoktatáshoz, a paksi atomerőműhöz és az egész energiaiparhoz. Végzett hallgatói ott vannak a magyar gazdasági élet szinte minden területén. 10 év után nyugodtan mondhatjuk el: jó befektetés volt és az is marad. tástörténeti jelentőségű döntéssel igazodott az európai egyetemek Magna Chartájához, bevezetve a modulrendszerű kredit értékű tanszabadságot. Az üzemmérnök mérnök lett, s ki-ki euromérnök lehet. Változott a képzés neve, változtak a tantervek (többször is), ugyanakkor maradt immár bizonyosan időtállón és életképesen a főiskolai képzés, újabbak társaságában. Marad a kapcsolat a BME és PA Rt. között a hazai ipar szolgálata, maradt és erősödik elkötelezettségünk nemzetünk jövője iránt. Évtized óta indult gólyáink immár kollégáink. Első zsengéjük túljutott a pályakezdés nehézségein, hogy érett felnőttként teljesítsék küldetésüket, melyet itt kaptak, ide gyökerezőn vállaltak. 210-en vannak. A ma indulókat az ezredfordulón fogadom mérnökké, kollégává, kívánva azt, mit elődeiknek: az energiaiparon keresztül szolgálják hazánkat, s ezáltal boldoguljanak. Évtizede elődeink, amit elkezdtek, köszönjük. Ma mi folytatjuk legjobb tudásunk szerint úgy, hogy tíz év múlva utódainknak hasonló öröme legyen. A tennivaló sok, a hozzávaló munkáskéz, fej és gondolat a mi gondunk. Az energiaipar rekonstrukciója, a prognosztizált igényekhez új termelő-, szállító-, elosztó-, felhasználó kapacitások kifejlesztése, teljesítése, üzemeltetése, karbantartása, a korszerű humán erőforrás biztosítás emberpróbáló, méltó kihívás, megfelelni kötelesség, s a jól végzett munka örömének forrása. Látjuk, tudjuk, tesszük. Szilágyi Domokos szavaival: „Az ünnep, az ünnep halandó. Csak a hétköznap maradandó. A mívesnap, a meg-megújuló napról napra megtart, és vallani késztet - hogy e kényre-kedvre talált lét csakis így szilárd. ” Az ünnep után jöjjenek a hétköznapok. Az 1997/98-as tanévet megnyitom. Nyitottan a világra Tíz éve indult az energetikai mérnöki képzés, a PAV és a BME együttműködési megállapodása eredményeként. Ma már a Gépészmérnöki Karon nem egyedülálló ez az oktatási forma, újabb főiskolai szintű képzések indultak. Egyedülálló az együttműködési kapcsolat, mely töretlen 10 esztendeje. Lelkes egyetemi oktatók vállalják a 6- os út megpróbáltatásait hétről-hétre, a vállalati kollégák szakmai gyakorlatokon, diploma munkák konzulenseként és a katedrán egyaránt segítik az „utánpótlás válogatott” nevelését. Az ESZI főiskolai részlege „erőteljesen fejlődött” az elmúlt két évben, az egyetemről idő előtt nyugdíjba vonult oktatókat főállásban foglalkoztatják. Tekintélyes a csapat, már csak a fiatalítás hiányzik. Új képzési formák indultak, a nappali mellett két éve levelező képzés és nulladik évfolyam indult, elsősorban a PA Rt. igényei szerint. A hallgatói létszám több mint 200 fő. A színvonalas képzést szolgálja az idén kezdődött oktatásfejlesztési beruházás, melynek keretében felújított előadók, laborok váiják a hallgatókat és tanáraikat. Mától megszűnik az ESZI „elszigeteltsége”, hiszen az INTERNET-hez kapcsolódik. A náluk végzettek (210 fő) és az egyetemen továbbtanult (54 fő) fiatalok közül doktorandusz lett az energetika tanszéken 7 fő. Sajnos az eddig végzettek nem a paksi képzést választották munkahelyül. Az itt végzettek az ország erőműveiben, áramszolgáltatóinál megbecsült szakemberek. Örvendetes viszont az erőmű „vonzása”. Pakson az erőműben és az itt dolgozó kapcsolódó vállalkozásoknál mintegy 50 fiatal dolgozik. Legtöbben ide települtek, sokan már családot alapítottak. „Elődeink remélték, mi már tudjuk, hogy 'akit a mozdony