Atomerőmű, 1991 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1991-10-01 / 10. szám
4 ATOMERŐMŰ „A Premier hétköznapjai” Az Atomerőmű című újság legutóbbi számában (8. számban - szerk.) ezzel a címmel jelent meg P. P. újságíró tollából a fenti címmel írás. Ebben a dolgozatban Szemerédi József, a Premier jelenlegi alkalmazott üzletvezetője dehonesztáló kijelentéseket tett rám, az üzlet korábbi vezetőjére. Az esetet meglehetősen sajnálatosnak tartom, már csak annál is inkább, mert a szakma elhatárolja magát az ilyen módszerektől és többnyire a módszert alkalmazótól is. Ugyancsak sajnálatos, hogy az újság szerkesztője nem tartotta fontosnak felhívni a cikket író munkatársa figyelmét arra, hogy - mint az egyébként szokás -, a másik felet is kérdezze meg. Mivel ez nem történt meg, pótlólag szeretném a nyilvánosság elé tárni az alábbi tényeket. Teszem ezt azért is, mert az ügyben szereplő Impuls Kft., a cikket író újságíró, és a nyilatkozó Szemerédi József megkeresett, hogy valamilyen kínos magyarázattal szolgáljon. A Premier bárt az Impuls Kfttől béreltem, havi százötvenezer (!) forintért, amelyet a forgalomtól függetlenül, minden hónapban teljesítettem. Ezt az összeget azért tartottam fontosnak leírni, mert a cikkben az olvasható, hogy nem ment jól az üzlet. A bevétel mögött a fiatalok sokasága áll, amely a legjobb bizonyíték a népszerűségre és az ellátás valamint a szolgáltatások minőségi színvonalára. Ennek ellenére azt állítja az írás, hogy nekem felmondtak: logikátlan lépés lett volna. A bérleti jogviszonyt én mondtam fel, illetve közös érdekeket egyeztetve szüntettük meg és bontottuk fel a szerződést. Továbbá koszos térítőkről olvasok: nem volt sem koszos, sem tiszta - egyáltalán nem voltak térítők, ami pedig az illemhelyeket illeti, a hely és a környezet olyan volt, mint amilyet egy vásárcsarnoknak készült helyiség adottságai biztosítanak több száz ember jelenlétében. Tapasztalataim szerint a helyzet távozásam óta sem változott. A cikkben Szemerédi József üzletvezető arról beszél, hogy jelentős mértékben csökkentette az árakat. Vagyis: egy pohár üdítő árát 24 forintról 24 forintra. Egy üdítő nálam is és nála is ennyibe kerül. A különbség nyugodtan írható az üzemeltető Impuls Kft. javára. De nem változtak a közkedvelt gépzeneművészek sem, hiszen Nepp Mátyás helyett Nepp Mátyást, Kindl helyett Kindlt alkalmazta. A bárból, gondolom sokak sajnálatára, azóta viszont hiányzik a nem kis anyagi áldozattal járó élőzene. Méltatlan lenne, hogy védekezzem, vagy tovább soroljam az említett cikkben fölhozott vádak cáfolatát. Úgy érzem, hogy olyan szakmai-etikai vétséggel állok szemben, amelyet az üzleti életben töltött éveim során még nem tapasztaltam. GÁRDÁI GYÖRGY vállalkozó A cikkíró véleménye: Az Atomerőmű újság augusztusi számában „A Premier hétköznapjai” címmel megjelent írásban annak a véleményemnek adtam hangsúlyt, hogy a higiéniás körülmények az előző üzletvezetőnél nem voltak megfelelőek. A vitára az adott okot, hogy véleményemet az egyszerűség kedvéért a jelenlegi üzletvezető, Szemerédi József szájába adtam, ami sajnos hiba volt, de ezt a félreértést mind a volt üzletvezetővel, Gárdái Györggyel, mind pedig a jelenlegivel tisztáztam szóban. Ezzel együtt természetesen továbbra is fenntartom a véleményemet, vagyis annak idején a higiénia sajnos nem volt elsődleges szempont, és ez saját tapasztalat. Mindezen tények ellenére Gárdái György cikket jelentet meg, aminek a célja nem teljesen világos előttem, mivel a jelenlegi üzemeltető semmiféle sértő nyilatkozatot nem tett ellene. PP A szerkesztő megjegyzése: Az ellenvéleménynek és a megjegyzésnek helyet adva a továbbiakban üzemi lapunk keretein belül nem áll módunkban tovább foglalkozni a Premier hétköznapjaival. Nukleáris környezetvédelmi szeminárium 1991. október 4-én a PAV adott otthont az MTA Pécsi Bizottsága, a Magyar Kémikusok Egyesülete Baranya Megyei Szervezet, a Baranya Megyei Pedagógiai Intézet és a PAV közös szervezésében megtartott nukleáris környezetvédelmi