Atomerőmű, 1988 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1988-06-01 / 6. szám
PAKSI ATOMERŐMŰ 3 A Szentlélek-templom alapkőletétele 1988. május 22-e, pünkösd vasárnapja jeles napként marad meg a paksi római katolikus egyházközség életében, de a város történetében is. Az aranyat érő májusi eső ellenére közel ezren szorongtak az esernyők alatt, a Hősök terén elkezdődött építkezés kerítése mentén. Megkezdődött Paks negyedik templomának az építése és e jeles napon Cserháti József pécsi megyés püspök ünnepélyesen felszentelte a templom alapkövét. 1901-ben épült a meglévő római katolikus templom a régi helyén és helyette. Ekkor a nagyközség 12000-es lélekszámából 7800 fo volt a római katolikus. 1963- ban a 14 500 lakosból közel 9800 a római katolikus, és ma a római katolikus egyházközség lélekszáma 10000 körül van. Az új templom építését tehát a folyamatos lélekszám-gyarapodás indokolta és a város déli irányba történő teijeszkedése, az Újváros felduzzadása. A tervekről, elképzelésekről és a múltról így szólt Cserháti József megyés püspök: „Fundamentumot, alapkövet minden komoly munkánál le kell tenni, ha nem is kővel vagy emlékirattal, de valamiképpen lelkileg. Nem tudunk nagyot alkotni, ha nincs tervünk, nincs elképzelésünk, ha nincs valamilyen gondolatunk, melyekhez alapok kellenek. Mi ezt az alapot akarjuk itt letenni, ami tulajdonképpen a hitnek és a reménynak a nagy alapja. Vagyis az, hogy Jézus Krisztushoz csatlakozunk mint szegletkőhöz, ez a mi hitünk, ez volt az ősök hite. Engedjétek meg, hogy itt Pakson elmondjam azt amit én mindig éreztem a paksi hívőkkel kapcsolatban. A paksi hívők úgy vannak elkönyvelve az egyházmegye történeti könyveiben, hogy jó hívek. összetartanak. Sokáig megmaradt a paksi hitéletnek egy fontos jele: ez pedig a legényegylet volt, amely legtovább itt tevékenykedett, és hány mesterember mondja, akik ma a mi nagyapáink, hogy micsoda csodálatos dolog volt az... Valahogy ezt válj a vissza a magyar nép is, egy ilyen ifjúságot, hol a család a lényeg, a család van a középpontban. Azt vátjuk, hogy egy ilyen ifjúsági találkozás történjék meg a fiatalok között.” A templom funkciójáról Kolbert Mátyás esperes-plébános így vélekedik: „Elsősorban istentiszteleti hely, másodsorban hitoktatási hely. Ezenkívül a keresztény kultúrát munkáló hely is lesz. A nem hívő emberek számára is szeretnénk programokat szervezni, például keresztény művészet, kereszténység a zenében, kereszténység a képzőművészetben témakörökben. Tehát ezeknek az előadásoknak, kurzusoknak a meghallgatásához nem kell hívő embernek lenni, egyszerűen a keresztény kultúrának a tudatosítása az embereknek, ez a célunk.” A főpásztor az igeliturgia végén megköszönte a hívek áldozatvállalását, Makovecz Imre építész szép munkáját és Jákli Péter tanácselnöknek az ügyhöz való jó hozzáállását, segítő szándékát.- béri -Statisztikai ízelítő A régi újságokat böngészve érdeklődéssel mazsolázgatunk az egykori statisztikai adatok között. Az adatok összehasonlítása érdekes dolgokat árul el a hozzáértőnek, a számok képesek a maguk módján tükrözni a társadalomban végbemenő folyamatokat, a fejlődést és a megtorpanásokat. Ahhoz, hogy következtetéseket tudjunk levonni, összehasonlítható adatokra van szükségünk. Paks lélekszámának változására vonatkozó adatok után kutattunk egykori paksi lapokban. A múlt században mintegy tíz újság jelent meg a településen, de elég kevés a lakosság számára vonatkozó adat. A városi tanács számítógépes központjában egész más a helyzet. Tetemes adatbázis áll rendelkezésre. Daróczy Béla és Istók Béla közreműködésével arról faggattuk a számítógépet: milyen volt a születési gyakoriság Pakson a nemek szerint. A táblázatból kiderül, hogy a legkorábbi adat 1884-ből származik. Akkor mindössze egy fiúcsecsemő született, míg a gyengébb nem egyáltalán nincs képviselve. A település fejlődése nyomon követhető a születések számának emelkedésében is. Tizenhat év alatt a születések száma egy-kettőről húszra emelkedett. Meglepő az 1900-as fiú-lány arány. Az erősebb nem ugyancsak alulképviselt, három fiúra tizennégy lány jut. Az első világháború rányomta bélyegét Paks demográfiai helyzetére is. A háborús években a születések száma a felére csökkent. Számottevő az első békeév növekedése. A korábbi hatvanról 146-ra emelkedett a születések száma. A két világháború között nem volt számottevő ingadozás, átlag kétszázan születtek településünkön. A második világháborút követően szembetűnő a változás. A felszabadulás után évente - kevés eltéréssel - háromszázan látták meg a napvilágot Pakson. Folyamatos a növekedés az ötvenes években. A csúcsot 1954. jelenti 585 fos népszaporulattal. Igaz, a rendkívül magas születési szám tükrözi az akkori népesedéspolitikát is, amelyet a demográfusok és a történészek csak Ratkó-korszaknak neveznek. A hatvanas években némileg visszaesett a születések száma. A csökkenés az évtized végéig tartott. A tendencia 1968-ban tört meg. A gyermekgondozási segély bevezetése Pakson is növelte a gyermekvállalási kedvet. Utána megint csökkenés tapasztalható. A hetvenes évek közepén megint sok gyerek születik, amely nyilván összefüggésben van az erőmű építésével és azzal, hogy sok fiatal szakember került Paksra. A nyolcvanas évek gazdasági gondjai Paksot sem kerülik el. Egyre csökken a gyermekvállalási kedv, amely a szakemberek szerint hűen tükrözi a családok gazdasági helyzetében beállt változásokat. így jutunk el napjainkig. Tavaly mélypontra süllyedt városunkban a születések száma: mindössze 189-cel gyarapodott településünk lélekszáma. Tavaly január 1-én 23 235-en éltünk Pakson. Pardon, kedves utasok! 1988. június 6-án felszálltam a Paksi Atomerőmű Vállalat buszpályaudvarról 13 óra 05-ös Erőmű-Lakótelep-Marx tér útvonalon közlekedő helyijáratra. Az induláskor a gépkocsivezető nagyon udvariasan megkérdezte az utasoktól, hogy ki akar a lakótelepre menni? Nem jelentkezett senki. A kérdés mögött gyanítottam valamit, de a családias hangú érdeklődés még tetszett is. A November 7. útnál minden világos lett. A busz egyenesen haladt tovább a Tolnai úton. Az utasok - így én is - legalább 10 perccel előbb érkeztek a Marx térre. Valószínű, hogy a gépkocsi vezetője is időben odaért ahova akart. De aki a lakótelepen várta a 13 óra 5 perces buszt - és nem jött -, az mikor jutott le a Marx térre? Meny nyíre kötelező az útvonalat betartani? Ebből adódó panasz esetén mondja-e valaki, hogy elnézést kérünk a hiába várakozó utasoktól. Nem hiszem, hogy valakinek is joga van - indokolatlanul - az előírt útvonalról letérni! M. J. Postánkból Tisztelt Szerkesztőség! Immár második alkalommal küldök Önöknek a fotógyűjteményemből egy érdekesebb képet a „Küldjön egy képet” sorozathoz. Az előző beküldött fotó nagy örömömre meg is jelent az újságban, még januárban. Azóta semmi jelzés nem érkezett Önöktől, se egy köszönöm, se egy jelképes honorárium. Más képeket korábban is küldözgettem már más szerkesztőségekbe, s ahogy illendő, a megjelent képek után bizonyos pénzöszszeget küldtek. Az Önök újságjában a „Küldjön egy képet” rovatban olvasható a következő mondat. Idézem: „Év végén a legjobb felvételeket külön is díjazzuk.” Az „is” magától értetődővé teszi, hogy minden felvételt kivétel nélkül díjaznak, és ezt a díjat elküldik a kép készítőjének. Lehet, hogy én értelmezem félre a mondatot? E „díjazás” után várhatja aztán nagy izgalommal a fotós kolléga, hogy az év végi külön díjazásba is bekerül. Ha díjaznak, akkor díjazzanak, ha nem, akkor kár az ólmot pocsékolni egy-két felesleges szóért. Le kell szögeznem, hogy nem az anyagiakért apellálok, csupán értelmezem az Önök által leírtakat. Remélem a sorozat sokáig folytatódik még a jövőben, s még sok érdekes kép jelenhet meg lapjukban. Valószínű, hogy én is többször fogok még kopogtatni fotóimmal a szerkesztőség ajtaján. Díjazás nélkül is! Tisztelettel. Haaz István Kedves Fotós Kolléga! Először is köszönjük a képet, amelyet e levéllel juttatott el hozzánk. A fotót a közeljövőben megjelentetjük a lapban. Ami a honoráriumot illeti: szerkesztőségünk eredeti szándéka az volt, hogy a beérkező fotók közül a legjobbak alkotóit azzal jutalmazzuk, hogy megjelentetjük a felvételt az újságban. Az év végi jutalmazás a ráadás. Sajnos az újságban megjelent szövegben szereplő „is” szócska valóban zavaró, félreértésre ad alkalmat. Ezért a jövőben más szerkesztésben jelentetjük meg a rovatban szereplő szöveget. Ezúton kérünk elnézést Öntől és a többi fotós kollégától, akik szintén félreérthették a szöveget. Továbbra is várjuk a fotóikat, amelyek közül a legjobbakat év végén díjazzuk. A szerk. Dohányzók és nem dohányzók Különös szenvedély a dohányzás. Sammy Davis férfias eleganciával, cigarettával a kezében énekel a színpadon. Marlene Dietrich olyan nőies bájjal tudta filmjeiben eregetni a kékes füstöt, hogy az ember még most is beleborzong, ha rágondol. De ne menjünk ilyen messzire, itt van a mi színésznőnk, Hernádi Judit. Ahogy ő tud füstölni, az egyenesen szexis. Csoda, hogy mi is kedvet kapunk egy kis füstölgésre? Nem csoda! Május végén az Országos Egészségvédelmi Tanács (képzeljék, ilyen is van!) dr. Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszter elnökletével dohányzásellenes jogszabálytervezetet vitatott meg. A leendő jogszabály - a dohányosok megértésére és együttműködésére számítva - főként a gyermekek, a fiatalok, és a terhes anyák védelmét szolgálja, s bevezetésével hosszú távon azt kívánják elérni, hogy az egészséges életmód minél szélesebb körben való kiterjesztését jogszabályokkal is elősegítsék. Megismétlem: a dohányzók megértésére és együttműködésére számítanak! Kérdés: a dohányzók müyen felfogású rétegét akarják az ügynek megnyerni a törvényhozók? Mert itt sem lehet egy kalap alá venni mindenkit. Vannak akik képesek bevallani saját maguknak - sőt még másoknak is -, hogy bizony ez a káros szenvedély legyőzi őket, minden igyekezetük ellenére. Vannak akik nem hajlandók elismerni gyengeségüket, ők különböző ravasz eszmefuttatások konstruálásával térnek ki a tények elől. Hogy a nagyapám is dohányzott, sőt ivott is, mégis kilencven éves koráig élt. A gyárak füstjei sokkal károsabbak, na meg a kipufogó gázok... A cigaretta levezeti a feszültséget, az idegességet... Van aki emberi jogainak megsértését emlegeti, ha valaki beleszól az ő szokásaiba, sőt van aki kijelenti: az én egészségemet úgy rombolom, ahogy akarom. Sajnos sokan hivatkoznak - mert hivatkozhatnak - nagy emberekre, Ferenc Józseftől Kádár Jánosig (a Magyar Rádióból vettem a példát!), a színésztől a pedagóguson át az orvosig, hogy azok is dohányoznak. Valóban, hogyan higgye el az ember, hogy alattomos méreg a nikotin, amikor az orvosok szívják talán a legszenvedélyesebben - tisztelet a kivételnek. Ha egy beteg olyan állapotba kerül, hogy a cigarettázás a halálát okozhatja, egy dohányos orvos milyen érveket tud felhozni a dohányzás ellen? Egyáltalán képes-e a dohányzó orvos a dohányzás ellen érvelni? Borzasztó komoly kérdések ezek. Itt vannak például (rossz például) a dohányzó szülők. Mi mindent megtesznek a gyermekükért ők is, szeretettel, gondoskodással, féltéssel, de amikor a gyermekük zsenge, fiatal szervezetét nap mint nap rombolják lakásuk telefüstölésével, teljes lelki nyugalommal teszik - itt is vannak kivételek és nekik is tisztelet érte. Igen művelt dohányzó írók, újságírók, vagy más közéleti emberek, akik a népért, a nemzetért való aggodalmuknak már többször hangot adtak ezer más kérdésben, a nép tanítását, a boldog és teljesebb élet elősegítését szolgálják, de amikor a dohányzásra terelődik a szó, egyszerre önző, vaskalapos, szűk látókörű, konok emberekké válnak, és inkább a dohányzás mellett, mint ellene agitálnak. Rögtön hozok egy példát. Amikor az imént említett egészségvédelmi tanács üléséről a rádió tudósított, a riporter nem sajnálta a fáradságot, hogy mindjárt melegében megtorpedózza ezt az alapvetően nemes és tiszta szándékot, hogy népünket egészségesebbé tegyük. Ebben a tudósításban hangzott el Ferenc József és Kádár János neve egymás mellett, mint híres dohányosoké, majd egy felszólaló azon kifogását emelte ki a riporter, hogy egyáltalán szükség van-e efféle adminisztratív intézkedésekre, hiszen egy ilyen törvény csak a dohányosok népes táborának ellenszenvét fogja kiváltani a kormány egészségvédő programjával szemben. Nem jött volna rosszul az egészséges életmód teijesztésének, ha azt a néhány percet, amit a tudósító a kételyek elhintésére és rossz példák említésére fordított, tényleg a dohányzás elleni érvekre használja. Hogy a könyökünkön jön már ki a tüdőrák, a szívinfarktus, vagy az érszűkület emlegetése? Az lehet, de ha egy tudósító felelősséget érez, akkor így ne tudósítson. Biztosan sok szülő emlékszik arra, amikor bizonyos távolságot kellett lefutni a gyermekeknek az iskolában és mérték az időket. Ez egy nemzetközi felmérés részét képezte és e felmérés szerint a magyar gyermekek fizikai állapota a leggyengébb az európai szocialista országok gyerekei közül. Erről bezzeg kevesen tudnak. Ebben a gyászos eredményben benne van az orvosok, a szülők rossz példája, az újságírók felelőtlensége is. Nyilvánvaló, hogy az egészséges életmódhoz nem elég a dohányzásellenes kampány következetes megvalósítása, sok más is kell, de jussunk már el végre oda, hogy a dohányzásra való agitálás, vagy a dohányzás védelmére történő ravasz elmélkedések sem a tévében, sem a rádióban, sem az újságokban ne kapjanak nyilvánosságot. Több felelősséget érezzünk gyermekeinkért, és több tiszteletet adjunk azoknak, akik felismerték már a dohányzás káros voltát és még passzív dohányosok sem kívánnak lenni. Ebben a kérdésben nem is elegendő a megértés és együttműködés. Több kell: a törvény! A törvénytervezet meghatározza azokat a helyeket, ahol a dohányzást általában megtiltanák: eszerint a középületekben, az egészségügyi intézményekben, valamint a nevelési-oktatási és sportlétesítményekben csak az arra kijelölt helyeken lehetne rágyújtani. A vendéglátóhelyeken pedig - ahol ez lehetséges - külön helyiséget nyitnának a dohányzók számára. A tervezet a dohányárusítás korlátozását javasolja az iskolákban, kórházakban, rendelőkben, valamint a sportközpontokban és néhány munkahelyi büfében is. Dr. Csehák Judit javasolta, hogy a jogszabálytervezetet terjesszék az Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága elé. A bizottság meghatározná a szabályozás szintjét és döntene arról is, hogy népszavazással kéijék-e ki a lakosság véleményét a rendelkezés bevezetéséről. A feladatterv alapján az egészségügyi bizottság előteijesztéssel fordulhat majd a Minisztertanácshoz. A miniszter asszony azt is javasolta, hogy - mivel a dohányzás elleni kampány más, környezetvédelemmel összefüggő kérdéseket is felvet - vonják be a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztériumot. Mikor lesz ebből törvény? CS. I. Ráhelyezik a fedlapot az urnára A számítógép grafikont is rajzol
