Atomerőmű, 1996 (19. évfolyam, 6-11. szám)

1996-10-01 / 10. szám

6. oldal

Atomerőmű

1996.október

Orgonahangverseny, a Papp fivérek előadásában

Gyönyörű nyárvégi zenei élményben volt részük azoknak, akik a paksi nagytemplomban meghallgatták a szekszárdi testvérpár, Papp Olivér és Papp Szilárd orgonahangversenyét. A közel egyórás műsorban javarészt Bach-műveket adtak elő. A d-moll Toccata és Fúga, az a-moll Prelúdium és gyönyörű korálok dallamai fenséges erővel zengtek a hatalmas térben. Még különlegesebbé tette a zenei élményt, hogy az előadók mindketten fiatalok, 16-18 éves ifjak, még gimnáziumban tanulnak, az orgonajátékot zeneiskolai továbbképzősként művelik. A külső jelek alapján a fiúk ugyanolyanok, mint a többi, korosztálybeli társaik, vidám, nyúlánk fiatalok. Valami szokatlan mégis van bennük, különösen szép zenének hódolnak, amit a zene és a hangszer iránti tiszteletükből és csodálatukból fakadó lelkesedéssel és odaadással szólaltatnak meg.

A szülők a PA Rt. dolgozói, az édesapa, Papp Sándor, a Földrengésvédelmi Projekt vezetője, az édesanya, Pappné Molnár Margit emelőgép előadó. Olivér éppen a hangverseny napján ünnepelte tizenhatodik születésnapját, másodikos a Szekszárdi Garay János Gimnáziumban. Hatéves kora óta tanul zongorázni. 1995-ben a Zeneiskolások Országos Zongoraversenyén a legidősebb korcsoport legfiatalabb versenyzőjeként indult, ahol különdíjat kapott. Zenetanára Dohai Tamásné. Olivér két éve tanul orgonajátékot a zongora tanszak mellett. Szilárd tizennyolc éves, a Szekszárdi Garay János Gimnázium végzős tanulója. Tizenegy éve tanul zongorázni. Négy éve kezdett orgonáim. Az utóbbi évben az orgona tanszak lépett nála az első helyre.

— Igen ritka, hogy a mai fiatalok közül valaki orgonán játsszon, zenéljen. Hányán tudtok e hangszeren játszani?

Olivér: — Pontos adatokkal nem rendelkezünk. Szekszárdon a hozzánk hasonló korúak között három személyt ismerek, akik szoktak orgonán játszani. Ők elsősorban gyülekezeti ének kíséretet játszanak.

Szilárd: — Pesten, a Ráday kollégiumban, ahol nyaranta a református kántorképzőn veszek részt, mintegy tíz velem egykorú, az orgonajátékot tehetségesem művelő fiatallal szoktam találkozni.

— Hogyan kerültetek kapcsolatba az orgonával?

Szilárd: — A hangszerek között a zongora tetszett a legjobban amikor szüleim beírattak a zeneiskolába. Később felfedeztem, hogy az orgona is csodálatos hangszer, a méretei és az általa nyújtott lehetőségek sokfélesége pedig egyenesen lenyűgözött. A hatást a templomi környezet még tovább fokozta. Egy alkalommal zongorajáték tudásomra hivatkozva bekéredzkedtem a református templomba az orgonához. Ezt később egyre többször megismételtem, míg végül rendszeressé vált. Nagy igyekezettel, de hozzáértő mester segítsége nélkül kezdtem képezni magamat. 1995 őszétől Lozsányi Tamás orgonaművész irányítja tanulásomat.

Olivér: — Érdeklődésemet az orgona akkor keltette fel igazán, amikor első alkalommal hallottam Szilárdot a református templomban játszani. Ez vezérelt, amikor 1994 őszén a belvárosi - Béla téri - római katolikus templomban kértem engedélyt az első próbálkozásra. Kezdetben alkalmanként Sipos István, a templom akkori kántora segített. Néhány hónap alatt elsajátítottam a pedál játék alapjait és önállóan kezdtem nehezebb zenedarabokat

gyakorolni. A zenei megformálásom helyességét különböző művészlemezek hallgatásával ellenőrzőm és tökéletesítem.

