Atomerőmű, 1992 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1992-12-01 / 12. szám
ATOMERŐMŰ 5 „A megmérettetések híve vagyok”- Judit-napi beszélgetés — Bacs Judit Csőm Gyulával a Magyar Nukleáris Társaság ünnepi ülésén A céggyűrű kitüntetés apropójából kerestem meg Bacs Juditot, a karbantartási főmérnökség üzembiztonsági mérnökét egy beszélgetésre. Virágokkal otthonossá alakított szűk irodájában találkoztunk. Feltettem az első kérdést, utána csak annyi dolgom maradt, hogy jegyezzem Judit szépen fogalmazott, gördülékeny mondatait munkájáról, hivatásáról, életéről. Olyan szeretettel, szenvedéllyel, magával ragadó előadókészséggel beszélt, amivel még a piacon áruló Bözsi néninek is kézzel foghatóvá tudná tenni a biztonsági munka lényegének megértését. A hosszúra nyúlt beszélgetésből sajnos csak rövidített változatot tárhatok az olvasó elé.- Kérem, mondja el, mikor jött Paksra és mit csinált azóta.- 1978 augusztusában kezdtem a munkámat. Ezt megelőzően a Dunai Kőolajipari Vállalatnál dolgoztam 10 évig, először vegyészlaboránsként, majd munkavédelmi előadóként. A PAV-nál is a BTO-n kezdtem. Nagyon hasznos, szép 4 évet töltöttem ott. Részt vettem a vállalat első munkavédelmi szabályozásában és az 1. blokk üzembe helyezési fázisainak munkavédelmi engedélyezésében. 1982-ben Hlavati úr a karbantartás akkori vezetője munkatervezési beosztást ajánlott fel. A karbantartási folyamatok és munkák komplex tervezésében vettem részt. Azóta rendkívül széles skálájú szakmai gyakorlatot szereztem. Különösen kedves volt számomra a 4. blokk primer köri főberendezéseinek II. revíziója és üzembe helyezésének koordinációja, amit már előkészítő mérnökként végeztem. 1987-ben a KAIG-vezetés úgy döntött, hogy célszerű a szervezeti egységektől függetlenül végezni az üzembiztonsági feladatokat és ennek ellátásával engem bíztak meg. Azt gondolom, hogy az addigi munkámnak köszönhettem a kinevezést. Azóta az igazgató közvetlen beosztottjaként, aláírási joggal képviselem az igazgatóságot (ma főmérnökséget) minden üzembiztonsággal kapcsolatos kérdésben. Több vállalatvezetői szintű utasítás kiadásának kezdeményezője vagy közreműködője voltam. A karbantartási feladatok mind magasabb szintű ellátása során előtérbe került a munkavégzés minőségének fontossága. El kellett indítani egy olyan munkát, ami folyamatos minőségjavítást tesz lehetővé. E feladat ellátására hoztuk létre a Minőségbiztosítási Teamet, melynek tagjai a szakterületeken dolgozó, a téma iránt elkötelezett kollégák. A team irányítását a munkakörömhöz csatolta a vezetés, ezenkívül megbízást kaptam a reaktor fő egységeinek emeléseinél biztonsági felügyelet ellátására.- Ennyi tennivalót csak jó felkészültséggel lehet ellátni.- Igen. A feladatokat mindig kihívásnak tekintem és igyekszem a legjobban megfelelni az elvárásoknak. Ehhez folyamatos képzésre volt szükség. A munkakörömhöz kapcsolt sokrétű feladat igényeket támasztott felém: meg kellett szereznem a szükséges tudást. Csak úgy lehettem a partnere a sugárvédelemnek vagy a minőségbiztosításnak, ha azonos szinten ismerem a szakmát. így került sor arra, hogy a vegyésztechnikusi, majd karbantartó üzemgépészi oklevelem mellé felsőfokú munkavédelmi, középfokú tűzvédelmi képesítést szerezzek, elvégezzem az ÉLTE átfogó sugárvédelmi ismereteket nyújtó tanfolyamát, belekóstoljak a menedzserképzésbe és nyelvvizsgát tegyek angolból. Ezenkívül több NAÜ-képzésben és tréningen is részt vettem. Ma már munkavédelemből és minőségbiztosításból túl vagyok a szakértői vizsgákon. Azt tartom, hogy a mai, változó világban azok felelnek meg az elvárásoknak, akik folyamatosan képezik magukat. Nem lehet csak a 10-15 éve megszerzett tudásra alapozni. Ezért kell különösen nagy súlyt fektetni a szinten tartó képzésekre, továbbképzésekre. Én szerencsés alkat vagyok. Nincs vizsgadrukkom, könnyen tanulok és örömet okoz a tanulás. A tananyagban nem a kötelező penzumot látom, hanem az új megismerését, ami érdekel. Közben újra és újra rájövök, hogy úristen, mennyi mindent nem tudok még, mennyi mindent kellene még elsajátítani a hátralévő aktív időszakomban. így visszagondolva: 10 év utánjutottam el oda, hogy megfeleljek az elvárásoknak. Úgy is mondhatnám, megértem a feladatok ellátására. „Sikerült elfogadtatni magam”- Szavaiból úgy érzem, nagyon szereti amit csinál.- Valóban így is érzem és ezt szeretném másoknak is átadni. Ezért vállaltam évekig tanítást az erőműves szakközépiskolában, de gyakran hívnak más szakközépiskolába is előadni. Élmény és kötelesség számomra, amikor a kamaszokat le tudom kötni. Előfordult nemrégiben, hogy előadás végén megtapsoltak. Ezt nagyon ki kell náluk érdemelni. Fontos és szép feladat az oktatás, fontos a fiatalok megnyerése. Ők lesznek a jövő választópolgárai és nem mindegy sem nekünk, sem az ő jövőjük szempontjából, hogyan vélekednek az energiákról, hogy állnak a környezetvédelmi kérdésekhez. Meghatározó számomra az emberi kapcsolatok minősége. Azt gondolom, együtt kell az emberekkel élni kint a helyszínen és ott kell megoldani a gondjaikat, feladataikat. Ügy érzem a velük - együtt - élés miatt sikerült elfogadtatni magam. Érzem a tiszteletüket, ami nem a kötelező, hanem a természetes alapképzésből adódó. A felügyeleti munkákban soha nem elég tiltani, alternatív megoldási lehetőségeket kell kínálni arra, hogyan lehet elvégezni az adott feladatot. Kivizsgálásaimban soha nem a bűnöst kerestem, hanem azokat a gyenge pontokat, amelyeket műszaki-szervezési-oktatási-tervezési munkával ki lehet küszöbölni. Már említettem, hogy a megmérettetések híve vagyok. Minden Uyen egy újabb minőségi szintet jelent. így volt ez az OSART- vagy a WANO-vizsgálatoknál. Készültünk rá, a lehető legjobbat igyekeztük kihozni. Attól kezdve már újabb, jobb minőségű alapot teremtettünk ahhoz, hogy onnan tudjunk továbbfejlődni. Minden külső audit meghozza ezt az eredményt. Örömmel tapasztalom, hogy a vállalatnál egyre többen vesznek részt szívesen az ilyen jellegű munkában.- Ön alapító tagja az Európai Nukleáris Társaság női tagozatának.- Ketten vagyunk tagjai az rt-től, Kiss G. Ludmillával. A társaság fórumot igyekszik biztosítani a nukleáris energiával kapcsolatban álló nőknek. Abból kell kiindulni, hogy a társadalmi szerepükből adódóan a legnagyobb részt vállalják gyermekeik szemléletformálásában, legtöbb energiát ők használnak fel a háztartásban és talán a féljek szemléletformálásában is van némi szerepük. Nehogy azt hipye valaki, hogy ez valami feminista mozgalom. Csak azt szeretnénk, ha alapozhatnának a nők véleményére, azaz férfiszámba vennének bennünket. „...Biztos családi háttér”- Hogyan győzi szerteágazó tennivalóit?- Biztos, nyugodt családi háttér van mögöttem. Ügy alakult az életem, hogy második házasságban élek és az utóbbi 10 évem adott igazi nyugalmat. Otthon elsősorban feleség és anya vagyok. Persze szóba kerülnek munkahelyi dolgok, de nem az dominál. Viszek haza munkát, szakirodalmat, de nem a család rovására. Gyermekeim már felnőttek, a nagyobbik lányom férjhez ment. Mindkettő főiskolás, már nem kívánnak túl sok gondoskodást. De például mindennap főzök valamit. Bármilyen egyszerű egytál étel is az, otthon elfogyasztva mindenkinek jobb. Egyébként is szerencsés ember vagyok. Mindig jó főnökeim és kollégáim voltak, akik mellett lehetett dolgozni.- Hallottam, régebben sportolt.- Kézilabdáztam, még a vállalatnál is, amíg volt női csapat. Sportos család vagyunk. Férjem bokszoló volt, nagylányom atletizált, a kisebbik kosarazott. Sajnos mindkettőjüket sérülés akadályozta a további versenyszerű sportolásban. Feszült időszakokban ma is kocogok.- Többfelé megfordult a világban. Melyik ország tette a legnagyobb hatást önre?- India. Az ellentmondások és szélsőségek hazája. Az ottaniaktól újszerű emberi tulajdonságokat lehet tanulni. Tartást, türelmet, emberi méltóságot. Az Indira Gandhi Atomkutatóban, Madraszban rendkívüli tudású emberekkel találkoztam. Nagy hatással volt rám a mi tájékunkon szokatlan szerénységük, embertiszteletük.- Előfordult már, hogy úgy érezte, ennyi elég?- Volt úgy; megfogadtam egyegy sikertelen munka, próbálkozás után, hogy nem csinálom tovább, elegem van. Ez eltart maximum két napig, aztán jön valami új feladat, egy új téma, ami magával ragad, kibillent a közönyömből. Ez a mostani átalakulás is sokakat pesszimistává tesz. De a pesszimisták örök vesztesek. Biztos vagyok abban, hogy bárhová kerülnék, nem ülnék sértődötten, sebeimet nyalogatva. Az nem visz sehova. Meg kell találni a módot a kitörésre. Nagy István Ezt a munkát csak odaadással lehet jól csinálni Közel a millióhoz Sokan utaztak már vele. Még többen ismerik, de csak mint a Karcsi, a Károly, esetleg Mr. Kalcsu vagy csak a szemüveges sofőr. Megérkeznek, kiszállnak és kész. Tudják-e, hogy a sportos külsejű, választékosán öltözött, megnyerő fiatalember kicsoda? Tudják-e például, hogy nagyváltósúlyban Atom-kupát nyert. Nem tudják. És még sok mindent nem tudnak. Megkértem, meséljen magáról. Némi szabódás után ültünk le.- Mióta vagy a cégnél?- 1978-ban jöttem ide. Eleinte a szovjet főnököt szállítottam, majd átkerültem a garázs állományába, és azóta rengeteg ember ült a kocsijaimban.- Milyen Járgányok" voltak azok?- Legelőször egy Moszkvics volt, majd jöttek a többiek. Polski Fiat, Volvo, Lada, Volga. Most van ez az R-19-es.- Hány kilométernél tartasz?-Tavalyi záráskor elértem a 980 ezret. Ha minden jól megy, rövidesen meglesz az egymillió.- Meglehetősen változatos az életed.- Igen és rendszertelen. A legkülönbözőbb időpontokban kell kiállnom. Nincs olyan, hogy lejárt a munkaidőm. Ha szólnak, megyek. Sokan kimondottan kérik, hogy én vigyem őket. Ez nekem elismerés. Nagyon jólesik. Az évek alatt sok emberrel kerültem kapcsolatba. Volt akit szinte csak én vittem. Úgy érzem, mindenkivel sikerült megtalálnom az összhangot. Ezt a munkát csak szeretettel, odaadással lehet jól csinálni. Igyekeztem és igyekszem ennek mindig megfelelni és ez számomra nem nehéz. Szeretek vezetni, szeretek emberek között lenni.- Családod?- Tizenhárom éve vagyok nős. Három gyermekem van. A nagyok 12 és 9 évesek, a kicsi 16 hónapos. Már megszokták ezt a rendszertelenséget. Lakótelepi lakásban élünk. Szabadidőmet, azt a keveset ami van, igyekszem velük tölteni. A nagyok iskolások, velük is le kell ülnöm néha. A pici is rengeteg törődést igényel. Szeretek velük lenni, de sajnos jóval kevesebbet tudok, mint kellene.- Sport?- Már semmi. Nincs időm.- Hogyan élted mega kitüntetést.- Nagyon meglepett, de nagyon jólesett. Nem tudom, kitől, honnan ered, de nagy öröm és megtiszteltetés. Mikor jöttek gratulálni, akkor éreztem mennyien szeretnek. Kalcsu Károly Végül álljon itt egy vélemény a garázsból: „Karcsi az az ember, akinek sohasem kell kétszer mondani semmit. Akármikor menni kell, ő kész. Nem tudom, hogyan csinálja, de mindig derűs, snájdig, szolgálatkész. Mindenkinek ilyen munkatársat kívánok.” Nagy István A jubileumi ünnepi asztalon sorakozó kiadványok közül kitűnik az atommáglya születésének körülményeit, a nagy magyar tudósok életútját bemutató két könyv. Az Ötven éve történt és a Találkozás a marslakókkal (első kézből az atomenergia magyar úttörőiről, az első atomreaktor indulásának 50. évfordulóján) címmel Marx György, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzora írt könyvet. A jubileumi kiállításra diákjaival érkező professzort rövid beszélgetésre kértük fel lapunk számára. Felemelkedni a nukleáris írástudás szintjére Professzor úr! Többször volt abban a szerencsés helyzetben, hogy híres tudósokkal találkozhatott, többet közelebbről is megismerhetett. Ön hozta el Paksra Wigner Jenőt és Teller Edét. Milyenek a magyar tudósok egy hétköznapi ember számára? Én is kérdeztem az amerikaikat, hogy mi volt a jellemző az atomenergia magyar úttörőire. Mind azt mondták: olyanok jutottak az eszükbe, amire normális, konszolidált körülmények között az emberek nem gondolnak. A XX. század elején Magyarország szokatlan asszociációkat szolgáltatott a tudomány előreviteléhez. Mondták azt is, hogy „őrült magyarok”... Véleményem szerint Magyarországon nincsenek egyszerű, hétköznapi emberek. Mindenkinek gazdag történelmi tapasztalata van. Inkább az a kérdés nálunk: valaki megragad-e a fiatalkorának ideálissá visszavetített eszmevilágában, nosztalgiázik, vagy élvezi a korunk változásait, a történelem örvényeit is. Ezt persze átoknak is lehet tekinteni, de hosszú távon a történelem minden nagynak ítélt időszaka kihívásokban volt gazdag. Az angol ipari forradalom onnan indult el, hogy fáztak az emberek, eltüzelték az erdőt, ki kellett valamit találni, kitalálták a bányászatot, amiből már az acélipar következett és az ipari forradalom. Pedig az nélkülöző, szomorú időszak volt a korábbi életformához ragaszkodók számára. A kihívási, kiugrási lehetőség megvan most is, ebben a korán elkezdődött XXI. században. Véleménye szerint vannak-e tehetségek, akikből majd neves tudósok válhatnak? Természetesen vannak. Potenciális tehetségek mindig születnek, de egy nagyon konzervatív társadalom nem szereti az önálló gondolatokat. A konzervativizmus előnyös változatlan társadalmi viszonyok között, hasznos egy állóvíz történelmi időszakban. Amikor változik a helyzet, a mozgó világban, furcsa, szokatlan gondolatok törnek előre... Most alaposan mozog a világ és talán ezzel függ össze, hogy Magyarországon egész sok kiemelkedő tehetség bukkant elő, akik már meg is mutatták oroszlánkörmüket. Nemcsak Rubik Ernőre, Bródy Jánosra, Polgár Lászlóra gondolok, de a fizika, biológia hasonló fiatal lángelméire is. Vajon itthon tudjuk-e őket tartani? Azt hiszem ez a legizgalmasabb kérdés. Ma is nagy tudósvérvesztesége van Magyarországnak ugyanúgy, mint a 20-as években, amikor a „nagyok” mind külföldre mentek. Annak természetesen lehet örülni, hogy az emberiség nagy tudományos vállalkozásainál magyarok, akár az én tanítványaim is jelen vannak. Felemelő érzés tehetséges tanítványokat nevelni, de abból nem fog felvirágozni egy ország, hogy épp a tehetségeket exportáljuk. Nekem, mint tanárnak ez kihívás, amit meg kell oldanom. Ez pedig a társadalom hozzáállásán, nem annyira az anyagiakon, mint bátorító elismerésen múlik. A magyar társadalom legyen képes az újszerű gondolatokat megtűrni, a nagy teljesítményeket elismerni, még akkor is, ha azok szokatlanok, ha nem tradicionálisak... Ma a nagyapák nem nagyon értik meg az unokáikat... A tehetségek nem pénzért, hanem munkalehetőségért és emberi szóért maradnak, vagy mennek el. Ismerik-e a mai fiatalok a tudósokat? Az elmúlt években Teller Edeés Wigner Jenő járt magyar iskolákban, beszélt magyar diákokkal. Nagyon örültek, hogy közvetlenül is szólhattak a következő generációhoz, akikben nincs semmi komplexum és előítélet, mint a felnőttekben. Teller Ede és Wigner Jenő nem győzi hangoztatni, hogy a magyar tanárok, az iskolák mennyire jobbak, mint az amerikaiak. Ez egyébként nemzetközileg is elismert. Professzor úr! Ma a tudományos eredmények elérésének a kulcsa kinek vagy kiknek a kezében van? Egy híres mondás szerint „a potenciális zseni mindig több, mint a mecénás”. A mecénás alatt itt egy minimális támogatást és sok biztató tekintetet, társadalmi bátorítást kell érteni. Vannak nagyon jó módszerek a zseniális gondolatok elfojtására. Rendőrség, iskola, nyugtatok stb. Egy intézkedéssel lehet leblokkolni egy társadalmat is. Az emberiség nagy korszakváltásainál a lemerevedett országok ki is estek a versenyből. Most hirtelen újra szabaddá vált a pálya. Lesznek országok, amelyek gyorsan fejlődnek, de sokan lemaradnak. Jó példának említem Koreát, ahol a két háború között nem volt egyetemi oktatás, csak négy évtizedes idegen megszállás. Sokkal sanyarúbb feltételekkel indultak el, és milyen elöl tartanak! Magyarországon ma megvan a kiugrás lehetősége. Vajon mennyire lesz ütőképes a társadalom? Amikor megkapja az ütőlapot, ki tudja-e játszani? Ez a parti még nem dőlt el. Hogyan látja ön, ma és a közeljövőben a fizika melyik ága fejlődik leginkább? Elfogult vagyok, szerintem az asztrofizika. Az atomfizika felfedezései olyan lehetőségeket adtak, hogy a mi világunk nagy tervrajzát most fogjuk csak igazán megérteni. Professzor úr a fizika tudománya és az emberek között több évtizede „közvetítő"szerepet vállalt... Tanítok. Az egyetemen fizikát tanítok. Szeretném, ha a tanítványaim, de az egész társadalom megértené az atomfizikát. Mert azt hiszem, hogy intellektuálisan ez olyan teljesítmény, amire a mi korunk talán a legbüszkébb lehet az utókor előtt, a sok szégyellnivaló között. Az atomfizika sokkal jobban érdekli majd az embereket, ha meg tudjuk mutatni, hogy nemcsak az ő intellektuális gyönyörűségükre, de a társadalom hasznára is válik az atomenergia. Paks jó példa erre. Szeretném, ha megtudnák az emberek, hogy atom nemcsak Pakson és az atombombában van. A jövő generációja számára ez a szó ne legyen idegen, ne jelentsen veszélyt, hanem az élet természetes velejárója legyen, ugyanúgy, mint a múlt századból örökölt elektromosság. Ezt az országot a nukleáris írástudás szintjére kell felemelni! Lóczyné Fábián Zsóka
