Atomerőmű, 1992 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1992-04-01 / 4. szám

ATOMERŐMŰ 15 Labdarúgás M Oregfiú nem member Ki ne hallott volna már róluk? Hiszen munkatársaink, barátaink ők. Az ASE Öregfiúk labdarúgó­­csapata. Az újságok hasábjain már többször találkoztunk nevükkel, eredményeikkel. Most ismerked­jünk meg velük jobban. Az emlé­kek, sikerek és kudarcok feleleve­nítésében Sipos György, a csapat jelenlegi vezetője volt a segítsé­gemre. Kezdődjön a történet. Az 1980- as évek elején néhány lelkes ama­tőr labdarúgó Amtmann Jenő és Sipos József vezérletével létreho­zott egy a tömegsport szintjén működő labdarúgócsapatot. Ez a csapat nem az akkori ASE focis­táiból ált, hanem a futballozni, sportolni szerető erőmű dolgo­zóiból. Ott találjuk mindig őket, ahol pattog a labda, harsan a játék­vezető sípja. Játékosaik rendsze­res résztvevői az erőműves és vá­rosi bajnokságoknak, tornáknak, még külföldi kapcsolatokkal is büszkélkedhetnek. Minden csa­pat életében kerülhet hullám­völgybe is. így történt ez velük is. A játékosok lassan elmaradoztak, kevesebbet edzettek, elmaradtak a várt sikerek is. A 89-es esztendő ismét meg­­hozta a felemelkedést. A megma­radt játékosok elhatározták, hogy felújítják a rendszeres edzéseket, ismét a „csapat” kívánnak lenni. A társaság Sipos Györgyöt kér­te fel a szervezési feladatok ellátá­sára. Közösen kialakítottak egy alapszabályt, amely minden játé­kosra egyformán nézve kötelező érvényű lett. Heti rendszeresség­gel edzéseket tartanak, a csapat tagjai havonta tagdíjat fizetnek. Az edzésről a hiányzást előre be kell jelenteni, az igazolatlanul tá­volmaradót, későt pénzbüntetés sújtja. A csapat 16 fős keretből áll, így megoldható az, hogy minden­ki körülbelül egyformán kerül­hessen pályára. Az edzések egyéni bemelegítés­sel kezdődnek - hiszen sokat ta­pasztalt idősebb játékosokról van szó - így mindenki önmaga dönti el, hogy mennyi időre van szüksége és milyen gyakorlatokat kell elvégez­nie a játék közben előfordulható sé­rülések elkerülése végett. Utána jö­het a játék. Ha nincs ellenfél, akkor egymás között játszanak. Termé­szetesen jobb dolog egy csapat ellen játszani, így az öregfiúk meg is adják a lehetőséget arra, hogy az edzésü­kön egy-egy csapattal megmérkőz­zenek. Sok esetben edzőpartnerek­ről ők maguk gondoskodnak, de őket is sok csapat kéri fel edzőmér­kőzésre a felkészülési időszakban, még járási, megyei aktív csapatok is. A rendszeres és fegyelmezett ed­zések után jöhetnek a sikerek is. Azonban a sikerek eléréséhez azért még ennél is többre van szükség. A csapatmunkának nemcsak a pályán kell megvalósulnia, hanem a szer­vezési és menedzselési feladatok­ban is. A csapat tagjai ezeknek az el­várásoknak is maradéktalanul ele­get tesznek. Nem feledkezhetünk meg a já­tékvezetőkről sem, akik sokat segí­tik a csapat munkáját, ezúton is kö­szönet illeti őket. A játékosok közül néhányan az ASE labdarúgó-szak­osztálynál edzőként is dolgoznak, de ettől függetlenül is nagyon jó a kapcsolat az Öregfiúk és az ASE kö­zött. A labdarúgáshoz, mint minden sporthoz, pénz kell. Ha már nem elég a tagdíj, a büntetésből befolyt összeg, a külön összedobott pénz, akkor támogatókat, szponzorokat kell keresni. Az ASE a