füstje megcsapott' nehezen válik meg választott hivatásától és Pakstól.” Doszpod Balázs: — Műszerész szakon végeztem, majd a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán kettős diplomát szereztem (villamosmérnök, mérnök-tanár). Az ESZI ipari elektrotechnikus szakán szakmai tantárgyakat tanítok. Kellemes élménnyel tértem vissza. Akik eddig tanáraim voltak, most kollégáim lettek. Mindenben segítettek és nem éreztették, hogy én itt diák voltam. Jól esett, hogy öt év után is ismerősként fogadott mindenki. A tanulókkal jó a kapcsolatom. Első találkozásunkkor meglepte őket a fiatal korom, nem tudták, hogyan szólítsanak. Természetesen a hagyományos rendnél maradtunk (magázás, tanár úrnak szólítás). Nekem is szokatlan volt ez a tegezős-magázós viszony, hiszen csupán négy-öt évvel fiatalabbak nálam. Megemlítettem, hogy az érettségi után, az arra érdemesekkel lehet szó tegeződésről. Egy tanévet már letöltöttem itt, most pedig a sorkatonai szolgálat miatt egy évet kihagyok és jövő szeptemberben folytatom ismét a tanítást. Weisz János: — Szintén a műszerész szakon és a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán tanultam. 1993 októberében jöttem vissza az ESZI-be, de csak két teljes tanévet tanítottam, mert közben egy évre bevonultam katonának. Először rendkívül furcsának éreztem a helyzetem a suliban, mert sokan nem értették, hogy miért vagyok itt állandóan, és nagyon meglepődtek, amikor megtudták az okát. En voltam az első diák, aki tanárként jött viszsza. A diákok részéről is meglepődést tapasztaltam, ugyanis látásból ismertek, és amikor órán találkoztunk, akkor bizony elcsodálkoztak. A viszonylag kis korkülönbséget akkor nehezen fogadták el, de szerencsére a magasabb (ill-IV.) osztályokban kezdetben csak helyettesítettem, később pedig hozzászoktunk. A tanári kar befogadott, kollégának tekintenek, nagyon jól érzem itt magam. Papp Sándor: — Az első erőműgépészek között végeztem, majd Pécsett, a Janus Pannonius Tudományegyetem történelem szakán szereztem diplomát. Az egyetem ötödik évében már tanítottam az ESZI- ben. A visszatérés, a beilleszkedés nem okozott problémát, hiszen volt helyismeretem, otthonosan mozogtam. A diákokkal való kapcsolatom sikeresen indult, olyan elsőéveseket tanítottam, akik nem ismertek, nem tudták, hogy én is itt tanultam. Liptai Zsolt: — Számítástechnika szakon tanultam. Ezt követően a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskolán szereztem felsőfokú képesítést. Most lesz második éve, hogy itt dolgozom. A beilleszkedésem simán ment, szinte mindenkit ismertem. A számítástechnika szakot „erősítem”, a gépek ellenőrzését, karbantartását végzem, és emellett számítástechnikai ismereteket tanítok. A munkatársak elfogadtak, kedvesek és aranyosak voltak. A diákokkal nincs problémám, az alsóbb osztályokban tanítok. Próbálkoznak ugyan a szokásos diákcsínyekkel, de teljes mértékben megadják a tiszteletet. Csanádi Zoltán: — Műszerész szakon végeztem, majd az én utam is a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolára vezetett. A főiskola utolsó félévében a pedagógiai gyakorlat keretében óraadóként dolgoztam, főállású tanárként most kezdem munkámat. Mindenki nagyon kedvesen fogadott. AIIIIV. osztályokban tanítottam, ahol a korkülönbség minimális volt. Szívem szerint tegeződtem volna velük, de ezt diák és tanár között nem tartom célravezetőnek, a magázás viszont bizonyos távolságot követel és így mindenki tudja, hol a helye, hogyan viselkedjen. Tóth Zoltán: — Erőműgépészként mentem el és történelem szakos tanárként jöttem viszsza. A pályaválasztásom idején