Atomerőmű, 1992 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1992-05-01 / 5. szám

4 ATOMERŐMŰ Szigorú válogatás után Alakul a kommandó Tavaly októberben a paksi atomerőmű vendé­ge volt dr. Pintér Sándor vezérőrnagy, országos rendőr főkapitány. E lá­togatás keretén belül je­lentette be a televízió nyilvánossága előtt, hogy az atomerőmű fontossá­gára való tekintettel, an­nak megbízható védel­mére egy speciálisan ki­képzett kommandóegy­séget hoznak létre. Sőt, decemberre már egy nyilvános bemutatót is kilátásba helyezett az erőmű területén. A főkapitány elment s jó darabig teljes csend vette körül a témát. De­cemberben nem került sor a bemutatóra, s ké­sőbb is csak annyit tud­tunk, hogy a szervezen­dő kommandósok elne­vezésére országos névpá­lyázatot írtak ki. Megszü­letett az eredmény is, egy 16 éves győri tanuló „Neutron” javaslatát dí­jazta a bírálóbizottság. Aztán újra semmi. Azaz annyit hallani, hogy a szervezet toborzása ki­csit késett, folyamatban van és megalakul, akkor közvetlenül a megyei rendőr-főkapitányság felügyelete alá tartozik majd. Bátorfi György ezredes, a Tolna Megyei Rendőr­főkapitányság főkapi­tány-helyettese készsé­gesen fogad, mikor el­mondom jövetelem cél­ját, hogy a kommandó­sokról szeretnék írni. A kulcs: a pszichikai alkalmasság I Ezredes úr, lesz-e be­mutató, s felállt-e már a speciális csoport?- Ha késve is, de meg­tartjuk november 10-15. között Pakson a nyilvá­nos bemutatót. Nem volt elhamarkodott az orszá- é gos főkapitány úr tavalyi nyilatkozata, miszerint korábbra ígérte. Arra ugyanis nem számíthat­tunk, hogy fiatal, életerős sportolók - mert többsé­gében ilyenek jelentkez­tek - nem lesznek alkal­masak e feladatkör ellá­tására. Kétszer hirdettük meg a felvételi pályázatot. El­sőre százegynéhány em­berből megfelelt hat, má­sodszor pedig kettőszáz­ötven körüli jelentkező próbált szerencsét. E két csoportból jelenleg negy­venen „állnak” még, de a mindenre kiteijedő pszichikai vizsgálaton biztosan esnek még ki jó páran. Egyébként itt Szek­­szárdon folyik az elméle­ti és fizikai felkészítés egyaránt. Nagyon ke­mény munkát végeznek a szervezet leendő tagjai. Milyen tulajdonsá­gokkal kellett rendel­kezniük a jelentkezők­nek akik végül is megfe­leltek?- A kifogástalan fizikai állapot csupán kiindulási pont magától értetődő alapot jelent e beosztás­ban. Ezen felül minden­képpen önállóan és alko­tó módon gondolkodni és cselekedni tudó embe­reket kerestünk. Az egyik legfontosabb dolog az, hogy a rendelkezésre álló erőt, eszközöket a le­hető legcélszerűbben használják fel, a cél eléré­sét a legminimálisabb kár okozásával hajtsák végre vagyis, ha valakit egy pofonnal el lehet té­ríteni a szándékától, ak­kor ők csak egy pofont adnak. Tehát a közhiedelem­től eltérően nem agresz­­szív, erőszakos embere­ket toboroztunk össze, hanem intelligens, hatá­rozott és gyors reagáló­képességű fiatalokat. Elsősorban rendőrök Az országban működ­nek már kommandó­szervezetek, snéhányon közülük kétes hírnevet szereztek, hiszen a bű­nözők oldalára állva kamatoztatták tudásu­kat. Az önök által létre­hozott csoport esetében előfordulhat-e esetleg majd hasonló „szerep­­tévesztés”?- Nem, ebben biztos vagyok, s szeretném ez úton is megnyugtatni Paks város lakosságát. A kiválasztottak alapos, na­gyon szigorú rosta után léphetnek a csoport köte­lékébe és a közel hatórás pszichikai vizsgálat ki­szűri a nem ide valókat. Aki indulatból cselek­szik, netán arra hajlamos az nem lehet tagja a szer­vezetnek. Ezek az emberek kommandósok vagy rendőrök? Vagy egyál­talán szétválasztható-e a két feladatkör?- Elsősorban rendőri feladatokat látnak majd el, másodsorban az atomerőmű speciális vé­delmét biztosítják. Ter­mészetesen amennyiben szükséges, ez megfordul, első az erőmű, hiszen lé­nyegében erre lett létre­hozva. Ezért remélem, hogy soha sem kell majd őket az objektum védel­mére bevetni. Terveink szerint 31 fő alkotja majd a szerveze­tet, ebből alakítunk ki 4 hétfős csoportot. Ebből egy állandó készültség­ben tartózkodik egy Pak­son kialakított objektum­ban, nem az erőmű terü­letén. Ha szükséges per­cek alatt az objektumban vannak. Egy másik hétfős társa­ság kiképzésen vesz részt, a harmadik közte­rületi szolgálatot lát el ugyanekkor, míg a ne­gyedik csoport pihenőn tartózkodik. i Neutron, Sugárpajzs és Paktron Nem beszéltünk még a pályázat útján elfoga­dott névről; Neutron El­hárító Kommandó. Mit mondjak, az atomerő­műből nézve mókás egy név, de hát a döntőbi­zottság lelke rajta. Vi­szont nem sokat tu­dunk a névpályázat he­lyezettjeiről. Ez azért is érdekes lehet, mert töb­ben pályáztak az erőmű dolgozói közül is.- Hogy pontosítsák, a helyes név úgy hangzik, hogy Neutron Komman­dó. Ezt fogadtuk el. A pályázatra az ország különböző részeiről ér­keztek javaslatok. Volt aki kimásolt egy oldalt az értelmező szótárból és azt küldte be. Csodálko­zom, hogy a többi díja­zottról nem értesültek, mert a sajtóban úgy tu­dom megjelentek. Nos az első díjat egy győri tanuló, Albert Zol­tán nyerte a Neutronnal. A második helyezett szintén győri lakos, Scheiberhoffer Ottóné lett, Sugárpajzs, a harmadik pedig Paktron javaslattal dr. Horváth Anna Mo­sonmagyaróvárról. A díjak odaítéléséről egy négytagú bizottság döntött, amelyben helyet kapott a Mai nap, az Új Magyarország, az Atom­erőmű és a Tolna Me­gyei Rendőr-főkapitány­ság egy-egy képviselője. Végezetül még egy kérdés, amellyel talán kezdenem kellett volna beszélgetésünket. Tu­lajdonképpen ki kezde­ményezte a komman­dósok felállítását, az atomerőmű vagy önök, a rendőrség?- Országhatáraink a politikai változások kö­vetkeztében sokkal nyi­­tottabbak lettek, sokféle ember fordul meg ná­lunk, s közülük nem biz­tos, hogy mindenki be­csületes szándékkal érke­zik. Aztán itt volt az Öböl-háború, amelynek „kísérőjeleként” reálisan lehetett, illetve kellett számolni terrorista ak­ciókra világszerte. A há­ború idején a rendőrség és a katonaság közösen biztosította az atomerő­mű védelmét együttmű­ködve a fegyveres őrség­gel. Ezek után született a döntés - a rendőrség kez­deményezésére - egy speciális védő egység lét­rehozására. Ez találko­zott az erőmű vezetésé­nek törekvéseivel is, s megindulhatott a szerve­ző munka, a megfelelő emberek kiválasztása, felkészítése. Ezredes úr, megkö­szönve a tájékoztatást búcsúzóul visszatérnék az Ön egyik korábbi mondatához, miszerint reméli, hogy - bár per­cek alatt bevethetők lesznek, ha szükséges - soha nem kerül sor a Neutron Kommandó éles bevetésére az atom­erőműben. Mi, paksiak ezzel csak mélységesen egyetértünk. Medgyesy Bűnstatisztika Tolna megyében az első negyedévben Sárkányölő Szent György a rendőrség védőszentje Összességében tovább tart a bűncselekmények számának emelkedé­se. 1625 esetben rendeltek el nyomozást a rendőrök 1992 első negyed­évében. Az esetek 52,2 százalékában fejezték be eredményesen a nyo­mozást, ami országos viszonylatban nagyon jó eredménynek számit. A kiemelt bűncselekményeket figyelembe véve szándékos emberölés 1, szándékos testi sértés 49, erőszakos közösülés 4, garázdaság 13, társadal­mi tulajdon elleni bűncselekmény 509, személyek javai elleni bűncse­lekmény 850 esetben történt. Ez utóbbin belül a rablások száma 16. Új jelenségként jelentkezik megyénkben a gyermekkornak sérelmére elkö­vetett rablás, illetve annak kísérlete olyan formában, hogy spray haszná­latával, erőszakkal való fenyegetéssel bíiják rá a gyermekkorút a nála lé­vő pénz átadására. 2458 esetben adtak ki fiataloknak első személyi igazolványukat, 4470- en kérték azok cseréjét. Fegyvertartási engedélyt maroklőfegyverre 52- en, golyós fegyverre 303-an, sörétesre 543-an, kisgolyósra 28-an, gáz- és riasztó fegyverre 6-an kaptak. Vezetői engedélyét 315 személynek von­ták vissza, rendszám visszavonására 94 esetben került sor. Az első negyedévben egyébként összesen 263 közlekedési bűncselek­mény történt megyénkben, ami az előző év negyedévéhez viszonyítva 59,3 százalékos emelkedést mutat. Az ittas vezetők száma 194 volt, ez 68,8 százalékos emelkedést jelent. Az év első három hónapjában közút­jainkon 152 közlekedési baleset történt, összesen 73-an szenvedtek sú­lyos, 114-en könnyű sérüléseket, 14-en pedig már soha többé nem tér­hettek haza. A balesetek során ebben az évben 18 389 800 forint kár ke­letkezett. Bűnöző kerüld el Tolna megyét! Vadászpuska, orvvadászat, betörés, lopás, betöréses lopás, géppisz­toly, kézigránát, postakocsi-kirablás, vér, áldozatok, rettegés, elásott fegyverek, fiatalok, lebukás, két kamra bűnjel, Tolna Megyei Bíróság, 14 hónap alatt 15 millió Ft kár. Még nincs vége a felderítésnek. Dr. Berta Atüla ezredes, a Tolna megy ei rendőrfőkapitány és csoportja ered­ményes munkát végeztek egy veszélyes banda elfogásában. Segítségükkel sikerült rendet teremteni. Tetszik? - Nem tetszik? Valakinek valószínűleg nem tejszett az erőmű déli bejáró mellett felállított közúti tábla, mert kidöntötte. Útban volt? Vagy a 6-os út nem volt elég szé­les? Erre csak az elkövető tudna válaszolni. Észrevette és lefényképezte: M. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom