Atomerőmű, 1992 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1992-10-01 / 10. szám
♦ ♦ ♦ MIÉNK A SZÓ ♦ ♦ ♦ Nemzetközi konferencia a viUamosenergia-iparról A VDSZSZ vezetőségi tagjaként részt vettem a Balatonfíireden megrendezett nemzetközi konferencián, amely egy közös nyilatkozat elfogadásával zárult (utóbb közölve). Személyes benyomásaimat kívánom megosztani a Tisztelt Olvasóval. Átfogó képet kaptunk az érintett három ország - Lengyelország, a Cseh és Szlovák Köztársaság és Magyarország - villamosenergia-iparáról, annak technikai színvonaláról, valamint a különböző energiahordozók felhasználási arányairól. A magyarországi helyzetet dr. Petz Ernő vezérigazgató az MVM Rt. szemszögéből, míg Künszler Béla, az IKM helyettes főosztályvezetője a kormány energetikai koncepciója vonatkozásában vázolta fel. Lengyel László, az ENSZ európai gazdasági tagozatának energiaügyi képviselője részéről figyelemre méltó előadás hangzott el az érintett három ország villamosrendszere és az európai villamosrendszer kapcsolódási lehetőségéről. A magam részéről pozitívan értékeltem, hogy e lehetőségeket nagyon reálisan fogalmazta meg. Egy mondatba tömörítve talán úgy lehetne Viták viharát, érdekvédelmi tömörüléseket rengető hurrikánt hozott a nyugati munkavilág újabb, honosításra váró intézménye, amit úgy neveznek; üzemi tanács. A vajúdás még tartott, mi több a tolófájás egyre fokozódott, amikor az Oktáv Ipari Továbbképző Részvénytársaság nyugodt, békés hangulatú felkészítő tanfolyamra hívta meg a különböző gazdasági társulások képviselőit. így történhetett meg végül az, hogy Esztergomban, két napon át, százhúsz fő hallgathatta a szakértői javaslatokat, intelmeket az üzemi tanácscsal kapcsolatban. E tanfolyamon, a paksi atomerőmű munkavállalói közül három fő - Bara Sándor, Néber Tibor, G. Szabó Pál - vett részt.- Október elsején délelőtt, Kisgyörgy Sándor ÉTOSZ-szakértő, az üt. működésének nyugat-európai tapasztalatairól, valamint az említett intézmény hazai szerepéről, jogairól beszélt. A délutáni előadáson Vámos István ÉTOSZ- szakértő, az üt. választással kapcsolatban ismertette a törvényes előírásokat.- Október másodikán csoportokra tagolódva folytatódott az oktatás. A hallgatók gyakorlati foglalkozás keretén belül vitatták, oldhatták meg a szituációkat... Eredeti volt, tanulságos. Jobbnál jobb ötletek hangzottak el, hogyan kellene kifejteni például az üt. választási propagandát. „Szakszervezeti kalap” A csoportos foglalkozás egyik szünetében, amíg a „plurális” érdekvédelem képviselői egymásnak mutogaUák oroszlánkörmeiket, addig megkértem Vámos Istvánt, hogy nyilatkozzon lapunknak. megfogalmazni, hogy a meglévő problémák megoldása tekintetében alapvetően magunkra kell számítanunk, bár léteznek olyan programok, amelyek ebben segítségünkre lehetnek. E programok sorába tartozik a PHARE-program, amelyről Elzo Molenbert úr, az EGK képviselője adott tájékoztatást. Ugyanennek a kérdésnek a szakszervezeti megközelítéséről Jyrki Raina, az ICEF gazdasági szakértője tartott előadást. A konferencia kapcsán egyértelműen megfogalmazódott bennem, hogy fontos a nagyobb összefüggések megismerése a szakszervezetek részéről, mert vannak olyan gazdasági folyamatok, amelyeket a munkavállalók szempontjából befolyásolni szükséges. E befolyásolás elmulasztása esetén későbbiekben nem lesz mód érvényesíteni a munkavállalói érdekeket, mert a folyamatok öntörvényeik alapján lépnek működésbe. A szakszervezeteknek szakmailag is felkészültnek kell lenniük az érdemi vitákban való részvételre. Éppen ezért nagy jelentősége van az ilyen, vagy hasonló rendezvényeknek. KISS MIHÁLY, szb-titkár- Ön az érdekvédelmi tanácsadó szolgálat szakértője, nyilván nagyobb térlátása van a magyarországi munkavállalói érdekvédelemben. Ön szerint mi az oka, az érdekvédelmi szervezetek között tapasztalható feszültségnek, amelynek tényét, úgy vélem hiba lenne tussolni, a majdani választások mérlegelésében, elemzésében.- Megítélésem, hogy e jelenségnek történelmi indítékai vannak. Nézzük csak az új szakszervezeti szerveződéseket, mint például a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Munkástanácsok, a LIGA, a Szolidaritás stb, még a pártállamban jöttek létre, amit az akkori SZOT nem tekintett kifejezetten jó szemmel. Szabályos harcot kellett vívni az újaknak, hogy elismerjék őket legitim szervezeteknek. Ez eleve meghatározott egy viszonyt a SZOT és a kiváltak között, ami tudjuk tovább élt, az 1990-ben bekövetkezett, mamuttömörülés alkonya után is. Az ország legnagyobb konföderációja, új nevén a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, még mindig dacolt az egységet megtámadó, bomlasztó betegséggel. Tapasztalhattuk, hogy mindhiába, mert a testen kívül új sejtek fejlődtek. így nyert életet az Autonom Szakszervezetek Országos Koordinációja, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés stb. A másik okát abban látom ajelenlegi feszültségnek, hogy a lelkes LIGA és a Munkástanácsok vezetői tulajdonképpen megérezték, ők valamit kiharcoltak, valami újat alkottak. Létrehozták a szakszervezeti pluralizmust, s úgy vélték, hogy egy harcos, határozott érdekképviseletet teremtettek a munkavállalóknak. Következésképpen azt remélték, hogy a SZOT felbomlásával tömegesen mennek át a tagok... Igen ám, de nem ez történt - természetesen ez egyéni megítélésem. Azért mert a szerepük hangsúlyát a politikai szférára helyezték. Tehát a társadalomban igyekeztek, kvázi pártszerűen megjelenni, így sókkal kevesebbet foglalkoztak a szervező munkával, á helyi érdekvédelmek kialakításával. A kezdeti épülésük stagnálásának másik oka, a szakszervezeti tagok tehetetlensége, érdektelensége. A munkavállalók úgy voltak vele, hogy ők már tagjai egy szervezetnek... Miért változtassanak, hisz túl nagy különbséget nem észlelnek, amiért érdemes lenne. Természetesen ez óriási csalódást okozott úgy a LIGÁ-nak, mint a Munkástanácsnak, miközben a vereséget valótlan okokkal magyarázták. A SZOT embereinek engedetlenségéről, az utóbbiak és a gazdasági vezetők összefonódásáról, valamint a dolgozók fenyegetettségéről beszéltek...- Erre volt példa nálunk is...- Biztos volt ilyen, de, hogy emiatt nem mentek volna át az emberek, ezt elvetem. Ismétlem, a fő probléma az volt, hogy nem tudták soraikat eléggé megszervezni. Stagnálásuk okát nem elemezték, és nem vonták le a megfelelő következtetéseket, például azt: mit kellene tenniük, hogy jobban épüljenek? Ehelyett politikai szagú kirohanásokat intéztek az MSZOSZ ellen. Ellenkedések, konfliktusok voltak, s nem az együttműködésre való törekvés. Egy elmérgesett állapot nyilván nem vezethetet eredményre a vagyoni kérdésekben sem.- A tarkabarka érdekképviseletben előfordul, hogy egyesek a választások előtt, a színjáték leheletnyi megoldásaitól a közönségesig mindent átskáláznak. Önnek mi a véleménye mindezekről?- Nincs ismeretem ilyenekről, ezekről nem tudok általánosságban beszélni. Természetesen szakértőként volt dolgom néhány vállalatnál, ahol több MSZOSZ- hoz, LIGA-hoz, MOSZ-hoz vagy Autonómhoz tartozó szakszervezetek voltak jelen. Talán meglepő, de az volt a benyomásom, hogy az ott lévő szakszervezeti vezetők jobban megértették egymást, mint a konföderáció vezetői. Tehát együtt tudtak működni. Közösen hívtak meg bennünket, s ültek le tárgyalni... Mi több, lényegi véleménykülönbség nem volt közöttünk. Ezzel együtt nem vitatom, hogy a választások nem zavarták meg ezt a békés viszonyt. A rivalizáció bizonyára meg lesz. Tulajdonkénpen nincs is addig baj, amíg népszerűsíti magát egy-egy szervezet. De ha már a másikat próbálja lejáratni, az életveszélyessé válhat, mert a torzsalkodás hosszú távon tönkre teheti a munkahelyeken is az együttműködést.- Végezetül az üzemi tanácsról csak annyit, hogy életre hívása esetén, ütne az érdekvédelmi szervezetek órája? Bár e feltevéssel ellentétesnek tűnik az oktatáson elhangzott mondat, miszerint ha az üzemi tanács tárgyalásai nem vezetnek eredményre a vállalat vezetésével, akkor az üt.-tagok felveszik a „szakszervezeti kalapjukat”.- Nos Ausztriában valóban így van. Ha nem sikerül az üt.-nek eredményt elérni, akkor a szakszervezet égisze alatt vívják a további harcot. Nálunk nincs az üt.-nek „szakszervezeti kalapja” Ellenben, ha az üt.-be sikerül bejuttatni szakszervezeti tago(ka)t, akkor fenn áll bizonyos mérvű szakszervezeti érdekeltség. De szeretném pontosítani és leszögezni, hogy nem az üt. vesz fel „szakszervezeti kalapot”, hanem az az üt.-tag, amely egyben szakszervezetnek is a tagja, s eredménytelen tárgyalás esetén az üzemi tanácson kívül, a szakszervezeten keresztül próbálja megoldani a problémákat. A felvetésére válaszom végül az, hogy nem ütött az órám, mert a KSZ megkötése és a harcok megvívása továbbra is a szakszervezetek feladata. Atomlámpás Mivel az utóbbi években több írással - s ehhez tájékozódással - egyre mélyebbre jutottam az érdekvédelem rejtelmeiben, így néhány mondattal próbálom megvilágítani, mi volt a történelme, elhivatottsága a Munkástanácsnak az atomerőműben... Sietek megjegyezni azt is, hogy ebben a témában Vas Pál és Lórik Péter, e szervezet életre hívói tőlem sokkal illetékesebbek. Az 1990-es év utolsó évtizedének nyitánya előtt bekövetkezett társadalmi változásnak, a demokráciának éppen az volt az egyik erénye, hogy a korábbi, monolitikus lepel alatt dagadó többszínű eszméket a felszínre engedte. Mint már azt az előzőekben olvastuk, így zajlott ez le a munka világában is. Nálunk az atomerőműnél, a munkástanács volt a fényes szele a változásnak. A> Paksi Atomerőmű Munkástanács 1990. július 27-én alakult meg, amelynek első közgyűlésén, az üzemi lapunktól, én is jelen voltam. Ott hangzott el többek között az, hogy e szervezet célja; nyílt színre emelni a dolgozókba „szorult” érzelmeket, indulatokat és a vezetőkkel átgondolni közös dolgainkat. Ettől persze sokkal pregnánsabb célokat is megfogalmazott a szervezet; például az igazságosabb jövedelmi arányokat, a munkahelyek megóvását, a munkavállalók részvényhez jutását stb... amikről tudjuk, nem szültek osztatlan sikert. Az, hogy voltak-e nálunk a Munkástanács tagjainak kellemetlen percei? Emlékezzünk! Arra is, hogy miért tartották itt a tagságot titokban, s ezek után mi volt a valódi oka a stagnálásunknak... Mert, hogy nálunk a szervezésen nem múlott, azt meg én vallom. Had utaljak csak e szervezet országos hírnevére. Ezeket csak azért írom le, mert az interjú témáját kívánom „atomos lámpával” megvüágítani. Végezetül az, hogy az osztódás hasznos volt, kellett-e? Következésképp a lelkes munkástanács vezető, netán az egész szervezet mennyire ludas a jelenlegi állapotért? Nos, ezt lehet (és kell!) más szemüveggel nézni, amikor arra próbálunk ügyelni; kinek van félteni valója, ki csinál mindebből presztízskérdést, ki szemléli azt indulattal s egyben sajnálattal, hogy egyre-másra csökken a taglétszáma, csappan a tekintélye. A teljességhez még az is hozzátartozik, hogy a hagyományos szakszervezetek nem igazán tudták már ellátni a réteg-érdekképviseletet. Ezt egyébként nálunk is kinyilvánították. Az elmúlt év elején az egyik PADOSZ üszb-titkár lapunknak adott nyilatkozatában kifejtette, hogy... az érdekvédelem jövője a réteg-érdekképviselet, a demokratikus változások, szellemének cseppet sem mond ellent. Jó szívvel vennénk, ha a vállalatunknál ilyenek jelennének meg, s részünkről hajlandóak lennénk a baráti együttműködésre... Félreértés ne essen, nem bírálni, illetve magasztosítani akarok ezennel bárkit, pusztán az objektívebb, reálisabb mérlegeléshez szeretnék információval szolgálni. G. Szabó Pál Közös nyilatkozat 1992. október 5-6-án Balatonfureden kétnapos konferenciát tartott a Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZSZ), a Vegyipari, Energetikai és Általános Munkásszakszervezetek Nemzetközi Szövetsége (ICEF), s a Friedrich Ebert Alapítvány (FES) együttes szervezésében. Címe: „Az elektromos energiaipar európaizálása Lengyelországban, a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságban és Magyarországon, a szakszervezetek feladatai és lehetőségei” A konferencián részt vett a Cseh-Szlovák Villamosenergia-ipari Szakszervezeti Szövetség delegációja Pavel Hajek vezetésével, a Lengyel Szolidaritás Szakszervezet energetikai delegációja Krzysztof Hnatio elnök vezetésével, valamint a magyar VDSZSZ Szövetségi Vezetősége Gál Rezső vezetésével. Meghívottként jelen volt a Munkástanács, valamint a LIGA villamosenergia-ipari képviselője. A konferencián szakértőként részt vett és felszólalt- Lengyel László, az ENSZ európai gazdasági tagozatának energiaügyi képviselője (GENF),- Elzo Molenbert, az Európai Gazdasági Közösség képviselője,- Jyrki Raina, az ICEF belgiumi irodájának gazdasági szakértője,- Künszler Béla, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium képviselője, a Magyar Villamos Művek Rt. igazgatóságának tagja,- dr. Petz Ernő, a Magyar Villamos Művek Rt. képviselője, a Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgatója, valamint- Peter Schmitt, az ICEF közép-kelet-európai koordinátora,- Rainer Girndt, a FES budapesti irodájának ügyvezetője,-Gergely Pál, a Vegyész Szakszervezet részéről, mint ICEF-tag. A konferencián - célkitűzésének megfelelően - az egyes nemzetek bemutatták és értékelték a villamos energetika jelenlegi helyzetét, állapotát, azokat a feszítő gondokat, amelyeket a társadalmi, gazdasági változásokból követően napjainkban átélnek. A konferencia résztvevői a megvitatott kérdések során az alábbi megállapításokat teszik: 1. Nagyjelentőségűnek értékeljük az 1992. október 6-7-i trilaterális találkozót, amely-bemutatta a villamosenergetikában meglévő problémákat, döntéselőkészítési folyamatokat. A résztvevők fontosnak és szükségesnek tartják a további együttműködést, valamint hasonló konzultációk működtetését. 2. A privatizációt előkészítő és a privatizációs folyamatok e stratégiai iparágban közép- és hosszú távon determinálják a társadalmi és gazdasági változások hatékonyságát, az iparágban foglalkoztatottak élet- és munkakörülményeit. Fontosnak és szükségesnek tartjuk, hogy ezekbe a folyamatokba vonják be az érdekképviseleteket, mind az előkészítési, mind a döntéshozatali szakaszban. Amennyiben ezekből a folyamatokból a szakszervezeteket, az érdekképviseleteket kizárják, az várhatóan társadalmi feszültségek forrásaivá válik. Ennek elkerülését fontosnak tartjuk. 3. A villamosenergia-iparban a modellváltást, a privatizációt a- gazdaságpolitika,- az energiapolitika és - a humánpolitika összehangolt rendszerkapcsolatainak figyelembevételével lehetséges és szükséges megteremteni. A humánpolitikai koncepciókban összhangot kell teremteni mind a lakossági, mind a munkavállalói érdekeken belül, figyelembe véve környezetvédelmi, foglalkoztatási, bérezési, szociális, kulturális területeket. * 4. Felhívjuk az Egyesült Gazdasági Közösség, az egyes nemzetek kormányainak figyelmét arra, hogy a PHARE-program kidolgozása, nemzeti programjaik kidolgozása során, azok szociális dimenzióiba vonják be a szakszervezeteket, munkavállalói érdekképviseleteket, vegyék figyelembe észrevételeiket, javaslataikat, programjaikban azok jelenjenek meg. Meggyőződésünk, hogy jól működő szociális piacgazdaságot csak a társadalom munkavállalóival és szakszervezeteivel együtt lehet és kell megvalósítani. 5. A tanácskozás résztvevői támogatják az ICEF kezdeményezéseit, hogy a szakszervezeteket - különösen a közép-kelet-európai szakszervezeteket - fokozottabb módon vonják be az európai energiacharta megvalósításába, hogy a szociális dimenzió megfelelő módon jusson érvényre. Balatonfíired, 1992. október 7. / Cseh Szl^vá^ Villamosipari íyzakszervezeti Szövetség . >cAír......................................... .Villkmosenergiaipari ^Dolgoeók Szakszervezeti \ XSzövetsége LengyVl Szolidaritás Szakszerveze t Üt(ött) az óra?