technikai fel­tételek biztosításán túl egy ilyen tá­mogató, de a PADOSZ és az ATISZ segítségére is számíthattak a fiúk. Hagyományosak az oda-vissza történő mérkőzések a Dunaszent­­györgy, Pusztahencse, Györköny, Bölcske, Tolna, Geijen csapatai el­len - néha nagy pályán is, de mesz­­szebbre is utaznak, hiszen jó a sport­kapcsolat a Tatabányai és Pécsi Hőerőmű csapataival is. Bohunyice ésUnkelbach ugyan messzebb van. de mégis az évenkénti egy-egy talál­kozóra azért sor kerülhet. Ilyenkor a vendéglátást természetesen a csa­pat a saját zsebéből fizeti. A csapat sikereit tanúsító kupá­kat, érmeket, okleveleket és az egyéb apróságokat a játékosok kö­zösen őrzik. Ezt úgy kell érteni, hogy a legértékesebb kupákat, ván­dordíjakat - melyeket én is megte­kintettem - a csapatvezető gyűjti, de a közös megegyezés után minden­kinek jut valami a trófeákból. A csa­pat egyik játékosa például csak a zászlókat gyűjti. A végére kívánkozik csattanóul az elmúlt néhány év sikereinek, eredményeinek ismertetése. Kezdjük talán egy saját szervezé­sű tornával, melyet Old boy-kupa néven minden év januáijában te­remben rendeznek meg. A tavalyi fiaskó után az idei tornát ismét ők nyerték meg. Már négy éve rendszeresen ők állhatnak a dobogo legmagasabb fokára a Paks városi kispályás lab­darúgó-bajnokság végén. így ke­rültek Nagykanizsára 1989-ben az országos bajnokságra, ahol 128 városi bajnokcsapat részvételével 3 napos tornán vehettek részt és ott a nagyon előkelő 5. helyezést érték el. Háromszor egymás után nyerték a Csopak-kupát, amely külföldi csa­patokat is felvonultató torna volt minden év augusztus 20-án a Bala­­ton-partján. Az ESZI-szervézésű, aktív csa­patoknak kiírt tornán az Öregfiúk sok fiatalabb csapatot maguk mö­gé utasítva a harmadik helyezést érték el. Még ugyanebben az év­ben - 91-ben - a villamos iparági labdarúgókupát is elnyerték. Az idei Március-kupát, amelyről a múlt havi számunkban hírt ad­tunk, szintén az ASE Öregfiúk nyerték. Néha azonban egy-egy vereség is becsúszik. Ilyen volt egy tavalyi nagypályás mérkőzés is, ahol 2-1-re alulmaradtak a több valamikori elsőosztályú játékost is felvonultató aktív NB-s játékve-' zetők csapata ellen, így végül is ez nem egy szégyenteljes eredmény. Szép volt fiúk!. Az Oregfíúk labdarúgócsapatról egy képriportot a következő számban talál­hatnak olvasóink. Gyányi Zsigmond Valami elkezdődött... A paksi sporthíradásokban az úszás, mint versenysportág évtizedek óta nem szerepel. Pedig volt a városnak olimpiai bronzérmese is ebben a sport­ágban, de a szervezett úszás­­oktatás és a versenyzés a II. vi­lágháborút követően a dunai kosáruszoda megsemmisülé­sével befejeződött. Ezért is érte meglepetés­ként a kívülállókat az ESZI ta­nulóinak szereplése a diák­olimpia megyei döntőjén. A tömegsport keretein belül ké­szülő, versenymedencét és rajtkövet csak a versenyen látó diákok a hagyományokkal rendelkező szakosztályokban versenyző társaikat (Szek­­szárd, Dombóvár, Bonyhád) megelőzve lettek elsők a férfi 4x50 m-es vegyes váltóban, és így bejutottak az országos döntőbe. Eredmények: I. helyezés: 4x50 m-es ve­gyes váltó, férfi (Kadocsa Pé­ter, Kadocsa Balázs,- Tóta Gá­bor, Laczi Balázs). II. helyezés: 4x50 m-es ve­gyes váltó, női (Goóts