Atomerőmű, 1990 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1990-08-01 / 8. szám

4 ATOMERŐMŰ Régóta foglalkozik a nagy­gombák megismerésével Hum Péterné Márta, aki 5 éve piaci gombavizsgáló, ponto­sabban egészségügyi gomba­vizsgáló szakellenőr a paksi költségvetési üzemnél. Ked­den és pénteken a Villany ut­cai piacon az árusításra hozott gombát vizsgálja, egyéb idő­pontokban a lakásán, minde­nütt térítés nélkül. Sokan ke­resik fel a lakótelepről is. Korábban tam'tó volt Bony­­hádon, míg nem egy kirándu­lás alkalmával egy kosár gyö­nyörű gombát szedett, amely­ről kiderült, hogy gyilkos galó­ca, akkor kezdte érdekelni a gombák világa.- Uborkaszezon van most a gombászóknak, hetek óta szá­razság van, nem lehet gombát találni a környéken. Viszont, ha kedvező, esős az időjárás, igen sok gombafajta megte­rem a Paks környéki erdőkben és a mezőkön - mondja Hum Péterné.- A szegfűgomba, a csiper­ke...- ... a májusi pereszke, a tö­­visaljagomba, az ízletes kucs­magomba. Ősszel sok őzláb­gombát, fenyőtinórut, rizikét, szürke tölcsérgombát, és lila pereszkét lehet találni.- Paks környékét gombapa­radicsomnak is nevezhet­nénk. Ismerőseim között van­nak „maszek gombaszakér­tők”, akik szerint a környéken nincs mérgező gomba.- De bizony található. Min­den évszakban terem errefelé is. Jellemző vidékünkre a sár­guló csiperke, a kénvirággom­­ba és a szintén mérgező töl­csérgomba. Hoztak már hoz­zám paksiak légyölő galócát és fiatal, gyönyörű gyilkos ga­lócát minden „tartozékával” együtt.- A piacon, de az üzletben is drága a gomba, 90-160 Ft. Akik rendszeresen szednek gombát, úgy tudom egymás elöl titkolják a jó lelőhelyeket.- Nem jól tudja... kivétel ta­lán az óriás pöfeteg. Azt ta­pasztalom, hogy aki nem el­adásra szedi a gombát, az örül, ha eldicsekedhet barátainak. A kellemes otthoni környe­zetben Márta történeteket mesél, tanácsokat ad, ami ter­mészetesen mind-mind a gombához, ehhez az erdei rej­tőzködő csodához kapcsoló­dik. Elmondta, hogy veszélyes az alapfokú gombaismerettel rendelkező ember, aki meg van győződve, hogy ismeri a fajtákat és csak egy gyomor­rontás vagy egy álmatlan éj­szaka után fogadja meg a taná­csait. A gombaárusok nehe­zen ugyan, de már megértik, amikor azt mondja: „ehető ez a gomba, de nem árusítható”, mert például hamar romlik. A gomba árusításának is van ko­reográfiája: tetszetősen, szel­­lősen, fajtánként kell kiteríte­ni. Mindenkit biztat a gomba­gyűjtésre, a gombafogyasztás­ra, egyrészt mert ez kirándu­lás, másrészt változatosabbá tehetik vele étrendjüket. A beszélgetés alatt körülöt­tünk sündörögnek gyermekei, ez nem csoda, mert mind a hárman - 9, 11, 13 évesek - gyakorló gombaszakértők. Arra a kérdésemre, hogy szereti-e a gombát, mosolyog­va válaszolt:- Igen, szeretem, de inkább csak ételek kiegészítőjeként, vagy fűszerként használom. A szakácskönyvekben sok gom­bás étel receptje található, én ezt most néhány jó tanáccsal egészíteném ki. Ha darabolják a gombát, akkor nagyon apró­ra, de darálni is lehet, ez meg­könnyíti az emésztést. Fűsze­rezéshez javaslom az őrölt borsot, borsikafüvet, s az ap­róra vagdalt petrezselyemzöl­det. A gombát nagyon jól meg kell rágni. Csak annyi gombás ételt készítsenek, ami egyszeri tálalásnál elfogy, nem szabad melegíteni, és ne hagyják órá­kig langyos helyen, mert étel­­mérgezést okozhat. Hold és csillag L. K. GY. Emberléptékű táj vesz körös­körül, s belémivódik a nyár minden szívverés-pillanata. Minden zöldje és minden virág­gá robbanása. Ott járok most, ahol Vörösmarty lépteit őrzi a nevető szél felcsiklandozta fü és a határos dűlőutak nyárfák zú­gásába vesző messzesége. S ahol a harangzúgás alatt ter­mővé lobban a lányok tánca. Ahol az alkonnyá szelídült nap­pal kiveszi az öregek kezéből a kaszát. Megállók egy pillanatra a ba­­latonnyi hullámzó búzatábla szélén. Mellettem riadt autók száguldanak a város felé. A nappal magasságában pacsirta repül, talán csak a vadgalam­bok képesek még olyan mélyre szállni a felhők alá. S innen is látom Csámpa küszöbén a hol­dat és a csillagot, a sárgára érett délutánban. Az egyetemességet! A szellem erejét, és a kaput, amelyen át az életbe tépek, mint a mosolygós arcú Csíkszeredái kisfiú, vagy a belaci távolbanéző öregember. A közösségbe, az ember és az Is­ten kenyeret szétosztó közössé­gébe. Vibrál a levegő. Távolban a szántóföldek fölött portölcsér emelkedik, s majdnem eléri az őrt álló jegenyék csúcsát. Apró, pödrött szélű levelet ragad ma­gával, s madarak elhullott tol­láit. Térdig gázolok az elvadult mezőn, magám mögött hagyva az utakat, s a nevetősen elfekvő napraforgótáblákat, az őszre csörgösre száradó kukoricáso­kat. Vaddohány levelei simo­gatják combomat, s vizes ingem alá férkőzik a fölkavart por. Arcomra szálló virágpor tapad, s tengernyi hajamban üldözött lepkék találnak menedéket. Szilvafák szegélyezik a vá­lyogházak dombokká ázó rom­jait és cseresznyefák, melyek csak az Istennek bontják ki vi­rágaikat, s az apró méheknek. S az odvas fák törzsében otthont építő vaddarazsaknak. Hatalmas, épen megmaradt falrészre ülök, kezemmel végig­simítom a szalmával kevert vá­lyogot, s körmöm nyomán sár­gászöld vakolat porlik szét. Semmivé válik! S amit az eső, a szél nem bont meg, azt elvégzem én. Elszégyellem magam, hiszen nincs jogom itt semmire. Legfel­jebb hallgatni a megriadt fá­cánkakas kiáltásait és figyelni az apró hernyót, amint hidat épít a szikfű és a lábam közé. Törpebodza kínálja bíborbö termését, mert szomjazom, s én elfogadom, nyelvem alatt elol­vad mint Krisztus teste. Áldo­zok ennek az alkonyatba vesző napnak, s a puli szélnek, amint a megfáradt bárányos felhőket a nap akoljába tereli pihenni. Az esőnek, amit várok, hogy le­mossa testemről a rászáradt sa­rat. Acsádi Rozália: KŐKERESZTEK A termékeny nyár életet ringató fénye belehajlik a mindenségbe belekékül a. távolságba beleszépül az égnyi térbe és aranyszínekkel vigasztalja az időtlenségbe merevült kőkereszteket Márvánnyá merevül az idő 1. Fazsindelyek fedik a tor­nyot, eső ellen, tűző napsugár ellen, s fekete festékbe eresz­tett ölnyi széles deszkák, a be­járatot őrzik, s az évszámot, torony nélkül olyan lenne mint egy korakeresztény ká­polna, mint az ösküi, amely alig emelkedik ki a bakonyi dombok mögül, csak a leme­nő nap, az örök zarándok pi­hen meg falainál, s az elfáradt tücsök, a versben éneklő, a jámbor csillagokat fölmagasz­­taló tücsök. 2. Indulni készül, szeme távol­ba réved, a szénakazlak kigyú­­ló fényeit keresi, vagy az üstö­köséit, a lángrózsás-kékséget beragyogó fényt: haját fátyol fedi, harmatcseppekből szőtt, s a hajnal által felöltöztetett fátyol, keze megpihen a fán, a durvára ácsolt libanoni cédru­son, a kereszten: indulni ké­szül, kezében mirtuszláng a koszorú, s lábának saruszíját eltakarja a genezáret-tóból folcsapó hullám: indulni ké­szül, a messzi útra, ahol a fo­gadalmi szó a megköttetés, az örök életre, az örök jegy esség­re. 3. Inkább a mezőn, vagy az ion tengerpart sziklái között meg­bújni, inkább ott! Hogyan té­vedt ide, a cohorsok fölverte por a szakálláig száll és megül a deresre piszkított hajszálak között, beleivódik a pórusok­ba, s a csigavirág-kehelyben márvánnyá merevül az idő. LÁSZLÓ-KOVÁCS GYULA (A felvételek a paksi temetőben készültek). Az első szedése egy kosár gyilkos galóca volt Á gomba­vizsgáló Több mint 200 féle gombát biztosan ismer. - Pár óra alatt szedték ezt a mennyiséget.

Next

/
Oldalképek
Tartalom