indult az első tanév az ESZI-ben és akkor újdonság volt az erőműgépész szak. Szüleim tanácsára jelentkeztem ide, de a történelem iránti érdeklődésem továbbra is erős maradt, ezért tanulmányaimat humán szakon folytattam. Főleg a humán szakos kollégáimmal van munkakapcsolatom, akik között nagyon jól érzem magam, mindannyian rendkívül segítőkészek. A diákokkal való kapcsolatomnak pozitív és negatív oldalát látom. Ami negatív, hogy a fiatal tanárt a diákok jobban „próbára teszik”, lesik, hogy mit fog megengedni, mit lehet nála kiharcolni. Ezek természetes kísérletek részükről, de az én esetemben úgy érzem csalatkozniuk kellett. Pozitív oldal, hogy át tudom érezni azokat a problémákat, amelyek a diákokat foglalkoztatják. Az itt eltöltött egy év alatt már megkerestek, hogy segítsek nekik, bizalommal fordultak hozzám. Kiss Krisztina: — Számítástechnika szakon tanultam. Akkor Még Prantner Krisztinának hívtak, időközben házasságot kötöttem és felvettem férjem vezetéknevét. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem matematika-számítástechnika szakán tanári képesítést szereztem. A tanítási gyakorlatomat is itt, az ESZI-ben végeztem. Az egyetem után megszületett kisfiam, aki most 2 éves. Matematika, programozás és informatika tantárgyakat tanítok. A beilleszkedéskor csak nekem volt szokatlan, hogy akik eddig tanítottak, azok most a kollégáim lettek, ók teljesen befogadtak és nem éreztették, hogy valamikor „csak” egy diákjuk voltam. Második éve tanítok itt, de még most is furcsa néha, hogy a katedra másik oldalán állok. Lovászi Z-né Tojzán Anita, Göczö Anita, Dér Kati, Martos Klára ESZI-s siker Mivel márciusban az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen szövegszerkesztésből a menedzserasszisztens tanulók jó eredményt értek el, meghívást kaptunk a Nemzetközi Ifjúsági Szövegszerkesztői Versenyre Bonnba. Nagy izgalommal és szponzorok keresésével készültünk az útra. 70 versenyző érkezett Európa több országából, sőt, még Ázsiából is. Mi a törökökkel és a belgákkal versenyeztünk egy csoportban. A versenyszöveg nagyon érdekesen alakult. A rendező ország összeállította a feladatot, amit elküldött minden résztvevő ország vezetőjének, akik úgy fordíttatták le a szöveget, hogy az leütésszámban, szöveghosszúságban és a korrektúrák nehézségében megfeleljen az eredetinek. Ebből következik, hogy gyakorlatilag már csak a szöveg tartalma maradt azonos. Erre azért van szükség, hogy egyik ország versenyzői se legyenek hátrányban a másikkal szemben. A verseny izgalmait Fantázia országban hevertük ki, de a délelőtti versenyek után, a hét folyamán megismerkedhettünk Bonn és Köln városával, a Bayer-Leverkusen Művekkel, a Bundestag épületével és még egy hajókirándulást is tehettünk a Rajnán. Utolsó este nagy izgalommal mentünk a díjkiosztó ünnepségre, de annál nagyobb örömmel tértünk haza Tojzán Anita 6., Göcző Anita 7„ Dér Katalin 13. helyezésével. A közel 2600 km-t az Atomtransz Kft. Renault Espace kocsijával Nagy Sándor kitűnő vezetésével tettük meg, amit az Energetikai Szakképzési Intézet biztosított számunkra, a részvételi díjat pedig a/ polgármesteri hivatal, a DHP Novum Kft., az Autó Bartex, az ÁFÉSZ, a Partner Betonelemgyártó és Fémipari Szolgáltató Kft., a Bichlmaier-Forst Kft Asztalosüzeme, az ÖMV, a Viking Tours, a Gokart Bt. és a Teri Textil segítségével fizettük ki. Támogatásukat ezúton is még egyszer köszönjük és reméljük, hogy eredményeink tudatában ők is úgy látják, hogy jó célt szolgáltak, mi pedig nem okoztunk csalódást. Fórizsné Martos Klára felkészítő tanár A főiskola már része a városnak