— Hol tudtok gyakorolni? Hogyan viszonyultok egymás előadásához?

Szilárd: — Én elsősorban a szekszárdi evangélikus templomban gyakorolok, az órákat

is itt tartjuk. Bármikor szívesen beengednek a református templomba, ahol a gyülekezetben évek óta kisegítő orgonista szolgálatot látok el, de fogadnak a belvárosi katolikus templomban is és az elkészült darabokon az utolsó simítások elvégzésére a Művészetek Házában is van lehetőségem. Versengés folyik közöttünk, annak ellenére, hogy Olivér elsősorban zongorista - amiben a környéken alig van vetélytársa - és amellett orgonázik, én pedig orgona tanszakon tanulok és mellette zongorázom.

Olivér: — Én a belvárosi templomban szoktam gyakorolni, szerencsére többnyire korlátok nélkül. Itt látok el kisegítő orgonista szolgálatot is. A bátyám által említett versengéssel kapcsolatban megjegyzem, hogy az igen jótékony hatással van fejlődésünk tempójára. Be kell vallanom, hogy az orgonajátékban Szilárd egy jó lépéssel előttem jár.

— Hol szoktatok fellépni?

Szilárd: — Kezdetben természetesen csak a zeneiskolai növendék hangversenyeken szerepeltünk szóló zongoradarabokkal és négykezesekkel. Később, amikor nagyobb művekkel is megpróbálkoztunk, többször szerepeltünk a Babits Művelődési Központban és a Művészetek Házában. Ez év tavaszán ünnepelte a Garay Gimnázium fennállásának századik évfordulóját. Az ünnepségsorozat része volt egy hangverseny is a Művészetek Házában, ahol nagy sikerrel szerepeltünk. Olivér zongorázott, én orgonán játszottam. Tagja vagyok a Gárdonyi Zoltán nevét viselő szekszárdi énekkarnak. Az énekkar hangversenyein többször felléptem orgonistaként itthon és külföldön egyaránt.

Olivér: — A Szilárd által említett zongorahangversenyeken kívül első jelentős önálló orgona szereplésemre az 1995. évi karácsonyi hangversenyen került sor a belvárosi katolikus templomban. A nyáron szinte minden vasárnapon legalább

FOTÓ: C. M.

Olivér és Szilárd

egy misén orgonáltam. A mise után rendszerint játszani szoktam, mintha hangversenyt adnék. Ez a mostani volt az első közös orgonahangversenyünk. Ezúton is szeretnénk köszönetét mondani Király Istvánnak a megtisztelő meghívásért.

— Mik a további terveitek?

Szilárd: — A gimnázium

elvégzése után orvosi egyetemen szeretnék tovább tanulni. A muzsikálás szép szenvedélyét remélem még sokáig megőrizhetem.

Olivér: — Én is az orvosi pályát tűztem ki célul. A zongora- és orgonajátékot még nagyon sokáig szeretném folytatni.

— Milyen szerep hárult rátok? —fordulok a szülőkhöz.

— Zeneszeretők vagyunk és bizonyára fontos szerepe lehetett annak, hogy egészen kicsi koruktól kezdve szinte mindennapos volt a zenehallgatás a

családban. Hároméves koruktól - mivel általában nem volt kire bízni őket - csak úgy tudtunk hangversenyre menni, ha őket is magunkkal vittük. Az első alkalmak kockázatosak voltak, mert nem lehettünk biztosak abban, vajon nem fogják-e egy idő után megunni és zavarni a környezetünket. Nagy örömünkre a kezdeti aggodalom alaptalannak bizonyult. így ettől kezdve rendszeres hangverseny látogató család lettünk.

A gyerekek zenei képzése kezdettől szerepelt a terveink között, azt kiemelten támogattuk, mert szépre tanít, gyönyörködtet, ízlést formál, fegyelmezett, kitartó, alapos munkára nevel és igen jelentős készségfejlesztő hatása van. Elég ha arra gondolunk, hogy az orgonajáték során a pedál-szólammal együtt általános feladat négy-öt szólam megszólaltatása, emellett még kottát kell

olvasni, vagy az egész darabot fejben tartani. Mindez az egyszerre sokfelé koncentrálás készségének kifejlesztését igényli és a komoly szellemi erőfeszítés mellett jelentős fizikai állóképességet is követel.

A mi feladatunk volt természetesen a zeneiskolai tanulás indítása és átsegítésük a kezdeti nehézségeken. Eredményes fejlődésük láttán később még nagyobb hangsúlyt helyeztünk a zenetanulás támogatására. Zeneszeretetük ellenére nem zenei pályára készülnek, ezért szülői feladataink között az utóbbi időben megjelent a gimnáziumi tanulmányok és a zenélés között a jó továbbtanulási esélyek eléréshez szükséges, helyes arány fenntartásának felügyelete is.

— További sok sikert kívánok a fiúk tanulmányaihoz és az orgonajátékhoz egyaránt!

Lovászi Zoltánná

Szemünk világának őre

Akinek volt már súlyos, vagy akár enyhébb mérvű látásproblémája, az tudja mit jelent újra látni a világot színeivel, fényeivel. Hazánkban évente több ezer ember kér orvoslást szemészeti jellegű betegségére, így csak a bajai kórházban harminckétezren. Paksról és környékéről évente közel harminc család keresi fel a bajai szemészetet, túlnyomórészt a gyerekek kancsalságának korrigálására.

Nos, az élet előrehaladtával közöttünk lehetnek újabb betegek, akiknek esetleg hasznos lehet az orvostudomány Európa-szerte elismert szaktekintélyével, dr. Vass Zoltánnal, a

Bajai Városi Kórház Szemészeti Osztály vezetőjével folytatott beszélgetés elolvasása.

Vass Zoltán 1936-ban született Gyulán. Később Kecskemétre költöztek, így ő már ott kezdte el általános iskolai tanulmányait. A Kecskeméti Katona József Gimnázium után a Szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem következett. A diploma megszerzését követően tíz éven át dolgozott a Szegedi Szemészeti Klinikán, majd 1970-ben a Baja Városi Kórház Szemészeti Osztályára került osztályvezető főorvosi minőségben. Szakmai ismeretszerző útjai határainkon kívülre vezetnek, ahol közelebbről tanulmányozta az amerikai, a svájci, a francia, valamint a német elméleti- és gyakorlati metodikát. Kandidátusi értekezését 1972-ben védte meg. Évekkel előtte, dr. Galli Lóránttal hazánkban elsőként rehabilitált lencsehíjas embereket, ő az egyik meghonosítója a szemcsamokba történő műanyaglencse-beültetésnek. A kisebb-nagyobb műtéteket öszszegezve, eddig közel hatvanezer szemműtét van mögötte, amely egyrészt a bizalom, másrészt a szakmai jártasság mércéje.

— Mint a medicina más szakágaiban is, a szemészet területén is vannak letűnőben lévő, új keletű, s léteznek nagy gyakoriságú, úgynevezett népbetegségek - mondja Vass Zoltán főorvos. Ez utóbbihoz sorolhatók például a túlzott dohányzás és italozás okozta szemfenéki elváltozások. Gyakoriak még az anyagcseréből, így a cukorbetegségből fakadó komplikációk, amelyek többsége a helytelen életmódhoz, táplálkozáshoz vezethető viszsza, súlyosabb esetben ezek vakságot is okozhatnak. Mértéke miatt talán a vérnyomás eredetű szemészeti problémákkal kellett volna kezdeni, amelyek hasonlóképpen a túlhajszolt életvitelben gyökereznek. Az említettek nem önálló szembetegségek. Többségükben belgyógyászati eredetű kórkép szemészeti szövődményeiről van szó, így esetenként mi csak keveset tehetünk a gyógyulás érdekében. Az orvostudomány mai álláspontja szerint a kiváltó ok megszüntetését, magyarán az alapbetegség gyógyítását kell elsődlegesnek tekinteni, nem beszélve a prevencióról, minthogy a kialakult kór nagy hányadát valóban meg lehet előzni.