szemináriumnak. A rendezvény közel 50 résztvevőjét Maróthy László nukleáris igazgató köszöntötte. Bevezetőjében hangsúlyozta az oktatás és a pedagógusok döntő szerepét a nukleáris energetika objektív ismertetésében, a tévhitek és fölösleges félelmek eloszlatásában. A PAV részéről Rósa Géza, Kemenes László, Germán Endre és Tilky Péter tartott előadást, melyekben általános cégtörténeti, technológiai, kömyezetellenőrzési és vegyészeti információk hangzottak el. Dr. Niedeczky Antal, a POTE Biofizikai Intézet profeszszora ragyogó előadást tartott az ionizáló sugárzások biológiai hatásairól, majd Walz Jánosné és dr. Bálint Józsefné értekezett a középfokú oktatás és érettségi rendszer aktuális kérdéseiről, illetve a természet- és „életvédő” szemléletmód kialakításának szükségességéről. A délutáni üzemlátogatáson a résztvevők túlnyomó része testközelből akarta látni az atomerőművet és néhány kivétellel - vállalva a beöltözést - végigjárták az ellenőrzött zóna érdekesebb helyeit. Többen hangot adtak annak, hogy sok új információ birtokába jutottak, mely kihat későbbi munkájukra. Örültek, hogy a rendezvény lehetőséget adott az oktatónevelő munka fontosságának kiemelésére, és ebben a PAV meghatározó szerepet vállalt. A szeminárium baráti találkozóval zárult. Felmerült az igény a folytatásra, és reméljük sikerült hagyományteremtővé tennünk. Az Egyesült Államok nemzeti energiastratégiája Bush elnök 1991. február 20-án adta át a kongreszszusnak és hozta széleskörűen nyilvánosságra a címben szereplő dokumentumot. Az anyagot a Szövetségi Energiaügyi Minisztérium dolgozta ki kb. másfél év alatt, 18 lakossági meghallgatást tartva és feldolgozva több ezer írásos észrevételt. Az anyag összefoglalójából néhány gondolat:- Egy sor intézkedést kell hozni a környezet minőségénekjavítására (pl. új típusú járműmotorok kifejlesztése; a megújuló energiaforrások kutatása; a háztartások energiahatékonyságának növelése; az atomerőművek karbantartása és bővítése inherensen biztonságos, szabványosított blokkok építésével; pénzügyi ösztönzések az energiahatékony, hulladékszegény technológiák alkalmazásához).- Csökkenteni kell az olajimporttól való függést. Ennek érdekében csökkenteni kell az olaj fogyasztását és fokozni kell a hazai termelést.- Csökkenteni kell a fogyasztói árakat (sic) (pl. elő kell segíteni a nagyobb versenyt a villamosenergia-termelésben, a gáz- és olajszállításban; egyszerűsíteni kell az erőmű-telephelyek és távvezetékek helykiválasztási eljárását; fokozni kell a kutatási-fejlesztési tevékenységet a költségkímélő energiatechnológiákkal kapcsolatban). A dokumentum részletesen tárgyalja az egyes energiaaltematívákat, köztük az atomenergiát. Ez az energiaforrás hosszú távon része a nemzeti energiastratégiának, az ezzel foglalkozó részt egy kissé részletesebben ismertetem. Az atomerőművek képesek tisztán és biztonságosan előállítani az USA alapellátásának jelentős hányadát, egyrészt a meglévő blokkok élettartamának kiterjesztésével (ahol ez az előírásoknak megfelelően, biztonságosan megtehető), másrészt azáltal, hogy a közüzemek ismét figyelembe veszik a nukleáris opciót, ahol új kapacitásokat terveznek. A nemzeti energiastratégia azzal számol, hogy 2010-ig az atomerőművekben termelt villamos energia mennyisége kb. 10%-kal nő, 2020-ra pedig a jelenlegi politika által számolt érték dupláját is eléri. Ehhez: 1. Az engedélyezési folyamat reformjára van szükség: az építés utáni lakossági meghallgatást redukálni kell, a lakosság kérdéseinek feltételét az első engedélyezési fázisban fokozottan biztosítani kell. 2. A nagy aktivitású radioaktív hulladékokat megnyugtatóan kell kezelni és tárolni. Minden szövetségi ügynökségnek támogatnia kell az Energiaügyi Minisztériumot, hogy törvényes kötelezettségének megfelelően eljusson egy állandó hulladéktároló és egy megfigyelt, visszanyerhető hulladéktároló létesítmény engedélyezéséig. 3. Új, passzívan biztonságos reaktorokat kell 1995- ig kifejleszteni. A szabványosított reaktortervezés, kombinálva az engedélyezési eljárás reformjával, a megerősített kivitelezési menedzsmenttel együttesen az atomerőművekben termelt villamos energia önköltségét kb. 30%-kal csökkentheti. A fúziós energiatermeléssel kapcsolatos nemzetközi kutatásokban is részt kíván venni az Energiaügyi Minisztérium úgy, hogy 2025 körül egy demonstrációs üzem, 2040-re pedig egy közszolgálati erőmű létesítése a cél. Igen szimpatikus eleme a nemzeti energiastratégiának, hogy az emberi oldallal önálló fejezetben foglalkozik. Ezen belül a tapasztalatcserék, az innovációs tevékenységek erősítése, a nevelés reformja szerepel. A nevelési célokat 14 pontban foglalták össze, ezek közül egyet szó szerint idézek: „Erősíteni kell a matematika és a természettudományok pozitív imázsát.” Rósa Géza A jó tájékoztatás mindenhol fontos Horst Eckl-Dorna Ausztriából A Magyar Tudományos, Üzemi és Szaklapok Újságírói Egyesülete tavaly januárban alakult. Közgyűlésen fogadták el alapszabályukat és a felvételi rendet. Az idén - jelentős eredménynek tekinthető - 16. tagként felvették a Nemzetközi Tudományos, Üzemi és Szaklapok Szövetségébe. Ebben jelentős szerepe volt az osztrák testvérszervezetnek, mely erkölcsileg és anyagilag is támogatja a magyar egyesületet. (A szövetség 1955-ben alakult azzal a céllal, hogy összefogja az Európában dolgozó üzemi és szaklapok újságíróit, szerkesztőit. Háromévente kongresszust hív össze, amelyen közel 300 küldött vesz részt. A legközelebbit Párizsban tartják, 1992 márciusában.) Dr. Horst Eckl-Dorna és Georg Reichlin az osztrák lapszerkesztők elnöke és alelnöke október 4-én, Budapesten előadás keretében beszélt az osztrák üzemi lapokról és az üzemi lapokról általában. Ausztria közel 7 millió lakosából 1 millióhoz eljut az üzemi lap - beleértve a nyugdíjasokat és családtagjaikat is. Ausztria üzemeinek, vállalatainak mindegyikében a tájékoztatás, a hírközlés számos fajtáját alkalmazzák, jóllehet a technikai eszközeik nagyon fejlettek. A Public Relationst (PR) magas szinten művelik. Az üzemi lap összekötő kapocs a vállalat vezetése és a dolgozók között, s mint ilyen a reális információk birtokában jelentős szerepet tölt be a mindennapi életben. A dolgozó az információk, hírek és tudósítások birtokában jól ismeri az összefüggéseket,, helyesen tudja megítélni helyzetét, a vállalati hierarchiában elfoglalt helyét. A legrosszabb, ha a dolgozó külső lapokból értesül, hogy mi történik a vállalatánál - hallottuk. Világosan tájékoztasson a lap a vállalat termelési, gazdasági és kereskedelmi helyzetéről, vigyázva, hogy titkokat ne tartalmazzon, mert az a konkurens cég tudomására juthat. Foglalkozzon minden olyan kérdéssel, amely a dolgozókat érdekli. S hogy mi érdekli a dolgozókat, azt időnként kérdőíven kell megkérdezni. Arra is kaptunk választ, hogy az üzemi lap szervezetileg hová tartozzon. Legszerencsésebb, ha a PR-szervezethez, amely közvetlenül a vezérigazgatóság alá tartozik, így látszik legkevésbé befolyásoltnak az üzemi lap arculata, lé Energiapolitikánk pillérei Az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület felkérésére Horváth Ferenc, az IKM főosztályvezetője tartott előadást energiapolitikánk jelenlegi helyzetéről és a jövő elképzeléseiről a PAV szakemberei és az érdeklődők részére. Horváth Ferenc elmondta: méga Németh-kormány által jóváhagyott tervet vette át az új kormány, melynek néhány elemét átalakította és jelenleg is folyamatban vannak bizonyos átalakítások. Azonban az energiapolitikánknak vannak változatlan alappillérei, mondta a főosztályvezető, aki 1989-től aktív résztvevője az energiaellátással kapcsolatos tervek készítésének. Mint megtudtuk, az energiapolitikában a kormány dönt, az országgyűlés csak tájékoztatót kap a kormány döntéséről. A mai elképzelések főbb alappillérei: az ésszerű takarékosság, az energiaforrások diverzifikálása, a tőkével - a beruházással való takarékosság és a nyilvánosság. Az előadásból megtudtuk: csak 2000-re lesz szükség 1000 MW új erőművi kapacitásra, mert jelenleg visszaesett a villamosenergia-felhasználásunk és ráadásul mintegy 20% tartalékkal is rendelkezünk. így előreláthatólag 1992-ben kell majd eldönteni, hogy milyen típusú alaperőművet építsünk. Ennél több információt nem tudtunk meg az előadótól, és az előadást követő kérdésekre adott válaszok sem nyugtatták meg a jelenlévőket. Az ember olyan érzéssel távozott, hogy aszakma a politika döntésére vár, a politika viszont a szakmát szeretné megszólaltatni. - BM -Átalakulási tanulmány Az IKM megbízása alapján a Coopers and Lybrand cég tanulmányt készít a Magyar Villamos Művek Tröszt átalakítási, szabályozási és privatizációs kérdéseire vonatkozóan. A tanulmány három fő témára összpontosít, amelyek:- az MVMT és az állam kapcsolata,- a villamos energia fogyasztói árának meghatározása,- az iparágra vonatkozó szabályrendszerek, szabályozások kialakítása. A Coopers and Lybrand cég munkatársai a temaban az 1. számú munkaanyagot elkészítették, amelyből a következő megállapítások vonhatók le:- Az MVMT átalakítására eddig kialakított javaslatok, intézkedések helyesek.- A célkitűzések és a korlátok figyelembevételével az alapvető tulajdonreformot átmeneti időszaknak kell megelőznie, ami alatt a szükséges feltételeket (ár, működési mechanizmus, törvények, jogszabályok stb.) biztosítani kell. A tanulmány készítői a további munka keretében javaslatot tesznek az I£M számára az MVMT és az állam feladatkörének világos, egyértelmű elhatárolására, a villamosenergia-termelés, -szállítás, -szolgáltatás teljes költségét biztosító árak bevezetésének szükségességére, a stabil szabályozási rendszer kialakításának rendjére. A Coopers and Lybrand cég munkatársai javaslataik kialakításánál támaszkodnak az IKM és az MVMT munkatársainak szakmai véleményére és figyelembe veszik a Magyarországon bevezethető külföldi tapasztalatokat is. Tanulmányi támogatás Az idén immár harmadszor került sor a Budapesti Műszaki Egyetemen a Magyar Villamos Művek Tröszt által közérdekű célú kötelezettségvállalással alapított tanulmányi díjak átadására. A díjakat pályázat alapján olyan hallgatóknak és végzett fiatal mérnököknek ítélték oda, akik a villamos- és hőenergia-termeléssel és -elosztással kapcsolatos tanulmányokat folytatnak, vagy e témakörben tudományos fokozat megszerzésén munkálkodnak és szakterületükön kiemelkedő eredményeket értek el. A hagyományoknak megfelelően idén ősszel meghirdetésre kerül az 1992. évi pályázati felhívás. Az idei 26 pályázó mindegyike méltónak találtatott a díjazásra. A díjakat - összesen 1,2 millió Ft értékben - dr. Járosi Márton vezérigazgató-helyettes adta át a műegyetem szeptember 6-i tanévnyitóján. Üdvözlő beszédében támogatásáról biztosította a hazai mérnökképzést, majd hangot adott aggodalmának amiatt, hogy a pályázók közül mindössze csak ketten pályáztak a gépészmérnöki karról, azok is a paksi üzemmérnöki szakról. Az iparágnak szüksége van „kalorikus” gépészmérnök-utánpótlásra is. Ez ügyben felvették a kapcsolatot az illetékes dékánnal és közösen keresik a megoldást. ♦ Gál Rezsőt, október 5-én a VDSZSZ II. kongresszusán megválasztották a szövetség elnökének, ezzel egyidejűleg felmentették a Paksi Atomerőmű Vállalat szakszervezeti bizottsági titkári funkciója alól. Az új választásig eddigi helyettese, Kiss Mihály látja el a titkári teendőket. ♦ Dr. Dobozy György, a Magyar Villamos Művek Tröszt Felügyelő Bizottságának titkára, az Átalakulási Tanács tagja, konzultációval egybekötött előadást tartott a tröszt átalakulásáról, a PADOSZ meghívására, október 10-én az atomerőmű földszinti tanácstermében. ♦ HUNGARODIDACT ’91 címmel a Hungexpo budapesti vásárközpontban első alkalommal rendezték meg a nemzetközi oktatási és oktatástechnikai kiállítást és a képzési szakvásárt, október 8-11. között. A kiállításon Tolna megyéből bemutatkozott a paksi Energetikai Szakképzési Intézet középiskolája és főiskolája valamint a lengyeli Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola. Olyan bemutatkozás volt ez az ESZI-nek, amely lehetőséget teremtett nemzetközi kapcsolatok kiépítésére.