Réka, Pataki Tímea, Gecző Dóra, Müller Krisztina). III. helyezés: 100 m-es pil­langó - Kadocsa Péter, 4x50 m-es gyorsváltó, női (Goóts, Müller, Gecző, Marton Re­náta). IV. helyezés: 100 m-es mell- Kadocsa Balázs, 4x50 m-es gyorsváltó, férfi, 10x50 m-es gyorsváltó, férfi. V. helyezés: 100 m-es gyors- Laczi Balázs. Az eredmények mögött persze ott van az a négyéves munka, melynek keretében a város és városkörnyék fiataljai- az óvodástól a főiskolásig - lehetőséget kaptak, hogy test­­nevelési órák keretein belül megismerjék az úszás alapele­meit, illetve továbbfejlesszék ez irányú tudásukat. Komoly igény van a tanuszodára a nagyközönségi nyitva tartás ideje alatt is. Van, aki kedvte­lésből jár ide, van, aki orvosi javaslatra, és van olyan meg­lett korú városlakó, aki itt me­részkedett először az égszín­kék vízbe. Érdemes fenntarta­ni a létesítményt gyerekeink, tanulóink és az egész lakosság egészsége érdekében. Az ESZI-uszi most az aláb­bi tanfolyamra vár jelentkező­ket:- úszóedzés amatőröknek (6-14 évig),- fitnessklub - asszonytor­na, testépítés és -fogyasztás,- úszás-előkészítés óvodá­soknak. A tanuszoda szervezésében keressük Paks város legerő­sebb emberét. Hogy ki büsz­kélkedhet a „Mr. Paks” cím­mel egy évig, az a kombinált vízi és szárazföldi vetélkedé­sen dől majd el májusban. A versenyre 1992. április 30-ig lehet jelentkezni a helyszínen vagy a 11-294-es telefonon az uszoda gondnokánál. Adóiján - Ujváriné Röplabda Junior EB-selejtező Pakson Ez év május 27-31. között Paks a házigazdája a junior férfi röplabda Európa-bajnokság egyik se­lejtező csoportjának. A mérkőzések színhelye az Atomerőmű Sportegyesület sportcsarnoka lesz. A magyar csapattal együtt Anglia, Svájc, Románia és a Cseh és Szlovák Köztársaság csapatai kerültek egy selejtező csoportba. Május 27. (szerda) 15.00: Anglia-Svájc, 16.45: megnyitó, 18.00: Románia-Magyarország. Május 28. (csütörtök) 16.00: Magyaror­szág-Anglia, 18.00: Cseh és Szlovák Közt.-Romá­­nia. Május 29. (péntek) 16.00: Anglia-Cseh és Szlo­vák Közt., 18.00: Svájc-Magyarország. Május 30. (szombat) 14.00: Paks-Veszprém. Nők NB II. bajnoki mérkőzés: 16.00: Cseh és Szlovák Közt.-Svájc, 18.00: Románia-Ang­­üa. Május 31. (vasárnap) 15.00: Svájc-Románia, 17.00: Magyarország-Cseh és Szlovák Közt. A csapatok edzései mindennap 8.00 órától 13.00 óráig tekinthetők meg a sportcsarnokban. Szurkoljunk együtt a magyar csapat továbbjutá­sáért! Gyányi Zsigmond Kedves Olvasóink! Örömmel olvassuk a tömegsportról szóló cikkeiket. A tavaszi vízi túráról két tudósítást is kaptunk. Helyhiány miatt csak részleteket tudunk közölni. - a szerk.­Benedek-napi vízi túra A tavasz első napján vízi túrá­ra voltunk hivatalosak a Hévízi­tó lefolyócsatornájára. Szemer­kélő esőben szálltunk ki a busz­ból. A hosszú utazás után jól­esett a mozgás. A hideg, nyirkos időt a tó és a csatorna melege tette elviselhetővé. Hamarosan megérkezett Leskó Laci, maga után húzva a kenukat. Nem le­hetett könnyű a tíz hajóval a nyálkás úton egyensúlyozni. Hamar vízen voltunk. A me­leg csatornában tavirózsák és ví­zililiomok nyíltak. Hatalmas le­veleiket kerülgetve siklottunk a keskeny patakon. Csak az eve­zők csobbanása hallatszott. Pe­­cásokkal találkoztunk. Egyikük dicsekedett a zsákmánnyal, má­sik csak a kukacokat tanította úszni. A víz lassan hűlni kez­dett. Már nem volt fölötte gőz­felhő. Az eső továbbra is sze­merkélt. Úgy tűnik, ez törvény­­szerű, ha Kovács Bandi vízi tú­rát szervez, biztosra vehető az eső. Megpillantottuk az első aka­dályt. Egy kidőlt fa zárta el a pa­takot. Kimásztunk a partra, átci­peltük a kenut. Újból vízre, majd tovább. A csatornát he­lyenként annyira benőtte a sás, hogy komoly erővel kellett át­préselni magunkat. Elértük az első zsilipet. Ismét ki a sáson, csúszós partra Kézbe a teknőt, majd a zsilip alatt újból a vízre. Éönn a gáton erősen fújt a szél, szerencsére a vízen, ár­nyékban nem éreztük. Néma csönd volt, csak az evezők cso­bogása és az eső kopogása hal­latszott. Sikerült olyan csend­ben mennünk, hogy egy vidra csak az utolsó pillanatban vett észre minket, de akkor villám­gyorsan eltűnt. Továbbsiklottunk egy legelő mellett. A parton csüdig sárban tehenek, boijak bámultak ben­nünket nagy, vizenyős szemek­kel. Valószínűleg nem sűrűn láttak ilyet. Elértük a 75-ös út hídját. Az volt az első találkozási pont a busszal. Ha valaki fázik, fáradt, kiszállhatott. Tovább­mentünk. A csatorna időnként összeszűkült, ráadásul benőve vízi növényekkel. Ezek erősen fogták a hajót. Újból híd közeledett. Már majdnem alatta voltunk, mikor az elöl ülő Zoli felkiáltott: part­hoz. A híd alatt egy bukó volt. Nem túl magas, de bomláshoz elég, ráadásul a víz sekély, teli böhöm nagy kövekkel. Hát! Nem sok híján gyalogtúrára vál­tottunk volna, váltunkon a lyu­kas kenuval. Szóval megúsztuk. A patak kiszélesedett. Gyorsabban ha­ladtunk. Kétoldalt hatalmas fűzfák sorakoztak. Milyen szép lehet, mikor minden zöld és ha­talmas lombkoronájuk összeér a patak fölött. Mint egy zöld alagút. Az eső hol erősebben, hol gyengébben, de kitartott. Nem foglalkoztunk vele. Csak a kö­dös, lehangoló szürkeség za­vart. Mennyivel szebb lett volna mindezt napsütésben élvezni. Mindegy, ez is benne van a pak­liban. Szinte teljes csendben siklot­tunk. Nem messze előttünk őzek úsztak át a már folyóvá szélesedett vízen. Kényelme­sen kimásztak, megnéztek ben­nünket, és fehér hátsójukat bil­legetve eltűntek a Kis-Balaton nádrengetegében. Egy kanyar jobbra, egy balra és ott volt előttünk a fenékpusz­tai híd a lukjaival. Megcéloztuk a középsőt. Összehúztuk ma­gunkat, amennyire lehet, így éppen átcsúsztunk alatta. A parton ismét pecások. Mennyi még a Zala? - kérdez­tük. Kábé három! - kiáltotta egyikük. Mi az nekünk?! Bak­fitty! A folyó már egészen kiszéle­sedett, erősen lehűlt. Rég el­múlt a Hévíz lábvize. Elhagytuk a vadregényes tájat. Civilizált vi­dékre értünk. Cső- és távveze­tékek feszültek felettünk. A parton műhelyek, épületek so­rakoztak. Jó tempóban halad­tunk. Egyszer csak előttünk volt a Zala. Mivel stoptábla nem volt, lendületesen befordultunk a folyóra. A széles vízen esősen fújt a szél. Gyorsítottunk, hogy ne fázzunk. Sok látnivaló nem volt. A ná­dat levágták, a tarlót felégették. Ameddig a ködben eláttunk, kopár, fekete volt minden. Még egy fertályóra és megláttuk a kettős hidat, azon túl a Balatont. Még néhány húzás és partra szálltunk. A busz is akkor ért oda. A ko­rábban kiszállók már benn me­legedtek. Kitakarítottuk a ke­nut, felpakoltuk az utánfutóra, aztán uzsgyi a meleg buszba átöltözni, teázni. A szél meg azAső elállt. Mire az utolsó hajó megérkezett, sza­kadozni kezdett a felhőzet. Ahogy a túrákon lenni szokott. Csak addig van rossz idő, míg bosszantani lehet a turistát. Egy út menti ligetes parkoló­ban megálltunk. Fölállítottuk az állványokat. Tüzet raktunk, krumplit, hagymát pucoltunk. Percek múlva finom illatok szálltak a fák között. Odacsalta a szomszédos fogadó kutyáját is. Az úton közlekedők azt gon­dolhatták, egy csapat tűzimádó vert tanyát, úgy álltuk körül az állványokat. Nagyon jólesett a meleg, köz­ben nagyokat nyeltünk az illa­tokból. A legéhesebbek a már megfőtt krumpliból csórtak egy-egy darabot. Henrik főztjének - mint min­dig - óriási sikere volt. Fényesre töröltük a bográcsot. Szegény kutyának még tunkolt kenyér is alig jutott. Összepakoltunk, is­mét buszra szálltunk. Rövid „műszaki” megállókkal, jó han­gulatban, nótázgatva értünk haza. Nagy István Sport és üzleti vállalkozás „Ült már túrakenuban?”- Nem - feleltem - és máris meghívást kaptam a Popeye Bt. ke­nutúrájára, melyet a Hévízi-tó mfeleg vizes levezetőcsatornájába szerveztek, Fenékpusztán keresztül a Zala torkolatáig, a Bala­tonhoz. A kenukkal 16 kilométert kellett lapátolni. Telt busszal indul­tunk Paksról, a résztvevők között ismerős arcokat fedeztem fel. Nincs sportmegmozdulás Kovács András lelkes sportember nél­kül, légyen az kerékpártúra, triatlon, vagy lépcsőfutás vagy Nagy István és felesége, akik nélkül szinte elképzelhetetlen a termé­szetjárás. A Popeye Bt-ről tudni kell, hogy tavaly alakították, s a bt. egyik tagja Leskó László, aki 18 évig rúgta a bőrlabdát. Kaposvárott, a főiskolán oklevelet szerzett, s most az Energetikai Szakképzési Intézet tanulóiban kelti fel a vágyat a sport iránt. Ha a sportról van szó az ESZI-ben, ő a mindenes, légyen az Festo-kupa vagy most a röplabda Európa-bajnokság selejtezője. A kenuzás sem volt ismeretlen előtte. Az ESZI-nek pályázaton nyert 10 darab túrakenut, amivel remek kirándulásokat csináltak a Tiszán, a Mosoni-Dunán, Gemencnél és még sok más helyen. Mindig keresi az új helyeket, ahol a gyerekekjól érezhetik ma­gukat, hódolva a sportnak, a természetnek. De miért is ne lehet­ne a sportot, mint üzleti vállalkozást csinálni? Hajót venni nem olcsó mulatság, azt tárolni, szállítani, karbantartani - s ekkor szü­letett meg a Popeye Bt. ötlete. Leskó László kölcsön segítségével további 10 darab 4 szemé­lyes túrakenut vásárolt. Kovács Zoltán dunaföldvári lakatos, egy speciális utánfutót ké­szített a hajók szállítására. Vajon mi szükségeltetik egy kenutúrához? Először is kitűnően kell úszni legalább 300 métert, valamint kell egy kenu, lapátok és túravezető, aztán irány a cél. A Hévízi-tó párában úszó panorá­mája után a meleg vizes levezetőcsatománál tették vízre a részt­vevők a kenukat. A hajók lassan, egyenként tűntek el a ködös időben... ...Egyébként a nyár folyamán egy igazi szenzációra készül a Popeye Bt. A Genfi-tótól Marseille-ig terveznek egy tíznapos tú­rát augusztus végén, tízezer forint körüli reklámáron. Az évadzáró túra pedig Bécs-Budapest-Paks között lenne. Eördögh Gabriella

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom