Atomerőmű, 1994 (17. évfolyam, 1-10. szám)
1994-03-01 / 3. szám
1994. MÁRCIUS ATOMERŐMŰ 3 Barna Gábor és Tóth György MVM-emlékérem kitüntetést kapott. Gratulálunk és további eredményes munkát kívánunk. „Az atomenergiának van jövője” A színezüstből készült emlékérmet mutatja, bársonyos dobozban fénylő plakettet. Rajta az alapító MVM és a tagrészvénytársaságok emblémája, finom ívű vonalak, mesteri kidolgozás, igazi művészi munka. Egy röpke pillanatig halvány mosoly a szája szögletében. Óvatosan nyújtja át, nézzem meg közelebbről, nem mondja, de leolvasom az arcáról, nem egy közönséges tárgy ez, a villamosenergiaiparban eredményesen eltöltött több évtizedes munkája elismerésének a jelképe. Tóth György műszaki igazgató február 7-én, az MVM konszern napján vette át az MVM társaságcsoport által alapított és első alkalommal adományozott emlékérmet.- Hogyan kezdődött a pályája? - kérdezem.- A szomszédunkban lakó villamosmérnök sokat mesélt nekem a villamosság szépségeiről, „rejtelmeiről”, amelyből mint fiatal gyerek nem sokat értettem, de csodáltam és elbűvölt a kísérletek végeredménye; ég a villany, szól a rádió. Ezekután természetes volt, hogy a villamosipari technikumba iratkoztam. Érettségi után - ugyan nem közvetlenül, elvégeztem a műszaki egyetemet, később atomerőmű szakmérnöki oklevelet is szereztem.- Tóth úr, a kitüntetésre való felterjesztésből kitűnt, mások elé példaképül állítható szépen ívelő pályája. Elektrikusként kezdte, az ERBE-nél ■ eltöltött huszonöt év alatt a főmérnökségig »vitte", a PAV-nál beruházási igazgatóhelyettes 1992-ig. Jelentős szerepe volt abban, hogy az A tomerömü Részvénytársaság szervezetfejlesztését sikeresen végrehajtották.- A szervezetfejlesztéssel kapcsolatos pályáztatás során tetszett az új terület, a műszaki igazgatóságé, a körvonalazott feladataival és számomra elérhetőnek látszott az igazgatói poszt. Pályáztam, sikerült, kineveztek műszaki igazgatónak. Mit tanácsol a pályára most kerülő fiatal szakembereknek?- Szakmai elhivatottság, erkölcsi tartás jellemzi a mi világunkat. Az iskolai tanulmányok csak a szakma alapjainak a megtanulását jelentik, a folyamatos képzés, tanulás segítheti a fiatalokat az előmenetelben. Ismeijék meg az iparág, ezen belül elsősorban cégünk sokoldalú tevékenységét, hasznukra válhat minden, nem szorosan a munkakörükhöz kapcsolódó tevékenység, feladat elvégzése is. Egész életemet a villamosenergia-iparágban töltöttem, mindig is jól éreztem magam e közösségben. Korábban, amikor még több szabadidőm volt, rendszeresen részt vettem az iparági sport és kulturális rendezvényeken. Úgy gondolom, egy nagy család vagyunk, ahol jó légkörben élünk és dolgozunk, vannak eredményeink, emellett gondjaink, problémáink is.- Cégünk műszaki feladatai közül mit tart a legfontosabbnak?- Elértük a villamosenergiát termelő atomerőmű teljesítőképességének a határát Szakembergárdánkkal sikerült e létesítményből a maximumot kihoznunk. A továbbiakban a biztonságnövelő intézkedések folyamatos megtételével feleljünk meg a kor követelményeinek - számomra ez a legfontosabb. Azon is munkálkodunk, hogy jó üzemi eredményekkel és - jó műszaki paraméterekkel az atomerőmű tervezett élettartamát sikerüljön meghosszabbítani.- Hogyan látja az erőmű jövőjét?- A világban jelenleg működő több, mint négyszáz reaktor eredményes működéséből, a műszaki gazdasági elemzésekből és számításokból, nem utolsó sorban a modem, kulturált életvitel követelményeiből látható és következtethető; atomerőműre szükség van, az atomenergiának van jövője. A tényeken változtatni nem lehet, legyen bár más véleménye egyes személyeknek vagy csoportoknak. Bízom abban, hogy amikor az újabb alaperőmű építésének terve az asztalra kerül, a lehetséges változatok közül az atomerőműre esik a választás. - Fábián -Bayemwerk AG.-MVM Rt együttműködés Együttműködési keretmegállapodást kötött a Magyar Villamos Művek Rt. és a müncheni székhelyű Bayemwerk Ag. - tájékoztatta az MTI-t február 7-én a bajor konszern képviselője. A szerződésben a Bayemwerk felajánlja a környezetbarát, alacsony költségszintű villamosenergia-termelésben szerzett tapasztalatait és segítségét az MVM Rt. központi teherelosztójának modernizálásához. A bajor cég segítséget nyújt továbbá ahhoz, hogy Magyarország csatlakozhasson az egységes európai villamosenergia-rendszerhez, az UCPTE-hez. A Bayemwerk AG. már korábban jelezte, hogy szívesen venne részt jelentős tőkével a magyar villamosenergia-ipar privatizációjában, a földgáz-és távhőtermelésben, szolgáltatásban. Pályázni fog a regionális gázszolgáltató és villamosenergia-szolgáltató vállalatok privatizációjára kiírt tenderekre mint szakmai befektető. A Bayemwerk AG. jelenleg maga is a bajor állam többségi tulajdonában van, amelyet az idén privatizálnak £>\y módon, hogy a cég fuzionál a tőzsdén jegyzett nagyipari konszernnel, a Viag AG-vel. Az így létrejövő Viag-Bayernwerk csoport Németország egyik legnagyobb cége lesz, amelynek a Bajor Szabadállam 25 százalék plusz egy szavazatarányban lesz tulajdonosa. A Viag AG. már rendelkezik érdekeltségekkel Magyarországon, és a magyar energiaiparban tervezett további befektetésekkel évi 40 milliárd márkára szándékozik növelni forgalmát. Egyik alumíniumipari érdekeltsége, a Vaw-Brühl Aluminiumtechnik pedig a tervezett győri Audi motorgyár mellett tervez nagyobb beruházást a közeljövőben. Ez a cég az autógyár beszállítója lesz. L.T. Látogatás a radioaktív hulladéktárolónál Az atomerőműben keletkezett kis- és közepes aktivitású hulladékokat 1991-től újból fogadja Püspökszilágy, ahol 1977-től üzemel egy országos gyűjtőkörű izotóptemető. 1989-ben lakossági tiltakozásra az erőmű beszüntette a Püspökszilágyra történő szállítást. Az 1990-es választások után a tárgyalások újra indultak, majd az önkormányzat Kisnémediben és Püspökszilágyon szavazással döntötte el: szállíthat-e az atomerőmű radioaktív hulladékot vagy nem. A minden családhoz kiküldött szavazólapok összegyűjtése és értékelése után kiderült, hogy a két település lakóinak túlnyomó többsége igent mondott a szállításra. Az erőmű az odaszállított hulladékok után mindkét településnek 20 000 Ft-ot fizet köbméterenként. Mivel az atomerőműben keletkező kis- és közepes aktivitású hulladékok végleges elhelyezését meg kell oldani, egy új hulladéktárolónak helyet kell keresni, ezért néhány település - Bátaapáti és környéke - polgármestere, önkormányzati képviselője és polgára látogatást tett február 16-án a püspökszilágyi izotóptárolóban. A vendégeket dr. Kasza János, a telep vezetője fogadta és részletes tájékoztatót tartott. A látogatók kérdéseket tettek fel Püspökszilágy és Kisnémedi polgármestereinek is. A polgármesterek válaszából az tűnt ki, hogy a két település új önkormányzata a lakossággal egyetértésben a szakmai és gazdasági tényeknek adott elsőbbséget, ezért elfogadják a radioaktív hulladékok tárolását. A legérdekesebb és legnagyobb hatást kiváltó érvet Püspökszilágy polgármestere közölte: az izotóptemető bejáratával szemben van a málna átvevőhelye, és eddig még nem maradt málna a nyakukon...- béri -Dr. Kasza János ismerteti a hulladéktároló működési rendszerét Megérkezett Paksról a kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladék, amelyet elhely eznek a tárolómedencében. „Sugárkapu" a telephely bejáratánál A Kisnémedi és a Püspökszilágy határvonalában lévő radioaktív hulladéktároló telephelye nem igen tűnik ki környezetéből. Amikor egy (6 méter széles és 6 méter mély) beton tárolómedence betelik, beton födémmel, majd földdel fedik be. így január táján már szépen zöldell a fű a tetején. A nyitott tároló szélén állunk, izgatottan és kíváncsian figyeljük az eseményeket, egy rakomány hordó érkezett a paksi atomerőműből. Minden menetrendszerű pontossággal történik, a daru a szállítójárműről egyenként beemeli a hordókat a tárolóba. Fehér köpenyes emberek tüsténkednek mérőkészülékekkel felszerelve, sűrűn jegyzetelnek, nemigen vesznek rólunk tudomást. Kovács Gábomét kérdezem, aki Demjén Ferenccel társadalmi ellenőrként végzi a munkáját.- Megbocsásson a kérdésért, de honnan gondolta, hogy ezt a munkát, mint fodrásznő el tudja látni? Demjén Ferenc társadalmi ellenőr Kovács Gábomé- Nem ördöngős feladat ez. Mielőtt ezt a munkát elvállaltam, kollégámmal oktatásban részesültünk és voltunk a paksi atomerőműben is. Üzletemben sokan megfordulnak, tudom, hogy például a radioaktív hulladék elhelyezése is foglalkoztatja az embereket. Őket és az önkormányzati képviselőtestületet is tájékoztatom az itteni tapasztalatokról. Számomra az a fontos, hogy a kisnémedi lakosok nyugodtak legyenek afelől, ez a telephely egészségükre nincs káros hatással.- Miből áll az ellenőri tevékenységük?- Amikor az atomerőműből elindítanak egy szállítmányt, akkor azt faxon és telefonon is jelzik felénk. Mi már várjuk, a jegyzőkönyvben foglaltakat ellenőrizzük, darabszám és dózisnagyság szempontjából.- Volt-e már valami probléma, például, hogy nagyobb értéket mértek önök, mint amit a paksiak megadtak?- Eddig szerencsére semmi hiányosságot nem tapasztaltunk.- Itt él a közelben?- Kisnémediben lakom a családommal, fiam 12 éves, a lányom 17 éves múlt és fodrásztanuló nálam. Demjén Ferenc lakatos, püspökszilágyi lakos, a képviselő-testület tagja, kérdésemre válaszolva elmondta, hogy 1992. óta végzi a társadalmi ellenőri munkát, amióta az erőműből szállítanak kis aktivitású radioaktív hulladékot Erről a közösségnek rendszeresen beszámol, érdekesnek tartja ezt a munkát és eddig nem tapasztalt semmi rendellenességet. _fábján_ Fotó: K.