Osztályunk betegeinek közel hetven százalékát a kataraktás, ismertebb nevén szürkehályog szemproblémás betegek alkotják, de nagy a kancsalsággal kezeltek száma is. Évente 2600-2800 műtéti beavatkozást végzünk, míg az ambulancián közel harminckétezer beteget látunk el rendszeresen.

— Minden esetben a leghumánusabb módon próbálunk a betegeken segíteni. Ezt őszintén és nyomatékkai szeretném kijelenteni, tudniillik a magyar egészségügy, ezen belül a támogatási rendszer jelenleg olyan, hogy esetenként, pénzügyi okokból, a nem éppen humánus megoldások választása felé terelhet. Nos, mi csak a legvégső fokon javallunk műtéti beavatkozást. Ha viszont az operáció elkerülhetetlen, akkor az adott szituációban legjobb eredményre vezető változatot igyekszünk megvalósítani. Például a glaukómás szembetegséget, ameddig lehet, gyógyszeres kezeléssel orvosoljuk, de olykor a vakság fenyegetése miatt a sebészi beavatkozás elkerülhetetlen. A teljessé vált szürkehályog végső fázisában a sérült lencsét műtéti úton távolítjuk el. Továbbá, a szem kóros optikai állapotán lehetőleg gyógyszeres kezelés révén próbálunk javítani, bár mint ismeretes, a rövid-, illetve túllátást apró sebészeti beavatkozással már hazánkban is tudják korrigálni.

A lencsehíjas embereket különböző hatékonyságú megoldásokkal rehabilitáljuk. Legszerényebb változat a szemüveg, amely beszűkült, mintegy harminc fokos éles látóteret eredményez. Jóval hatékonyabb a lágy-, illetve kemény kontaktlencse, ellenben a fokozott higiénés követelmények miatt használata körülményes, s ez csak hatványozódik a tömpe ujjú, vagy remegő kezű és a korosabb egyének esetében. Ma már kétségtelen, hogy jelenleg a műanyaglencse-beültetés által érhető el a legtökéletesebb rehabilitálás. Jóllehet 1980-ban, amikor ez a műtéti eljárás nagyobb nyilvánosságot kapott, a honi szakmai körben sok ellenzője volt, de ma már elfogadott, több szemészeti klinikán bevezetett eljárás.

Az implantáció együléses műtéti eljárással történik, magyarán egy műtét alatt távolítjuk el a sérült szemlencsét és ültetjük be a műanyaglencsét. Természetesen olyan műtét nincs, melynek ne lenne kockázata, s ebben nekünk legnagyobb a felelősségünk, nehogy emberi mulasztás okozzon komplikációt.

— A pacientúráról már tett említést. Meg lehet-e tudni, az évente közel harminckétezer beteg honnan érkezik?

— Hazánknak szinte minden pontjáról jönnek betegek, de műtöttünk már Amerikából, Kanadából, Ausztráliából és a Kárpát-medence számos országából érkezett pacienst is. Az, hogy honnan érkeznek emberek, s a társadalom mely szintjén élnek, számunkra indifferens. Betegként jönnek, gyógyulást remélve, mi pedig minden tőlünk telhetőt megteszünk - erre orvosi eskünk kötelez. Ha fáradozásunkat siker koronázza, az osztatlan öröm.

G. Szabó Pál